Harangszó, 1930

1930-01-05 / 1. szám

4 züllés főoka pedig egész Európában a nyomasztó gazdasági helyzet, a munkátlanság, a nyomor. — Újabban egyre-másra kerülnek elénk olyan szülök, akik indokolatla­nul rosszul bánnak gyermekeikkel, elhanyagolják nevelésüket, bántalmaz­zák őket. Külföldön az ilyen szülök megbüntetésére már törvények állnak rendelkezésre, mi még itt, sajnos, nem tartunk. — A szülőket még nincs módunk­ban megbüntetni. Egy-egy dorgálás, szidás, ez az egész, amivel ezeket a lelketlen embereket megfenyíthetjük. Büntetéseknek csak akkor van helye törvényeink szerint, ha a szülő any- nyira bántalmazza a gyereket, hogy külsérelmi nyomokat tudunk felfedezni és ha beigazolódik,- hogy azokat ő követte el. És milyen nehéz ezt bizo­nyítani, hiszen a gyerek nem szalad orvosi látleletért, a szomszéd lakók pedig félnek tanúskodni. — Feltétlenül szükség volna több speciális intézetre és nagy megfigyelő otthonokra megfelelő orvoslóiéi tani és pedagógiai laboratóriumokkal. Az egyik legtökéletesebb ilyen intézet Eszak-Belgiumban van, Moll-ban, a másik Namur mellett St. Servais- ben, lányok számára. — És még egyet: a gyermekvé­delemhez nem elég a tudás és a pénz, ehez teljes odaadás és sze­retet kelt, amely nélkül lélekre hatni, nevelni, jó útra téríteni aligha lehet. __________________________ A dataim* a HerenoBzo femanasára^ nyüzsgölödik, mint egy anyátlan kis kutya- kölyök, magára hagyatva égő fájdalmai­val ... De ki is törődött volna vele . . . ? A senki fiával... ? Hiszen oly pöttömnyi volt, hogy még azt a kenyeret sem szol­gálhatta meg, amit több szidás, mint jó szó kíséretében tett tarisznyájába, a fös­vénységéről hires gazdasszonya, mikor elindította reggel az őrizésére bízott disz­nókkal. — Igen ... igen .. . mégis törődött velem valaki... Akkor hallottam ezt a jóságos hangot... ezeket a szavakat: fiam, . .. Pista fiam . .. Nekem mondták . .. nekem .. . úgy, mint most ezen a szívet megragadó hangon... — adta meg hirtelen ráeszméléssel szívének a választ. Amint akkor régen ezek a szavak . .. puha simogató kezek ringatták egy párszor csöndes álomba, amelyből gyógyultan, új erővel ébredt, úgy most ez a hang ébresz­tette fel vak kábulatából. Hiszen hatalmas láz birkózott vele most is...! A gonosz indulatok vörösen lobogó lángjai már csak­nem összecsaptak feje fölött, amikor erre a szóra, erre a rég elfeledett hangra, — ime keresztül tört mélyen szunnyadó em­beri öntudata a láz hódító mámorán ... Fölnézett. Nem a mámor ködétől, de a megtisztító könnyek harmatától fátyolos Tegnaptól holnapig. De szép Is volt a Tegnap, Az álmodás, az Ifjúság. Vidámak voltak a szívek És nótásak az emberek. De szép is volt a Tegnap. A Ma tudom, nem ugyanaz, Szivünkben már a tél havaz Már dalolgatni sem merek, Mert könnyeznek az emberek. Tudom, a Ma nem ugyanaz. És Holnap? — tudom, elmegyünk. Mások dalolnak — nem nekünk 5 ha megkérdezik, hol vagyunk? A néma sírban porladunk. Mert Holnap — tudom, elmegyünk. Pihennek, alusznak mind a holtak, Ha vidámak, vagy szomorúk voltak, Járunk Tepnaptól — Holnapig És alszunk ítéletnapig I Polster Gyula József. ________HA^ANQSXÓ.