Harangszó, 1930
1930-11-30 / 48. szám
1930. november 30. HARANOSZÓ 373 arra szorulóknak karácsony előtt pénzbeli és természetbeni támogatást nyújt. Erre a célra a gyűlésen 102 pengő gyűlt be. A délutáni konferencián özv. Jeszenszky Ignácné a szeretet és megértés által vezérelt szociális munkára serkentette a papnékat; figyelműkbe ajánlotta, hogy nemcsak anyagiakkal lehet segíteni, hanem sokszor kikérdezve az Ínségeseket; tanáccsal, ügyükben való eljárással még többet tehetünk. Bakay Péterné, .Egymás terhét hordozzátok* elmen mé- lven járó elmélkedésben tett élő hitéről bizonyságot. A legnagyobb teher, mit hordozunk, — mondotta — a bűn, a magunké és a másoké; ennek hordozására egyedül a megtért, a Krisztusban úiiá- születet lélek kénes, akiről a Megváltó leveszi a terhet. Szeberényi Zoltánná rámutatott az erőforrásra, mely által a panné sok-sok feladatát elvégezheti s az EPOSz a maga kitűzött céljait elérheti ezekben az igékben: „elég néked az én kegyelmem“. — 21-én reggel bibliaórára gyűltek össze a testvérasszonyok: Tu- róczv Zoltánná vezetésével a tékozló fiú példázatában keresték a maguk számára a tanulságokat. A Lelkészegyesület gyűlése. November 20-án délelőtt tartotta Paulik János elnöklete alatt a Magyarhoni Ev. Lelkészegyesület is közgyűlését, melyen a püspöki karon kívül mintegy 80 lelkész jelent meg. A közgyűlés előtt szentantal- falvi Nagy Lajos, a zalai egyházmegye esperese, tartott állítatott I. Tim. fi, 6-14. alapján a lelkész! szolgálat dicsőségének útjáról, mely a világiakon való felülemelkedés, a ránkbizott lelkek Krisztushoz való vezetése s önmagunknak a hit által való meggyőzése. Az a forró nap tüze. olyan nagyon nagy a panaszod ellenem!“ A Genezáreth-tó melletti látás most im igen. hajszáloontosságig valóságba ment át. Most végre ott hevert, roskad- tan, földet érintő, perzselő homlokkal a nyoszolya tövében. A beteg nem mozdult. Ugv feküdt visszahanvatlott fejjel, messzib" kiszegezett tekintettel. — Elhallgattál? Nos. jó! De hát még nem beszéltél Róla! Hol itt az örömhír? Hogy én békéljek meg veled s szüntessem meg a panaszt ellened? Átvizsgálhatod szívem minden rekeszét, nem találsz panaszt ott senki fia ellen. Ellened pedig nem volt ott panasz sem azelőtt, sem azóta, hogy az esetről szóltál. A levita felemelte fejét. Erre nem számított. Arrra inkább, hogy majd nem tud egyszerre ily nagy bűnt megbocsátani. De arra, hogy nem talál megbocsátani valót! Óh, ez rosz- szabb mindennél. — Csak azt ne mondd! Csak azt ne mondd! Nincsen panaszod ellenem? Nem kell nekem kutatnom a szíved rekeszét, a panasz ... lövel felém minden porci- kádból. Kőkemény panasszá lettél az első nerctől fogva, mikor a függöny résén láttam, mint emelnek le a szamár hátáról. Panasszá lett a megtört nézésed, minden sebed, minden kötelék, minden áhitat után Paulik János elnöki megnyitójában a felekezetközi, az anyagi helyzetről, az ébredés örvendetes jeleiről s szoleatársi ösz- szetartás kötelességéről beszélt. — Ma különösen két eszme uralja a közszellemet, — mondotta — a nemzeti és a felekezeti eszme, amelyek nagyon kiélezetten jelentkeznek közéletünkben. A krisztusi testvériség gondolata, amelyet kétezer év óta propagál a keresztyén- ség és amely hivatva lenne egymáshoz közelebb hozni az emberiség különböző családtagjait, széle- sebbkörű viszonylatban alig crte el célját, talán azért is, mert sokaknál csak frázis maradt. A nemzeti eszme zászlaja alatt fosztogatja ma egyik nemzet a másikat s készít kálváriákat az erősebbik a gyengébbnek. — Nagyon aggasztó az is a mi életünkben, hogy gyülekezeteink anyagilag kezdenek kimerülni. Az evangélikus paróchiákon igen nagy a szegénység, miután a terrnénvek- kel való kapcsolat folytán felényire apadtak le a különben is sovány jövedelmek. S mindezek ellenére elfeledkeztek rólunk a bolettánál és még