Harangszó, 1929
1929-07-28 / 30-31. szám
HARANQSZO, 235 A veszprémi egyházmegye közgyűlése július 10-én folyt le. Előző napon a különböző bizottságok üléseztek, este gyám- s intézeti és belmissziói vallásos est volt. melyen a gyámintézeti beszédet Mogyo- rÓ88y Gyula tartotta, Novák Rezsőné pedig az evangélikus öntudatról tartott előadást. Közreműködtek Fülöp Rezső. Pócza Ferenc és Héring János lelkészek, nemkülönben a pápai énekkar. A július 10-iki ülésen az esperesi jelentésből nagy megütközéssel értesült az egyházmegye, hogy a miniszter a zalagalsai elemi iskolától megvonta az államsegélyt, ugyanez a sors van kilátásba helyezve a somlyószőllősi, nagygyimóti, tapolcafői. bakonybónki, kis- kamondi, nemeshanyi, fehérvárcsurgói, c8Óti és ászári iskoláknak is. A kultusz- miniszter önkényes iskolapolitikája ellen, mely mélyen sérti törvénybe biztosított önkormányzatunkat, Mihály Sándor egyházmegyei felügyelő az egyházmegye nevében erélyesen tiltakozott annál is inkább, mert sok tapasztalat van arra nézve, hogy a katholikus iskolák egészen más elbánásban részesültek. Gyámintézeti gyűjtés elmen körülbelül 900 P jött össze. Külön dicséretben részesítette az egyházmegye az újraéledő veszprémi gvülekezetet. A Fehérkomáromi egyházmegye közgyűlése ezévben Bicskén volt A kö-gvü- lést megelőző este a református tempi >m- ban tartott vallásos ünnepségen a gvám- intézeti beszédet Fadgvas Aladár komáromi lelkész mondotta. Görög Ernő nngyvelegi lelkész az egyház szociális feladatairól tartott előadást. Csőváry Dezső éneke, Kirchner tanító orgonajátéka, Tolner Ilonka tanítónő és Boros Kálmán tanító szavalatai gyönyörködtetették a közönséget. Felemelő volt a gyűlésre a bicskei református egyházközségnek megértő, testvéri támogatása. A közgyűlést dr. Händer Béla felügyelő nyitotta meg. Balog István gondosan összeállított esperesi jelentése következett ezután. A közgyűlés szükségesnek tartja, hogy a lelkészek minden tanteremben legalább heti egy órában foglalkozzanak a népiskolai tanulók vallásos nevelésével. 1929. július 28.__________________ Szeretet 1 Isten I Áldozat I . . . Toboz Mihály testét e szavak hallatára újból rázni kezdte a templomi remegés. Döbbenet és harag kezdtek tusakodni benne. Homlokán kidagadtak az erek s valósággal elkékült a dühtől. — Kisértet vagy te, nyomorult púpos, hogy mindenütt a sarkamban jársz és háborgatsz I ? — hördült fel tompán ... Ki engedte meg, hogy betedd ide a lábadat, s még hozzá az én fiammal ... az én fiammal, kinek a csizmaszöge is többet ér, mint tel?... Mi?... Nem elég, hogy a kenyeremet eszed... most még a szívemet is akarod I? Takarodj a szemem elől s meg ne lássalak többé se a házamban, se az udvaron, mert . . . Itt már nem tudta folytatni, annyira erőt vett rajta az indulat. Mindenki dermedten ült az asztalnál. Evésről, jókedvről szó sem lehetett már. Tobozné asszonyság majdnem elájult a fájdalomtól és a szégyentől, Pisti pedig fuldokló sírással futott ki az ajtón. A kertajtónál utolérte a kis púpost. Átölelte. megcsókolta s könnyei összefolytak Peti könnyeivel. De az egymásba olvadt könnyekkel a jó Isten összeforrasztotta a a két gyermek lelkét is. A mosoní esperesség közgyűlését július 10-én tartotta Oroszváron. Dr. Stolczer felügyelő nyitotta meg a gyűlést, hűségre, kitartásra hívó meleg szózattal. Wenk esperes az év eseményeiről számolt be, tájékoztatva a gyűlést úgy országos, mint helyi méretű eseményekről. A közgyűlés lehetetlennek találta úgy az egyházi tisztviselők házasságkötésére vonatkozó, mint a lelkészválasztásra vonatkozó szabályrendelet-tervezetet. Ellenben magáévá tette Schmikl Márton levéli gondnok indítványát, hogy a reformáció ünnepe mindig október 31-én ünnepeltessék, valamint Leposa D. felügyelő indítványát, hogy az énekeskönyv korszerű, hazánk jelenlegi helyzetének megfelelő énekekkel kiegészíttessék. Templomszentelés Salgótarjánban. A hit mélységeit sugárzó ünnepség keretében avatta fel Mihalovits Samu nógrádi főesperes püspöki megbízás alapján a salgótarjáni evangélikusok több mint három és félezer pengős költséggel megújított és kibővített szép templomát július 14-én Sztolár Miklós, Limbecher Zoltán és a helyi lelkész részvétével. A nem mindennapi szertartáshoz a presbitérium kíséretével vonult be a temp omhoz a f -esperes és kl-en-te, ahol a/ Erős varunk el- éneklése utón a liturgikus formulák végeztével Zelenka Ottó felügyelő adta ót a templom kulcsát az egyhózhatósógnak szép beszéd kíséretében. Telmónyi István gondnok felnyitotta a templomot, mire a nagy szómban egybegyült hívek zsúfolásig megtöltötték a templomot. Az oltárnál