Harangszó, 1931

1931-04-26 / 17. szám

1931. április 26. HARANGSZÓ 135 idén a világiak s a lelkészek is. A hallga­tóság száma állandóan 100 körül volt. A konferencia tagjai délutáni 6 óra­kor az ev. templomban istentiszteleten vettek részt. Az istentiszteletet Ziermann Lajos ev. lelkész, kormányfötanácsos tartotta, aki a papi hivatás jelentőségé­re, továbbá arra mutatott rá, hogy mi­lyennek kell lennie a jó papnak. — Ma — mondotta — nincsenek ha­talmas császárok, akik százával hajtanák kerésztviz alá az embereket: ma hirdetni kell az Igét. Az Igének hirdetése azonban csak ak­kor válik eredményessé, ha a pap éle­tében nincsen kivetni való. Utána Deák János dr. dékán üdvö­zölte a vendégeket és az értekezletet megkapó beszéddel megnyitotta. — Az értekezlet vitájának tárgyául — mondotta -— ,,A szellemi élet válsá­gáét választotta. Mert nemcsak gazda­sági, de szellemi válság is van. Még pe­dig nemcsak az ev. egyház falain kiviil, hanem falain belül is. Ha pedig van szel­lemi válság, nem elég azt elismerni és nem elég arról beszélni, de rá kell mu­tatni az orvosságra is. Hogy mi ez az orvosság — azt hivatott szónokok fog­ják elmondani. Én azonban máris kimon­.domj, hogy ezt a válságot egyedül Krisztussal lehet megoldani. Erősödjünk kölcsönösen a hit által: bünbánattal és egymás szeretete árán. A megnyitó után D. Kovács Sándor egy. ny. tanár az ágostai hitvallás apo­lógiájáról tartott értékes emlékbeszédet, beállítva azt a kor szellemi világába s Melanchton müvei közé. Este 8 órakor a líceum tornacsarno­kában ismerkedési estély volt, melyen nemcsak az értekezlet tagjai vettek részt teljes számban, hanem nagyon sokan a soproni ev. családok közül is. meg az öreg Gerencsér István és még nem telepedett ide más varga helyette. Az én fiamnak még mind megvannak a szerszámai szépen összerakva egy ládá­ban a kamarában, ahogy még őmaga el­rendezte, mikor be kellett rukkolnia. Kaptafák, nyüst, szegek, minden van ott, még bőr is néhány darab. Mit szól hoz­zá Kertész János, jó lenne-e, ha maga itt maradna és továbbfolytatná a mester­ségét? A kis hátulsó szoba jó lenne mű­helynek, ott el is lakhatnék.“ Hogy mit szól hozzá? Nem tudott az semmit se szólni, csak reáborult az asz­talra és a széles vállai megreszkettek a kitörő zokogástól. Mikor pedig kissé ma­gához tért, ajkához ragadta az öregasz- szony ráncos kezét. Soha még ez az em­ber senkinek kezet nem csókolt. „Mégis van hát Isten! Mindig erősít- gette a pap a fegyház kápolnájában, de én nem hittem el. De most már tudom, hogy van, mert még egy ilyen szegény elesett emberre is gondot visel. Hogy én beállhatnék a tisztességes emberek so­rába és becsületes munkával kereshet­ném meg a kenyerünket! Mert azontúl már én pártolnám el öregségére magát és a kis árváját is, fogadom, hogy nem látnának szükséget semmiben. Majd meglátná, hogy nem hiába bízott meg bennem. De hiszen ez nem lehet. Ujjal mutatna rám a falu népe és nem is en­gedik meg, hogy ide beköltözzem, ha megtudják, hogy honnét jöttem, ki va­gyok?!“ Az első nap. Szerdán reggel áhítatot tartott Mes- terházy Sándor esperes Fii. 3. 12 alap­ján, majd Pröhle Károly egyetemi tanár tartotta meg előadását „A szekulariz- mus mint világjelenség“ címmel. Előadta, hogy az orosz szov­jet előretörése világszerte a pesszimiz­must erősíti. Egy angol egyházi vezér­ember állapította meg először, hogy a keresztyénségnek nem a külső pogány- világ a leggnagyobb ellensége, hanem a szekularizmus, a keresztyének elvilágid- sodása. A protestantizmust azonban nem lehet felelőssé tenni a szekularizmusért, mert a protestantizmus éppen a keresz- tvénség elvilágiasodása elleni reakció volt. A mai nemzedék önmaga sírját ássa meg, ha így folytatja. Raffay Sándor bányakerületi evang. püspök tartotta a második előadást a protestantizmus világhelyzetéről.. Uj ada­tokkal bizonyította, hogy az orosz szov­jet istentagadó hadjáratának sikere nem látszik olvan biztosnak, mint azt a szov­jet vezetői gondolják. Az orosz nép előbb utóbb visszanyeri öntudatát és akkor Oroszországban is megindul a keresz­tyén kibontakozás. — Foglalkozott az európai államok, majd az észak- és dél­amerikai államok protestantizmusának és katolicizmusának viszonyával. Fran­ciaországban már egy millió protestáns él. Rómában tizenkét protestáns templom van és ha az ottani protestánsok között nagyobb volna az egység, igen nagy eredményeket érnének el. Olaszország­ban a protestánsok száma 123 ezer. A lengyel protestantizmus keserves harc­ban áll a másik történelmi