Harangszó, 1929
1929-01-27 / 5. szám
HARANGSZÖ 1929. január 27. és az evangélikus egységnek nagy jelentőségét ő is részben megvalósította. A Harangszó húsz év óta bírója volt a bűnösnek, ügyvédje az elhagyottaknak, orvosa a beteg egyházaknak, és papja az evangéliumi öntudatnak. A Harangszó húsz év óta volt az a villamos hálózat, mely az evangélium dróthálózataival bc- szőtte ezt az országot s amely percben a Harangszóban megcsendült egy egyházi eszme vagy följajdúlt egy egyházi panasz, abban a pillanatban végigrezgett a gondolat és érzés a nagy Magyar- ország legtávolabbi zúgában is s kunyhókban és palotákban, hol evangélikusok laktak, visszhangja zendült a magyar evangélikus egyházi gondolatnak. A Harangszó a magyar egyházi közgondolkozás e finom érzékeny idegrendszerének munkáját villamos gyorsasággal s az egyházzal mindig együtt érző szív melegségével végezte. Hangyaszorgalommal és lélekben a góliátok erejével küzdött a Harangszó. Az evangéliumot ültette el az evangéliumi lélek által nem elég mélyen szántott ország talajában. Sisiphusi munka volt ez a szolgálat. Ezt a harcot vitézül állta a Harangszó gárdája. Húsz év óta sokan kidültek már, de a kidőlt jelesek helyére újak álltak. A Harangszó húsz év alatt új harcosokat nevelt, akik egyetlen örökséget ismernek csupán: _34 _____________________________ K risztus a gyárban. Irta : Gáncs Aladár. 6. Dömölky Gábor csendes mosoly mellett bólintott. — Erre igazán nem gondolhattam. Avatási ünnepély a házunkban... a szónokot is meghívják már... s mi, kik első sorban vagyunk érdekelve, semmit nem tudunk I? Hát ez mégis csak szörnyűség! Azelőtt ilyet mégsem tettél! Most már megértem, hogy apánk miért szótalan. Meg sem kérdezted I Vagy megkérdezted? Dömölky Gábor csendes mosoly mellett bólintott. — És apa „igen"-t mondott ? Dömölky Gábor csendes mosoly mellett bólintott. — Nem értem ! — tört ki az asszony. — Én értem — felelte Dömölky Gábor. — Egy nagy per folyik apánk szívében. Ha megkérdeznéd, hogy kire haragszik, bizonyosan azt mondaná, hogy: senkire. És ha mégis megnevezne valakit, akkor önmagára kellene mutatnia. Mert így folyik az emberi szívben a nagy per. Az ember tusakodik és rugódoz, mint Saul, mielőtt Pállá lett, az ösztöne ellen. Igaz, hogy sokon ilyenkor nem tudják, mi bajuk! És a hivatás és kötelességek örökségét. Mi, olvasók, húsz év után csak ragaszkodást, érdeklődést, szere- tetet helyezünk el a mérleg másik serpenyőjébe, mert kiolvassuk a lap arcából, a betűkből az ideál vallomását: a hit szilárd alapján álló, a szeretet tűzében lelkesülő, az élet ezer színében is Istent, szépséget, tisztaságot kereső lelkek felemelő tanításait, mert kiolvassuk egyes számaiból az örök isteni ideál: az Út, az Igazság és az Élet legyőzhetetlen erejét és hatalmát . . . Csak továbbra is e névvel, a Krisztus nevével előre! . . . hogy e lapé, a Harangszóé s vele a miénk is legyen az élet, a jövő, hogy a Kárpátoktól az Adriáig a magyar hegyek, magyar erdők, magyar vizek, a hallgatag nagy magyar puszták felett szálljon szabadon a magyar evangélikus „Harangszó“ szava . . . A Harangszóra, olvasóira, szerkesztőjére, munkatársaira és munkálkodásukra Isten gazdag áldását kéri továbbra is testvéri köszöntéssel: ZEMANN ZOLTÁN tállyai lelkész. Jézus mondja: Én vagyok az ut, az Igazság és az Élet, senki sem mehet az Atyához, hanem csak énáltalam. Ján. 14.6. Luther családi életéből. ■"Történt egy este, hogy Luther J háló-szobája küszöbén