Sztolár lelkész vezette be az istentiszteletet, majd utána Mihalovits Samu főesperes lépett az Isten elé Limbacher és Sztolár lelkészek kíséretében és magasztos, megható nagy beszéd kíséretében áldotta meg a megújított templomot az élő Isten nevében s minden szív megremegett, amikor kitűnő felépítésű és alapgondolatú beszéde, imája és áldása utón újra az imádság házává változott a kis templom. Az egy— Ne sírj Peti, — szólalt meg először Pisti ... én szeretlek . . . édes anyám is szeret ... ne sírj . . . Isten nem hágy el bennünket I Ez volt a búcsuzós. Peti pedig ment, mendegélt, maga sem tudta, hogy merre. III. János bácsi, a falú öreg kanásza, odaérkezett az Akácáshoz. így hívták azt a helyet, mely a temető dombos szélétől a patak partjáig húzódott. Akácfát ugyan nem lehetett rajt látni, de a temető oldala tele volt sűrű akáccserjével s a falubeliek erről nevezték el az egész patakmentét. Pompás helye volt itt a disznócsordának. Különösen délután volt nagyon alkalmas a pihenésre, mert a domboldal és a sűrű bozót ilyenkor már hűs árnyékot vetettek a lapályra. Ide vonult János bácsi is a falu csordájával, miután a patak túlsó partján elköltötte szerény ebédjét. János bácsi mególlott egy friss vakondtúrás mellett. Kibontotta hosszú kanász- ostorót, melynek bokros végét két ujja közé szokta fogni, nagyot csördített vele a feje felett, mire a csorda hirtelen megtorpant. Néhány malac még esze-veszett futkosóssal kergetődzötl, de a két hegyesfülü, apró kaház vegyeskarónak Kovács Géza vezetésével előadott éneke után dr. Csengődy Lajos hirdette, mint helyi lelkész elsőizben a szószéki evangéliumot, majd közének utón a főesperes zóróáldása fejezte be az ünnepséget. — Mely után a parókián szü- kebbkörü diszebéd volt a főesperes tiszteletére. — Az egyház vezetősége a nagy költségekkel járó munkálatoknál első elgondolás szerint nem kívánta a gyülekezetét terhelni a mai súlyos gazdasági helyzetben, amikor az adakozó készséggel nem állanak arányban a kereseti lehetőségek városunk területén. Azonban mivel alapos munkát kívánt mégis végezni, nem zárkózhatott el olyan többletmunkák elvégeztetése elől. amiket feltétlenül szükségesnek látott, de amelyek következtében az eredetileg kölcsönből fedező előirányzott összeg kevés lett. Ennek alapján felhívással fordult az egyház közönségéhez a többletkiadások fedezésére. Felhívásának megható viszhangja támadt Még csak egy hét sem mult a felhívás kibocsátása óta és a gyűjtés nélküli önkéntes adakozások összege máris eléri az 1400 pengőt, mely összeg a Kilczer és Vehovszky cég 500 pengős adományán kívül a legnagyobbrészt súlyos anvagi gondokkal küzdő családjaink a legiöbször önmaguktól megvont áldozatából k'-rüll 1<i, amellett, hogy úgyszólván mi' de" domn vt uisért az. a megjegyzi-*, togy „ >a «'ivem '-érint ed hatnék, bi/ony nem ennyit adnék I“ — Volt azonban egy-ket feljegyzésre is érdemes eset. A még iskolába sem járó kis Donát leányka nem hagyott békét addig édesanyjának, amig kis perselyéből ki nem vétetett 2 pengőt, hogy ő is a templom segítőkközött legyen. A templomszentelés után az egyik koldus az ölébe hullott adományokból azon melegében ugyancsak beküldött a lelkészi kivatalba egy összeget, hogy ő is hozzájáruljon a templom megújításához. De mindezeknél is meghatóbb volt az Evang. Nöegylet vagy 15 tagjának, köztük több özvegynek azon kedves és feljegyzésre méltó tette, hogy a költségeket kimélni akarván összeállot- tak és az összes asszonyi munkákat nagy nászkutya őket is csakhamar megállásra bírta. Derék párák voltak ezek a kutyák; a jó Istenen kívül nekik köszönhette János bácsi, hogy csak fél gonddal kellett őriznie a rábizolt csordát. — Helyben vagyunk megint Isten kegyelméből, — morogta az öreg csendesen. — Napszálltáig elszívom még ezt a pipát, aztán hazamegyünk. Nagy gonddal megtömködte fekete makrapipáját, közben félszemmel oda-odasan- dított a szuszogó állatokra, melyeknek ismerte aprajat-nagyját, azt is tudta, hogy melyik hová való; — azután lassan rágyújtott. Sohasem volt sietős dolga, de meg a pipaszó nem is arra való. hogy az ember siessen vele. Egy ideig felséges nyugalommal nézegette a bodor füstkarikákat, de mivel a Kormos szüntelen a temető felé szimatolt, János bácsi is szaporábban kezdte szippogatni kedves makráját. — Már csak megnézem, hogy mi lehet arra, dünnyögött az öreg . . . mert ez a kutya tegnap is arra szimatolgatott. Felkelt, kezébe vette görbe, görcsös botját, elindult a temető felé. Nagy nehezen átjutott a sűrű bozóton s megállt a temető szélén. — Ejnye ni, hiszen az a Peti ott, — szólt elcsodálkozva . .. Mit keres a kis
