Harangszó, 1930

1930-03-09 / 10. szám

74 HARANOSZÓ. 1930 március 9. vontak eléje. Bármilyen fényesség­ben is ragyogjanak körülödted a Krisztus kegyelmi napja által meg­világított tárgyak, te vak vagy velük szemben s nem látod, melyik válik javadra s melyiket kellene kikerülnöd. így ne csodáld, ha un- talan sziklákba ütközöl s véresre verve, könnyes szemmel tántorogsz boldogtalanul az élet utján. Engedd a Krisztus világosságát bensődbe hatolni! Távolítsd el lelked szemé­ről a hályogot, hogy láthassál! A bfínbánat kése leszedi s az imád­kozásnak balzsama meggyógyítja a nyomán megmaradt vérző sebet. A bűnbánat fáj, mint fáj a hályog­szedés is, mert felfedi a valót, a mi kicsinységünket s hitványságun­kat, de utat nyit oly világosság előtt, mely fénybe borítja életedet. Egy halálra Ítélt a kivégzése előtt azt kérdezi a lelkésztől: Miért kel­lett idáig jutnom? A lelkész azt felelte néki: Fiam azért, mert nem tudtál különbséget tenni a jó és rossz között, mert nem láttad a Jézust, amint intett feléd, hogy menjél ő hozzá. Vak voltál s neki mentél az akasztófának. A halálra ítélt tágranyilt szemekkel bólint és suttogja: valóban, ha Jézust idejé­ben meglátom, akkor minden más­ként lett volna. Szeméről leesett a hályog és látott. Tisztán ezen mú­lik a mi sorsunk. Ha a nagynak mondott Napoleon a császári trón­ról meglátta volna Jézust, amint meglátta töprengései között Szent Heléna szigetén, élete más fordu­Megtérés. Irta : Klssomlyói Szabó Kálmán. Kemenesalja déli szélén, ahol a nap­sugaras dombok virágos völggyé szelídül­nek, kicsi, békés falu fekszik piros tornyu templomával, bogárhátu házaival. A földön, a fákon gazdag, új élet izzott. A termőillatu mezők, kertek nagy vasárnapi csöndben szívták magukba a Nap hulló sugarait, ígéretes, nagy tavasz volt. A kicsi falu harangszentelésre készülődött. A környék­beli faluból is mindenünnen jöttek. Csopor­tokba verődve öregek, fiatarok, gyermekek együtt siettek. Már a harmadikat haran­gozták. A faluvégi házból, mely Verebes Jánosé volt. még nem ment el senki a templomba. Eszter asszony. Verebes felesége, már fel­kötötte ünnepi fejkendőjét. A buzavirágkék szemű leánya is ünneplőbe ollózott. A harang hívó hangja utolsót búgott. Eszter asszony megfogta leánya kezét és kimentek a konyhába Verebes újságot olvasott. Felesége szép. fájdalmas szemeit Jánosra emelte és melegen szólt hozzá: Hát kend nem jön a harangszentelésre ? — Hagyj békét, csak menj. Villámlott fel Verebes. latot vesz. ö maga teszi ezt a val­lomást. Nem kétséges, hogy mit csele­kedjünk. Jézus e világ világossága, melegséget áraszt itt lent mindenre az ő evangéliuma, fényt áraszt mindenfelé, hogy ne üsse az em­ber kőbe a lábát s mi megvonjuk magunktól ezt a világosságot, ezt a melegséget s botorkálunk az élet­nek uttalan szakadékai között. Min­den lépés könny, minden lépés fájdalom s nem akarunk látni, hogy minden lépés öröm legyen s bol­dogság. Ha setéiben jársz, ne zú­golódj, hogy tövisbe léptél, hanem szánd rá magad s rántsd lelkisze­medről a hályogot s akkor nem fogsz az örökös veszélyek között tévelyegni, hanem a vallásos élet virágos kertje felé veszed az utat s ezen keresztül haladsz. Itt nincs veszély, mert ott áll melletted a kertész, a Jézus, ki megmutatja az élet szépségeit s átvezet a békés örökkévalóságba. Egy kapitány a sülyedő hajón utolsónak marad, mikor már min­denkit megmentett. Mikor már a a saját derekára is reáköti a mentő­övet, előjön egy szuríos legény a a gépházból, az utolsó hátramara­dott s ő leoldja az ővét, neki adja s inkább ő, a kapitány elpusztul, de a legényt megmenti. — Isten adja a feláldozás szívét. Isten sze­retető emberi nyelven ki nem fe­jezhető. Ez a vonás tehát nem hiá- nyozhatik az én beszédemből. Eszter szeme gyöngyözött a könnytől. Bízó pillantással tekintett férjére és köny- nyezve mondta : A szomszédék is együtt mennek. Megszól az egész falu, hogy mi csak árván kullogunk . . . meg már ideje vóna, ha hálát adna az Istennek, hogy meggyühetett