Harangszó, 1929
1929-09-15 / 38. szám
290 fíARANÖSZÖ. 1929. szeptember 15 Akinek jogos panasza van, akit protestáns vallása miatt sérelem ért, jelentse be az Országos Protestáns Sajtószövetségnek, mely rendelkezésére áll minden magyar protestánsnak. A Sajtószövetség ideiglenes címe: Budapest, VII., Wesselényi-utca 52. — Kérjük tehát protestáns testvéreinket, hogy e hírt terjesszék el minél szélesebb körben és hassanak oda, hogy védekező önvédelmi harcunk sikeres lehessen. tését és — boldog volt! Aki keresi a boldogságot, rátalál a megelégedésre és boldog lesz! S ennek kereséséhez nem kell más, mint Istenben való hit, önmagunkban s az emberekre való bizalom. Ez az a hármas nemes összhang, amely a megelégedés megbecsülhetetlen kincsével a leltünkbe száll, ott tanyát ver s földi életünkben mindig lesz egy bázis, ahol örömmel megpihenhetünk. Első az Istenben való hit. Mindenek előtt szükséges, hogy a gyermekeket mély vallásosságban neveljük, mert a vallás adja az ember legfőbb értékét: a jellemet. A jellem, a karakter nem születik velünk, mint a jó vagy a rossz tulajdon. E kettő velünk születik s míg a jó erősbödik, addig a rossz gyengül bennünk s megfordítva. S mindaddig, mig e kettő harca tar„t, a vallás az egyedüli támaszunk. A mély, az igazi vallásos nevelés érdeme az egyenes, az erős jellem. S az erős, egyenes jellemű ember megállja helyét az élet bármilyen zivatara között, ingadozni nem fog, hajtani sem jobbra, sem balra nem fog, hanem Istenben vetett erős, meggyőződé- ses hittel fog haladni egyenesen előre s az ilyen ember mindig el fog jutni a megelégedés gyönyörű helyéhez, ahol megpihen és szíve megtelik a nehéz időben imával, könyörgéssel, a verőfényben meg hálával. Soha, semmiféle körülmények között nem lesz egészen Egy édesanya sírja. Irta : Caőváry Dezső. 3 Amikor Oroszországban felbomlott a rend és a kommunisták ragadták magukhoz a hatalmat, mindenkinek az élete veszélyeztetve volt. Olyan olcsó volt az ember, mint a hagyma. Tomszk városában naponként 20—30 embert vittek a vesztőhelyre, Usajka befagyott jegére, ahol egy léket törtek és a lék mellé állították az elítélteket. Fegyver dörrent és a szerencsétlenek holtan buktak be a folyóba. De a sok holttest betömte a léket, — arra meg lusták voltak, hogy újat vágjanak — 8 idővel egész hegy keletkezett a holt emberekből, akik a negyven fokos hidegben kőkeményre fagytak. Borzalmas volt az élet, hiszen senki sem tudta, hogy mikor üt utolsó órája. A vörös-uralomnak véget vetett Vrangel generális, aki a fehér csapattal bevonult Tomszkba. Az összes kommunistát lemészárolták. A magyar foglyok is csatlakoztak a fehér csapathoz. Köztük Konkoly Pál is. De Vrangel dicsősége nem sokáig tartott és ismét a vörösek lettek az urak, akik most már nem kiméltek senkit Volt olyan nap, amikor 980 embert gyilkoltak szerencsétlen az olyan ember, akinek lelkében az élet minden körülményei között fel tud fakadni egy-egy forró ima. A megelégedés! Hiszen milyen kevés kell hozzá! Egy kis önzetlen jóság, öröm a mások örömén, részvét a mások baján, egy kis belátás, hogy dacára annyi bajnak szenvedésnek mégis mennyi minden szép és jó megmaradt nekünk, amit a Gondviselés juttatott osztályrészül. Csak körül kell tekintennünk s már is észreveszük a Gondviselés adományait, a nagyokat ép úgy, mint a kicsinyeket. Az egészséget, ha nincs bajunk; a szerető ápolást, az odaadást a betegségünkben, lelkünk szépségét a testi nyomorúságunkban, lelkünk belső gazdagságát az elhagyatottságunkban, erőnket a megpróbáltatások idején és szívünk sérthetetlen tisztaságát a rágalmazások, a