__________ Ä z egyház és a diakonia. Irta és a szombathelyi Prot. Nő- és Leány­egylet ádventi estélyén előadta : Huber Etelka győri vezető diakonissza. És a 19. század leányai megér­tették Isten hívó szavát, a társada­lom minden rétegéből sereglettek a hajadonok, kik készek voltak az Úrnak szolgálni, még pedig nem elvont értelemben, hanem a nő va­lódi értelmében szolgálni. így pl. Lőhe, az egyik, ma már több mint ezer diakonisszát számláló intézet magalapítója, 1854-ben intézete ré­szére kapott a községtől, melynek szemekkel... Aztán két karja előre len­dült, s a vízbe fuldokló görcsös szorításá­val vonta ajkához az öreg-asszony hervadt virág-szirom kezét. Á torkában rekedt hangok egész más formát kaptak, mint amilyen jó előre szánva volt neki, mire felbuggyantak ajkán a szavak: — Azért jöttünk..., tiszteletes asszony, hogy ..., hogy megkérjük a tiszteletes urat.. . Igen megbántuk, amit tettünk ... Szeretnénk ezt megmondani magának a tiszteletes urnák is . .. tessék bevezetni hozzá... Az öregasszony felébredt nagy derme­déséből. Az a fájó feszültség, mely a be­következendő szenvedések tudatában, szin­te elviselhetetlenül nehezedett a szívére, — egyszerre megszűnt e szavak hallatára. A szeme megtelt a felszabadulás öröm­könnyeivel, s ráragyogott a fiúra, mint fénylő csillag a tó kékségéből. Azután egy boldog sóhajjal rebbent fel tekintete a magasba: — Legyen áldott Uram, ezerszer áldott szent neved! A szobában néma csönd volt pár pilla­natig. Pista, a Senki Pistája, mintha a rég elmúlt idők sűrű ködén keresztül hango­kat hallott volna ... az édes anyja hang­ját, akit alig is ismert, s aki hosszú ideje 1930 január 5 ő lelkipásztora volt, néhány hold terméketlen köves földet, mely semmire nem volt alkalmas. Ezt a földet az első diakonisszák maguk tették művelésre alkalmassá, ők maguk hordták el róla kötényeik­ben a köveket, pedig voltak közöt­tük grófkisasszonyok, bárókisasszo­nyok, papleányok, tanítónők stb. Vagy a szomszéd városban volt egy régi kaszárnya, mely annyira el volt hanyagolva, hogy semmire sem volt használható, a városatyák odakinálták ennek az intézetnek, hogy talán tudnak vele valamit csinálni. Rövid idő múlva 24 tisztán öltözött öreg hálaéneke töltötte be a most már.tiszta és csinos házat. Ezt mind a Krisztus lelke, a nő szolgálni akarása, a nő energiájá­nak hatalmas előretörése tette. Te­hát könnyen érthető, hogy a diako­nisszaintézetek gombamódra ter­mettek a föld színén. Az első dia­konisszaintézet megalakulása utón az első évtizedben, tehát 1836— 1845-ig 8 önálló anyaház létesült, a másodikban, 1846—1855-ig 10, a harmadik évtizedben, 1856-tól 1865 ig 15, a negyedik évtizedben 1866—1875-ig 20 önálló diakonisz- szaanyaház létesült. 1898-ban már 80 önálló diakonisszaintézet volt többszáz diakonisszaállomással. Az 1926-i statisztika szerint az egész protestáns világon 104 diakonissza­ház van, ebből Németországban van 64. Ebben a 104 diakonissza­intézetben 28.800 diakonissza szol­gál az ő Üdvözítőjének 10.350 mun­nem járt fel már hozzá még álmában sem örök pihenéséből... És most tisztán hal­lotta a szavát: — Angyal suhant a szobán keresztül! Erre a fiúk felkapták fejüket s néztek nagy rácsudálkozással. — Angyal. . . angyal suhant keresztül a szobán — motyogták magukban hang­talanul, gépiesen ismételgetve a különös szavakat. S egyszerre csak nem tudták miképen, de lekerült fejükről a kalap, szájukból eltűnt a szivar. Ráeszméltek a maguk komiszságára. Valóban angyal suhanhatott a szobán ke­resztül, mely megérintette őket hófehér szárnyával, mert megmozdult bennük va­lami. * Lehajtott fejjel, őszinte bűnbánattal lép­tek a beteg lelkipásztor szobájába. — Ugye, mondtam öregem, hogy eljön­nek a fiúk ! .. . Nézze itt vannak mind ... a mi fiaink 1 Búgott fel a tiszteletes asz- szony hangja, mint az orgona diadalmasan. Senki Pistája ekkor oda lépett az ágy­hoz. Kalapjat két keze közt forgatva kissé fátyolos remegő hangon megszólalt: — Bocsássa meg nekünk tiszteletes urunk, amit ellene vétettünk . .. Szívből bánjuk amit tettünk.

Next

/
Thumbnails
Contents