szerencsésen a fogságból... Verebes homloka ráncba verődött. Ajka szitokra torzult. Eszter a kis Ilonkával ment el. Lelke zokogott, mint egy megvert, vérző madár. A Nap egyre feljebb emelkedett. Sugarai bőségesen hullottak Verebesék keletre néző muskátlis ablakába. Ebből az ablak ból szokott Verebes János kelet felé nézni, ahol nagy erdő fátyolozta el a messzeséget. Ugyanis amióta fogságból megjött csak egyedül szeretett lenni Szi­bériában négy évig szenvedett. Két évig bányában dolgozott. Sokszor hónapokon keresztül az Isten Napját sem látta, A négy nehéz esztendő szenvedése behavazta éj­fekete haját. A homlokét mély ráncokba verte, a lelkét kicserélte. Sudár termete meghajlott. Arca koraöregedetl volt és bi­zalmatlan, mikor hazajött. Lelkén valami sötét felhő lehetett, mert mindig szomorú volt. Eszter asszony reménykedett, hogy majd csak megváltozik, Ősszel jött haza. És már a második ősz is elmúlott, mégsem OLVASSUK A BIBLIÁT! Az Ágostai Hitvallás a Bibliában. XI. ás XII. cikk: A gyónásról. A bűn­bánatról. Márc. 10. Harc az igazságért. Efez 6. 10—20. A gyónásról és a bűnbánatról szóló hitcikkek ölitek a támadás és véde­lem középpontjában. Főhadiszállását védte az ellenfél s minden erejét és ravaszságát kifejtette, hogy hamis fegyvereit, melyek hatalmát biztosították, ne legyen kénytelen kiadni a kezéből. X. Leó bullája és a Cáfolat erősen kárhoztatták e hitcikkeket, de mert nyilvánvaló igazságot kárhoztattak, a reformátorokra nézve sem volt közöm­bös — az Apologia tanúskodik róla —, hogy cserbe hagyjanak egy ügyet, mely nem az övék, hanem Krisztusé. Tudták, hogy itt a legnagyobb dologról, az evan- géliom főtanáról van szó s a keresztyén- ség létérdeke kívánja meg, hogy különö­sen ebben a kérdésben igazat, isteneset, üdvösét s a Krisztus egész egyházára nézve szükségeset tanítsanak. Márc. 11. A {eloldozás. Máté 16, 13—19. 18, 18 II. Kor. 5. 18-21. A feloldozás jó­téteményét és a kulcsok hatalmát a Szent- irás alapján Hitvallásunk is tanítja. Krisz­tus megadta apostolainak s a keresztyén anyaszentegyház mindennorú lelkipászto­rainak a jogot, hogy oldjanak és kössenek, a megtérő bűnösöknek bűnbocsánatot s a megátalkodottaknak Ítéletet hirdessenek. Magasztos és gyönyörűséges szolgálat a bűnbocsánat hirdetése s nagy jótétemény a bűnbánókra nézve, mert a hit. mely hallásból van, a feloldozás, az evangéliom hallása és a szentségek használata által erősödik. A róm. kath. egyháznál nem is a feloldozásban, hanem a helytelen alkal­mazásban volt a hiba, mivel nálunk a feloldozás erejét egészen elvette a csele­kedetekről, elégtételről szóló tan s a hitből és kegyelemből való megbocsátásról sem­mit sem tanítottak. Márc 12. A bünvallás. Zsolt. 19, 13. Zsolt. 32. 1—5. A gyónáshoz hozzátartozik a bűnvallás, de mivel ennek Isten előtti volt templomban. Eszter asszony mosolygó szép arca minden héten halványabb lett egy árnyalattal, mert úgy érezte, hogy az ő régi jóságos férje elvesztette lelke derűjét és elhagyta Istenét. Bizakodó leikéből azon­ban minden este fölszállt Istenhez könyörgő imája. Utolsó reménye is elszállt. Verebes nem ment a harangszentelésre. Mikor ment a kis Ilonkával, többször visszanézett . . . hátha mégis . . . hátha mégis . . . Szelíd arcú leányával a templom egyik szegletébe huzúdott. Szomorú volt, mint elűzött, párját veszített madár. Leánya, mintha érezte volna szíve zokogását, szorosan hozzási­mult és könnyező tekintettel nézett reá, mintha megkérdezte volna: ki bántott, mi­ért vagy szomorú édes anyukám ? Az orgona szelíden felbúgott . . . II. Verebes révedező tekintettel megint va­lamit nézett az erdő-fátyolon keresztül. Lelke tán újra Szibériát látta. Látta a mér­hetetlen szenvedést, a keserves nélkülözé­seket, a jégbevésett magyar temetőket, melyek százával falták be a foglyokat. Tekintete elborult. Lelke mélyén valami megmagyarázhatatlan fájdalmat érzett, amit már régóta nem érzett. Kiment a méhesbe. Egy kis padra ült, úgy nézte a méhek szór-

Next

/
Thumbnails
Contents