Harangszó, 1931

1931-07-12 / 28. szám

226

HARANGSZÓ

1931 július 12.

törvényei szerint engedünk az Ő újjászülő erejének, hanem tiltakozunk ellene, mikor a tagadás sátáni szellemének engedünk. Mi nem emlékezünk csecsemő korunkra, de kicsinyeinknél, testvéreinknél látjuk meg azt, mennyit aggódik érettük a szülő, mennyi fájdalmat okozhat neki csak egy kicsiny betegsége is. Az édesapa, homlokán gondbarázdákkal töpreng, hogyan lehetne gyermekét életben tartani. Az édesanya odaül gyermeke ágyaszélére és mindent megtesz, hogy valóban segítsen rajta. Így van ott az Isten a mi új életünk kezdeténél.

De a mi növekedésünkkel nem fogy a gond, hanem mindig növekszik. Körülvesz bennünket a világ csábítása. A Sátán nem nyugoszik bele abba, hogy elvesztett bennünket. Vissza akar szerezni magának minden lelket. Viszont Isten birodalmának kiszakíthatatlan tartozéka e föld s rajta az ember is. Ezért Isten mindent megtesz csupa szerétéiből, hogy öntudatos, Sátánnal is szembeszállt és az Űr erejével megküzdőit gyermeke legyen az ember. Össze akarja gyűjteni maga köré az embereket, mint a tyúk csirkéit, az anyai n szeretet védelmébe , akarja gyűjteni, mint az édesanya a villámlástól félő gyermeket. (Máté 23. 37.) De az ember makacskodik, nem kell a szülői ház védelme, mert a fegyelmét nem szereti, elszakad s elzüllik. (Lukács 15. 11—13.) De a drakhmáját elveszített özvegy asszony, talán messze városban kaA zálog.

Irta: Szende Ernő. (3)

Két ember ásta a fa körül a földet, a harmadik meg vagdosta fejszével az előbukkanó gyökereket. Egy ilyen bandába állott be Csemez s kettőzött erővel végezte a dolgát. Amint kidőlt a fa, másik három ember vette azt át. Egy levagdosta az ágakat, kettő meg méterekre fűrészelte s összerakta.

Gabi is ott csetlett-botlott az ágak között s buzgó igyekezettel vagdalta a vékonyabb ágakat.

Déltájban megjelent köztük Csep- reghy. Lóháton jött. Most egy fekete ló volt alatta, nem a szürke.

Szeme kutatva futott végig az embereken. Aztán a gyereken akadt meg a tekintete. Magához intette az ispánt.

—Mit keres itt az a gyerek?

— Ágakat jött nyesni, tekintetes uram.

— Kinek a gyermeke?

— A Csemez Gáboré.

Csepreghy odahívta a fiút.

— Hogy hívnak?

A gyerek lekapta a kalapját.

— Csemez Gabinak, szolgálatára.

tonáskodó, vagy tanuló fiának élete megmentéséért gyűjtögetett tizedik drakhmáját azért keresi, kutatja, mert tudja, a gyermekéért van az, nem magáért, csak azért, aki bajban van, mikor a Sátán, világ mindent, még lelkét is el akarja rabolni tőle. (Lukács 15. 8.) És hogyne tudna szíve szerint megbocsátani a visszatérő, bűnbánó fiának még a keményszívű édesapa is! (Lukács

15. 20.) Ilyen, csodálatos tud lenni az Isten szeretete! „Mindezt az Ő atyai, isteni jóvoltából és irgalmasságából cselekszi, anélkül, hogy nekem erre érdemem lenne, vagy erre méltó volnék!“ (Luther: Kis Káté).

Itt sem áll meg Isten szeretete, ezután sem hagy cserben. Lélekben nagyon-nagyon sokszor találkozhatunk Vele, de elkísér utolsó utunkra is s azután is, mindig csodálatos módon gondoskodik rólunk. Ha már mindenki elfeledkezett az elhalt gyermekről, akár híres volt,"akár egy bűnös névtelen, az édesanyja, a szülei még mindig reágondolnak. Vagy ha a szülők jutottak az örökkévalóságba, onnan is gondolnak gyermekükre őriző, gondoskodó szeretettel. Milyen jó ezt hinni! Hát az nem ragadja meg lelkünket és gondolatunkat, hogy a mi mennyei Atyánk elkészítette számunkra az örök hajlékot s odavár mindnyájunkat? Mint ahogyan Isten maga sem szűnik meg, soha nem fogy el az Ő szeretete, mert Isten szeretet. (I. Kor. 13/8. a.) (I. János 4. 16.).

