Harangszó, 1930

1930-12-28 / 52. szám

404

HARANGSZÓ

1930 december 28.

minden lépés elbukás, halál lehet... Még most sem érted, hogy Megtartóra van szükségünk? . . . Még most sem tudod, hogy neked is szól az egyetlen, az örök, a változatlan karácsonyi örömhír, az angyal prédikációja: Ne féljetek... született néktekjma a Megtartó, ki az Ur Krisztus ... Jer egy akarattal mondjuk a hálaadó éneket:

„Hű keresztyének szent kara, Dicsérjük Istenünket,

Ki vesztünket nem akarja,

De örök életünket.

Áldjuk, ki üdvösségünkre Mindent megtett örömünkre A Jézus Krisztus által.

Óh jertek, őhozzá térjünk, Figyelmezzünk szavára;

Segedelmet tőle kérjünk,

Megváltást tőle várva.

Ez az örök élet útja,

Ki pályáját ezen futja,

Örökké boldog lészen.“ Ámen Nagy Miklós.

Karácsonyi lángok.

Irta : D. Kapi Béla.

Nem volt a világnak még egy olyan világító tüzlobogása, mint a betlehemi mezőkre ráhullott égi fényesség. Krisztus földrejövetele- kor gyulladt ki nagy fénnyel s azóta az emberiség ennél a világosságnál éli eletét. Kiapadhatatlan tüzforrássá vált: templomainkat ragyogóvá tette, családi otthonaink

Betlehemi csillag ragyog.

Karácsonyi történet.

Irta: Csite Károly.

Halvány arcú, nefelejcs szemű, kopott ruhás kis leány vezetett az uccán még kisebb fiút, fürkészőleg tekingetve s az egyik széles uccasarkon megálltak.

— Vinci, ez a sarok jó hely lesz. Erre megy el a legtöbb nép.

— Sapkámat tartsam elébiik? — kérdezte a fiú.

—• Igen, a sapkádat tartsd. Nagy a hajad, azért nem fázik meg a fejed.

— Csak hát sokan tennének bele fehér pénzt! — sóhajtotta Vinci.

— Jó lesz, ha kétfilléreseket tesznek bele. Szomorúan állj és tartsd mindenki elé.

— Hisz' én úgyis mindig szomorú vagyok, mióta édesanyánk meghalt.

— Igaz ... Szomorúak vagyunk. Nokiát, kezdem az éneket:

Csillag ragyog, csillag fénylik

Messze, messze keleten,

Angyal sereg szállt a földre,

Hogy örömet hirdessen.

Szenvedő nép örvendjetek,

A menny fia már itt van:

belőle kaptak áldott melegséget, az emberek vele töltötték meg lelkűket s az örök irgalmasság eme ragyogó országutján indulnak az örökkévalóság felé.

A tulajdonképeni karácsonyi fény Krisztus bölcsőjére hull: ma született néktek a Megváltó!

Nem ismeri a fény értékét, aki nem látott sötét, csillagtalan éjszakát.

Karácsony fényénél gondolnunk kell a bűn sötét éjszakájára, mely halálos ölelésével átfogta az egész világot. Hatalma alatt görnyedten vergődött az ember. Hiába fogad- kozott és hiába erőlködött: hasztalanná vált minden kísérlete. Ereje erőtlenség volt, jobbulásfelé törekvése hiábavaló kísérletezés. Tudással gazdagította szellemét, erkölcscsel szépitgette életét, akarata fegyelmezésével tatarozgatta életét. De hiába! A bűn mindig hatalmasabb volt nála. Elszakította Istentől. Elhomályosította lelkében az Örökkévaló teremtő képét. Letépte homlokáról emberi méltósága koronáját. Évezredeken keresztül nem tett az ember egyebet, hanem vergődött bűnössége és tehetetlensége tudatában. Bálványképek előtt véresre korbácsolta testét. Oltárok tüzén áldozattá tette ajándékát. Templomokat épített, arannyal ékesítette azok márványfalát. Hiába, ember bűnös maradt s a halál el- jegyzettje maradt. Bűn kisérte utján. Halál leskelődött rá s útja véMegszületett a kis Jézus Bethlehemi jászolban.

