Harangszó, 1931
1931-01-25 / 4. szám
26 HARANGSZÓ 1931 január 25. vagyunk-e itthon, zaklatott hazánk határai között. Meg tudjuk-e legalább mi, a közös szenvedés szánandó osztályosai, meg tudjuk-e érteni egymást? Le tudjuk-e és le akarjuk-e törölni egymás szeméről a könnyet? Kíméljök-e egymás amúgy is fájó és gyászoló lelkét? Bizony, bizony alázatos bünbánattal vagyunk kénytelenek bevallani az Istennek szent templomában, hogy boldogtalanságunk enyhítésére mi sem tesszük meg mindazt, amit megtehetnénk. Nem tesszük meg azért, mert ez a magával is meghasonlott kor vett uralmat mindnyájunk lelkén. Újonnan kell születnetek! Mert a régi ember csak a régi életet tudja folytatni. Míg meg nem változik az ember, nem változhatik meg az élet sem. Míg nincs újjászületés, nincsen új, boldogabb élet sem. És érzi a lelkünk és belátja, hogy az Úrnak ebben is igaza van, de gyarlóságunkban a mi ajkunkra is kiül Nikodémusz kérdése: Hogyan lehetségesek ezek a dolgok ? Hogyan változhatik meg az ember, hogyan a nemzedék, hogyan egy nép, hogyan a kor, hogyan a társadalom, hogyan az élet és hogyan az egész emberiség? Ez az a nagy kérdés, amelynek megoldása az újjászületéshez és a boldog esztendőkhöz vezet. Az egyik új törvényektől várja az élet és a lélek megváltozását. Ámde igaza van Pál apostolnak, hogy a törvény csak a bűn miatt szükséges, de az életet meg nem Válságos idők sodrában. Irta : Hering János. 4 Sírni kezdett. A lelkész megsajnálta: — Látom, szegénykém, tudom, hogy végeredményben nem is maga a hibás, hanem azok, akik még egymásra talált szivek vonzalmát is ki tudják használni. Oe hát utóvégre maga már nem gyerek, saját elhatározásainak ura. Kényszeríteni csak azt lehet, aki engedi, hogy kényszerítsék. És én' bizony sajnálom, hogy konfirmációi fogadalmát meg kellett szegnie... —• De azért éri... ha lesznek ... gyermekeimet mégis evangélikusokká fogom nevelni... — Azt csak úgy gondolja és csak most mondja, de nem fogja tudni megcsinálni. Hiszen Írást adott róla, hogy a gyermekei katholikusok lesznek és ezzel az Írással kiadta kezéből a rendelkezési jogot születendő gyermekei vallása felett. Kénytelen lesz őket katholikusok- nak nevelni, kathoílikus iskolába járatni. — De én idehaza mégis csak evangélikusokká nevelem őket. — Torz nevelés lesz az. Mert az isjavítja, csak felfedi, és megvilágosítja mi a bűn. A bűnt nem ismertem, csak a törvény által, mert a bűn törvény nélkül holt. (Róma 7, 7-12). Más ember új társadalmi rendet szeretne teremteni. De hát az elhelyezkedés nem igen változtat az ember alaptermészetén. A gonosz a magasban is gonosz marad, leg- föllebb többet árthat. A jó pedig alul is örök érték marad, legföllebb nem tud érvényesülni. Ismét mások új kultúrára vágyakoznak. Több iskolát, több tudást, több műveltséget a népnek és megváltozik mindjárt a világ! Főként, ha a kultúra keretébe bevonjuk a jólétet, az emberiesebb életmód biztosítását is. Kétségtelen, hogy az igazi lelki műveltség az egész életre és annak erkölcseire is rányomja bélyegét. Ámde éppen a mi korunk embertelen harcai mutatják, hogy a mai kor kultúrája csődbe került. Művelt nemzetek fiai lövetik a kórházakat és éheztetik, gyötrik a fegyvertelen fogoly ellenséget. Inkább talán a valláserkölcsi igazságok beoltásával tehetnénk szebbé és boldogabbá az ember életét? De hiszen éppen híó&t hirdétik széliében még a mi szegény hazánkban is, hogy a vallást ki kell zárni az iskolából és helyette valami józan embertant