Harangszó, 1930
1930-05-18 / 20. szám
154 HARANQSZÓ. 1Ö30. május 18. Nagytiszt. Harangszó Szerkesztősége Szombathely. A „Harangszó“ perselyére és fenntartására küldök 50 fillért. Nagyon szeretem ezt a kedves lapot, mert sok hitet, sok szeretetet hozott életembe. Ajka, 1930. V. 5. Tisztelettel Pop Sándor né. gukat és egy külön, saját templomot építettek Samáriában. Sikár városa mellett, a Jákob kútja közelébe, a Garizim hegy ormán az Örökkévaló dicsőségére. Éktelen haragra lobbantak ezért a jeru- zsálemiek! Betörtek Samáriába és lerombolták az uj templomot a Garizim ormán, mert „Istent csak Jeruzsálemben lehet imádni!“ Azóta azután a leggyűlöltebb ellensége volt Judea és Samária népe egymásnak. S mivel Krisztus Urunk is Jeruzsálembe ment, azért nem adtak neki éjjeli szállást Samáriában. Szállás nélkül maradt az Istenfia akkor, mikor „a rókáknak van barlangja és az égi madarnak van fészke!“... E tudat iszonyú haragra lobban- totta a Zebedeus fiait, Jakabot és Jánost. Odaléptek bosszúvágytól lihegő ajakkal az Üdvözítő elé s azt kérdezték tőle: „ Akarod-e, Uram, hogy azt mondjuk, hogy tűz szálljon alá az égből és megeméssze ezeket, mint Illyés tette?“ Emésztő tüzet, halált kiált a bosszú a két tanítvány ajkán. Eltiporni, széttépni, megégetni fatlyastól az ilyen Istentől elpártolt, megátalkodott népet! Hah ! Még Samária népe meri elútasítani Krisztust? Halál reá!... Ilyetén módon gondolkoztak a tanítványok. És ezen ne csodálkozzunk ! Gondoljunk csak azokra az üldözésekre, azokra a vérengzésekre, amiket a Krisztus tanítványai később az dgyház támogatása mellett végeztek ! A spanyol inkvizíció, a „szent Bertalan éj“, a pozsonyi és eperjesi vértörvényszék, a minden „lutheránust“ megégetni rendelő rákosi országgyűlés szentesített „törvénye“, no meg a máig tartó „keresztyén“ felekezeti villongás és gyűlölet nem ezt a szellemet jelzi-e? Tűz szálljon alá az égből! Tűz, kénköves pokol és halál mindenkire, aki más meggyőződésű, mint én! Sokan gondolkoznak ma is így ! „Keresztyének“. .. És Krisztus Urunk akkor a tanítványai felé fordult. „Nem tudjátok, hogy minő lélek van bennetek ! .. Mert az Emberfia nem azért jött, hogy elveszítse az emberek lelkét, hanem, hogy megtartsa azt!“... Ez volt a válasz... Mily más „lélek“ mondta ezeket a szavakat a kérésével visszaúta- sítolt Krisztus Urunk ajakán! Tehetnek az emberek ő vele, amit akarnak, leköphetik, arcul verhetik, világ csúfjává, gúny tárgyává tehetik, keresztfára szegezhetik, — Ő mégis megmarad a maga akarata mellett, a maga Cél ja mellett, hogy „megtartsa az elveszetteket!“ Egyetlen fegyvere a szeretet. A teljes, igazi szeretet. A megváltó, üdvözítő szeretet. Az Isten lelke és nem a Belzebubé! Előttünk is csak egy cél lehet: az üdvösség. A magunk és mások üdvössége. Ennek egyedüli útja a szeretetheti, irgalomban élő hit. Keresztyén felekezetek, Krisztus Urunk tanítványai, Zebedeus fiai! Tudjátok-e, minő lélek van bennetek, mikor egymás fejére emésztő tüzet kívántok titokban? A Belzebub lelke! Nem az Isten lelke, nem a Krisztus szeretete! Hála a jó Istennek, hogy mi evangélikusok a legnagyobb üldöztetésünk közben sem tévedtünk el annyira, hogy meggyujtottuk volna más hitü testvérünk alatt a máglyát, hogy megöltük volna ellenségeinket. Szentegyházunk oltárán nincs emberi vérfolt! Evangélikusok, maradjunk mi továbbra is ilyenek! Mert „ez“ az üdv útja. „A keresztyénség helyzete Oroszországban" című cikket, technikai okok miatt e