Harangszó, 1930
1930-11-23 / 47. szám
366 HARANGSZÓ 1930. november 23 nyilatkozása, amely az embereket gyarlóságuk dacára is úgy tudta vezetni, hogy az Isten igéje az emberek minden ellenvetése és ellenségeskedésével szemben is diadalra jutott oly annyira, hogy majdnem 90 millió ember e hitvallás alapján áll. Aki ott volt ezen a konferencián, az soha nem fogja elfelejteni, oly mély és oly szívreható benyomásokat nyert ott. Dr. Tirtsch Gergely. A KIÉ németországi tanulmányútja. (Napló.) Közli: Tremmel Lajos tanító. Julius 19, szombat. Testileg és szellemileg felüdülve, 7.30-kor elhagytuk Eisenachot. Még egy utolsó pillantás a gyönyörű Wartburgra és rohan velünk a vonat Nürnberg felé. A végtelennek tetsző egyhangúságot néhány szép magyar nóta és dal űzi el. 13.30- kor érkezik meg vonatunk a nürnbergi Centralbahnhofra. A pályaudvarról egyenesen a Christliches Sterntor-Hospitzba megyünk, ahol jó ebéd vár. Ebéd után a város megtekintése van pro- grammon. Bajorország egyik legszebb, legforgalmasabb és leggazdagabb városában vagyunk. Eredete 1050-ig nyúlik vissza. A város több helyén a Pegnitz folyóval találkozunk. A Königsstrassén indultunk a város felé, balról a gótikus Klara-Kirche a XIII. századból. Sokat gyönyörködtünk a hatalmas szent Lőrinc templomban, Nürnberg legszebb templomában, amely a XIV. századból való. Karcsú kettős tornya, mint valami finom csipke ivei fel az égnek. A bejáratok felett mindenütt dombormüvek bibliai jelenetekkel. A templom belseje pazar díszítésű. Berendezése még a reformáció idejéből való. Gitárján egyszerű, szép feszület. Érdekes a hét monumentális ablak üvegfestése. Kijőve a templomból a szép Tugendbrunnen tűnik fel. Allegória a hét főerénnyel, melyek felett az igazság Istennője őrködik. Szemben a Lorenz—Kirchével a Nassauer ház látható, valóságos toronyház a középkorból; a homlokzatán a választófejedelmek címerei. A Pegnitz folyó két oldalán Velencére emlékeztető hidakra épített házak, festői szépségekkel. A Hauptmarkton gyönyörű házak, a Frauenkirche és a Schöner Brunnen ragadják meg szemeinket. A templomot IV. Károly császár alapította. — Homlokzatán ugyanolyan óra, mint a prágai, csakhogy itt a választófejedelmek jönnek ki és a császár előtt hajolnak meg. A templom mögötti téren van az ú. n. Gänsemännchen nagyon hires és szép kis kút. Itt van még a hires Neptun Brunnen is, melynek eredetijét az orosz cár vette meg, az itt lévő csak kópia, de így is teljes az illúzió. A városháztéren a régi és az uj városháza van. Nagyon jellegzetes épület mindkettő. Legrégibb részei 1332—40-ig épültek. Az uj városháza téren áll Vischertöl a szép Apolló kút. A városházzal szemben a Sanct Sebal- dus-Kirche van. Az épületen a késői román stil mellett gótikus elemek is fellelhetők. A XIII. században épült. Háromhajós. Legszebb a középső román rész. A nyugati hajóban van a Katalin oltár, értékes fafaragványa 1453-ból való. A fő- hajók pillérein szentek szobrai. Az orgona nem a főoltárral szemben, hanem egyik mellékhajóban van. Középütt az egyik hajóban a szent Sebaldus sirja Vischernek gyönyörű remekbe készült emlékműve. Furcsa benyomást tesz az idegenre a Moritz kápolna. Ez egy gótikus stílben épült templom, melyhez hozzá van építve egy kis kocsma, az ú. n. Bratwurstglöcklein. Arról nevezetes, hogy a középkor nagyjai: Vi- scher, Hans Sachs, Dürer itt