Harangszó, 1930
1930-03-16 / 11. szám
82 HARANQS2Ö. evangélikus jellemére volt szükség, hogy adva legyenek azok az észbeli és erkölcsi módozatok, melyeknek segítségével ez megvalósulhat. Ép a határozottság s a meg- rendíthetetlen bátorság voltak jellemvonásai s ezeket fütötte az a rajongó szeretet, mellyel a magyar nép boldogulásán csüngött. Ezen a hármas oszlopon épült fel a szabad magyar nemzet s nem tagadhatja senki, hogy az alapvető téglákat e jellemhez a lutheránizmus adta. A mi egyházunkat egy kéz- legyintéssel szokták elintézni, mert nem vagyunk kicsinyesek. A kis dolgok felett elnézünk, ha mindjárt sértés az a kis dolog, mert a tiszta evangéliumban nevelve természetszerűleg békés jellemüek vagyunk. Nem vagyunk szőrszálhasogatók, kik az ellentétet keresik mindenben, hanem keressük mindenkor s mindenben azt az utat, mely a békességre vezet. Ezért vagyunk mi gerinctelenek. A mi erőnk az erőtlenségben van. Ez evangéliumi vonás. Nagy dolgokban azonban, például, mikor egy ország kultúrájának előbbre juttatásáról van szó, akkor a gyengének tartott luihe- ránizmus tettrekészsége mindenkor kiütközik. A nemzet sorsdöntő pillanataiban mindig ott vagyunk s nem az utolsó helyen. Ugyanígy a világ kultúrájának irányításában sem állunk hátul. Ez a tény öntsön önbizalmat a kis számú magyar evangélikus seregbe s adjon törhetetlen hűséget egyházunk iránt, Megtérés. Elbeszélés. Irta : Győrik György. I. Gyönyörű napot ígérő, szép, tiszta kék éggel biztatott a reggel. Itt-ott ragyogó, fehér felhőfoszlányok tündököltek a levegőégben. A nap mór magasan ragyogott a keleti égbolton és szárítani kezdte a virágok harmatát. A halár néptelen volt. Szünetelt a munka. Usuk a madarak zengtek dicsőítő éneket a teremtés Urának. Ünnepi hangulatot jelentő csend ölelte körül a falut, a hatért. A nagy csendességbe, áhítatot keltő zúgással csendült bele a húsvéti harangszó hívogató érchangja. Az utcákon ünneplőbe öltözött emberek kisebb-nagyobb csoportokban igyekeztek a templom felé. Csak Hajós István, — a község egyik jómódú gazdája, — ballagott fejlesütve; a templombamenők köszönését nem viszonozva, a kocsmából hazafelé. Hajósnak nem szólt a harang hívó szava, az új pap megválasztása óta. Azóta csak a kocsmát látogatta, nem az istenházát. A lelkészválasztás párloskodó vihar*, már éppen egy éve száguldott végig a lelkeken ; alaposan feldúlva o falu békéjét s 1930 március 16 mely már annyi nagy embert nevelt nemzetünk s az egész világ számára. Ennek a napnak más mondani valója is van. A mi vallásos életünknek is meg kell tartania a márciusi ünnepet. Rabságban élünk, jobbágyai vagyunk a bűneinknek s robotolunk a sátán részére. Az állam megadhatja nekünk a szabad, független életnek a formáit, de szabadok csak akkor leszünk, ha felszabadul a lélek a bűnnek rabsága alól. A lélek szabadsága nélkül az állami függetlenség csak látszat s önámítás. Amig a szenvedélyek hurcolják rabláncon a honpolgárt, addig nem lehet szabad, bármilyen demokrátikus szabályok szerint kormányozzák. A szabadság nem az alkotmány-kodexxel kezdődik, hanem a Krisztus által megváltott léleknek szabad, az erkölcsöt tápláló életével. Altatjuk magunkat, hogy szabad nemzet vagyunk, pedig a bűnök tirannusa gyakorolja felettünk hatalmát s mi zsarnokságának hűséges, jámbor rabszolgái vagyunk. Ezt a zsarnokot lökd le trónjáról, hogy szabadon csele- kedhesd a jót, akkor leszel szabad hazának szabad polgára. A szabad ország ilyen honpolgárokból