bántalmazások idején ne nézzük és ne irigyeljük a mások szebb, gazdagabb, gondtalanabb eletét, hanem keressük és találjuk fel a saját szívünk gazdagságát, életünk szépségeit és köszönjük meg Istennek azt, amit adott. Aki azt keresi, amije nincs, nagyon sok kívánni valót talál, meg Usajka jegén. A magyar foglyokat sem kímélték. A magyar foglyok legyilko- lásában a csehek buzgólkodtak legjobban. A cseka — orosz vörös rögtöuitélő törvényszék, azaz vértörvényszék — Konkoly Pált is halálra Ítélte. Huszonnyégy társával együtt — akik mind halálra voltak ítélve — egy szűk cellába csukták őt, ahol várták a halált. S akkor a vörösek egy pokoli kínoz- tatást eszeltek ki. Bizonyos időközben kivittek az elitéltek közül egyet és a börtön ablaka alatt végezték ki. Volt olyan, aki megőrült. Eledelt csak annyit kaptak, hogy éppen meg nem haltak. Megtörtént, hogy egyik társuk meghalt és a foglyok napokon át titkolták társuk elhunytét, csakhogy az ő részét is az élők kaphassák meg. Piszok, bűz és rothadás uralkodott a cellában. — Emberek, az Istenre kérlek titeket, engédjetek szabadon, mert engem egy sírhalom vár odahaza, ahol nekem bocsánatot kell kérnem — könyörgött sokszor Konkoly Pál. — Szegény féreg, a te sírod az Usajka — felelte az őr. — Akkor öljetek meg azonnal, mert megőrülök a bizonytalanságban I — Az meglesz rövidesen I Már csak egyedül volt Konkoly a celmíg ha annak örül, amije van, megelégedett lesz. íme, ez a rejtély kulcsa, hogy boldogok lehessünk. Aki megelégedett, az boldognak is vallhatja magát. De szükséges, hogy önmagunkban s az emberekben is tudjunk hinni. Csodálatos, hogy az emberiség egymá8bani hite többnyire két, véglet között mozog. Vagy naiv a bizalom, vagy teljes a bizalmatlanság. A nagy bizalmatlanságot a csalódások okozzák. Gyakran önmagunkban s gyakran másokban csalódunk. Vannak, akik önmagukat ismerve, önmagukban vetik meg az emberiséget s rosszat és bűnt sejtenek mindenhol. Ezeknek a bünhődésük is önmagukban rejlik. Dehát miért is keresünk tökéletes embereket, amikor mi magunk se vagyunk azok ? Miért nem tudunk elnézni, megbocsátani másoknak, mikor mi magunk is tele vagyunk hibákkal, bűnökkel? Miért nem akarjuk az embereket elfogadni olyannak, amilyennek teremtődött : gyarlónak és jónak, gyengének és iga/nak is? Mar pedig a jók azok, akik hisznek, akik bíznak, akik szeretni tudnak. Aki meglátja másban a jót, az hisz is benne. De hogy megláthassa, kell^ Iában s minden óra egy örök kárhozat volt számára. Látomásai újra megújultak. Másnap reggel nyilt a börtön ajtaja és vitték az utolsó elitéltet Usajka jegére. Mire a folyóhoz ért, fekete haja megőszült. Csak két fegyveres őr kisérte utolsó útjára. Félig őrülten nézte a hullahegyet. S ekkor ügy rémlett előtte, hogy a hullahegy tetején egy virágos sírhalom integet feléje bátorítóan. Vad tüzek lobbantak fel szemében. Elordította magát 1 — Anyám sírját nem hagyom ... I — S hirtelen kirántotta az egyik őr puskáját és azzal úgy vágta fejen az őrt, hogy az menten összeesett. A másik őr erre rálőtt Konkolyra, de csak a kezét találta el. A sebesült Konkoly, mint felbőszült bika, rohant az őrre és magával rántotta Usajka jegére. Megkezdődött az életért való küzdelem a ködös Usajka jegén. Hörgés, szitok töltötte be a néma csendet. Konkoly úgy érezte, hogy szemei elhomályosulnak, hogy nem sokáig bírja. Az orosz ezt észrevette és még vadabbul szorította az amúgy is erőtlen Konkolyt. Már- már felakarta adni a küzdelmet, amikor meglátta a sírt maga mellett s a síron egy éles kést. — Ne hagyd magad fiam — súgta a láthatatlan sír titokzatos lakója !
