Harangszó, 1929
1929-12-15 / 51. szám
394 HARANQSZO, 1929. december Í5 telő Jánosnak, azt a valóságot, ami az ő munkája eredménye, amiről meg lehet Ítélni, hogy kicsoda Ő? Ebben a válaszban azt üzeni, hogy Ő nem az a Messiás, akit a rab nemzet várt, neki nincsenek fegyverei, nincsen fegyveres serege, ő nem akar az ország koronás királya lenni, nem akar politikai szabadsághős lenni, ő másmilyen „Messiás!“ Ő az „élet“ Messiása: a rab, leláncolt, porban vergődő „élet“ szabadsághőse. aki az „élet“ bilincseit zúzza szét, hogy szabadon repülhessen a halhatatlan szellem. Az élet bilincsei: a vakság, a süketség, a némaság, a bénaság, a betegségek az Ő hatalmára lehullanak az Életről, amelyet az evangélium ereje örömmel, erővel, tisztasággal, céllal, tartalommal tölt el s szabaddá tesz kívül-belül. És azok a testi bilincsek egyszersmind a szellemi élet bilincseinek a szimbólumai is! A szellemi vakság, szellemi süketség, érzéketlenség, tisztátalanság, bűn jelképei is! O ettől a béklyótól szabadítja meg a szellemeket I A szellemek királya ő, nem a múlandó földi országnak. Több, mint amit Keresztelő János várt! ő csak egy maroknyi rabnép aranykorszakát megvalósító szabadsághőst várt s nem az, hanem a Világszabadság hőse jött el, a szellem szabadságáé! Amerre megy, virág fakad a lába nyomán, amerre jár, áldás száll fejére, a felszabaduló Elet zsolozsmája, diadaléneke zengi körül személyét. Az erdei lak. 2 Irta : Rosegger K. P. — Német eredetiből fordította : Haramia Erzsébet. Kis lánya, Magdolna szépen fejlődött. Még csak 7 éves volt. Szorgalmas, engedelmes. Nagyon várta karácsonyt, a Jézuska eljövetelét, aki majd neki is hoz valamit, mert a Jézuska a jókat szereli. Ha megkérdezte édesapját vagy édesanyját: mit hoz neki a Jézuska ? Azok keserűen mosolyogtak és szomorúan vigasztalgalták, hogy Jézuska nem mindig jön a jókhoz, az inkább a gazdagokhoz látogat el . . . De a gyermek nem hitte ezt és türelmesen várt... Lőrinc látva kislányának örömbeli várakozását, hogy az a Jézuskában ne csalódjon — vásárolt számára az erdőszéli korcsmárosnál néhány almát és zsemlét. De ahhoz egy kis karácsonyfa, néhány szól gyertya is kellene, mert a gyermekek így képzelik és így várják Jézuskát. A szent estét megelőző napon Lőrinc ott bolyongott az erdő megszámlálhatatlan fái között. A föld kőkeményre volt fagyva, a megdermedt moha, csikorgóit lábai alatt, a fák ágain mint millió gyertya, lefelé fordítva, függött a jégcsapok sokasága... Egy fócskát keresett, amelyet haza vinne kisó az élet központja. Nála nélkül nincs igazi „élet.“ Minden szép, minden jó, minden, ami áldás, végeredményben Ő tőle ered 2000 év óta s ma is! Minden igazi kultúra, minden igazi humanizmus, minden igazi haladás és emelkedés Tőle ered. Az Ő lelke él minden igazi életben, minden klasszikusan szép és emberi műben. A keresztyén Kultúra hihetetlen magasságban van a pogány népek kultúrája fölött, akik Európába jönnek tanulni, a keresztyén kuliura munkáit utánozni. ő „az út, az igazság és az élet!“ Az Ő személye az egyéni életnek a központja. Akár hisz valaki, akár nem, Ő vele számolnia kell mindenkinek, aki hall Róla. Mellette nem mehet el közömbösen senki sem. Ma is úgy van, ahogy Keresztelő Jánosnak üzente Ő, hogy „boldog, aki én bennem meg nem bot- ránkozik.“ Boldog ember az, aki Benne megtalálta a bűnös lelke kárhozatból kiszabadító Messiását, szabadsága megteremtőjét, élete felszabadítóját, mert ö nála az élet, az öröm, a szabadság, aki Benne hisz és él, az valóban szabaddá lesz. Trotzendorf, a goldbergi rektor reggelenként így szóllította meg tanítványait : Köszöntlek titeket nemesek, polgármesterek, udvari tanácsosok, művészek, kereskedők, poroszlók, korhelyek, hóhérok, mert mindezzé válhattok. lányának e napon, mint Jézuskafáját rajta az ajándékokkal. . . „Egy fácskát kivágni, elvinni... ellopni?“... ébredt fel benne a gondolat. „De vájjon lehet-e, szabad-e?