Harangszó, 1930

1930-03-09 / 10. szám

1930 március 9 HARANQSZO. 77 Heine német költő és a Biblia. Két dolog teszi az embereket leggyakrabban a Biblia ellenségei­vé: a Bibliának nem ismerése és a bfinös élethez való ragaszkodás. Lélekbe markoló példát nyújt erre Heine német költő megtérése. Heine Heinrik 1800-ban született és zsidó családnak volt a sarja. Ifjúságában kéjteli életet ólt és megvetette Istent. Hitetlen lelkű- letét felfedi egyik költeményének alábbi két versszaka: Hallod mint zúgnak a harangok ? Csodaszépen, csodaélesen, Jámbor templombajárők áhitatosan Lépkednek a falu — kápolnába. Ej barátom, az ökrök és tehenek Kolompjai azok, Akik lehorgasztott fővel, Sötét istállóik felé vonulnak. Heine a széles úton járt, gyö­nyöröket hajhászva. Azért gyűlölte a templomot, Bibliát és Istent, mert ezek mind szót emeltek bűnös élete ellen. A széles útról azonban azt mondja Üdvözítőnk, hogy ez a ve­szedelemre visz. A költő későn kapott észhez, mikor már a vesze­delem torkában volt. Egy pusztító betegség 56 éves korában elsorvasztotta, előbb azon­ban átment egy nagy bűnbánó összetörettetésen. Nyilatkozata mit saját megtéréséről tett, igen tanul­ságos és komoly intelem. Szósze­rinti fordításban így hangzik: „Megvilágosodásomat egész egy­szerűen egy könyv olvasásának köszönöm. Egy könyvnek ? I — Igen! és ez egy régi egyszerű könyv, szerény, mint a természet s époly természetes akár csak ez. Egy könyvnek, amely koldusán, és igénytelenül néz ki, mint a nap, mely minket melegít, mint a ke­nyér, mely táplál; egy könyvnek, amely oly meghitten és jóságosán pillant reánk, mint egy öreg nagy­mama, aki olvas is naponta e könyvből, kedves remegő ajkaival és szemüveggel az orrán. Ezt a könyvet röviden „a Könyvnek“ „Bibliának“ is nevezik. Joggal hív­ják ezt Szentírásnak is : aki elvesz­tette Istenét, az Őt ebben a könyv­ben újból megtalálhatja és aki üt sohasem ismerte, afelé itt az isteni Ige fuvalma áramlik“. Hadd álljon itt összetört lelké­nek még egy fellobbanása egy leveléből, amit Miksa fivérének írt egyik kis unokanővérük halála után: „El fog bámulni a Picike, ha bátyját nemsokára megérkezni látja a mennyben. Mert, hogy van menyország kedves Miksa, az előt­tem teljesen bizonyos, amióta arra földi fájdalmaim folytán igen nagy szükségem van. Élj jól, drága fi­vérem ! Atyáink Istene tartson meg Téged. A mi atyáink bátor embe­rek voltak. Megalázták magukat Isten előtt azért voltak oly szilár­dak és makacsok emberekkel, földi hatalmakkal szemben. Én ellenben orcátlanul szembeszálltam a meny­nyel és az emberek előtt voltam meghunyászkodó és csúszómászó. Ezért fekszem most a földön, mint egy széttaposott féreg. Dicsőség és tisztesség Istennek a magasságban ! A te szegény fivéred — Heine Henrik.“ Földváry Béla. EGYRŐL-MÁSRÓL. A mindennapi életből. Vissza kell fizetni az orosz fogságban kapott kölcsönt. Wol­vovics Dezső budapesti kereskedő orosz fogságban nagyobb kamat­mentes kölcsönöket adott bajtár­sainak. Ezek közül többen inár hazaérkeztek, de a kölcsönt nem akarták visszafizetni. Erre a keres­kedő egy szegedi magántisztviselő, Wekcrle Lajos ellen indított kere­setet 464 pengő erejéig. A törvény­szék az 1918. évi papirkorona át­értékelése után a kölcsönadott összeg 25 százalékának megfizeté­sére kötelezte a felperest. HETI KRÓNIKA. A főváros és a vidék mindenült im­pozáns keretek között ünnepelte meg a Kormányzó 10 éves államfői jubileumát. Az egész országban az evangélikus temp­lomokban is hálaadó istenitiszteletek tar­tattak. Budapesten a Deák-téri evangélikus templomban dr. Geduly