Harangszó, 1930
1930-11-09 / 45. szám
348. HARANGSZÓ 193Ö. november 9. napon, amelyen egykor az ágostai hitvallást a császár és a birodalmi gyűlés előtt felolvasták, 1630. június 25-én Gusztáv Adolf, a hős svéd király, ,,a valódi hit és tiszta lutheri tan védője,, kikötött Németország partvidékén és térdre borulva kérte az Istent, hogy adjon kegyelmet és áldást, amidőn az ő, Isten dicsőségére és szegény szorongatott egyháza segítségére fegyvert fog. És Isten meghallgatta kérését. Gusztáv Adolf vére hullásával és élete feláldozásával „a valódi hit és tiszta lutheri tan védője lett“. Azért méltó dolog, hogy az ágostai hitvallás 400 éves jubileumának esztendejében megemlékezzünk — ha mindjárt csendben — erről a 300 éves dátumról is. Gusztáv Adolf szemei előtt nem a német császári korona lebegett (ezt csak ellenei állítják), hanem az evangélikusok teste, egyesülete. Ezt akarta elérni, ezt akarta összekovácsolni, ennek akart igenis vezetője s irányítója lenni. Amit életében nem ért el, azt elérte halálában. 200 évvel halála után létrejött az evangélikusok teste és egyesülete, a Gusztáv Adolf Egylet, amelyet Gusztáv Adolf szelleme vezet és irányit. És sok vajúdás után 70 évvel ezelőtt, 1860-ban megalakult nálunk is az Egyetemes Evangélikus Egyházi Gyámintézet, mely a felsőbbség jóváhagyását (Magyarország kormányzója, Benedek táborszernagy részéről) október 23-án nyerte el. S ha visszaemlékezünk ma az itt felsorolt dátumokra s eszünkbe jut mindaz, amit Gusztáv Adolfnak s a Gusztáv Adolf Egyletnek s á Magyarhoni Gyámintézetnek köszönhetünk, ha magunk előtt látjuk egyházunk hajóját, melyet oly sokszor, oly állandóan „hullámok rémítenek mérhetetlen víz felett“ s melyet Isten gyenge emberi erővel, áldozattal, hittel, szeretettel, reménységgel tart fenn, s nem engedi az ő Egyházát, az ő alázatos szolgálóleányát összetörni, hanem megsegíti s újból és újból felemeli a porból, akkor kell, hogy meghajtván térdünket Isten előtt, szóljunk úgy, mint az az alázatos, szerény Mária: Magasztalja az én lelkem az Urat és örvendez az én lelkem megtartó Istenemben, mert megtekintő az ő szolgálóleányának alázatos állapot- ját.. . mert a hatalmas Isten én velem nagyságos dolgokat cseleke- dék. Hatalmas dolgot cselekedék karjának ereje által: és a kevélyek- nek szívek gondatjának eszét veszté. A hatalmasokat levoná az ö székekből, és az alázatosakat fel— magasztalá. (Luk. 1.46—52.) Személyi változások. Azután megemlékezik a jelentés a gyámintézet halottjairól: lándori dr. Kéler Zoltán, Rákóczi István, Kruttschnitt Antal és Czipott Gézáról. Fájdalommal jelenti, hogy B. Rad- vánszky Kálmán, a tiszai egyházkor, gyámim. v. elnöke tisztéről lemondott és hogy a dr. Pesthy Pál ny. igazságügyi miniszter lemondásával megüresedett gyámint. v. elnöki szék a bányai egyh. ker.-ben még nincs betöltve. A bányai egyházkerületben a Kruttschnitt A. halálával megüresedett e. elnöki tisztbe ilencfalvi Sárkány Béla kecskeméti lelkészt választották meg. A budapesti egyházmegyei gyámint. új v. elnöke vitéz ilenczfalci Sárkány Jenő altábornagy lett. A pesti alsó-egyházmegyei gyámintézet új elnökévé Kemény Gábor bajai lelkész és Mauer Frigyes kecskeméti felügyelő választattak meg. A győri egyházmegyei gyámintézet elnöki székébe Szalay Mihály lovászpatonai lelkészt és a Tolna-Baránya-somogvi egyházmegye gyámintézet v. elnöki székébe Korit- sánszky Ottót ültette a bizalom. Rendtorff Ferenc. A németországi G. A. E. tudós, nagyhírű és melegszívű elnöke, D. dr. Rendtorff Ferenc titkos tanácsos, lipcsei egyet, tanár ezévben, augusztus 1-én lépte át az emberi életnek a zsoltáríró által megjelölt rendes határát. Ez alkalommal nemcsak