Harangszó, 1929
1929-08-11 / 33. szám
nAW*NíB2Ü. 1920. augusztus 11. 25Ó A közebéd Novák Elek vendégszerető asztalánál folyt. A délután 3 órától lefolyó Gyu- rátz Ferenc-emléklinnep mindenkép méltó volt a nagynevű és örökemlékezetü püspök, kővágóőrsi hajdani segédlelkész és tanár nevéhez és mulijához. A kővágóőrsi dalárda kebeléből elhangzott szózat sikeres bevezetése volt az ünnepnek. Utána Nagy Lajos et-pereslel kész méltatta Gyurátz Ferenc néhii püspök kővágóőrsi ifjúkori működését, ahol is mindent elkövetett az akkoriban (1865—68) missziót teljesített kisgimnázium jó híre-nevének gyarapításáért, új életre keltette és erősítette azt, különösen pártfogásába vette és gyámolította szegénysorsú, de komoly törekvésű és jóeszü növendékeit. Majd tovább fejtegette a püspök későbbi legfontosabb életszakában Pápán kifejtett végtelen áldásos munkálkodását; amint fejlesztette, részben új jászervezte régi evang. intézményeit, igazi apja lett az elhagyatottaknak, özvegyeknek és árváknak, a szegénység és nélkülözés könnyeit szárítgatta és a jótékonysági akfió nála rendszer és benső szükség volt. Könyörületes szíve és mély részvéte az emberi fogyatkozások iránt püspök korában sem hagyta el, maradt mindvégig az emberiség jóltevője, saját éíetigényeinek a legkisebb mértékig való lefokozásával. Mint A kis púpos. 4 Elbeszélés. Irta: vitéz Magassy Sándor. — Nem választanfk meg... De furcsák Is az emberek ... Azt nem tették szóvá, hogy fiam mindig azzal a jött ment Petivel volt együtt, de azért követ dobnak rám, mert nem tűrtem meg a házban ... Nagyot sóhajtott. Hosszan, mereven nézett maga elé. Úgy érezte, hogy tőrdöfések érték, mikor elhaladt a kút mellett s ezt a sebet nem ok nélkül kapta. Lelkét kegyetlenül marcangolta az a tudat, hogy réti miatt elveszíti a falú becsülését. ,., Aki szelet vet, az vihart arat. VI. Reggel óta búgott már az új cséplőgép Toboz Mihályék kertje végében. Tavasszal ajándékozta meg vele a községet Mihály uram s most ő próbálta ki először. Büszke is volt rá, dicsérte ryakra főre a falúbeli- ekuek, akik seregestol tódultak oda, hogy megcsodálják a furcsa, hatalmas jószágot, melybe csak be kell fűteni s oly gyorsan végez a kévékkel, mintha száz munkás csépelne. A kicsépelt aranysárga szalma valóságos heggyé nőtt már. De nem is volt csoda, hiszen késő délutánra járt az idő. A jókedv azonban most is olyan volt még, mint rega „Jó Pásztor“ azonosítván magát híveivel, igazi apostoli munkásságot fejtett ki élte fogytáig. Méltán hasonlította őt az ünnepi szónok az apostolok legkiválóbbjaihoz: János evangélistához, a csupa szeretet megtestesüléséhez, a szenvedélyes és lángoló hitü Péterhez, a rengeteg tudásu és fáradhatatlan Pálhoz. Igazán a nagy püspök egész élete a szüntelen munka márllromságából állott. Valóban nem halt meg ő! Lelke él közöttünk, levetvén a lelkét nyűgöző porhüvelyt, mint megfinomodott eszme él és hat közöttünk. Márványemléke, melyről ime most lehull a lepel, örökké élő példányképet varázsol elénk, „őt felejteni nem lehet, emlékén virraszt angyali kegyelet!“ Dr. Kondela Géza: „Magyar Miatyánk“ ja — énekelte Jakobi Antal — gondoskodott a mélységes lelki hangulat ébrentartásáról. Majd Berzsenyi Jenő, egyházm. felügyelő mondott gyújtóbeszédet a néhai nagy püspökről. Elmondotta egy élményét gyermekkorából. Megerősítve látja a püspök egész pályafutásában, hogy az isteni Gondviselés a nagyok és elhivatottak kiválasztásánál a szegénység bölcsőjét keresi föl, a kicsit és látszólag jelentéktelent választja ki nagy céljai megvalósítására. Odaállítja a továbbiakban a püspököt, mint az egyéni függetlenség eszményképét, gél. Aki szereti a munkát, annak