mindig késik korpótlékunknak, a tandíjkárpótlás teljes összegének kiutalása, valamint az egyházi alapoknak s az óriási nyugdíjintézeti tőkének visszatérítése, holott azokat tudvalévőén a hadikölcsön emésztette el. Igaz, hogy időnként csepp olaj és bor. melv azóta sebedbe töltetett... De leginkább az, hogy egy Samáriabelinek szolgáltattalak ki s szégyent hoztam Izrael Istene s népe nevére ... Óh, hogy ne volna okod ellenem panaszra, mikor még az is élő szemrehányás. aki könyörült rajtad s az is szemrehányás, hogy úgy meg kellett szeretned a Samáriait. akikkel pedig zsidók nem barátkoznak. És mindezt én tettem. Nem a Zebulon. vagy a Naftali törzse, hanem a Lévi késő ivadéka!... — Nos, ha ezt így látod, akkor mégis csak van egy panaszom. Nem nézed még mindig jó szemmel, hogy úgy megszerettem a Samáriait. Ez valóban nem tetszik nekem. Érzem, amit te is! De hiszem, hogy népünk nagy Fia, akiről any- nyi felségest sejtetve beszélt az én meg- mentőm, valami megoldást fog hozni ebben is. Honnét hiszem?... Magam sem tudom. Ö meg viszont Izraelita létére könyörült a Samáriain! S akik átmentek egy könyörületen, azokat mássá: szabadabbá, messzebbre nézővé teszi a Lélek ... Lásd ez irányban várok én valami jó hírt tőled. Hiszen, ha nem általad. hát más által —• előbb-utóbb meg fog érkezni. — Úgy van! Ezt hiszem én is. Hiszem. Nem is alaptalanul. Még egy mondat van ugyanis, amit Genezáreth partjáról elhoztam hozzád: „Szeressétek a ti ellenségeiteket. Áldjátok azokat, akik emelkednek olyan hangok is, amelyek vitatják, hogy a protestáns egyház ebben az országban már úgyis aránytalanul túl van dotálva. A sötét képen, amely mindenfelől elibénk tárul, van egy vigasztaló vonás is és pedig az, hogy papjaink, bár kopottan és nélkülözve, mégis törhetetlenül állják posztjukat. Az elnöki megnyitó után jelentette az elnök, hogy Balogh István, Sz. Nagy Lajos és Kovács Andor esperesek negyvenéves szolgálati jubileumukat ünnepelték s úgy őket, mint a felsőházi taggá választott Szeberényi Lajos Zsigmond esperest és a hetvenedik életévüket betöltött Szlávik Mátyás ny. theo- lógiai igazgatót és Bereczky Sándor budapesti vallástanárt melegen ünnepelte a közgyűlés. Vietorisz László diósgyör-vas- gyári lelkész felpanaszolja, hogy az evangélikus lelkészek anyagi kérései ügyében a kultuszminiszter nem adott választ. A búzaárak katasztrofális esése miatt a lelkészek jórésze jövedelmének felét is elvesztette. Szeberényi Lajos Zsigmond esperes az elvi alapra mutat rá, amelyben lehetetlen fel nem fedezni egy határozott ellenáramlat nyomait. Amint Pázmány korában a nemeseket akarták elhódítani, úgy környékezik meg ellenünk az intelligenciát. A szellem ereiével lépjünk föl, tudományban, hitben, többet titeket átkoznak“. ... De hagyd, kérlek, most ezt! Távol legyen tőlem, hogy gátiát vetném, vagy rosszalnám a Samáriai iránt érzett szeretetednek. Nekem minden csak a magam bűnét juttatja eszembe. Minden az én becstelen, gyalázatos, önző-voltomat vetíti elém: nagyra, mind nagyobbra ... Ezért oly fontos nekem, hogy megbocsáss ... Most újra lebom- lok, kérlek, békélj meg velem. Ha nem is érezted a panaszt, de joggal érezhetnéd ellenem a gyehenna tűzével égető vádakat ... Most újra leborulok s nem veszem fel homlokomat addig, míg nem mondod: Én megbocsátok, panaszom égjen el a megbocsátó szeretet tüzében, melyet a kegyelem Ura ad, annak, aki hozzá megtér... Óh, ne hagyj e gyötrelemben tovább! Tégy szabaddá! Könyörülj rajtam! Békélj meg velem! Hadd mehessek ezután nyugodtan az oltár elé. így kell ezt tennem. S így kell neked is. A beteg hirtelen felütötte fejét a fekhelyről. —■ Tudod biztosan? Ki mondta ezt neked? — Tudom! így mondta ő. — Ki? — Az, akit a Genezáret tava mellett hallgattam. így mondta a nagy Názáreti. — Hogyan? Hát Ő tud róla? — Mindent elmondtam Néki. (Folytatjuk.)
