Harangszó, 1929

1929-02-10 / 7. szám

den pereputtyostól pokolba lehet kergetni. „Ha már Isten ezt az éle- \ tét, — szólott ismét a zenére cé- lozólag, — „ily nemes adománnyal áldotta meg, mi fog következni amaz örökkévaló életben ? Mert ez itten még csak a kezdet!“ Nemcsak örvendett pedig bará­taival, hanem együtt sirt is velük. Történt, hogy Melanchton a feje­delem parancsára hivatalos ügyben útra kelt Hágenau felé. Közben Weimárban veszélyesen megbete­gedett, amiről midőn értesült volna Luther, levélben vigasztalta őt, majd, hogy a betegség válságosra fordult, személyesen sietett ő hozzá. Midőn megérkezett, Melanchton magánkívül volt, beesett arccal, megtört szemekkel, hallásra-beszéd- re egyaránt képtelen. Senkit meg nem ismert, semmit nem evett és nem ivott többé. Luther megdöb­bent, amint őt meglátta, majd a jelenvoltaknak hátat fordítva, szo­kása szerint odaállott az ablakhoz s imádkozék ájtatosan. „Most már" — úgymond imája végeztével — „kell, hogy ide tekintsen az Ur, mert úgy hívtam segítségül, hogy azt lehetetlen meg nem hallania“. Aztán megfogta Melanchton kezét és mondta neki: „Vigasztalódjál Fülöp, nem fogsz meghalni I Mert, habár oka volna Istennek, hogy öldököljön, nem akarja, hogy va­lakik elvesszenek, hanem hogy mindnyájan megtérésre igyekezze­nek. 2. Péter 3, 9. Téged se fog eltaszítani és nem engedi, hogy lelki fájdalmadban elvessz, elpusz­tulj. Azérj ne engedd át magad a Fehér világ. Irta : Stollné—Hudy Ilona. Sűrű pelyhekben hull a hó. A millió s millió hópehely, mint megszámlálhatatlan fehér lepke repked égtől a földig és lepi el mind' vastagabb rétegben a kis falut körül­ölelő hegyeket, völgykatlanokat s apró há­zakat. A falu néma. Szinte kihaltnak látszik. A sűrű hóhullés csökkenésével lomha var­jak — mint emberi leiken átvonuló sötét sejtelem — húzódnak keresztül a völgy felett. Estalkonyra hajlik az idő. Itt-ott elő­bukkan mór egy-egy favágó, ki az erdei munkából hazafelé igyekszik és mindegyik egy külön mozgó hóemberként fest, amint szerszámostól hóval lepetten, fáradtan gá­zolja a puha hótömeget. Lassan szűnik. Végre egészen megáll a hulldogálás és mint óriási fehér szőnyeg, fedi a hólepel közel és messze távoli látó­határt. Majd innen is, onnan is harangszó Haitik s a fehér világ felett összeölelkező sokféle szólam mintegy mennyei harmóniá­ban olvad össze — mit hallva — imára HARANQSZÓ. bánkódásnak, hogy ne légy a ma­gad gyilkosa; hanem hagyjad az Urra a te utadat és bízzál ő benne.“ Zsolt. 37, 5. Míg Luther így beszélt, Melanchton magához tért, lélekzeni kezdett újra s lassanként vissza­nyerte egészségét. Melanchton Lut­her buzgó imájának tulajdonította gyógyulását, aminthogy később is ekként nyilatkozék: „Meghaltam volna, ha Luther megérkezése ki nem ragad a halál közül“. Luther maga is ebben a meggyőződésben volt s az ima erejéről és hatásáról, más esetekre célozólag is, mon­dotta: „A mi Fülöpünket, az én Katámat és Mykónius barátunkat visszaimádkoztam a halálból“. A Káté. 1529 január 20-án egyszerű pla­kát alakban, 1529 május 16-án pedig könyvecske alakjában jelent meg Luther Márton örökbecsű hitvallási irata-' a Kis-Káté. A Káté mint dr. Luther maga mondá valóságos kis Biblia a hivő ember számára, melyben a keresztyén egyház tanításának teljessége benne foglaltatik. Ennek okáért szeressük a Kátét, tartsuk becsben és legyünk minden igyekezetünkkel azon, hogy ifjúságunk is megszeresse és meg­becsülje. Ranke Lipót, a németek egyik legnagyobb történetírója a Káté­ról többek között így nyilatkozik: A Káté, amilyen gyermekies, olyan mélyértelmü, amenyire könnyen felfogható, annyira mélyenszántó, egyszerű, de mégis nagyszerű. kulcsolódik a kéz és Istenhez emelkedik a lélek. Az esti órákra elvonulnak a havas, szürke fellegek és a halvány kék égen kígyuló ezernyi csillag ragyogása, szelíd holdsugár, ezüst fénybe vonja fehér falumat.