ájúltan rogyott össze. Mennél nagyobb volt az ijedelem, annál gyorsabb lett a segedelem. Addig locsolták, dörzsölték, a míg magához tért. S hogy eszméletre jött, buzgón imádkozék, majd hangosan fölsírt a fölött: mint fognak örülni ellenségei az ő halálának ? S kö- nyei csillapultával kérdezé: Hol van az én kedves Jánoskám ? S amint egy hónapos elsőszülöttje reá mosolygott, ama szavakra fakadok megint: „Kedves jó gyermekem ! az én drága Katámat és téged a jóságos Istennek ajánllak ; nincsen semmitek, de Isten, az özvegyek és árvák atyja, gondot visel rólatok.“ Mélyen megrendült Kata, midőn férjét ily halálravál- tan látta, de erőt véve a maga fájdalmán, ama szavakkal vigasztalta őt: „Kedves jó uram, ha Isten úgy akarja, szívesebben látlak Istennél, mint magam mellett; de nemcsak te rólad és gyermekünkről van szó, hanem arról a sok jó keresztény lélekről is, akiknek te reád oly nagy szükségük van. Én miattam, kedves jó uram, ne aggódj; téged pedig Istennek ajánllak s hiszem, hogy kegyelmesen meg fog tartani!“ S ha oly embert, mint Luther, szeretnie és becsülnie kellett feleségének, ilyen lelkületű feleséget szeretnie és becsülnie kellett férjének is. ráfogjak, hogy erre, meg arra haragusznak. Pedig a nagy per folyik a szívükben. Apám, tudom, nem tesz így. Ha ellenem lett volna panasza, bizonyos, hogy már kifakadt volna előttetek. De most nagyobbról van szó. Én már tudom, mert én keresztül mentem rajta. S bízom, hogy apám is győzelmesen vívja meg a perét. Mert ő szereti az igazságot és ha találkozik vele, nem kívánja, hogy az hajoljon meg ő előtte, hanem ő hajlik meg az igazság előtt. Mert a per csak akkor győzedelmes, ha mi meghajlunk és azt mondjuk tágranyilt, ámuló szemekkel! „Én Uram és én Istenem I“ Az asszony hallgatott. De mintha a szemei már is kezdtek volna tágra nyílni 1 — Te ezen csodálkozol! Pedig én még többet is tudok 1 Azt is tudom, hogy nemcsak apánkban, hanem bennetek is, mindnyájatokban dolgozik valami. Voltakép ti nem is vagytok olyan nagyon áthatva azoktól az igazságoktól, melyeket velem szemben képviseltek. Belülről erezitek, hogy nekem van igazam. Csak még nem meritek ezt kimondani s minden következményeivel vállalni. Úgy-e. hogy így van, Édesem ? És tudod, mi hiányzik 7 Csak egy óra hiányzik. Egy óra, melyben valaki magkérdezi tőled : Hiszel-e te igazán Jézusnak ? És hogy ne hiányozzék ez az óra tovább tenéked, Édesem, megkérdezem én most Magdus! Hiszel te Jézusnak ? — Nem vagyunk templomban 1 — rázkódott fel az asszony egy csendes, benső folyamattól, mely már-már győzött felette. — Annál jobb I Hogy a templomban mit felelnél erre a kérdésre, az nem érdekel úgy, mint az, hogy mit felelsz itt, mikor ketten vagyunk a lakószobánkban. — Nos. igen, tudd msg. hogy Dömölky Gábor felesége itt is hű akar lenni és követni akarja az urát. — Nem úgy Édesem I Valóban kész vagy átadni Jézusnak szívedet ? Annak, aki téged is úgy szeretett, hogy meghalt érted. A csend, mint egy kibírhatatlan nagy égyulövés dördült el közöttük, Elvesztették rendes iétérzésüket mindketten. Dömölky Gábornak is remegett az ajka, mint aki valami roppant nagyot mondott. S az asz- szonyé is remegett. Attól is, amit már mondott. attól is, amit most mondani készült. Dömölky Gábor várt. A belső feszültség lassanként alább hagyott. — Igen, most már értem. Pár hét előtt még nem értettem s különös volt. hogy sok fiatal lelkésztől mindig ezt hallom. De most mér értem, hogy Jézus csak egy pon-