és valami langyos illemtant kell tanítani. Hogy a mai kor embere ismerje a maga testét, amelyet hordoz és a lelkét, amely őt hordozza és tudja a testét is, a lelkolában is mást hallanak a vallásórán, magától is mást hallanak. Az ilyen nevelésnek a fonákságát maga is belátja majd és lassankint bleíe is fárad. Erzsiké lehajtotta a fejét: — Hiába, hiába, tisztelendő úr, már nem lehet rajta változtatni. Gézáról nem mondhatok le. — Akkor hát... még valamit kell mondanom, bármily rosszul esik is mindkettőtöknek. Erzsiké, én kénytelen leszek legközelebb a templomban kihirdetni, hogy maga, az egykori evangélikus tanítónő reverzálist ádott és ezáltal egyházához hűtelenné vált. — Tisztelendő úr, az Isten áldja meg, ne tegye! Milyen szégyen! Mit mondanak rólam! Azok a gyerekek is, akiket tanítottam ... —- Hát azt hiszi, hogy különben nem tudnák meg? Meg kell tennem, van is rá egy egyházi rendelkezés. Meg kell tennem már csak azért is, mert egyházunk még se nézheti közönyösen és szemet- hunyva veszteségeit. — Látod, látod, édes lányom — sóhajtott tehetetlenségében Hegybiróné — tudtam én, hogy nem lesz ennek jó vége. ■— Isten velük kedves Erzsiké — búkét is az életben tetszetősen érvényesíteni. Az élet fejedelme azonban mindezekre a gyarló elgondolásokra azt kiáltja bele ebbe a tanácstalan és elégületlen világba: Újonnan kell születnetek! És ha ti sem tudnátok, hogyan lehetséges ez, megmondja az Ur világosan: Ha valaki nem születik víztől és lélektől, nem mehet be az Isten országába ! Megtisztulás és megújhodás az újjászületés útja. Mert ami testtől született, test az, ami pedig a lélektől született, lélek az! Aminek a test a középpontja, legyen annak a neve céltűzés vagy eredmény, vágy vagy kielégülés, erkölcs vagy bűn, igazság vagy hamisság, bölcsesség vagy balgatagság, mind csak olyan, mint maga a test: gyarló, alacsony, múlandó és hiábavaló. A ma bajainak, a ma harcainak, a ma boldogtalanságának oka az, hogy minden az anyagiak érdekében történik. Alacsony az életeszmény, azért nem boldog, azért nem kielégítő, azért nem emberhez méltó az élet. És hiába emelünk vádat az élet sivársága miatt, örömtelensége miatt, sok nagy bánata miatt? bárki ellen ezen a világon, míg meg nem változik az élet törvénye, mig újjászületés öröme nem tölti be ezt a világot, eddig hiába minden panasz, és hiába minden epekedés: minden marad a régiben! Csak ami lélektől születik, az teszi boldoggá a földi életet. Ha csuzott a lelkész, kívánom, hogy megtalálja a boldogságát, amiért ilyen nagy árai fizet. IV. Aztán ment minden a maga szokott módján. Erzsiké eleinte úgy érezte, minthogyha egy rettentő nagy követ vett volna a szivére. Különösen mikor le kellett térdelnie egy idegen oltár előtt, ahová nem önként, de kényszerítve lépett. De aztán jött az uj élet, az uj környezet és lassankint elhomályosodott a nyugtalansága. És eljött az idő, amikor mint fiajtal anya, bágyadt, de mégis boldog arccal feküdt párnái között, mellette egy kis meleg emberpalánta bepólyálva. Mélyről jövő mosollyal nézte az ő kicsi leányát, a legszebb mosollyal a világon, az édes anya mosolyával. Csák akkor borult el a tekintete, amikor elvitték mellőle a gyermeket, hogy keresztelni vigyék. Hogyan szeretett volna ő is elmenni, hiszen még azt se tudja, hogyan megy abban a-másik templomban a keresztelés. De aztán mégis csak úgy érezte, hogy jobb, hogy ö nincs ott. Felsó- h^jtott. Ezen is túl kell esrij, változtatni rajta már úgy se lehet.