Csengett, zengett a kis leány ajaká- ról az ének s felhatolt a magas égig, csak az arra rohanó népek szívéig nem tudott eljutni. Egy kosaras néni mégis megállt a fiú mellett, megsimitotta az arcát:

— Szegény bogárkám! Szomorúbb arcot kell mutátnod, könnyet kell hullatnod, hogy e kőszívű népek szívét megtud indítani. Én hisz' adnék, de most nincs semmi pénz nálam. Majd máskor. De sírjatok, zokogjatok szegénykéim, úgy kaptok sok alamizsnát.

— Ez is adott valamjt, — mondta a kisleány, amint eltávozott a néni mellőlük.

— Mit adott, Ilon? — kérdezte a fiú felcsillanó szemmel.

— Tanácsot adott.

A fiú akkorát sóhajtott, hogy könny sajtolódott szeméből.

— Hej, tanácsot! Abból nem tudunk jóllakni... Jaj, Ilon! Semmit se kapunk ...

— Bízzál, Vinci, bízzál! Él még a jó Isten, ő minket is szeret, megadja, ha kérjük a napi kenyeret...

—• De soká adja.

— Türelmesen kell várni, Vinci. Lám,

gén kárhozat és örök pusztulás várta.

Ez a karácsony előtti nagy éjszaka !

Nagy isteni szeretet világit felénk a történelem ama bizonyságaiból, hogy Isten az emberiség és ember életét a karácsonyi bölcső vezetgette. Mindent eltemető éjszaka helyett adott hajnalébredést. Ha lassan is, mégis előbbre jutott az ember az Istenhez érkezés utján. Az éjfélutáni órák mind közelébb vezették a hajnalhoz: a karácsonyi kegyelemhez.

Jött a karácsonyi láng. Megszületett a Megtartó! Bűnös számára a szabadulás. Halálra Ítélt számára a kegyelem. A kárhozat rabszolgája számára a boldog felszabadulás.

Látod-e karácsonykor az igazi karácsonyi fényt s abban a fényben az örök isteni szeretet lángolását? Feléd világít bűn éjszakájában. Melegít bűnösséged fagyasztó — zimankós elhagyatottságában. Lobo- gásában megérzed Isten hívását, a karácsonyi ígéret áramlását. Megérzed, hogy ebben a karácsonyi lángban isten megvilágítja saját arcát, szent Fiának a Golgotha halmán elvégződő életútját s megvilágít téged magadat is. Ebben a karácsonyi lángban úgy akarja megtisztítani lelkedet, mint ahogyan a kohó tüze megtisztítja salaktól a nemes ércet ?

Ebből a karácsonyi lángból táplálkoznak a többi karácsonyi lángok.

milyen sokat kell arra is várni és dolgozni is érte, míg az elvetett magból újból mag, kenyér lesz. Nézd, sok nép jön és bethlehemes fiúk is. Tartsd a sapkádat, énekelek:

Messze, messze Bethlehemben Tündöklő csillag ragyog,

Kis Jézuskánk szent Jászolban Hozzád két árva zokog:

Nincsen anyánk, nincsen apánk, Árva bújdosók lettünk,

Két kis sír az édes hazánk,

Te őrködsz csak felettünk.

Drága ruhákba öltözött két nő jött feléjük zúgolódva:

— Látod, szivem? Bármerre megyünk mindenütt utunkat állják, — mondta az egyik.

—Hát rettenetes világ! Itt is, ott is a fülünkbe kornyikálnak. Nem is értem, miért is enged meg ilyent a rendőrség? — mondta a másik s rohantak tovább.

Az oda érkező bethlehemes pásztor fiúk egyike utánuk' kiáltott.

— Itt a nagy csoda!

A két dáma visszafordult.

— Micsoda csoda lehet az? —Szólt az egyik. —• Jer szivem, nézzük meg.

A fiú a betlehemes templomkát tartotta elébük.