Harangszó, 1931
1931-05-31 / 22. szám
180 HARANGSZÓ 1931 május 31. amelynek elkészítésében Beágel, a leghíresebb pietista theologus is közreműködött. Az egyház megengedte a „közösségek“ építő óráit, ha az nem megy a templomlátogatás rovására (a templomi istentiszteletekkel egyidőben tilos volt bárminemű ilyen összejövetel), ha nem táplál az egyháztól való elszakadásra irányuló törekvéseket s ha a közösség tagjai „nem tartják magukat különbeknek más egyháztagoknál, akik nem vesznek részt a közösség óráin“. A lelkésznek mindig szabad bejárása lehet az órákra, de a vezetés joga nem illeti „feltétlenül“ őt.' Teljesen egyenlő a többi hívőkkel, vezető szerepre csak a személyes lelki gazdasága utján juthat. (Ez a pont azonban sohse érvényesült a maga szigorúságában. A közösség tagjai mindig nagy örömnek tartják, ha egy lelkész megjelenik az óráikon s az első szót mindig neki adják). A közösségek „igazi egyháziassága“ a 18. századi felvilágosodás és rationa- lismus (ész-vallásosság) idején nyilvánult meg a legjobban. A hivatalos egyház teljesen behódolt a „rationalism us“- nak. A kereszteléskor tilos volt pl. az ördög nevének az említése, mert „ördög és bűn nem létezik“. A közösségek tagjai természetesen nem nyugodhattak bele az egyház hitének ilyen elszíntelení- tésébe s már hallatszottak hangok az egyháztól való elszakadásra. A közösségek vezetői azonban minden igyekezetükkel azon voltak, hogy tagjaik megmaradjanak az egyházban s ott képviseljék az „egyház“ biblikus hitét. Mikor valaki Hahn Mihály-nak, a „Hahn-féle közösség“ alapítójának panaszkodott az új „keresztelési formula“ miatt, röviden csak annyit felélt neki: „Jól tudod, hogy sohse a formula a fontos. Krisztus nem adott semmiféle formulát, hanem csak egy parancsot: Menjetek el e széles világra .. . stb. S ennek a betöltése nem hiányzik az új formulából se.“ Kulién János volt egy másik ilyen személyiség, aki sorra járta azokat a helyeket, ahol a közösség tagjai az egyháztól való elszakadásra hajlottak s mindenütt hangoztatta: „Testvérek, az ilyen- elkülönüléssel nagy hibát követünk el. Az igazságot ugyan nem sértenénk rrfleg, de annál inkább a szeretetet“. Egy más alkalommal igy nyilatkozott: „Az egyház által születtünk, belőle táplálkoztunk, éppen azért az édesanyánk. Ha most éppen .emlőrákja* van is, azért mégis csak úgy kell tisztelnünk, mint az édesanyánkat, sőt mindennapi könyörgésünk legyen a mielőbbi gyógyulása“. Sokakra hatott a „herrnhuti testvér- közösség“ példája és szerettek volna „tiszta egyházat“ alapítani, ahol „csak hívők“ lennének. Biztatták is Hahn Mihályt hogy alapítson egy ilyen „szentek gyülekezetét“, de az megfelelt nekik alaposan: No hiszen, jól járnék én az ilyesmivel. Ahogy én az ördögöt ismerem, alapíthatnék én akármilyen ,hivő gyülekezetét*, adhatnék neki olyan alkotmányt és berendezkedést, amilyet csak akarok, vezetőkul kiválogathatnám a legszentebb életű hívőket, rövid időn belül még se lenne más belőle, mint egy kis Babilon. Nos, érnék vele valamit, ha tudnám, hogy építettem egy kis uccácskát a nagy Babilonban?“. „Belsőleg menjetek ki Babilonból, ne külsőleg!“ — mondta egy más alkalommal. (Folytatjuk.) Dr. Hőfer Vilmos. A győri egyházközség lemondott felügyelőjének, Mikiás Mihálynak örökét dr. Hőfer Vilmos helyettes polgármester, városi főjegyzővel, a szeretetházi bizottság eddigi elnökével töltötte be. Hosszú közéleti pályáján puritán jellemnek, a városháza közgyűlési termében hivatott vezérnek, magán életében melegszívű egyéniségének, egyházi prog- rammjában Isten gyermekének ismertük meg őt. Régi családi hagyományok fűzik az egyház szolgálatához, melyek méltán folytatódnak benne. Beköszöntő beszédének két részletét közöljük az alábbiakban. Dr. Hőfer Vilmos. Emlékezés a konfirmációra. Rövid másfél hónap múlva a sok után egy újabb évfordulójához