“ Szabadni nem szabad — de hisz ma Jézus napja van, az ő dicsőítésére szólna az — és mennyi van, mily hatalmassak és az én atyám érdeme e megszámlálhatatlan fa mennyiség! 0 ültette, ápolta évek hosszú során; az én atyám dicsősége, hogy itt nem kietlen puszta a vidék, hanem hatalmas lombos és tűlevelű fák milliói sorakoznak egymás mellé .. . Lehetetlenségnek tartom, hogy Isten meg nem engedné, hogy annak az embernek az unokája egy ici-pici kis karácsonyfát vihessen szobájába. így gondolkozva, mohón kapott zsebében lévő kése utón s egy pillanat alatt lábainál feküdt egy szép {ócskának koronája . . . Gyönyörködni azonban nem ért rá, mert hatalmas káromkodás hasította végig a levegőt és az ijedségtől megdermedt ember előtt ott állt Gallheim a fővadász kíséretében ........Végre meg vagy te erdő rontó I“ R ivalt rá az erdész. „Rég észrevettem, hogy valaki a fák koronáit vagdossa s ezáltal elcsonkitja. elékteleníti őket I — hát ez a lump teszi azt.“ — „No-nó — szólalt meg Lőrinc — semmi szükség ró, hogy ti enOLVASSUK A BIBLIÁT! Mire int Advent ? Dec. 16. Önismeretre. 51. Zsolt. 5. II. Kor. 12. 5. Befelé, a szívembe mutat. Vizsgálódásra késztet, a szívem rejtekei- ben, szómon vételére mind annak, ami az érzéseim, a gondolataim, az akaratom világában van. Ha ezt megteszem, meg kell látnom bűneimet, hibámat, erőtelensége- met, közönyösségemet, rosszakaratomat: mindazt, amivel Isten, embertársaim s önmagam ellen vétkezem Érzem-e, hogy ez nem élet ? Mit tegyek ? Dec 17 Bűneim elhagyására. Lukács 19. 8 Máté 3, 2 Zakeus peldaja megmutatja, mit kell tennem. Szakítanom kell a bűnnel. Le kell vetnem büszkeségemet, kapzsiságomat, irigységemet, hitetlenségemet : egész régi énemet. Meg kell térnem. Életemet nagyobb hitre, nagyobb szeretetre, nagyobb önzetlenségre kell építenem. Meg- teszem-e ? Nincs idő a várakozásra. A mennyeknek országa elközelített. Dec 18. Éberségre. Máté 25, 1—13. I. Thess 5, 6 Nem elég valamilyen gyarlósággal szakítani, azután, tétlenül várni. A bűn mindig ébren van. Állandóan ébren kell lennem nekem is. Figyelnem kell a bűnre, hogy hatalmat ne vegyen rajtam, de figyelnem kell elsősorban az Istenre, aki erőt ad a bűn legyőzésére. Ébren va- gyok-e mindig? Dec 19. Alázatosságra. Mik. 6, 8. Máté 3, 11 14 A világ lenézheti az alázatos embert, az Isten azt kedveli. Isten előtt az alózaiossóg fölemeltetést jelent. Máté 23, 12. Csak úgy élhetek adventét, ha alázatos tudok lenni ő előtte. Aki, bár királyként jön hozzám, mégis alázatos. János így varia őt. Hogyan várom én ? Nagyobb lesz-e mindennap az alázatosságom, érzem-e, hogy „Néki növekedni kell, nekem pedig alább szállanom “ Ján. 3, 30. Dec 20. Imádkozásra. 1. Thess. 5, 17' Hányán elmondják lélek nélkül a Miatyónk 2. kérését. Hány ajakról hangzik el így most adventban is. Így Imódkozom-e én, vagy mindennap nagyobb vággyá . tudva. gém így megtámadjatok — nem vagyok én lump.“ — Hót mi ? — Kérdezte Gallheim. „Esküszöm életemben sohasem törtem le eddig egy ágacskát sem I „Igen e levágott korona mást árul el I Ez bizonyára jó forgácsot vagy tüzelőfát szolgáltatott volna ? I — „Engedelmet kérek uram, csak karácsonyfának akartam elvinni kis lányom részére.“ „A kifogások semmit sem érnek", — mondó Gallheim, mosolyogva. — „Azt meg vedd tudomásul, hogy gyakorlott tolvaj és erdőrongáló nem járhat szabadon, annak csak börtönben a helye.“ — Erdész úr, vasalja meg, bilincselje meg ... a sötét kamra jót tesz majd neki, ott majd gondolkozhatik 1“ Mindezek hallatára Lőrinc lábai gyökeret vertek a mohos fagyos földön . . . Szívében keserűség és düh forrott e szavak hallatára. Egy oldalról mint tolvajt kellett látnia magái, más oldalról érezte a nagy igazságtalanságot mely rajta esett. De mindennek ellenére még csak egy keserű szó sem hagyta el ajkait. Tekintete mélyen ósódott be a földbe, szó nélkül tűrte a megbilincselést és elvitetést. A kis karácsonyfa ott feküdt megalázattan a fagyos földön, ahelyett hogy egy kedves gyermeknek szerzett volna örömet s egy kis családnak boldog örömteli ünnepet.