egyházzal, úgyhogy a háború után Lengyelország­ból egy nfillió protestáns vándorolt ki. Spanyolországban és Portugáliában an­„Csakhogy ezt nem szükséges meg- tudniok. Legalább még most nem. Erre is gondoltam én az éjszaka és kifundál- tam a módját. Azt mondjuk, hogy a ro­konom, aki messze vidékről szakadt ide, ezért a hazugságért nem ver meg a jó Isten, azt remélem. Később meg, ha majd látják milyen jóravaló ember, meg­szeretik és nem törődik már vele senki, hogy volt, mint volt. A jegyző úr, na­gyon jó ember és én náluk dolgozom már régóta. Annak én elmondom a tisz­ta igazságot, nem hiszem, hogy letiltson a szándékomról. Megyek is mindjárt és majd, ha visszajövök előszedek egy pár gúnyát fehérruhát a szegény emberem­től, azokban eljárhat, míg majd jobbat vehet magának.“ Nyakába kerítette nagykendöjét és már ment is buzgón szaporázva öreges lépéseit. Kertész János meghatódva bá­mult utána, eszébe jutott az oltárkép, amelyen egy szépséges angyal vezet az Úr felé egy megtérő bűnöst. Lám, az ő akaratának hordozója most nem visel fe­hér szárnyakat, csak egy kopott barna kendő libeg vállain. Ilyen gondolatok Kertész Jánost eddig még sohase fog­lalkoztatták. * * * „Ide hallgassatok, gyerekek“ — lel­kendezett Bözsike aznap délután az is­kolában — „milyen nagy újság van ná­lunk. Egy utas toppant be hozzánk az este, akiről aztán kitudódott, hogy az atyánkfia. Már ezentúl ott lakik velünk és a Jancsi bátyám mesterségét folytat­gol támogatással már húsz protestáns gyülekezet működik. Karner Károly egyet, tanár az erköl-. esi élet válságáról beszélt. Előadta, hogy. az élet mennyire elérzékiesedett. En­nek szolgálatában áll az irodalom, a mű­vészet számos iránya, a sport, de ezek­nél a jelenségeknél még veszedelmesebb a család felbomlása. Hazánkban a háború előtti viszonyokhoz képest háromszoro­sára növekedett a válások száma. Kapi Réla püspök szólt hozzá. A theológiai tu­dományosság nem maradhat meg a való élettől elzárt területeken. A protestan­tizmus világhelyzetét ő is válságosnak látja. Semmiből sem származhatik annyi erkölcsi veszedelem, mint az érzékiség túlhajtásából, amely az egyéni és társa­dalmi életben egyaránt érezteti romboló, és kárhozatoS hatásait. A kettős erkölcs hovatovább megbénítja a társadalom fe­lelősségérzetét. Magas közéleti szereplők becsületes emberszámba mennek akkor is, ha mindenki tudja róluk, hogy a ko­moly erkölcs szempontjai szerint nem sorolhatók a becsületes emberek közé. A társadalomnak nincs annyi ereje, hogy ezzel a felfogással szembeszállhasson. Élesen ellene van a közös strandfürdő- zésnek, mert ez elmossa a két nem kö­zött a természettől meglévő finom kü­lönbségeket. Délután Németh Károly esperes tar­tott nagy figyelmet keltő előadást a szo­ciális válságról. Előadásában azt fejtette ki, hogy a szociális válság kimélyülésé­nek az alapoka nem a tőke és a szociáldemokrácia ellentéte és nem is a szovjet, amely nem a termelést magát veszélyezteti, hanem a' termelés tulajdon­jogát, ami egészen más. A szociális vál­ság főokát az előadó abban látja, hogy az anyagelvüség alapján álló termelés nem számol az ember lelki lényével. ia. A kis hátulsó szobát hozzuk rendbe neki, már meszeli is ö maga, az öreg­anyám meg a földet tapasztja. Jó ember nagyon, ez a János bácsi. Nem sokat be­szél, de már új lábat faragot a babám­nak. Kért, hogy olvassak föl neki a Bib­liából és a szent-énekeket is elfeledte már. de én majd eszébe juttatom. Azon kezdjük, hogy : Mind jó, amit Isten tészen.“ * * * Áldott szép húsvét reggelre virradt a falu. A levegő telítve volt üde tavaszi illatokkal, aranyszínű virágba borulva ingadoztak a sombokrok, rügyezni, leve­lezni kezdtek mind a fák és a jácintok, tulipánok egymásra ütögették föl fejecs­kéiket a porhanyó földből, a kiskertek rácsai mögött. Ibolyabokréta van min­den kislány kezében, ünnepi hangulat mindenkinek a szivében, amint a harang hivó szavát követve, mind a falu népe a^ templomba igyekszik. „Bim-bam“ — szól a harang mcsszc- hallatszó búgása, „örömet hirdetek nek­tek, az Úr föltámadott! Jertek, dicsérjük őt, ki a halál fullánkját élvévé!“ A Tamókáné kiskapuján is kilépnek hárman és az istenházába vonulókhoz csatlakoznak. Az özvegy ünneplő nagy­kendöjét terítette magára és imádságos- könyvét, meg fehér zsebbevalóját szo­rongatja kezében, nyikorgós, nyalka ci- pelőjében vígan kopog mellette Bözsike és egy tisztes külsejű idősebb férfi kezét fogja. Ebben a nyugodt, komoly arckife- jezésü jóravaló álakban ugyan senkise

Next

/
Thumbnails
Contents