Harangszó, 1929
1929-08-04 / 32. szám
HARANQSZO. 1929. augusztus 4 Arany: „Mátyás anyja“ című gyönyörű költeményében Szilágyi Erzsébetet a Prágában rabságban sínylődő Mátyás sorsa aggasztja és levelet ír fiának, hogy fogságából ne mozduljon, mert könnyen az ármány áldozata lehet. Gyorsan Prágába akarta küldeni a levelet, de az udvari cselédektől való levélszállítás az anyai szívnek hosszadalmas lett volna. Ekkor, mint valami isteni, kifürkészhetetlen végzetnél fogva egy holló szállott elé, a levelet kikapta az anyai kézből és vitte-vitte Prága városába. Estére már visszatért és magával hozta a választ is... íme az anyai vágynak csodálatos teljesülése, megvalósulása. Hát az „Éji látogatás“ c. megható költeményből ki nem érzi ki azt a magasztos anyai szeretetet, pmely a halál után sem tud pihenni, hanem odaadással gondolkozik a sírban is az árván maradt három gyermekről. A költő ezt a bibliai örök igazságot fejezi ki: „A szeretet erősebb a halálnál 1“ Ez a költemény utolsó szakasza szépen domborítja ki: „Oh a sír sok mindent elfed: Bút, örömet, fényt, szerelmet; De aki gyermekét szerette, gondját sír el nem temette“... Vörösmarty Mihály, Petőfi és a többi költők is kifejezést adnak költeményeikben az anyai erények dicsőítésének. A keresztény középkori vallásos költészet legszebb gyöngyei azok a „Mária-siralmaknak“ nevezett énekek, amelyekben a boldogságos Szűz Mária anyai fájdalmának ad kifejezést, mikor a zsidóktól keresztre feszített Szent Fiát siratja. Érdekesen festi a népköltészet is a gondviselő anyát, akiről az egyik költeményben így énekel a népköltő: „Édesanyám is volt nékem, Keservesen tartott engem: Éjszaka font, nappal varrott, Jaj de keservesen tartott. A „Három árva“ c. népies költői termék is az anyai szeret halhatatlanságát emeli ki. A három árva a temetőbe megy és megverik a temetőt e panasznak a hangoztatásával: „Kelj fel, kelj fel, édes anyánk! Elszakadt már ingünk, ruhánk!“ Az anya megszólal és azt mondja az árváknak: „Vagyon nektek mostohátok, aki gondot visel rátok!“ Szomorú választ adnak az anyai tanácsra a gyermekek: 244 _______________________ _ Bi blia. Milter az élettel beteltem, Miker a Renyobé'l már elég oelt, ElmerüléR a Bibliába, És rám derül a tiszta égbeit. Ez az ereit ferrás, a Éútfe, ftútfeje minden bölcseségneR. Minden más fienyoet ember írt csalt, Itt Isten lángbetüi égneR. Eegnagyebb íré, alReté nelt (Jézus, - habár egy sert sem írt le, Mégis éréR magét vetett el $eR-seR millió emberszívbe. fii szent Rényoében megfáradtét, Megtisztul és nem élt §iába - Milter az élettel beteltem, EemerülSR a Bibliába. Yarságh Eines. „Mikor fésüli a fejünk, Sarkunkon foly piros vérünk ; Mikor kenyeret ad a kézbe, Hét ördög van a szemébe.“ E kis románcban az anyai szeretet és a mostoha kegyetlenkedése van szembeszökő párhuzamba állítva, hogy annál jobban ki legyen emelve az édes anyai szív. Hála a jó Istennek, hogy a mai humánusan gondolkodó világban ilyen mostohák már nem akadnak. (Folytatjuk.) OLVASSUK A BIBLIÁT! Jézus a kenyércsoda történetében. Aug. 5. Jézus és a csoda■ János VI.. 1—15. A bibliai csodatörténetek igen sokszor botránkozás kövei szoktak lenni, sőt sokszor még egészen komoly, hívő keresztyének sem tudnak azokkal mit csinálni. Pedig ha ki akarnánk hagyni az Ujtestá- mentomból a csodás elemeket, akkor ki- üresítenénk magát az evangéliomot. — A legtöbb ember hibás szemszögből nézi a csodákat. A csodákat sohasem szabad Jézus személyétől különválasztva nézni. Mihelyt Jézus személyén keresztül nézzük a csodákat, mindjárt úgy találjuk, hogy az evangéliomokban tulajdonképpen egyetlen csoda van : az Úr Jézus s a többi csoda csak az 0 