heti számunkból kihagytuk, melyért úgy az írótól, mint az olvasóktól szíves elnézést kérünk. Az Isten népei/ irta: dr. Schlitt Gyula 5 Pajtás — fordul kérő szóval Rudnai- hoz — amint tudod, nekem tízkor a hajón kell lennem. Nagy útra kelünk reggel, ne tartóztass! Ebben a pillanatban kinyílik az ajtó s megjelenik Sziklainak szikár alakja. Sziklai anélkül, hogy körül nézne, a sarokban egy székre dobja magát, fejét tenyerébe temeti s úgy ül, mint akinek van, min gondolkodnia. Rudnai agyáról egyszerre elrepül a mámor, jókedve megtorpan s tisztán látja szánalmas helyzetét, melybe bűnei sodorták. Menjünk — szól Róberthoz s egy hátsó ajtón eltávoznak. Odaérnek a hajóhidhoz s Róbert búcsúszkodni akar. Rudnai is vele akar menni. Nem tágít, ő is a hajóra megy. Hogyan gondolod? — kérdi megütközve Róbert — nincs jegyed, munkára sem vagy felvéve. így lehetetlen. S én még is veled megyek — mondja Rudnai oly lelki nyugalommal, hogy Róbertét a hideg rázza, — valahol elrejtesz engem. Tudsz te erre alkalmas helyet. Megosztod velem ételedet s vigyázol, hogy rám ne találjanak. Pénzemet te segítetted elkölteni s amikor minden nélkül állok, kötelességed rajtam segíteni. Ezt értsd meg 1 nekem mennem kell s nem maradhatok itt. Véled akarok menni. Rejts el a hajó gyomrában, hogy meg ne lássanak. Dugj akárhová, én csendes leszek, mint a hering a hordóban, ha kell még lélek- zetet sem veszek, de itt nem maradhatok. Itt akarok lenni veled a hajón. E szavakra Róbertnek gyökeret vert a lába. Veszélynek tegye ki magát ? Furcsa gondolatai támadtak egyszerre Rudnai felöl. Azt sem tudja, kicsoda. Még a nevét sem tudja. Jó cimbora volt, de most terhes kezd neki lenni ez az ember. Rudnai valamitől fél, szeretne menekülni. S ő rejtse el ? Még bajba sodródik. De Rudnai- nak parancsoló fellépése megbénítja minden akaraterejét. Lesurrannak az alsó hajóba s a fütőházhoz közel egy félreeső lyukba rejti, hol keresve sem talál rá senki. Van ilyen a hajón. Magától össze- gyülemlett piszok és szemét rohad itt egymáson. Patkányok tanyája. Emberkéz még nem tisztogatta e zugot s most Rudnai lakásává lett. Mikor odújában magára maradt, egész súlyával szakadt reá elhagyatottságának tudata. Talán először hatott rá fájdalommal, mikor családjára gondolt. Háromnegyed éve, hogy otthonról megszökött. Nem csupán térbelileg esett övéitől távol, hanem még inkább., erkölcsileg. Mi van velük ? fiyermekének most félévesnek kell lennie. Él-e? Felesége elbírta-e a szégyent s nem vitte-e sírba öreg édesanyját a bánat? E néma kérdések szívébe hasítottak. Még nem érezte soha családjának hiányát úgy, mint most, itt lent. a dohos hajófenéken. De arra a gondolatra, hogy mindennek egyedül ő az oka, megrázta fejét, mintha nemet akarna kiáltani a vád elé, magára húzott egy takaró féle rongyot s elaludt. Az önvádat még nem bírta el. Olt jár a hajó Afrika nyugati partjain. Utólérte a vihar. Már harmadnapja küzd a megvadult elemi erővel s félő, hogy a hajó áldozatul esik. A hullámok nehéz ütései alatt majd széjjeldől. Hol fent lebeg a hullám szédületesen magas taréján, majd pedig lent ül a felette kettévált haragos tengernek fenekén. Oly könnyűnek látszik mozgásában a roppant vastest, mint a játéklabda az óriás kezében. Az iszonyú erőnek engedve hánykódik, mint pihe a szélben, repül a sistergő vizen, mint a vízcsepp az izzó vastáblán, meg-megzökken s eresztékeiben felsír, mint a haláltól remegő élet. A hajón nincs nyugalom, csak jajkiáltás és
