Harangszó, 1929
1929-12-25 / 52. szám
406 HARANCfSZÖ. 1929. december 25 jadon van még ma is! Hát még az ítélet napján hányán lesznek! Talán olyanok is, akik egyébként nem is tudnak számot adni önmaguknak nagyobb bűnökről, de egykor mégis ez az Ítélet hangzik el felettünk: „Távozzatok tőlem, nem ismerlek titeket!“ mivel nem élték át a Krisztus megszületését ön- magukon. A karácsony tulajdonképpen születésnap. Ha a családban valakinek születésnapja van, milyen nagy buzgalommal sietünk megörvendeztetni és köszönteni azt, hogy örüljön és boldog legyen. — Az Úr Jézus születésnapját ünnepeljük és mindenre és mindenkire gondolunk, csak éppen talán az ünnepekre nem. Egymást megajándékozzuk, csak arra a nagy ajándékra nem gondolunk, melyet Isten adott nekünk a Jézusban. Ha ajándékot kapunk, azt vagy elfogadjuk, vagy visszautasítjuk. Ez utóbbi ugyan vajmi kevésszer történik, mert attól félünk, hogy az illető megsértődik. Félünk attól, hogy embereket megsértsünk, de Istennek atyai szívét és Jézus Krisztus megváltói szeretetét sértegetni nem átalljuk. Isten nekünk a Jézus Krisztusban örök életet Ígér! Kimondhatatlanul nagy ajándék! Nem vágyódunk utánna? Az ajándékot viszonozni szoktuk ! „Úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött fiát adta!“ Isten hozzánk való szeretete milyen nagy! Mivel „revanzsáljuk“ zászló szenvedések érték a jelenet után. Végnélkülieknek látszó heteken át viaskodott a halállal az ő életéért. Végre felgyógyult a fiúcska... és Auguszta vele együtt. Egy másik Auguszta térdepelt most az áldástosztó Krisztus előtt és hálateljes, forró bensőséggel köszönte meg fiacskája megmentését ... Ugyancsak egy teljesen megváltozott asszony állott az áldástosztó Krisztus előtt a karácsonyesti gyertyafényben ragyogó, díszes fenyőfa alatt. Ez az Auguszta karcsú asszony volt, akinek szemeiből meleg és mélységes boldogság világított. Karjaiban finom növésű leánykát tartott, fia a térdeihez simult, férje pedig megcsókolta kezeit ... azokat a kedves kezeket, amelyek szeretett fiacskáját kiragadták a halál torkából. Auguszta most felpillantott a fehér már- vénybóli tnorwaldseni Krisztusra és e szavakkal fordult férjéhez: „Emlékszel még arra, mikép állott egy évvel ezelőtt a szobor a fenyőfa alatt ?“ A férj mosolyogva válaszolt: „Én tudom, hogy te másért akartad étcserélni; de most Néki köszönhetjük ezt a szerencsés sorsfordulatot I“ A leánykát pedig a „Kriszta“ névre kereszteltették. ezt? Az lenne a legszebb viszonzása, ha a Jézusban megjelent örök üdvösséget azzal honorálnánk, hogy önmagunkat neki adnánk! önmagunkat, ezt a gyarló, botló bűnös testet és érzéketlen lelket! Karácsonykor Jézus szól hozzánk: „Fiam. (leányom) add nékem a te szívedet!“ Jézus ennek örülne legjobban. Az elveszet bárány, drachma és a tékozló fiú ezt bizonyítja. Hieronymus egyházi atyáról mondják, hogy mikor Bethlehem- beu lélekben a Jézus jászola előtt állt, párbeszédet folytatott a kis Jézussal. — „Oh Jézusom, hogyan reszketsz te az én üdvösségemért!“ — mondotta; és Jézus válaszolt: „Nem kérek mást tőled Hieronymus, csak azt, hogy általad „dicsőség legyen a mennyben Istennek“! — „Adnom kell neked valamit édes Jézusom: minden vagyonomat neked adom!