Harangszó, 1930
1930-09-14 / 37. szám
282 HARANQSZŐ. 1930. szeptember 14, a hitnek a tartalma ? Mit kell hinnem Krisztus Urunkról, hogy én is üdvöztiljek ? Azt, hogy Ő az Isten- fia, aki azért öltött emberi formát, hogy rajtam elkárhozott, nyomorult, bűnös emberen segítsen, hogy engem az ő drága, szent és ártatlan vére hullásával, önkéntes feIáldo: zásával megváltson, hogy az Ő hűsége, az Ő büntelensége, az Ő igazsága tulajdoníttassék be nekem is Isten előtt igazságul az én bűneim helyett s így az ő érdeméért én is kegyelmet, üdvöt kapjak. Az ujtestamentum szerint ez a keresztyén hit Krisztusra vonatkozó rövid tartalma. Aki ezt hiszi Krisztus Urunkról, aki e hit alapján keresi üdvössége Istenét, aki e hit alapján megtér és megragadva az örök isteni kegyelmet, újjászületik egy tiszta, szent és jó életre, az Udvözül. Hogyan juthatok én ilyen élő hitre ? Tőlem függ ez ? Itt van a legmélyebb kérdése a vallási életnek! A hitet nem az én igyekezetem „termeli“ ki az én lelkem- ből, hanem kívülről áramlik az az én telkembe, az én „altudatom“-on, az én öntudatlan lelki világomon keresztül az Isten szent Leikéből. A hit a Szentlélek ajándéka. Ha így van a dolog, akkor még sem én tőlem függ az üdvösség elfogadása, vagy el nem fogadása, mert az isteni „eleve elrendelés“ szerint „mindenki“ tidvözül, aki „hisz“ Krisztusban, de a hit mégis az Istentől függ, mert annak ajándékozza, akinek akarja. Látszólag Az Isten népei. Irta: dr. Schlitt Gyula. 21 Rainold komolyan fogta a dolgot. Reggeltől estig ott ült az irodában s nagy segítségére volt Sziklainak. Az atya is megszerette s örömmel vette fel a közösségbe. Megszerették az egész telepen s különösen a benszülöttek között tudta magát meg- kedveltetni. Szolgálatkész volt s pontos. Rudnainak is keze alá járt mindenben, úgy hogy már rá merte bízni az egész ügyvezetést. Már nem aggasztotta, hogy Sziklaival itt hagyják a telepet. Lesz, aki elvezeti. Szándékosan bizott mindent Rainoldra, hadd gyakorolja magát s lássa, megtud-e felelni a nagy feladatnak? Ettől fogva több volt a szabad ideje. Többnyire a fürdőtelepen tartózkodott az atya társaságában. De arról, hogy Sziklaival elmennek, nem mert szólni. Nem attól félt, hogy az atya visszatartja, hisz ő tudja, hogy van otthona, van családja, de félt attól a pillanattól, mikor az öreg úr megtudja, hogy nekik meg kell válniuk. Ezt borzasztónak látta képzetében. Hogy érinti ez majd az atyának jóságos szívét ? S mégis meg kellett mondania. ez így is van, de a valóságban nem, mert a „mindenki“-t üdvözíteni akaró Isten „mindenkiben“ fel is akarja kelteni az élő hitet. Folyton az ajtó előtt áll és zörget, hogy ajtót nyissunk az Ő Szentleikének. Krisztus Urunk „mindenkit“ megtérésre hívott és „minden“ bűnöst dorgált az ő hitetlensége miatt (v. ö. a Korazin hitetlenjeit dorgáló szavaival!). Sőt a legnagyobb bűn szerinte a „hitetlenség“. Ha dorgálta e bűnt, akkor azért tette, mert ezért, a hitetlenségért „felelős“ az ember. Ha nem tehetne az ember az ő hitetlenségéről, ha egyedül az Istentől függ a hit. akkor nem bántotta volna Ő, az igazságos a hitetlenséget. A hit nem megtanult hittétel, nem tanrendszer, hanem átélt valóság, a lélek finom tapasztalása, az Isten hívásának az elfogadása. Ha tehát a hitetlen, vagyis az Isten üdvözítő kegyelmét át nem élt, meg nem tapasztalt egyén elzárkózik az Isten kegyelmének az átélése elől, ha nem enged az Isten hívó szavának, akkor nem élheti át az élet leg- boldogítóbb, szent élményét, az Isten megbocsátó atyai csókját s így nem lehet hite, üdvössége. Az Istenfia mindenkit megváltott, a Szentlélek mindenkit hív a meg- váltottság tényének az átélésére, az üdvösség