szoktak találkozni. A vár felé haladva a Dürer-haushoz jutunk, mely előtt a magyar származású mesternek szobra is van. A vár szép és kedves összbenyomást tesz az emberre. — Két különálló részből van összeszerkesztve: a császárvárból és a várgrófvárból. Az utóbbi 1420-ban leégett s csak az ötszögü torony maradt meg. Ennek belsejében van a hires kinzókamra, ma középkori válogatott kínzó eszközök gyűjteménye, többek közt az ú. n. Eiserne Jungfrau, a szegekkel kivert bölcső, s a hires tölcsér. A várból gyönyörű a kilátás. Julius 20, vasárnap A délelőtt folyamán a Sebaldus templom főistentiszteletén vettünk részt. Utána a Germanisches Muse- umot és a Szent Lélek templomot néztük meg és a mór bizánci stílben épült zsinagógát. Nem messze ettől Hans Sachs lakóháza és bronzszobra van. A városi képtárban ráakadtunk Böszörményi János hazánkfiának: Találkozás című kifejező szobrászmunkájára, melyet a képtár tőle megvett. Délután az állatkert, Dutzentteich, uj Stadion, mely európai méretekben is hires, meg az új Pantheon foglalkoztatott bennünket, míg a Gustav Adolf-Kirche mellé nem értünk. A hosszas csatangolás után jól esett az áhítat utáni pihenés. (Folytatjuk.) Szomorú gyermekek. Irta: Kuszák István. Hát vannak szomorú gyermekek is?! Hisz a gyermek élete nem más, mint cgv hosszantartó, édes kacagás! Hisz mi felnőttek úgy tekintünk vissza letűnt gyermekkorunkra, mint a legtisztább örömök bűbájos paradicsomára, ahol a himes szárnyú lepke, a papircsákó, a színes kavics és minden csacskaság egyformán kimondhatatlanul nagy örömöt jelentenek számunkra s ahol éppen ezért állandó tanyája volt arcunkon a mosolygásnak! De ha saját gyermekeinkre gondolunk, akkor is azt kell mondanunk, hogv badarság szomorú gyermekekről beszélni! Hisz az ö életük is csupa boldog derű, megfizethetetlen drága vidámság! Ha néha rávetődik is arcukra a szomorúság egy-egv halvány vonása, az csak olvan. mint a fényes naogolyó előtt átsuhanó felhőfoszlány tovatűnő árnyaka, melv semmit sem gyöngíti a mosolygó sugarak erejét. Még ha könnyek peregnek is gyermekeink nefelejts-szemei- ből, — akkor is „nevető galambok" ők és akkor is úgy járnak közöttünk, mint a legendabeli mosolygó embernek drága örömöket szertehintö, kedves, kicsiny apródjai! Nem lehet komolv értelemben szomorú gyermekekről beszélni! És mégis vannak szomorú gyermekek! Ha belenézünk minden ránktekintő gyermekszembe s ha olvasni tudunk minden felénk forduló gyermekarcon, akkor megdöbbenéssel tapasztaljuk, hogy mennyi olyan gyermek jár a világon, akinek arcán nem mosolygás, hanem a szomorúság az állandó vendég. Tanítói működésem alatt a szomorú gyermekek négy csoportját ismertem meg. Az első csoportba a született szomorú gyermekek tartoznak. Azok, akik már bénán, betegen, halálraítélten jöttek a világra azért, mert szüleik tékozlók, bűnösök, vagy olyan szerencsétlenek voltak, akik szintén magukkal hozták a romlást s így többé-kevésbbé éppúgy áldozatai egy régebbi bűnnek, mint akiket ők hívtak a világra. Valahányszor ilyen gyermekek öreges, szomorú vonásait látom, az irántuk érzett mélységes szánalom mellett mindig végigszánt lel- kemen az a gondolat is, hogy ezek a kis emberbimbók nemcsak a maguk — legtöbbször rövidre szabott — életét fogják nyomorultul s mindig mellőzötten keresztülbukdácsolni, hanem bennük nemzedékek vannak arra kárhoztatva,