egyet, egyházunk elnöksége, a püspöki karnak több tagja és a m. kir. Erzsébet Tudomány Egyetem theol. fakultása, melynek díszdoktora, hanem természetesen egyet, gyámintézetünk is táviratilag il. levélben üdvözölte őt. A G.A.E. ünnepelt elnökének születés éve és egyet, gyámintézetünk keletkezési Folytatás Jerikóban. Irta: Gáncs Aladár. I. — Isten hozta Áron nagy fiát! Ilyen rekkenő hőségben!? Tessék csak beljebb fáradni! Egész a túlsó oldalra. A pálmák árnyéka most éppen odaesik. Emberkinzás ilyen forróságban gyalog útra kelni. Valóságos embergyilkolás! Fogadd csodálatom, hogy nem méltóz- tattál kidőlni valahol az úton ... De persze ilyen a szent ember. Ha dolga van, megy. Bizonyára a nagy Jehova neve sürgette most is. Valakiről hír jött, hogy keresi a Sálem békéjélt. Talán üzentetett is, hogy keresné fel öt az igaz Isten papja. S ím, — az most nem néz semmit, — megy. Megy, hőségét, verejtéket megvetve csakhogy egy pogány lelket megtérítsen s bevezessen a Tórah-nak szent rejtelmeibe . . . Szolgálhatok egy hűsítővel? Az ilyen szent embernek is szüksége van arra. Az a jó, ha az embert kétfelöl is hűsítik. Egyfelől a pálmák árnyéka, másfelől a nektár itala. Óh, a szent tisztálkodási edényt meg el is felejtem. A hosszú, nehéz feketeruhás vendégnek már nehéz is volt ennyit hallgatni. — Jól van Jó! Egyelőre ne is beszéljünk másról, mint az utóbbiról. Sőt ne is beszéljünk, — már látni szeretném. — Ejnye te vén fejem, már megint milyen lusta voltál! Hát nem jutott eszedbe, hogy aki idejön, nem a szó kell annak! Amint magára maradt, el kezdte tö- rülgetni a verejtékét. Mikor a vendéglős visszajött a mosdó edénnyel, még mindig volt dolga a törlőkendőnek. — Miért nem indult korábban Áron szent fia? Mikor még nem olyan szívós a nap. Persze, reggel még a templomban kellett végezni a szent szolgálatot. Pedig ilyenkor ugy-e nem érdemes? Nincs kinek! Egy-kettő — ha megy a templomba. Mégis végezni kell a szent szolgálatot, ugy-e? Azután verejtékezni. Lám-lám, ilyen a szent ember sorsa! Már a hűsítő is ott volt az asztalon. Hárman végezték nehéz feladatukat: a pálma árnyéka, a lábmosó víz és a nektár. Nem volt könnyű. A pap tudta, hogy ez több, mint az úti fáradság verítéke. Hiszen a hőség nagy, de ha csendes menettel jön, nem hevülhet fel ennyire. Megtette ö már máskor is Jeruzsálemből Jerikóba ezt az utat. De így még nem. Jaj, csak itt valakinek fel ne tűnjön s ez a bőbeszédű vendéglős ne firtassa tovább e dolgot. Még utóbb is eszébe jut, hogy papoknak nem illik méltóságukon alul loholni, aminthogy Isten szolgálat közben sem szabad homlokukon egy veritékgyöngy- nek sem megjelenni. — Mi újság van Jeruzsálemben? — kérdezte a vendéglős. — Nincs semmi, — felelte a pap még mindig nagyokat prusszantva. — És az úton sem történt semmi? Minapában hallottam, hogy valami rablóbanda csatangol e tájon. Nem nagyon bátorságos most az erdőn át jönni. Kivált, ahol a nagy sziklahasadékok vannak. Hiszen talán azért is méltóztattál úgy kimelegedni, mert méltóztattál a kopár árnynélküli utat választani. Óh nem, — felelte zavartságát palástolva a pap — egy darabon az erdőn át jöttem. De mi az? Kit látok? Egyenest idetarí. Lám, ez az én kedves levitám! Tessék csak egész bátran! Mily nagyszerű. Reggel is együtt voltunk. Akkor a Sión hegyén. Most meg itt. Együtt tettük a szolgálatot, együtt tehetjük most a pihenést. — Bár az utat is tettük volna együtt! A papnak egyszere átnyilalt minden a fején. Ettől kezdve nagyon rövidre fogta a szavait. Vigyázott, hogy el ne áruljon valamit s viszont levita-kollégájáról megtudhasson mindent. — Tessék a hüsre! Mindjárt hozok szájnak-lábnak valót — iparkodott a vendéglős.
