Harangszó, 1930
1930-09-14 / 37. szám
1930 szeptember 14. HARANQSZO. 283 kedet s add át magad, mint kis gyermek az édesanyjának, a Téged rég óta hívogató Atyádnak, hogy meggyógyítson és üdvözítsen. Olvasd el az evangéliumokat, az Istent megtalált apostolok leveleit, hitvallását, olvas el Luther írásait, ezekben még többet találsz, ami elvezet majd Téged oda, ahol nem fáj semmi, ahol az öröm örök, ahol örök ifjú marad a lelked, ahol mindennek tudsz majd gyermekszívvel örülni, ahol mindenre lesz erőd és kedved s ahol a Te lelked békéje, üdve örökre biztosítva van már e földi életben: az égi Atyádhoz. Kicsoda gyógyulhat meg azoktól a csodás sugaraktól testileg? Aki átadja beteg testét azok gyógyító hatásának. Kicsoda üdvözölhet tehát ? Mindenki! Igenis, mi evangélikusok hangsúlyozottan hirdetjük, hogy „mindenki“, aki átadja az ő bűnös lelkét a Szentlélek tisztító, gyógyító, ujjáteremtő, megszentelő erejének. Nem félig, nem egy kis időre, hanem egészen és örökre. Ha üdvözülni akarsz, akkor tégy így, mert más út nem visz a mennybe. A halálod után, ami még ma utolérhet, nem tehetsz már semmit sem az üdvösségedre I Itt a földön kell megtalálnod a mennybe vezető útat: az Isten irgalmát, amelyet az Istenfia Neked is megszerzett, csak magadévá kell tenned, csak át kell adnod magad a „gyógyító“ kúrának. Különben el- kárhozol! Örökre! Rudnai elköszön s magára hagyja a két öreget. Izgatott volt. Félt. Antónia már várta. Első szava is szemrehányás volt. Rolson miért kerüli a mi házunkat ? Ha tudná, mily fájdalmat okoz nekem ezzel, tudom, jó szíve nem engedné meg, hogy így cselekedjen. Rudnai menteni próbálta magát, de Antónia közbe vág: Vallja be Rolson úr, hogy szándékosan kerül engem. Ön fél valamitől. Sejtem, hogy mitől, de csak nem veszi tőlem rossznéven, ha kissé kedvesebben viseltetem ön iránt, kinek annyi hálával tartozom ? Bevallom nagyságos asszonyom — mondja már kissé lecsillapultan Rudnai —_ ez az, amitől félek. Engem aggaszt minden’ jelenség, mely egy családban a békességet veszélyeszteti s én érzem, hogy az ón közellétem ezt maga után vonhatná. Úgy érzi Rolson ? Nem hinném. Az ön nemes jelleme gátat vet a dolgok ily irányú folyásának. Én, tudom gyenge volnék érzelmeim rohanásának útját állni s a mitől ön fél, az bennem kisélt, én bevallom. De az ön erős jelleme mindenkor képes lesz visszariasztani egy nő könnyű érzelemhullámait. Lássa, ép ez az, amit én Haubner Máté. (f 1880. szeptember 12.) A napi élet súlyos gondjai, az élet kicsinyességei, apróbb-nagyobb küzdelmei nyűgöznek le bennünket. Csak ritkán jut felszínre a lelki nagyságnak emlékezete, pedig egykori nagyjainknak életpéldája nemes alapja az élő generációk lelkivilágának. Ezen épül fel a jónak, szépnek, igaznak kultusza, mert a mult a jövőnek legbiztosabb záloga. Alig egy esztendeje 100 éve annak, hogy Győr városának evangélikus gyülekezete a szalónaki lelkészt — Haubner Mátét — papjának választotta. A fiatal lelkész, aki hazafias lelkületével már a szalónaki német egyháznál sokat tett a magyar nyelv és a népoktatás érdekében, mint győri lelkész csakhamar megnyerte minden hívének szeretetét, s egyúttal az egész győri társadalom tiszteletét, osztatlan megbecsülését. A tudós férfiú, a hivatott lelkész és ihletett szónok rajongott középpontja volt gyülekezetének. S ha hívei gyermeki bizalommal csüggtek rajta, a nem evangélikus vallásuak között sem akadt csak egy is, aki elismerését megvonhatta volna magas egyéniségétől. Mert Haubner Máté nagy volt egyházában, s egyaránt nagy volt a polgári társadalomban. Nagy volt, mert törhetetlen igaz hittel hirdette és követte Krisztust, s hitének ékes tanúbizonysága