tevődik össze. Nem az alkotmány, hanem a Krisztus áldozati halála által felszabadult emberek erkölcsös, vallásos élete teszi szabaddá az államot. Március tizenötödikén ezt ne feledd! Térj magadba, rázd le magadról a bűnök jobbágyláncait s add vissza lelkiéletednek a szabadságot, hogy hitével s jó tetteivel tovább építse a hazát. A március tizenöt ne legyen csak külső ünnep s megemlékezés, hanem belső átélés és lelkimeguj- hodás. Az elmúlt vasárnap még ő tartotta a rádiós-istentiszteletet a budapesti Deák-téri templomban. S ma már ott pihen a főváros által adományozott díszsír-helyen a kerepesi temetőben. Vitéz dr. Kendeh-Kirchknopi Gusztáv tragikus halálával nemcsak a budapesti Deák-téri evang. anya- szentegyházat, a bányai egyház- kerületet. de az egész Magyarhoni Ev. Egyetemes Egyházat is súlyos veszteség érte; pótolhatatlan veszteség az Országos Luther-Szövetségnek, amelynek igazgatója, éltető lelke volt. Nagy tudású pap, kiváló egyházi szónok, kinek szavaira felfigyelt az ország imádkozó és dolgozó népe. Vitéz dr. Kendeh-Kirchknopf Gusztáv theológiai tanulmányait a pozsonyi Theol. Akadémián végezte. Mint egészen fiatal embert hívta meg a kolozsvári gyülekezet lelki- pásztorává. Úgy a gyülekezetben, mint kincses Kolozsvárott rendkívül nyugalmát. Az idő azonban begyógyítja a fájó sebeket. Így az a csoport, amely a választásnál Hajóst tekintette vezérének, megbékült és lassan-lassan belenyugodott a „Bartók-párt“ győzelmébe. Könnyen tehették, mert az új lelkész templomi és tár- sadalm tevékenysége áldást jelenteti a falura. Elismerték, hogy az új pap valóban Krisztus szolgája és minden tekintetben érdemes a jiszteletre, megbecsülésre. Ezt maga Hajós is elismerte, de a világért sem mutatta volna senkinek. Szinte fájt neki, hogy a pap annyi sok áldásos munkát végez a hívei között. Szerelte volna odaharsogni az emberek fülébe: „Nézzétek, akit én nem akartam megválasztani, menynyire nem közénk való“. Nagyon fájt neki, hogy ezt nem tehette. Viszont: nyakas hun ivadéknak érezte magát, aki nem hajolhat meg ... a sok éleshangu ellenzik, nyilatkozat és ebből származó kocsmai összetűzések utón . . . Nem hajolhat meg . . . ellenfelei kinevetnék . . , Kissé hederegve lépett be a konyhába, kellemetlen pálinkaszagot árasztva maga körül. Felesége, — a pirosarcú Mária asz- szony, aki a főzéssel volt elfoglalva, — szomorúan pillantott feléje. — Hát maga Krisztus feltámadásának emlékünnepén nem szándékozik elmenni a templomba ? — kérdezte sírásra csukló hangon. — Nem én ! — szólt István maga elé nézve. — Nem szép dolog. Rosszul teszi, mondhatom ! — Ugyan, mit mondhatsz ? 1 — hangoskodott István. — Azt, hogy templomkerülő, kocsmázó lett 1 — Az én papom elment . . . Nekem itt nincs papom. — Van ... csak akarnia kell I.., Isten szolgája mindenkié I — Az enyém nemi... Hallgassák azok, akik megválasztották ! — Okos ember nem beszélhet így István ! — siránkozott az asszony. — Érzem : Isten verése ez rajtunk ... Gondoljon visz- sza a múltra : csupa szeretet, csupa megértés volt az életünk. Egy év óta pedig az oktalan harag, a kocsmázás ördöge elvette mitőlünk is, a maga szívét, a józan eszét, hogy örömtelen életet éljünk. Hová jutunk így István ? Napirenden vannak közöttünk az összetűzések . . . — Igaz, — vágott közbe mérgesen István, de azokat mindig te készíted elő, furfangos asszony! leleményességgel és mondhatom, mindig fényes eredménnyel I f Vitéz dr. Kendeh- Kirchknopf Gusztáv.