érek annak a napnak, amikor ebben az őseink hitbuzgalmától megszenteli templomban ott állottam az Istennek oltára előtt és boldog emlékezetű Karsay Sándor püspökünk áldó kézfeltevésével evangélikus hitemben megerősítve — beléptem egyházunk „felelős“ tagjai sorába. A „felelős“ minőség a serdült gyermek büszke önérzetét növelte, de érthetően akkor még inkább csak a fantáziáját foglalkoztatta. Később azonban a fantáziáról las- sankint átköltözött a szívembe, annak abba a zugába, ahol a lelkiismeret széke! s itt megmozdult, valahányszor az egyház ügyeiben valamit cselekedtem, vagy inkább elmulasztottam, amit cselekednem kellett volna. Egy igen nagy megmozdulását éreztem ennek a lelkiismereti felelősségnek akkor, mikor arról kellett döntenem, vájjon vállalhatom-e azt a vezető tisztséget, amelyre egyházközségem megtisztelő határozata elhívott? — vállalhatom-e erőtlenségem tudatában? — vállalhatom-e egyéb kötelességeim halmazában s főleg vállalhatom-e akkor, mikor az egyházközség felügyelői székében előttem olyan kiváló férfiak foglaltak helyet, akikkel én a szándék tisztaságában és a jóakaratban talán igen, — de erőben, képességben és odaadó munkásságban a versenyt felvenni aligha tudom. De Isten kegyelme kezembe adta a minden igazságok ősforrását a Bibliát s abban elolvastatta velem az Urnák szózatát az erőtlenségét érző Pál apostolhoz: „Elég neked az én kegyelmem mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el.“ Mire az apostol örömest dicsekszik erőtlenségeivel, hogy a Krisztus ereje lakozzék benne, mert „amikor erő- telen vagyok — úgymond — akkor vagyok őrős“. Alázatos hittel és felelősségem világos megértésével most már tu 1- tam. hogy egyházam rendelkezéseinek magamat alá kell vetnem. Hívtak s én szolgálatra készen állok arra a helyre, ahova hitsorsosaim egyhangú parancs- szólított és ahol úgy érzem, hogy elődeim példája buzgó munkásságra serkent. Meghatott szívvel és lélekkel foglalom el egyházközségünk világi elnöki székét, amelyből első szavam a gyermeki hála szavaiként kell hogy felszálljon az én mennyei Atyámhoz, akiről tudom, hogy akkor is áldó szeretetét árasztotta reám, valahányszor — ő tudja miért — a szomorúságnak, bánatnak és csalódásnak mezejére vezetett, de kiapadhatatlan kegyelmének is részesévé tette, mikor hitrokonaimnak annyira megtisztelő bizalmát juttatta nekem életem legdrágább ajándékaként. Legyen mindezekért áldott az ö szent neve! Általános felfegyverkqzést! A gazdasági és szellemi életnek a kisülésre váró feszültségében egyedül a hit a megnyugtató, veszélyt elhárító biztosíték, egyetlen védő fegyver. Kétségtelen, hogy a most folyó nagy gazdásági és társadalmi harcnak csak akkor lehet az emberiségre áldásos és eredményes kimenetele, ha azt becsületes, tisztalelkü emberek vívják meg. A nagy latin költő azt mondja, hogy az „integer vitae scelerisqe purus“ nem szorul fegyverre, — igazítsuk ki ezt a mondást, mert ha mérgezett nyilakra csakugyan nem -- de a hitnek védő és oltalmazó fegyverére még a legigazibb, legbecsületesebb és legtisztább életű embernek is szüksége van, mindaddig, míg ilyen erények hijján szűkölködő emberek is vannak a világon. Ha tehetném, azt a tanácsot adnan: a leszerelési kérdésekkel minden őszinteség nélkül foglalkozó konferenciáknak, hogy sürgessék a hitnek átütő erejű fegyverével való általános felfegyverkezést, ezzel tennék az emberiségnek a legnagyobb szolgálatot. Newyorkban nyolcszor annyi zsidó lakik, mint Palesztinában. Az amerikai zsidók szövetségének kimutatása szerint az Egyestilt Államok zsidó lakossága a legutóbbi ötven esztendőben 250.000-rői mintegy 4,50ü.000-re emelkedett. Magában Newyorkban mintegy 1,250.000 zsidó lakik, vagyis körülbelül nyolcszor annyi, mint Palesztinában. w ran TiBUüiiiiMMj uiiiii. ní jiuíuiíum '■■«■■■■■■Hlilil ■HUHHHnUÍ Vf lIKflflffl!
