Harangszó, 1929
1929-12-15 / 51. szám
HARAROSZO 395 1929. december 15. hogy ez az ország Jézussal jön el? Mindennap közelebb jutok karácsonyhoz, mindennap buzgóbban kell imádkoznom, hogy hozzám Jézus s az ő országa eljöjjön. Így lesz karácsonyom. Dec 21. Reménykedésre. Róm 8, 22—25. Titus 2, 13. Bármilyen helyzetben vagyok, szenvedek vagy örülök, elhagyottnak, vagy szegénynek érzem magam, reménykedhe- tem, hogy jön valaki, aki örömeimet megszenteli, szenvedéseimet megszünteti, aki hoz nékem valamit, aki mindent megad, amire szükségem van. Tudom-e reménykedve várni az ő jövetelét ? Dec 22. Mert közel van az Úr. Filippi 4. 4—7. Érzem-e ennek az örömét és a boldogságát ? Megtettem-e mindent, hogy hozzám betérjen, a szívemben, otthonomban szállást vegven ? Felkészültem-e az 6 fogadására ? Számoltam-e ezzel, hogy milyen igényeket lámaszt velem szemben, s milyen ajándékokat hoz számomra 7 1. J. Laitinen Toivo. Sokan vannak a „Harangszó" olvasói között olyanok, akik, — ha nem is irtuk volna ide ezt a nevet — megtudták volna, hogy kiről van szó. Azoknak azonban, akik esetleg nem ismernék őt, bemutatjuk, hogy kicsoda. Laitinen Toivo finn segédlelkész, jelen évnek januárjától kezdve hittudományi karunknak a hallgatója és a Theol Otthonnak a lakója. Érdekli talán lapunk olvasóit, hogy hogyan jött ő arra a gondolatra, hogy idejöjjön. Bizonyára nem veszi tőlem rossz néven Dedinszky Gyula segédlelkész úr, ha itt is elárulom, hogy ebben épen neki van döntő része. Ha ezelőtt két évvel nem vitte volna őt lelke vágya a finnek közé, bizonyos, hogy Laitinen Toivo nem jött volna hozzánk. Dedinszkv Gyula azonban elment s ott tartózkodása alatt nemcsak megismerte a finn népet és finn egvházat, — az egész ország tiszta evangélikus — de még jobban megszerette azt mint ahogy azelőtt innen távolból szerette S finn testvéreink megszerették Dedinszky Gyulát s benne II. II. Ezen a napon azonban más is történt. És a különös esemény úgy tűnik fel, mintha az az napon született Megváltó vetette volna magát közbe a szegény erdei lakóért .. . Az a Krisztus, aki a gazdagoknak csillogó ajándékokat osztogat, a szegényekről és szenvedőkről sem felejlkezhetik el... Szegény Lőrinc ott ült már a fegyházban. Az elhagyott lakások és helyek örökös lakói a pókok beszőtték a fegyház minden erre alkalmasnak kínálkozó helyét. Ezen a karácsony estén ijedve futkostak össze-vissza, mert nyugalmukat egv újonnan érkezeit vendég zavarta meg és ez Lőrinc volt. Haját tépte fájdalmában és düheben. Elkeseredésében gondolt az ő védtelen kis otthonára, ahol övéi hasztalan várakoznak reá ........Felesége aggodalmak és félelmek k özött két-égbe esetten : gyermeke zokogva míg végre elalszik... Ez az ő szent estéjük. És ő. aki egész életében arra törekedett. hogy becsületes maradion, itt ül most rabbilincsek között, ahol előtte rablók, zsi- ványok ültek s ő utána csavargók, uton- állók lesznek e börtön lakói. Ezekkel kerül ő egy helyre ... ö a becsületes ember ... Ez az ő karácsonya I“... Gatlheim haragosan, de megnyugodva tért haza, hogy sikerült, szerinte, az erdőmegszerették nemzetünket s evang. egyházunkat. Megszerette őt s megszerette benne nemzetünket Laitinen Toivo is, aki neki Finnországban lakótársa, megértő barátja volt. Sok szó fo'yt arról már régebben is, hogy mily áldásos lenne minden vonatkozásban az, ha külföldről csere- theologusok jöhetnének hozzánk, kik megismernének bennünket s azután igazainkat képviselnék s védelmeznék hazájukban és az idegenek között egvaránt, — egyúttal pedig segítenének hibáinkat levetkőzni. A Dedinszky Gyula és Laitinen Toivo között szövődött mély barátság lehetővé tette ennek a theológus-cserének a megvalósulását. A Theol.-Otthon örömmel segítette elő a szép tervei az'által, hogy ingven lakást és ellátást ajánlott fel a finn vendég-theologus számára. S Laitinen Toivo eljött hozzánk. Nem fogom elfelejteni, hogy hogyan érkezett meg, hogy ifjúságunk mily örömmel és szeretettel fogadja őt január 16-án, mikor Dedinszky Cvulával együtt, ki Laitinen Toivo fogadására jött akkor Sopronba. — a soproni pályaudvar perron- jára lépett. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy már első találkozáskor mindenkit le- bilncselt az ő keresetlen és közvetlen modorával, szerény megjelenésével s őszinte szeretetével, melv szavaiból, tetteiből sugárzott felénk Megszerették tanárai, megszerették hallgatótársai — megszerették mindazok, akikkel ő ebben a csonka országban találkozott s megismerkedett. Pedig azoknak a száma nem kicsi. Hisz sokat kellene beszélnünk arról, merre járt ő itt miköztünk, merre iárt még a trianoni határokon túl is. . . Résztvett különféle konferenciákon, gyűléseinken, résztvett a theologusok húsvéti tolna-baranyai missziói útján, a MELE nyíregyházi konferenciáján, egvetemes gvűlésünkön, a diákszövetség tahii táborozásán s mindenütt volt egy-egy biztató szava mihozzánk Amiképen örül az ő szíve annak, hogy a finn nép fölébredt, felébresztette az evangélium által Isten maga — ép úgv örül az ő lelke annak a reménységnek, hogy ezt az ébredést bizonyára elhozza Isten kegyelme a magyar evangélikus egvháznak s a magyar rongálót elfogni Otthon azonban siránkozással és jajgatással fogadták I Fia, a 10 éves Teobald. lovacskáján ki'ovagolt Eszébe jutott a kis fiúnak a XVI. századból családi kincsnek tartott meglévő drága fegyverzeteket tisztogatni s a csillogó fegyverzetek közül egyet magára öitött s lóra pattant vele Lova a csillogó lovagi fegyverzettől, páncéltól megvadulva, uttalan- utakon cél nélkül futott vele az erdő sűrűjébe. A szokott lovaglási idő eltelt, de a fiút hiába várták'... Elkezdett havazni, elkezdett sötétedni, de Teobald nem jött. Amikor már a lámpákat is meggyújtották, nagv robajjal fut a lovacska, de egyedül, gazdáját elhagyva valahol. Mindenki kétségbe esett. Anyja elájult apja G-illheim tanácstalanul, lehetetlenül tördelte kéz it, futkosott föl és alá, akárcsak amaz a börtönben. A cselédség, a szolgahad zavaró dottan oszlott szét Mindnyájan a kedves, jó fiatal úr után jajgattak, siránkoztak A szolgák lóháton nyargaltak keresésére, az őr a vészharanggal adta tudtul a veszedelmet Gatlheimné, amint magához lért, ki- síetett a havas éjszakába és erejét meghaladó hangon kiabálta fia nevét, amíg teljesen berekedt, de hiába I... Erdőkön, legelőkön át futkosott, mint egy őrült és ahol keresztet látott, ott térdre borulva. nemzetnek is és a kereszt tövébben boldogon találkozik a testvér finn és magyar nemzet. Laitinen Toivo azonban karácsonykor már otthon akarja hirdetni az igét s azért útra készül, haza készül s örömmel számlálja a napokat, hogy mikor is indulhat hazafelé, örül, hogy hazamehet újra az ezer tó országába, de megvagyunk győződve. hogy az öröm érzése mellett érez egy kis fájdalmat is. hogy itt kell hagvnia országunkat, itt kell hagynia bennünket* Fáj nekünk is a válás és búcsúzás, hiszen mi testvérnek tekintettük őt s úgy szerettük őt, mint ahogy egy testvért lehet szeretni. Szeretnénk azonban remélni azt, hogyha ő haza is megy, a finn-magyar kapcsolat fenntartására gondja lesz neki ezután is s a mi nagy örömünkre évről-évre lesz nekünk kedves finn vendégünk fakultásunkon és Otthonunkban s viszont örülni fogunk, ha évről-évre legalább egy egy magyar theologus látogat el az evangélikus testvér finn nép körébe. Azután éltet bennünket az a reménység is, hogy Laitinen Toivot nem utoljára láttuk Magyarországon ; bizonyosan visszajön ő közénk többször s tudjuk, hogy igen nagy lenne az öröme, ha akkor már nem Csonka-Magyar- országot találna itten. Most pedig, mikor búcsúzunk tőle, kérjük : vigye magával üdvözletünket, kívánjuk neki szerető szívvel, hogy a kegyelem Istene vezérelje haza jó egészségben, kísérje végig élete útján, áldja meg minden munkáját nemzete és egyháza javára és felvirágoztatására Bennünket pedig nefelejtsen el, aminthogy mi sem felejtjük el őt. Laitinen Toivo. vezéreljen az Úr, az ö kegyelme legyen veled IS — a viszontlátásra I Sokrates Herakleitos műveiről. Herakleitos bölcsész műveiről Sokrates így szokott nyilatkozni: „Amit belőle megértek, az olv felséges, hogy abból bátran követ- keztethe'ek arra, amit még nem értek“. Ezt a Bibliáról még inkább el lehet mondani összetett kezekkel imádkozott... Gallheim úr. az apa. mint egy sebzett vad rohant hegyeken-völgyeken. A szarvasokat, őzikéket. melyek iránt máskor oly kíméletlen tudott lenni, most szívesen megkérdezte volna? Nem láttátok gyermekemet? Az állatok azonban futva.menekültek előle és csak ha biztonságban voltak, mertek feléje nézni A sötétségben Gallheim egy a földön heverő fakoronára hágott Lőrinc karácsonyfája volt. Egy pillanatra eszébe jutott, hogy annak is van felesége, gyermeke. De tovább ment és fújta jeladó kürtjét Herrenhaus község lakossága az erdőn bolyongott. Egyedül Lőrinc volt otthon, aki sötét cellája fenekén szomorkodott „Micsoda rettenetes karácsonyi éj és micsoda ünnepünk lesz holnap?" mondogatta a kereső cselédség, fújták kürtjeiket, sütögették fegyvereiket, várva, hogy majd valami jelt ad az urfi magáról, de csak az erdő másik végében bolygó társaik feleltek. Egyikük sem talált semmi nyomot, tanácstalanul állottak Végül rettenetes fer- geteg keletkezett. A vihar süvített a fák között és elnémította a kürtök hangját. A hó megeredt s nagy pelyhei, mint millió csillag, fénylett a fáklyák fényében. Ekkor megszólalt az egyik szolga : „A jó Isten mér ráteríti a halotti szemfedőt.“
