Harangszó, 1931
1931-04-26 / 17. szám
134 HARANGSZÓ 1931. április 26. saját erejével, ami nincs, vagy csak olyan a Sátánnak, mint egy szalmaszál az elefántnak) győzedelmeskednie kell a bűn fölött. Szentié, azaz Isten számára a világtól elkülönítetté, elválasztottá kiszakítottá kell lennie és napról-napra éberen és „józanon“ maradva élni a kegyelemből s haladni a teljes megszentelő- dés, a tökéletesség felé, amit azonban teljesen csak magánál az Úr Jézusnál fog elnyerni az élet koronájával együtt. Aki így él; aki már határozottan döntött Jézus Krisztus mellett és ellene mondott a Sátánnak — az „józan“ ember. Ellentéte a „nem józan“ embernek. Ezen a magyar ember ugyanis azt érti, amikor valakit valami kábítószer eltompított, érzéktelenné, értelemnélkülivé, siketté, vakká, alvóvá tett. — Aki nem látja, vagy nem akarja látni, hogy ebben a világban a Sátán uralkodik és nem is akar tőle elszakadni s az Úr Jézus megigazító és megszabadító Vére alá menekülni s minden reménységét ebbe a kegyelembe vetni, az nem józan ember, az „nem józan lutheránus“, még ha féltéglával veri is a mellét: Mi „józan“ lutheránusok vagyunk! Blumhardt Kristóf, a híres wittenbergi lelkész írja egy.., helyen : „Minden bűn, ami a világban van, A csavargó. Irta: Farkas Mihályné. 4 Fölállt, kis butyrát a hóna alá, botját a kezébe vette. „Hova menne, Kertész János?“ szólt szelíden az özvegy. „Ki tudja, mi céljai vannak a jó Istennek, hogy az én szegény hajlékomba vezette? Itt van ez a kis kézilámpás, ezzel kimehet az istállóba itt a gádor végében: ott aludhatik. A lócáh fekvőhelyet ágyazhat magának szénából, takarónak jó lesz ez a pokróc. Valami jutott az eszembe, de még egyet aluszom reá. Isten áldja meg addig is!“ „Milyen jó lehet annak, aki jó, mert az tud bizni másban is!“ dörmögött Kertész János, miközben végignyujtózott a szénán. A felhők mögül előbujt a hold és belesett a parányi ablakon, a kis fényesség láttán pedig a csavargónak az az érzése támadt, mintha a rémséges, fekete éjszaka után az ö életében is pity- mallanék. Tamókáné szemére se akart leszállni az álom, ott a szegényes ágyban, a kis unokája mellett. Nagyon megsajnálta azt a kitaszított csavargót s ez a szánalom egy magocskát ültetett el a szívébe, amely rögtön megfogant, csírázni, rügyezni, levelezni kezdett. És Mári néni jámbor öreg szíve dúsan termő talaj volt a jóság magvai 'számára. Összekulcsolta a két érdes kezét és úgy töprenkedett: „Jó mennyei Atyám, világosítsd meg az én elmémet, hogy lássam jól cselekonnét származik, hogy az emberek nem a valóságnak megfelelően (tehát nem „józanul“) élnek. A valóság az, hogy minden pillanatban Istenben és az örökkévalóságban élünk, és a legtöbb ember mégis úgy él, mintha Isten és az örökkévalóság nem is léteznék.“ Már most nézzük csak az egyes szentirási helyeket: 1. Korinthus 15, 34-et Luther így fordította: Legyetek egyszer már igazán józanok és ne bűnözzetek! Károli így mondja: Serkenjetek fel igazán és ne vétkezzetek. — 1. Thessalonika 5:6: Ne is aludjunk azért, mint egyebek, hanem legyünk éberek és józanok. — 11. Timotheus 2:26. Luther: És ismét kijózanodnának az ördög tőréből. Károli: És felocsúdnának az ördög tőréből. Tehát „józanná“ csak a bűn halálos álmából való „felébredés“, „fel- serkenés“ által lehetünk. De azután is józanon kell maradnunk és éberen, mert az ördög akkor minden erejével azon van, hogy újra ellan- kasszon, elaltasson s hálójába kerítsen. Azért mondja I. Péter 5:8: Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán, szerte jár, keresvén kit elnyeljen! S végül a józansághoz tartozik az is, hogy jövevények é£-vándorok legyünk itt a földön és másban ne legyen nékünk bizakodásunk, se reménységünk, csak a kegyelemben és várjuk minden napon az Úr