nem lehet rossz kedve. Mihály uram munkásairól pedig igazán ellehetett mondani, hogy szeretnek dolgozni. Ha elfogyott a nóta, másikat kezdtek s mindig Gergő gyerek adta meg a hangot, ő állott a nagy vörös cséplőgép tetején s dobálta a kocsis elé a kévéket, aki hosszú villájával etette szüntelenül a masina száját. — Feri bátyám, — kiáltott Gergő a kocsis felé, — ez aztán a termés! Ebéd közbe 38 szemet olvastam meg egy kalászon. Tavaly a kövórjén is alig találtam 86 ot Nem mindegyik egyforma, öcsém, —• bökte oda a szót kurtán a kocsis... egyiken ennyi, a másikon annyi van... De a kezed járjon inkább, ne a nyelved 1.. . De Gergő hirtelen rémült kiáltásba tört ki., — Ég a kazal 1... Ég a kazal I... A gőzgép élesen és hosszan sípolt, azután megállott. A kazal tetejéről ijedten csúsztak le az emberek s ami éppen a kezükbe akadt, azzal ütötték, verték az égő szalmát. Dorka néni sikoltozva rohant elő a konyhából nagy vizes sajtárt cipelve Tobozné asszonysággal együtt, hogy a kút- nál telemerítsék vízzel s legyen mivel oltani. Toboz Mihály uram pedig egyszerre olyan halovány lett, mint a frissen meszelt fal. kinek egész; életére a szeretet és önfeláldozó munka nyomta rá a bélyeget, ki soha a szoros kötelességen kívül, nem keresett elismerést vagv méltóságot. Novák Elek megkoszorúzván az emlékművet, a magasztos ünnep a Hymnusz eléneklésével véget ért. Mindkét ünnep lefolyása méltó volt ahhoz a szellemhez, mely az érdemes intézményeket — harangot, márványemléktáblát — kezdeményezte, létrehozta és befejezte. Ebben a szellemben, az evangélikus lelkiség szellemében folyt le mindkét nevezetes ünnep. Elismerés és hála illeti meg úgy az alkotókat, mint a rendezőket, nyújtván ezzel emlékezetes és tanulságos alkalmat ev. híveink lelki gyönyörködtetésére és épülésére. Fohász. Gyurátz-emléktábla leleplezésekor Kőuágóőrsön 1929. júl. 28. Kegyelet oltárán áldozunk ma itten. Dicső nagyjainkért áldassék az Isten ; Áld meg egyházunkat, töltsd ki ránk lelkedet. Terjedjen köztünk a hit, remény, szeretet I Emléksorok. A zalai ev. egyházmegye koszorújának a Gyurátz-emle'ktáblára való elhelyezése alkalmával Kővágóőrsön 1929. júl. 28. Igaz ember voltál áldott az emléked, Hálás kegyelettel áldozunk tenéked. Törékeny volt tested, lángoló a lelked, Törheden a hited, nagy a szereteted ; A hívek serege példádat kövesse. Ez emlék nevedet örökké hirdesse I Szentantalfai Nagy Lajos. Mire képes egy kis szikra!... Kiszabadul az izzó parázsból és nemcsak kazlakat, házakat borít lángba, hanem lelkeket is emészt. És Így volt most itt is: a gőzgép kéményéből egy szikra hullott valahogyan a száraz szalmára. Haragos, fekete füst csapott fel a kazalból, mejy rövid idő alatt eltakarta Toboz Mihály uram háza felett az eget. A ház környéke olyanná lett, mint a megzavart hangyaboly: ott nyüzsgött a fél falú. A toronyban félreverték a harangokat, még az új harangot is. De milyen máskép szólt most! Toboz uram a diadal harangjának hitte eddig s vész harang lett belőle. Kiabálás, jajgatás hallatszott mindenfelé. Pedig a kazalnál már el is oltották a tűzet. De a veszély még nem múlt el. Ahol tűz van, ott rendesen szél is szokott lenni 8 ez csak növeli a bajt. Ez volt az oka most is, hogy a pusztító elem átcsapott a pajtára s onnan az istállóra. A szél egyre erősebb lett s oly hirtelen borította lángba a két épületet, hogy Toboz uram ökreit, teheneit és lovait alig tudták kimenteni az istállóból. Néhányat meg is perzselt az ablakokon át becsapódott láng. Szomorú látvány volt, mikor átvezették a füstlepte udvaron a véres szemű, riadt állatokat. Pisti fehérszőrű báránykája meg éppen siralmas állapotban volt. ölben kellett