Csodálatos mélységű az Atya

— Melyik az apád?

Gabi hátrafordul.

—Az ni, aki éppen most vágja a fa gyökerét,

Csepreghy odanézett. A homloka ráncba szökött. Megismerte a reggeli embert. Újból a gyerekhez fordult.

— Aztán minek vagy te itt?

— Instálom alássan, segíteni jöttem az édesapámnak, mert hát úgy van, hogy holnap már nem jöhet ide dologba és nem lesz már azután napszáma. Pedig kellene, mert most jön a tél. Szegény apa, olyan szomorú volt az este. Még csak nem is vacsorázott. Az igaz, hogy én se, meg édesanya se.

A fiú nem birta visszatartani a köny- nyeit. Végig peregtek azok az arcán. De zokszó nem hagyta el az ajkát. Csak állt ott összeszorított ajkakkal, de a könnyei azért csak potyogtak.

Csepreghy arca megszelídült. Valami jóság ömlött el azon.

— Derék fiú vagy! Eredj és segíts az apádnak. Te is megkapod a napszámot!

A fiú szemei felragyogtak. Odaugrott a lóhoz s egy hirtelen mozdulattal elkapta Csepreghy kezét s megcsókolta.

Csepreghy felriadt.

— Ejnye, te kis pernahajder! Hát ehszeretete: elmegy szakadékokba,

mélységekbe, vesztőhelyekre, lejtőkre és fertőkbe, mindenhova az övéiért, hogy megmentse őket. (Lukács 15. 4., Lukács 5. 31—32.).

Csodálatos magasságú az Atya szeretete: mikor megtalálja az elveszettet, eltévedtet, elbukottat, a bűnös embert, mikor megtért, újjászületett, a magasságok is boldogok, az egész menny örül egy bűnös ember megtérésén. (Lukács 15. 5—7., 10., 20—24.).

Csodálatos szeretet, a legnagyobb szeretet a mennyei Atya szeretete! Olyan mint a napsugár, ami nélkül nem lehet élni! /. M.

A Württemberg „közösségek“ élete.

Irta : Farkas Zoltán. (8)

A megtérés.

„Istennek csak egy a gondolata, egy az akarata, egy a törekvése, egy a célja: hogy mindnyájan Hozzá térjünk.“ — mondotta Bezzel Hermann. S ha csak egy kicsit is elgondolkozunk Jézusnak azon a mondásán: „De néktek a fejetek hajszálai is mind számon vannak“ (Lu- ! kács T2': 7:) --- akkör hihető lenite-é'az;; hogy azok a rettenetes csapások, szenvedések, nyomorgások, betegségek, csalódások, hiábavaló küzdelmek, amelyek annyi sötét ráncot szántanak az arcunkra vagy egy éjszaka alatt megfehéritik az összes hajszálainkat, mind-mind Isten tudta nélkül történnének velünk? Ha pedig az Ö tudtával történik!? Mi célja vele? — „ ... hogy mindnyájan Hozzá térjünk.“

hez is értesz? — No, de jól van fiam! Láss a dolgod után, különben nem lesz ám ki az egész napszám!

Gabi rohant a fájához. Felkapta kis fejszéjét s úgy érzete, hogy most sokkal könnyebben fog a kis balta.

Csepreghy intett az ispánnak s odább léptetett.

Az ispán követte.

Csepreghy megállította a lovát. Valamit mondott az ispánnak, aztán elvágtatott.

Az ispán visszament az emberekhez. Magához hivta Csemezt s jó hangosan, hogy a többiek is hallják, megszólalt:

— Az uraság parancsára tudatom magával, Csemez, hogy továbbra is eljárhat ide. S ha majd a tél miatt nem akad itt munka, gondom lesz rá, hogy mindig akadjon a maga számára kereset. De ez se fog soká tartani. Úgy vettem ki az úr szavából, hogy valami terve van magával. Ugyan mi szolgálatot tett maga az uraságnak, Csemez? Azt tudom, hogy a kisleányát maga mentette meg. De azért már megadózott. Hát mit akar még magával? Csak nem a fia babonáz- ta meg?

Gabi boldogan rikoltotta el magát,