“ Hiszen a föld és az ég az enyém, nincs szükségem másra, add oda a vagyono- dat a szegényeknek és én úgy veszem, mintha nekem adtad volna. Hieronymus: „Szívesen megteszem édes Jézusom, de én neked is szeretnék valamit adni a saját személyed részére!„ Jézus: Mivel olyan adakozó természetű vagy, megmondom neked, hogy mit adjál: add nekem bűneidet, vádoló lelkiismeretedet és elátkozott lelkedet! „Mit teszel vele?“ „Vállamra veszem; az legyen az én legfőbb dicsőségem, hogy a te bűneidet hordozom, lelkiismeretedet megnyugtatom és az átkot le veszem rólad.“ Ha van múltadban sötét folt, bűn, önvád, nyugtalan lelkiismeret, tedd le azt a Jézus lábaihoz, most karácsony estéjén. Vagy ha már átélted a karácsonyt és még mindig van benned fogyatékosság, irigység, önzés, hiúság, fösvénység, mások megszólása, harag, vagy lustaság, vagy más bűn: tedd le Jézuska karácsonyfája alá és ő felviszi az ő kérészijére azt, te könnyebb leszel vele, ő pedig „örül egy megtérő bűnösön.* Ha a bűneidet így levetkőzöd és önmagadban átéled a „néked“ megszületett karácsonyi örömet, akkor lesz igaz ünneplésed és boldog karácsonyod. Fuchs János. Gyűjtsünk előfizetőket és adakozzunk a „Harangszó" fenntartására I Karácsonyi levél. Örömlevelem fájó hírt viszen, De fájdalomra itt a balzsamír, Sebteket ezzel gyógyítva hiszem, (Bár jajjong szívem, amíg ír). Boldog Karácsony szent éjszakája, Könnyben örvendő szülői szemek, Karácsonyi dal lágy melódiája, Oh mint faj nekem, hogy távol leszek I Óh mily szép is az, Jézus ünnepén. Fészek hogyha van, szív, mely hazavár, Honn megpihenni jó szülők ölén, Mily édes annak, aki messze jár I Mégis anyám van egy szentebb öröm I Fiad leikével szólt a nagy Király, Ott tüzet gyújtni a fagyos rögön, Hol ezrek élte megdermedt sivár. Szentebb öröm mindennél e földön, Öt szerte vinni Jézus csillagát, A nagy Királyt én szívből köszöntőm, Égi bér az, mit nékem felkínált. Anyám, fiadnak nem kell puha ágy, Fehér kaláccsal se várj e napon, Szent áldozattá vált bennem a vágy, Alszom, hogyha kell künn hideg fagyon. Éltem tevém Jézusom kezébe, Érette élni, tűrni, halni kész, Ö az Űr s ki nem veszi szívébe, Sátán megejti, bünhaiálba vész. Ne sírjatok, az én szívem örül, Várjatok rám, mert köztetek leszek, Míg ott álltok a zöld fenyő körül, Hegy-völgyön által szárnyalást veszek. Tér s idő ez hitvány földi válasz, De szeretet ez égi érzemény, Egy égi kéz ad lelkemnek szárnyat, Karácsony este otthon termek én. Fönn dicsőség I így zeng majd az ének, Földön békesség és jóakarat, Dicsőség az egek Istenének, Dicsőség mennyben, dicsőség alanti FÖLDVÁRI BÉLA. Az evangélikus presbiter. Irta: Pass László. Evangélikus egyházunk az egyes gyülekezetek ügyeinek az intézését az elnökség mellett a presbitériumra bízta. „Presbiter“ görög szóból eredő elnevezés, ami annyit jelent, hogy „öreg“. Az első keresztyének idejében u. i. a gyülekezet öregebb férfi-tagjai voltak az elöljárók, a gyülekezet sáfárai s ezért későbbi korban is rajta maradt a gyülekezeti elöljárókon a „presbiter“ név. Nagy tisztesség és kitüntetés az, ha a gyülekezet bizalma valakit presbiternek választ, de egyúttal súlyos kötelesség is. Ha a gyülekezetben baj van, azért az elnökségen kívül a presbitérium is felelős ember és Isten előtt. Akire a közbizalom egy ilyen nagy tisztséget ruház,