Jézus visszajövetelét. Mint I. Péter 5:13. mondja: Annakokáért felövezvén elmétek derekait, mint józanok, tökéletesen (tehát minden mást kizáróan) reménykedjetek a kegyelemben, amelyet a Krisztus Jézus hoz, mikor megjelen. — I. Péter 4: 7 : A vége pedig mindennek közel van. Annakokáért legyetek mértékletesek és józanok, hogy imádkozhassatok. Nos, „józan lutheránus“ testvérem, ilyen a te józanságod is? Ha nem, akkor serkenj fel és légy egyszer már „igazán józan“! Korunk válsága. A tavaly tartott theol. konferencia ismétléseként az Erzsébet-tudomány- egyetem evang. hittudományi kara újra egybegyíijteni kívánta Sopronba az ev. egyház vezetőit és híveit, hogy a mostani válságos időkben együttes tanácskozáson feltárják a jelen végzetesen komoly helyzetet és meghúzzák az irányvonalat, amelyek mentén a kibontakozás útja lehetséges. Az értekezletre jóval nagyobb számban jelentkeztek, mint a múlt évire. Az ev. püspökök közül Kiss István más irányú elfoglaltságára hivatkozva kimentette magát, eljöttek azonban Kapi Béla, Raffay Sándor és Geduly Henrik püspökök. Nagyobb számban voltak jeien az „Ne menjen még. Most egy kis tejet forralok mind a hármunknak reggelire, aztán — ha a kislányt elbocsátottam az iskolába — lenne egy szavam magához.“ Mire bementek a szobába. Bözsike már bevetette az ágyat és föl is öltözködött, éppen a könyveit rakta a gyékényszatyorba, ami neki az iskolatáskát pótolta. Míg a tej fölforrott a mázas cseréplábasban Tamókáné gondosan megfésülte a kis unokája hosszú szőke haját, be is fonta szépen és piros galandot kötött a végébe, aztán kiosztotta a reggelit sorra mindegyiküknek és a barna kenyérből nagy karajokat szelt hozzá. Mikor aztán a gyermek elköszönt és magukra maradtak, az öregasszony is beszédbe kezdett, a két kezét összefogva az ölében, nagyon szerényen, mintha ő kérne valami szívességet a vendégétől. „Az este elmondta nekem az egész élete sorát Kertész János és nekem az nagyon a szívemre esett, mivelhogy nem volt édesanyja, aki szerette, imádkozni tanította, jóra kérte volna. Mindennek csak az volt az oka. Gondoltam hát valamit. Volt nekem egy derék jó fiam, —- Isten nyugosztalja a haló porában — Jánosnak hívták azt is. Elveszelődött a nagy háborúban, valahol Oroszországban, azt se tudom, hol hevernek a csontjai. Az én Jánosom is vargamesterséget tanult, folytatta is már egy pár évig. Jó kenyér az, a lábbeli mindig szakad. Itt a faluban meg éppen a múlt héten halt szem-e, hogy megértettem-e a Te szándékodat. aki egy gyermek gyönge kezével akarod a jó úton marasztalni ezt a szegénv megtévedt embert?“ * * * Világos reggel volt már, mikor Mári néni a kis fejőzséterrel kezében a konyhaajtón kilépett. Restelkedett is kissé, hogy így elnyomta a fáradság. Csodálkozva látta, hogy az udvar már szépen el volt seperve s a tornácról is eltakarítva a sok száraz levél, amit a vihar odasodort. A tehenet is elláthatta már valaki, mert különben ilyenkor már nyugtalankodnék, míg most idehallatszik amint vidáman ropogtatja a répát. Elmosolyodott. „No lám! A vendég meg akarja szolgálni az éjszakai szállást!“ Az istállóba lépve újabb meglepetés érte: A csavargó oft ült a lócán és rongyos kabátját igyekezett egy vastag tű és fonál segítségével valahogy összeáb- dálni és alig lehetett ráismerni, úgy megváltozott az arca. Torzonborz sza- kállát leborotválta és most sokkal fiata-*- labbnak látszott, a szeméből is eltűnt az a nyugtalan, komor kifejezés és egész magatartásán látszott az igyekezet, hogy tisztességtudó és hálás kíván lenni. „Jó reggelt adjon Isten! Hát hogy aludt az éjjel, Kertész János?“ „Soha életemben én még ilyen jól nem aludtam. De még nem is tett soha senki elejbém virágot. Ezt még megköszönöm annak a kis leánynak, aztán indulok.“
