Harangszó, 1930
1930-11-23 / 47. szám
1930. november 23. HARANGSZÓ 365 csarnokában volt a megnyitó. A városi zenekar nagyszerű nyitánya után a polgármester üdvözölte a konferenciát és dr. Ihmels Németország legidősebb püspöke felelt neki. Majd ismét zene játszott, utána a városháza termeiben tekintettük meg az egyháztörténeti kiállítást. Volt ott a reformáció idejéből mindenféle nyomtatvány, újság, könyv és kép. Látni lehetett Luther sajátkezű leveleit, Melanch- ton írását, V. Károly császár parancsait, az evangélikus fejedelmek beadványait, de legmeghatóbb volt Luther halotti maszkja és kezeinek másolata sárga viaszból. Még aznap este volt a megnyitó istentisztelet, amelyen a bajor egyház elnöke dr. Veit tartotta az ünnepi beszédet. Telisteli templom, pompásan betanult énekkar, gyönyörű liturgia és szivet felemelő volt, amikor az egész gyülekezet felállva a lelkésszel együtt elmondta a Hiszekegyet. Ä többi istentisztelet is igen szép volt. — Mindennap más templomban, hiszen Augsburgban 5 evangélikus templom van és egyik szebb és régibb, mint a másik. — Ezekben a templomokban meglátni azt, hogy milyen áldozatokra képes az evangélikus egyházszeretet, A templomok telvék mindenféle szép képekkel, az oltárokon gyönyörű arany és ezüst keresztek, gyertyatartók és virágcsokrok. Volt ott két hatalmas méretű virágcsokor, melykeresned. őhozzá menj! Közelebb van hozzád, hisz néped fiai közül való ő. Csak nyíljék meg szemed s ne szítsd ellene a tűzet, mint paptársaid s a farizeusok Jeruzsálemben oly buzgón teszik. Tudod már, kiről beszélek! A názáreti Jézusról. Ő az, akit illet minden. Nála öntsd ki szíved! Neki mondj el mindent! Őszintén! Előbb-utóbb lesz alkalmad, hogy találkozz vele. S ha majd megtalálod Benne, amit én, akkor keressük fel egymást s fogjunk kezet. V. Alkonyodott. A jerikói pálmák mind messzebbre küldték árnyaikat. Már a Jordánon is túl értek gömbölyű, fekete fejükkel. Siettek be a nagy sziriai sivatagba, hogy szemrehányást tegyenek az ottani nagy tűzkatlannak. A forró keleti szél mind ott készül, ami pár nap óta még perzselöbbé tette a napsugarat. Itt a közelben most már nem volt szükség a pálmák árnyékára. A nap maga is eltűnt sátrában, valahol a Földközi tenger vizfüggönyei mögött. A vendégfogadós háza előtt ketten üldögéltek. — Fáradt vándor szállást kér. Van-e? — Óh, te vagy az? Hogy ne volna! Lévi nemzetségét ki merné asztal és ágy nélkül hagyni! — Csak hagyjuk Uram! Lévi nemnek minden virága és minden levele vert arany és ezüstből való és az ötvös művészetnek valóságos remeke. Az egyik templomban nagy vert ezüstből való kép, amely az úr Jézus hegyi beszédét ábrázolta, nem is említve azt a sok kelyhet, keresztelő kannát és medencét, amelyet ott közszemlére kitettek. A különféle istentiszteleteknél más és más szónok szerepelt és mindegyik szívhez szólóan beszélt. Érdekesek voltak a konferencia előadásai is, valamennyi az ágostai hitvallást méltatta és valamennyi azon iparkodott, hogy annak jelentőségét, becsét, értékét, történetét és kereteit feltárja és méltassa és valamennyi mély tudományossággal és hivő lélekkel volt megírva és megtartva. Rendkívül szépek és meghatók voltak az esték, amelyekhez a város közönsége is eljött és nem száz vagy ezer, hanem tízezerre menő számban. Vannak is ott a városban olyan hatalmas termek, hogy ilyen nagy számú közönséget is befogadhatnak. Az első est ismerkedési est volt. Az összes nemzetek nevében dr. Raffay püspök üdvözölte a konferenciát. A németek részéről Zöllner püspök