« a természet szépségeit imádó ember pedig gyönyörrel szemléli a fenséges képet és a magasba tekintve, azt várja : mikor nyílik kétfelé az ég kárpitja, hogy ezüstlétrán, csiliagszőnyegen lesétóljon onnan a kicsi, fehér portákat látogató angyalsereg. Eszményi hangulatot egyedül a termé szét fensége teremt az emberi szívekben. Ámde közel immár az éjfél és a falu utcáján ott imbolyog Istók bácsi: a bakter alakja. Ahogy előírja a bakterszabóly, kö­zepén bandukol a havas útnak. Bórónybőr süvege (jóféle darab ez, mert napvilágnál a színiről, éjszaka pedig a viszájáról is viselhető, egyformán melegít), bélelt szűre, védik őt a bakonyi kemény téli éjszaka veszedelmétől. Karjával magához szorítva viszi a rossz szellemeket tovaüző dárdát, mert, amikor itt-ott órakiáltásra meg-mególl, a dárdával háromszor maga körül kanyarít — mi tudvalevőleg arról hasznos, hogy 1929. február 10. Boldog, aki szívét-lelkét a Káté­val táplálja és a Kátéhoz elméjé­nek teljességével ragaszkodik. Dr. Althaus erlangeni egyetemi tanár, a német országos Luther- Szövetség elnöke mondja : Az elég­gé nem figyelemre méltatott Káté számára új idő érkezett el. Aki a Kátéban benne él, az tisztában van keresztyén hitével és keresz­tyén hivatásával. A Kátéban a reformáció szelleme és hite hű ki­fejezésre talált, mesterien művészi alakot öltött és bizonyságtevő élet lüktet benne minden idők embere számára. Legnagyobb előnye en­nek a könyvnek és egyúttal leg­nagyobb érdeme is, hogy elimád­kozni lehet. Mi is valljuk a neves kath. lelkésszel, ki 400 évvel ez­előtt élt, akinek amikor a Luther Kátéja kezébe került, anélkül, hogy tudta volna szerzőjének nevét, így kiáltott fel: „Boldogok a kezek, melyek e könyvet írták.“ Néhány szám a külmisszióról. A protestáns misszionáriusok száma 30.000, akiknek több mint 80.000 benszülött keresztyén segédkezik. 50 ezer elemi iskolát tartanak fenn 242.000 tanulóval. Van 100 főisko­lájuk 32.000 hallgatóval, 300 közép­iskolájuk 116 ezer tanulóval és 460 missziói theológiai szemináriumuk 11.000 hallgatóval. Fenntartanak 858 protestáns kórházat 1100 or­vossal. A missziók évi kiadása meghaladja a 400 millió pengőt. elkergeti vele a gonosz szellemet — és csak annakutána gyújt rá erre a bakterstrófára. tudtára adván mindenkinek, hogy : Hallja minden háznak ura-a-a ! Tizenegyet ver az óra-a-a ! Tűzre, vízre vigyázzatóók, Hogy károkat — ne valljatóók ! — Hallja minden háznak ura-a-a! Tizenegyet ver az óra-a-a-a I Közben, ahol ez már Istók bácsi szerint megkívántatik, szépen megnyújtja, cifrázza a hangot, amennyire elkoptatott gégéjétől telik és kiengedi azt teljes erejéből. Hogy nem valami andalítóan, az kivehető abból is, hogy körülötte ugat már mérgesen az utcának valamennyi kutyája. Tovább ballagván az öreg, egyik házból muzsikaszó, nótázás üti meg a fülét. Hej- nye 1 — dörmögi duplán deres bajusza alatt — itt ugyancsak vígan vannak. A Kovács Juli lakodalmát tartják. No, ide mér benézek I (Bakternek jussa van ehhez — véli — meghívó nélkül is.) Ezen való igyek- véssel máris nyitja a kiskaput. Csakhamar a konyhába fordul, hol esés jóestét kívá­nással a szökécsasszonyok közé botlik,

Next

/
Thumbnails
Contents