Henrik, a tiszai kerület püspöke mondotta az ünnepi be­szédet. Az evangélikus egyetemes egyház nevében báró Radvánszky Albert egyete­mes felügyelő és Geduly Henrik püspök a református konvent elnökségével együtt tisztelgett a Kormányzónál. A Kormányzó jubileuma napján megkoszorúzta a Hősök Emlékkövét. A külföldi sajtó is minden­felé melegen emlékezett meg a magyar államfő jubileumáról. — Bethlen miniszter- elnök Párisból hazaérkezett. — Az ara- nesztia-remdelet végrehajtási utasítása meg­jelent. A belgrádi börtönből megszökött hor- vát politikusok közül kettőt elfogtak. A csehek február 28-án ünnepelték 10 éves alkotmányukat. A román vezérkar cáfolja az orosz csapatösszevonásokat. A bolgár képviselőhézban a képviselők között verekedés volt. A francia kormányválság lapunk zár­téig még mindig tart. A német politikában a kormánykoalí­cióban ellentét támadt. A londoni flottaleszerelési konferencia munkája megbénult. Az olasz király Horthy kormányzónak jubileuma alkalmából az Annunciate rend nagykereszljét adományozta, a nyaklánccal. Japánban a választások alkalmával a kormánypárt aratott győzelmet. India véres forradalomra készül. Amanullah visszatér Afganisztánba. HARANGSZÖ. Böjt I. vasárnapján. II. Korinth. 6. 1—10. Isten hegyeiméből ismét elérkezett böjt­nek szent ideje, amidőn lélekben felme­gyünk Jeruzsálembe és elkísérjük Jézust, a mi Megváltónkat szenvedésének útján. Hogy mennyi áldást rejt magában ez a böjti időszak a mi számunkra, erre hívja fel Invocabit vasárnapjának epistolája figyelmünket, amidőn Krisztus Urunk szen­vedését elibénk állítja: Példaképet és ígéretet. _____ D . Kapi Béla püspök a közelmúltban néhány napot pihenőben Nagygeresden töl­tött unokái körében. Majd az elmúlt héten hivatalos ügyekben Budapesten időzött. Raffay püspök balesete. Március 1 én az esőtől síkos uccán Raffay Sándor püspö­köt baleset érte, elesett és jobb lábán az izom elszakadt. Verebély és Haberern egyetemi tanárok a beteget meglátogatták és megállapították, hogy a püspöknek 10—14 napig abszolút nyugalomra van szüksége. Verebély tanár hétfőn kötést alkalmazott a sérült lábra s remélhető, hogy az ope­ráció elkerülhető lesz. Betegsége alatt a püspök magánkihallgatásokat nem tarthat. Új evangélikus egyházi felügyelő. A szentendrei evangélikus egyház íegutóbb tartott közgyűlésén Schuszter János nyug. posta- és távirdafőfelügyelőt egyhangúan felügyelővé választotta. Szombathely. A gyülekezet megvette a vasmegyei tanítók háza „Kultúra“ című 4600 kötetes kölcsönkönyvtórát. A könyv­tár megszerzése körül különös elismerés illeti meg Kiss Gábor szombathelyi igaz­gató-tanítót. Az ev. gyülekezet a könyvtárt a közművelődés szolgálatába állítja. A könyvtár rendezése serényen folyik. A soproni theológi tanári karából D. Kovács Sándor, a theologusok közül Novák Elek, Lukácsy Dezső és Pölöskey Miklós február 23-án meglátogatták az ostffyasz- szonyfai gyülekezetét, mely alkalommal a délelőtti istentiszteleten Novák Elek prédi­kált, az esti ünnepélyen D. Kovács Sándor theol. tanár tartott előadást „Énekesköny­vünk és énekköltőink“ címen, Pölöskey Miklós a bibliából elmélkedett, Lukácsy Dezső egy költeményt szavalt, a gyülekezet ifjúsági egyesülete és leényegyesülete kü- lön-külön 2—2 karéneket adott elő Rózsa János tanító vezetésével. A győri evang. ifj. egyesület 459. sz. „Győri Vilmos" cserkészcsapatának há­rom próbaidős tisztje: Zacher Lajos evang. tanító, a „Szondy Apródok“ vezetője. Kon­tár Sándor csapattiszt és Mlczoch Ágoston vezetőtiszt Székesfehérváron a IV. cserkész­

Next

/
Thumbnails
Contents