csodálatos személyének természetes tartozéka és megnyilatkozása. Aug. 6. Azonnal észreveszi az. emberi nyomorúságot. János VI. 1—5. Az Úr Jézus szemét soha nem kerülte ki az emberi nyomorúság. Lehettek akármilyen nagy gondjai, lehetett akármilyen sietős az útja Ö mindig azonnal észrevette a fa tetején félénken elrejtőző Zakeusokat, követhette akármilyen nagy sokaság, Ö mindig meglátta, hogy az út szélén egy nyomorult koldus halódik. Itt a kenyércsodával kapcsolatban is megfigyelhetjük ezt. Jézus a tanításban kifáradva pihenést keresni megy át a túlsó partra. És mégis, amikor hozzámegy a sokaság, ő felemeli a szemét és megfeledkezik fáradtságról, pihenésről és csak az éhező sokaságot látja. Milyen csodálatos szeretet! Aug. 7. Azonnal segít. János VI, 5. Jézus, aki a maga nyomorúságát zokszó és panasz nélkül tudta tűrni, a mások nyomorúságát nem tudta elnézni. Nemcsak észreveszi a bajt, hanem azonnal segít is azon. Amikor látja az éhező sokaságot, megesik a szíve annak nyomorúságán és késedelem nélkül segítségére siet. Senki sem mondhatja, hogy az Úr Jézus mindig csak eszményi magasságokban járt és ennek a sáros főidnek a nyomorúságát nem tudta megérteni. A kenyércsoda mutatja, hogy O kezébe vette övéinek a kenyérkérdését is, mert azt akarta, hogy a sokaság a maga testi életében is érezze meg az 0 gondviselő kezének áldott, meleg simoga- tását. Aug. 8. Tudta, mit akar cselekedni. János VI, 6—10. Az Úr Jézus soha népi csüggedt el, soha nem volt tanácstalan, mindig tudta mit akar vala cselekedni. Itt is ezt látjuk. Fülöptől megkérdezi ugyan, hogy „honnan vegyünk kenyeret“, de ezt nem azért teszi, mintha Fülöptől várna tanácsot, ö csak ezt az alkalmat is felakarta használni arra, hogy tanítványainak az érzékét nevelje az emberi nyomorúság meglátására. Amikor Fülöp kezeit tördeli tanácstalanságában és András csüggedt lemondással állapítja meg, hogy az öt árpakenyér és a két halacska elégtelen, akkor Jézus csak annyit mond : „Ültessétek le a sokaságot“. Amikor körülötte mindenki elcsüggedt és kishitüsködött, Ő nem csüggedt, Neki akkor is volt hite az Isten erejében, Ö akkor is tudta, mit akar vala cselekedni. Aug. 9. Megbecsülte a kicsi dolgokat. János VI, 8—13. Jézus az 0 csodatevő erejével megtehette volna azt is, hogy a semmiségből mindjárt ötszáz kenyeret állít elő. Ő azonban egy kis gyermeknek öt árpakenyerét és csekély két halacskáját használta fel arra, hogy megmutassa rajta isteni erejét. Ezzel megszentelte a kicsi dolgokat. Az öt árpakenyérnek és a két halacskának a csodájával megtanított bennünket arra, hogy a keveset is meg tudja szaporítani a másokkal megosztó szeretet, összeszedette ott a pusztában a fű közé hullott legkisebb kenyérdarabocskát is s mi ebből tanulhatunk egy drága életböl- cseséget: megelégedni a kevéssel is, de takarékosnak maradni a bőségben is. Aug. 10. Felhasználja az embereket. János VI, 11—13. Az Úr Jézus megtehette volna azt is, hogy valami csodálatos módon mind az ötezer ember ölébe odateremt egy kenyeret, ő azonban ezt nem tette, hanem a kenyeret „adta a tanítványoknak, a tanítványok pedig a leülteknek“. Tehát embereket használ fel az ö nagy céljainak az elérésére. Ez nagy kitüntetés ránk nézve, mert azt jelenti, hogy az Úr munkatársaivá avat, de súlyos kötelesség és nagy felelősség is. mert azt jelenti, hogy 0 sokszor a mi kezünkbe teszi le azt, amit másnak szánt és amit nekünk tovább kell adnunk. A szegény emberre nézzünk azzal a felelősségtudattal, hogy legalább egy darab kenyerét a mi kezünkbe tette le az Isten. Aug. 11. Visszautasítja a földi királyságot. János VI, 15. Milyen csodálatos, hogy mialatt lenn a völgyben ezernyi ezer