megragadására, de ha valaki nem akar üdvözülni, ha valaki elzárkózik az Isten kegyelmi hívása elől, ha nem veszi igénybe az Isten üdvözítő akaratát, akkor Ott sétálnak az öreg tisztelendővel a párolgó víz mentén, az árnyas fák alatt. Az esős időszaknak bekövetkezésével a vendégeknek legnagyobb része eltávozott. Csendes volt a hely, csupán a susogó pálma levelek beszélgettek a járókelőkhöz. Az atya megáll, körülnéz s mosolyra húzódik fáradt arca. Ránéz jóságos szemével Rudnaira s megszólal: Fiam én nagyon boldog vagyok. Megértem minden örömöt, csak egy van még vissza itthagyni titeket édes gyermekeim s megtérni az én atyámhoz. Nézd fiam, oda temessetek a két fa közé, ott túl a házam mellett. Ott akarok én pihenni. Szeme megtellik könnyel s oly bánatosan néz maga elé, hogy Rudnainak majd a szíve szakad meg. Szemeit törli ő is, de szólni nem túd. Fiam, — folytatja az atya — egy egyszerű sírba tegyetek. Zöld fű lepje el dombját s a ti jó szíveteknek értem hulló könnyei legyenek azon a zöld fűvön a harmatcseppek. Ugye nem hagyjátok árván azt a sfrdombot ? Meg-megtérjetek oda s megboldogult atya felett mondjatok csendes imát. Virágot is hozzatok. Minden kertből. Az én fekete gyermekeimnek kertjéből s a ti kertetekből. A virágok alatt fogok én édesen pihenni. Ugye jó fiaim, nem is üdvözölhet. A kegyelmet ezen a földön kell megragadni, mert ezen a földön halt meg értünk az Istenfia s ez a földi életünk nem közömbös az üdvösségünk szempontjából. Vagy itt üdvözü- lünk már a földön, vagy pedig soha. Igen: „soha“ különben ! Ki üdvözölhet tehát! Mindenki, aki hisz! Ezt tanítja az Evangélium. „Mindenki.“ Tehát Te is! Bármilyen bűnösnek érzed magad, ha „hiszel az Isten fiában“, ha hiszel abban, hogy Téged is megváltott a kárhozattól az ő szent halálával, ha hiszed azt, hogy az Ő érdeméért „minden“ bűnödet örökre megbocsátja az Isten, ha hitedben újjászületsz s Istennek élsz, Istenben és Istenért, akkor Tied a menny örökre. „Mindenki“ üdvözül, aki „hisz“ és „mindenki“ eljut az élő hitre, „mindenki“ átélheti az Isten kegyelmének, üdvösségajándékozó irgalmának a szent tényét, aki nem zárkózik el az 0 hívása elől, hanem enged a Szentlélek hívogató, gyűjtő, megszentelő és megtartó kegyelmi erejének s átadja magát egészen a Szentlélek gyógyító, ujjá- szülő, megszentelő, üdvözítő erejének. A Szentlélek e hívogató munkáját végzi az Isten igéjének a hirdetésében, az imádságod közben, az Úrvacsorában s végzi most is egy gyarló, bűnös szolgájának az Írása révén. Hív most is! Ajtódon zörget most is! Nyisd meg Előtte ajtód mindkét szárnyát, a Te leiszeretni fogtok ti engem akkor is, mikor én már nem leszek köztetek, hanem onnan fentről figyelem, mit csinálnak itt lent az én gyermekeim a mi szép telepünkön ? Rudnai hangosan felzokog. Ne sírj fiam — törli az atya Rudnai szemét — hiszen én még nem halok meg. Mindez majd csak akkor lesz, mikor már nem simogathatom meg arcotokat. Most még itt vagyok köztetek. Látlak benneteket s örülök. Ne sírj fiam! Rudnai most egyáltalán nem tudott szólni a hazatérés felől. Akart szólni, de mindannyiszor összeszorította valami a torkát. Nem, most nem szól, kitudja, mi lenne a jó öreggel? Hanauer jött feléjük. Ők itt maradtak. Jól érzik magukat. Hanauernek nagyon használt a fürdő. Nem csupán a lábai javultak meg, hanem megváltozott egész kedélye. Ragyogó arccal köszönti most is az atyát s Rudnait. Ép az urakat keresem. Tisztelendő atyámat azért, mert unatkozom. Rolson urat pedig azért, hogy átadjam feleségem üzenetét: szíveskedjék hozzánk fáradni, feleségemnek van valami mondani valója. Fiam akkor menj! — küldi az atya Rudnait — úgy sem szívesen hallgatod az öregek beszédjét.
