Harangszó, 1930

1930-08-03 / 31. szám

244 HARANQSZO 1930 augusztus 3 kájában rejlő igazság megítélésére. A hitvallásnak az egyházról szóló része fenséges erővel érvényesíti az egyház ökonomikus jellegét. Mikor mindenki harcol és minden­kinek a velejét, szívét a tűz szen­vedelme hatja át, akkor az ágostai hitvallás bizonyságot tesz arról, hogy ő az egyetemes keresztyén egyháznak a tagja. Akkor felemel­kedik az anathémát kiáltok tábora fölé és megmondja azt, hogy a pápás egyházból való kiválása a pápa egyházkormányzása alól való felszabadulását jelenti; de nem érinti a lelki egyházhoz, az egye­temes keresztyénséghez és a Krisz­tushoz, mint a láthatatlan egyház fejéhez való viszonyát. Felemelke­dik az egyetemes kér. egyház Isten leikétől beragyogott bércormára és bizonyságot tesz, hogy elválaszt­hatja más meggyőződésüektől szer­tartás, forma, kultusz, kormányzat, de mindig összeköti a lelki egyház tagjaival az ige és a szentség. A szellem egységét vallja, mondja az Apológia, amely nélkül a szívnek igazsága Isten előtt nem létezhetik: mert amint nem sérti az egyház «gységét a napok és éjszakák kü- lömböző terjedelme, époly kevéssé az emberek által létesített szertar­tások külömbözősége. Az ágostai hitvallás egyetemes felfogása a felekezetközi viszonyban megadja testvériség alapját. Annak elismerésével, hogy az egyetemes bér. egyházak lehetnek ugyanazon evangélium ágazatai, megadja egy­kezükkel Edit s Lajos ruhájába kapasz­kodnak. A telepen Rudnaival találkoznak, ki a nagy szorgalommal folyó villanyszerelést figyeli. Rudnai kedvesen -megfenyegeti a mérnököt: Szerencséd Lajos, hogy kis leányunk társaságában látlak, mert komolyan meg­fednélek. A villanyhoz te értesz s nekem kell a munkára figyelnem. Ez a te munkád. Rolson bácsi — könyörög a leány — ne pirongassa Lajost, én megsúgom magá­nak, hasznos munkával töltötte idejét. Rudnai felnevet: Az igaz, ki egy angyal társaságában tölti idejét, az . . . Rudnai nem tudta befejezni, mert Edit lefogta száját, átkapta nyakát s homlokon csókolta. Nagy nevetve elszalad, s vissza­kiáltja : Várjon csak Rolson bácsi, ezért még kikap tólem. Rolson s Jajos boldogan néznek a leány után. Örül mindkettő. Az egyik azért, mert szeret, a másik azért, mert boldognak látja embertársait. Mikorára fogsz világítani ? — kérdi Rudnai. Két héten belül elkészülök — volt a büszke válasz. any cím __ ü é anyám, neked nem t>ell semmi bűnöd, Oly liszla oell' a lelked, mini a hé... A jé Isién közénk csak azérl küldell, Ipegy megmulassad mi nemes és jé ... <Jé anyám, m«sl is a szenoedel oédem, lpelyelied is, — hegy nem nagy löbbé ill... üé anyám, mindig áldé kezed érzem, ipa felszántom mások könnyei!! ifj. Krug Lajos. házunk felekezetközi viszonyban a testvéri közösségnek a szándékait és -vonásait. Ugyanakkor a más egyházak tanítása, élete, munkája értékének a megállapításául és a saját testvéri viszonyának a mér­tékéül és korlátául oda állítja az igét, mint örökkévaló mértéket. És az ige mértékével méri le, hogy más egyház mily mértékben, mily joggal nevezi magát a Krisztus anyaszentegyházának; a tanítása, lényegmegnyilatkozása, és a mun­kája mennyiben helyezkedik az ige tisztán és igazán hirdetésének és a szentségek helyes kiszolgáltatásá­nak a mérő vesszeje alá. A fele­kezetközi viszonyra nézve tehát abban áll az ágostai hitvallás ak­tualitása, hogy két sarkalatos alap­igazságot állít az egyházunk elé az egyház egyetemes jellégében és az ige mértékül alkalmazásában. A két elv együttes alkalmazása dol­gozza ki a lulajdonképeni egész­séges felekezetközi viszonyt. De boldog lesz ez a nép! sóhajt fel Rudnai. Elmennek a gyárba. Most állítják fel a dinamót. Waldner ingujjra vetkőzve for­golódik a munkások között. Dolgozik. Ve­zeti a nehéz gépdarabok emelését. Ez szenvedélye neki. Ne merje senki se mon­dani, hogy már neki nem