volt erkölcsi feddhetetlen egész élete. önben csodálok, ez az, ami eszménnyé formálta lelkemben az ön egyéniségét, hogy titkon gyönyörködjem benne s némán szeressem. Ép nemességéről való meggyőződésem ad bátorságot nekem, hogy feltárjam előtte nagyságát csodáló belvilágomat. Ártatlan öröm ez, mely mellett érintetlen marad a hűség. Ugye megért engem Rolson? Megértettem — volt a rövid válasz. S ki parancsolhatja a szívnek — folytatja Antónia — hogy ne csodálja a szépet, a nagyot. Sem én, sem ön. Úgy csodálom önt Rolson, mint egy művészien kifaragott szobrot, mely részemről hozzáférhetetlen, de elég közel ahoz, hogy meglássam finoman kidolgozott vonásait s érdek nélkül csodáljam. Rudnai úgy távozott ez este Hanauerék- tól, mint aki jól megérdemelt leckét kapott, hogy hamis véleménnyel volt egy tetőtől-talpig tisztességes asszony felöl. Restelte a dolgot. Másrészt meg megnyugodott. Útközben találkozott Sziklaival. Sziklai várta. Örömmel hallgatta, hogy Rudnainak Antónia különös érzelmeivel szemben nincsenek már aggodalmai s csendesen elbeszélgetve haladtak lakásuk felé. A mint odaértek, a benszülöltek negyede felöl egy embernek fekete árnyéA múlt század 30-as és 40-es évei hazánk történetének reformévtizedei, amikor Széchenyi csakúgy mint Kossuth a született és a hivatali nemességgel karöltve munkáltak az új Magyarország megalapozásán. A magyar társadalmat a legigazabb idealizmus vezette a demokratikus átalakulás előkészítésében. ,Országosan megkapó az a testvéri megértés, amely akkoriban Győr városában annyira megerősödött Krisztus hívei között. A protestáns lelkész, Haubner Máté, igaz szívélyes viszonyban állott a felekezetekkel és a róm. katholikus egyházzal is, s egyáltalán nem a véletlen dolga volt, hogy amikor 1846-ban — a nagyemlékű Kis János után — a dunántúli evangélikus egyházkerület superintenden- sévé választotta, az akkori (1838— 48) győri megyéspüspök, Sztanko- vits János díszfogatán tartotta bevonulását győri hívei közé. A 48/49-e8 esemenyek megbontották a nemzet sorait. A kufsteini várfogoly, Haubner Máté, majdnem 2 esztendei kitöltött várfogsága után csak évek múlva jut ismét supe- rintendensi jogkörébe s munkálja tovább egyházának, majd közben geresdi lelkészsége után 1861-től újból győri gyülekezetének javát. Akkor is középpontja a [magyar evangélikus egyház szellemi életének. A „Győri Közlöny“ 1863. 59. száma emlékezik meg róla, hogy Székáts József és Geduly Lajos evang. superintendensek Győrbe kát látták közeledni. Megállnak, ki lehet ez? Talán őket keresi valaki a négerek közül? Előfordult ez máskor is. De az árnyékalak, mikor megálltak hirtelen megváltoztatta irányát s nagy sietséggel eltűnt egy ház megett. Rudnai s Sziklai semmi különös jelentőséget nem tulajdonítottak a dolognak s nyugodtan lepihentek. Néhány perc múlva kinyílik a kapu, megint csendben bezáródik s valaki felrohan lábujjhegyen az emeletre. Rainold volt. Ő is itt lakott a központi épületben. A dolog feltűnt nekik. Mit keres ez ilyenkor a benszülötteknél ? Megnyugodtak abban, hogy valami elintézni valója volt velük. E naptól kezdve azonban akaratlanul is jobban kezdték figyelni Rainold munkáját. Nem mutattak semmi bizalmatlanságot vele szemben, de figyelték. Pontos volt, mint eddig s a legnagyobb lelkiismeretességgel végezte teendőit. Estéli kimaradásai azonban mindig gyakoriabbak lettek. Kutatták ennek okát is, de nyomra jutni nem tudtak. Rainoldot nem akarták kérdőre vonni, mig nem tudnak gyanúsításuknak világos okot adni, ne hogy alaptalan kémkedésükkel szégyenben maradjanak. Egy szomorú eset közbejöttével abba maradt Rainoldnak további megfigyelése is. (Folyt, kör.)