tartott előadást a hit által való megigazulás- ról az ágostai hitvallás alapján. A második est a szemnek és a szívnek szólt. A város nagy hangverseny termében műkedvelők e.lözetsége épen olyan bűnös mint a többi! Azért kellett nekem mostan idejönni. Itt van-e még az a szegény sebesült, akin az a Samáriai könyörült? — De mennyire itt van. Még csak azután lett rosszul, hogy elmentetek. Nem tudom, ki fizeti meg a sok költséget, orvost, meg gyógyszert. Óh azok a gonosz utonállók ugyancsak garázda munkát végeztek. — Bemehetnék hozzá? — Az a kérdés milyen szándékkal. — Valami jó hjrt szeretnék mondani. — Úgy? Találkoztál talán a Samá- riaival, aki könyörült rajta? Az öröm- kir gyógyít, im nyitva az ajtó. — Mindjárt jövök Zakeus — szólt most a vendéglős a mellette ülőhöz. A dolog téged is felettébb érdekel. Szeretnéd látni a nagy Samáriait. A hir már itt van róla. Nemsokára itt lehet ő maga is. + — Hiába javította ki a levita, hogy nem a Samáriaitól hozom az örömhírt, a fogadós beleékelte magát ebbe a gondolatba s kisérés közben is ezt folytatta. — Nagyobb örömöt ki sem hozhat, mintha valami jót tudat az ö életének megmentőjéröl. Már nagyon várja. Ma estére. Még nem láttam valakit úgy szeadták az ágostai hitvallás keletkezésének történetét színdarab alakjában. Az 1530 esztendő nagy korszaka elevenedett meg a szemlélők előtt. A színpadon megjelentek az evangélikus rendek, V. Károly császár, Luther és Melanchton és Augsburg akkori polgársága. A nagyszerű megvilágítás, a szebb- nél-szebb ruhák, a cselekmény elevensége és az események nagysága oly hatást gyakorolt a hallgatóságra, hogy az előadás végén felállt az egész közönség és a műkedvelőkkel együtt énekelte a felhangzó Vkorált. A harmadik est is szép volt. Abban a teremben lett az megtartva, amelyben 15.000 ember fér el. — Ezen az estén az összes nemzetek képviselői beszélhettek. Megvalósult itt Ihmels elnök szava, hogy a lutheránus egyetemességet látni és hallani is lehet. Egymás után beszéltek Finnország, Magyarország, Csehszlovákia, Dánia, Franciaország, Hollandia, Norvégia és Észak- Amerika képviselői. Mindnyájan kiemelték azt, hogy az ágostai hitvallás az evangélikus egyház hitének alapja és drága kincse. Az egész konferencia ennek a hitvallásnak a dicsőítése volt és mégis úgy volt beállítva minden előadás, minden szónoklat és minden megnyilatkozás, hogy ez a hitvallás nem volt merész és tudós férfiak munkája, hanem az isteni kegyelem megretni, mintahogy megszerette ez a 5a- máriaiját. — Tessék? Megjött talán? — Szólalt meg fekhelyéről félig feltámaszkodva a beteg. — Nem. Egyelőre még nem ő maga, hanem egy jó . hir róla. örömhír, mely gyógyít. Lévi nemzetsége, mely már oly sok örömhírt zengett Jerikó elfoglalása óta, el fogja zengeni az örömhírt neked. S én már megyek is. Nagy vendégem van künn. Zakeus. Ha hire s neve nem is oly nagy, mint egy levitáé, pénzes zsákja nem megvetendő s a szőnyegek, melyeken pihen, érnek annyit, mint Sión hegyén, amik ott függenek a szentély s szentek-szentje között. Különben ezt a könnyű teveszőr-takarót ö hozta használatra a betegnek. Nagyon megindult szegényen. De még inkább kiváncsi arra, aki könyörült rajta. Azért jött el most is, hátha megérkezett a Samáriai férfi. A kis pádon azért vár a ház előtt, hogy minél előbb megláthassa, ki az. Nemde — szólt most a levita felé fordulva — még ma estére lehet öt várni? — Erről éppen sémit sem tudhatok — válaszolt az. Az örömhír, mit hoztam, nem róla szól, hanem a nagy Názáreti- röl. (Folytatjuk.)