való a munka, Örömteli büszkeséggel mutatja Rudnainak s a mérnöknek, hogy mit végeztek már ma. Csak úgy szakad a munkásokról a verejték, de ott van mindegyiknek arcán az örök mosolygás, mely hírt ad a szív kimondhatatlan öröméről. Jön a hittérítő is. Eléje sietnek. Legelői Waldauer. Karonfogja az atyát s bevezeti a gépházba. A munkások oda rohannak hozzá. Mindegyik a kezét keresi. Jó van fiaim — mondja remegő hangon, miközben könnyben lábad a szeme — csak szeressetek ! Míg szeretni tudtok, addig jó dolgotok lesz. Az Istent ne féledjétek soha! Látjátok a mi szép telepünket. Ti tudjátok, mi volt itt harminc évvel ezelőtt. Ott a templom helyén volt az oltártok, melyen megöltétek gyermekeiteket. Itt ezen a he­lyen állt egy magas fa, egy pálma, s mikor megjelentem köztetek, ide kötöttetek a fához, hogy másnap végezzetek velem. Előbb gyönyörködni akartatok szenvedé­OLVASSUK A BIBLIÁT! Megigazulásunk. Aug. 4. Hitből van. Róm. 1, 17. Hogy az ember Isten előtt megállhasson, igaz­ságra van szüksége. Ámde ezt az igazsá­got önmagától soha meg nem szerezheti. Meg nem szerezheti, de hitével elfogadhatja azt, amit az Isten kegyelemből készített a számára. Ezt jelenti a hit által való meg- igazulás. Alázatosságában is boldog, bizo- dalmas hittel való megragadása annak a csodálatos ténynek, hogy nem az ember megy fel a mennybe megérdemelt üdvös­ségre, hanem az Isten jött le erre a földre és hozta nékünk az üdvösséget kegyelem­ből. Aug. 5. Békességet ad. Róm. 5, 1. A megigazulás első következménye az, hogy helyreáll Isten és ember között a megza­vart jóviszony. Eddig az ember bűnei tu­datában nem mert közeledni az Istenhez. Ámde a megigazulás kiűzi a szívből ezt a félelmet. Isten nem ellenségünk többé, nem is szigorú bíránk, hanem bűnöket el­fedező, kegyelmes Atyánk. Innen áradhat béke az emberi élet összes többi viszony­lataira is. Ez a háborgó nyugtalan embe­riség a maga belső és külső életében, akkor találja majd meg a békességet, ha megbékél előbb azzal, akit olyan sokszor megbántott: Istenével. Aug. 6. Megnyitja az ég kapuját. Róm. 5, 2. Ä megigazult ember számára Isten nem elérhetetlen márványpalotában lako­zik, amelyet testőrök serege zár körül: az ő kezében drága kiváltságlevél van, amelyre a Krisztus a szíve vérével vezette rá a drága igéket: „Mindenkor menetele van a kegyelemhez.“ Ha kihallgatáson fogadna egyszer az ország királya, még az unokád­nak is büszkén emlegetnéd ; gondold meg, mit jelent az, hogy a királyok Királyához van szüntelenül bemeneteled. Aug. 7. Dicsőséggel megkoronáz. Jele­nések 7, 14—17. Milyen csodálatos színek­kel rajzolja az apostol azoknak az égi di­csőségét, akik fehérre mosták ruháikat a Bárány vérében, vagyis akik megigazultak. seimen. Kiáltozva körültáncoltatok engem s én imádkoztam. Ti értetek imádkoztam édes gyermekeim. Azután jött az éjszaka. Ti kunyhóitokba mentetek s én magamra maradtam. Egészen egyedül voltam, csak a jó Isten virrasztott mellettem. Emlékeztek még arra az éjszakára gyermekeim ? A feketék fejlehajtva állnak s törlik szemeiket. Még emlékeznek. S éjjel — folytatja az atya — jött egy borzasztó vihar. Szakadt az eső, csattogott a villám, mintha a végítélet harsonája ki­áltotta volna alá a világra. Ti reszketve kunyhóitokba bujtatok s én magamra ha- gyatottan a viharban imádkoztam. Ti éret­tetek imádkoztam édes gyermekeim. Em­lékeztek még? A munkások hangosan zokognak. A vihar nem akart szűnni. Egyszerre csak észreveszem, hogy a sötétben meg­elevenedik a kunyhók előtti tér. Nagy cso­portba verődve az oltárhoz siettettek s tűzet próbáltatok gerjeszteni. Felém jötte­tek. Éreztem, hogy fel akartok áldozni engem, hogy kiengeszteljétek haragvó iste­neiteket. Én meg imádkoztam. Tiérettetek imádkoztam édes gyermekeim. Emlékeztek még ? A munkások térdre rogynak. (Folytatjuk.)

Next

/
Thumbnails
Contents