Harangszó, 1929
1929-06-30 / 27. szám
212 HARANQSZO, 1929. június 30 Nádfödeles fehér házban nagy a dinom-dánom. Magyar Balázs első gazda mulat nagy vidáman . . . Heje-huja. muzsikaszó, folyik a bor s nóta, Nincs megállás, nincs pihenés harmadik nap óta . . . Harmadnapja dorbézolnak a szép fehér házban, Harmadnapja sir egy anya a sötét kamrában . . . Szegény özvegy édesanya sír szíve szakadva Zokogása nem hallatszik, belevész a zajba . . . Egyszer feláll egyenesen és nagy elszánással, Mint a vádló, a szobában szembeszáll fiával I „Fiam 1... Fiam 1 Legyen vége ennek a munkának ! Vigyázz I... Vigyázz ! Rossz vége lesz e nagy tékozlásnak 1" Felhördül a duhaj fiú az anyja szavára : „Elhallgasson, vén boszorkái Menjen a dolgára!“ „Anyád vagyok I... Nem hallgatok !... Verjen meg az Isten I Légy átkozott életedben s a sír is kivessen!“... Magyar Balázs vadállatként felugrik e szóra, Ökölcsapás ... Egy sikoltás ... Hörgés. .. Halálsóhaj ... Magyar Balázst a fogházból nem a bitófára. Örök rabnak elvitték a kőfalu fegyházba . . . Rabmunkáért rabkenyér volt a gyilkosnak bére, Hanem békét sohase lelt egész életébe'. Meg is vénült, meg is őszült, elvadult a lelke. Anyja átkát a szívében holtáig érezte . . . Sötét éj volt, az öreg rab sötét cellájában, Ki ott feküdt deszkapriccsén haláltusájában . . . Alvilági kínok marták a vén bűnös lelkét. Maga előtt látva folyton megölt anyja képét. De hahl... Mi az?!... Mi látomás?!... Ott a fényességben?! Krisztus áll ott glóriásan tömlöc sötétjében. Krisztus Urunk szelíd arca ragyog ró az éjben, Krisztus Urunk szelíd szava szól hozzá édesen : „Béke neked, bűnös fiam ! . . . Megbocsát az Isten ! . . . Térj meg hozzá bűnbánattal s tied a kegyelem ! Nagy öröm van fenn az égben egy bűnös megtértén. Bízzál fiam, az égbe fel magammal viszlek én!“. . . Nádfödeles fehér házban elhallgat a nóta, Csak most lett csend a szép házban harmadik nap óta ... Halva fekszik a jó anya, halva, meggyilkolva, Gyilkos fiát a csendőrök viszik megvasalva. Temetésre szól a harang, felsír a bús ének, Üdvösségért imádkoznak egy anya lelkének. Ül a vén rab . . . Néz mereven a szent látomásra, Szent mosolyra gyúl az arca Krisztusnak szavára : „Oh nagy Isten, jó Istenem! . . . Ezerszer megbántam, Hogy éltemet Te nélküled mind eltékozoltam ! . . . Oh irgalmazz 1 . . . Tied vagyok!“. . . Ez utolsó szava, Bemosolyog a szép hajnal egy mosolygó holtra . .. PASS LÁSZLÓ. segítségért a keményszivüséggel, a közönynyel. a lelki nyomorral szemben, amely az ö szent munkájának oly nagy akadó lya volt. Vájjon mennyi könnyet kellene ma szerte a keresztyén gyülekezetben sírni ilyen közöny, ilyen lelki megótalkodottség miatt ? Júl. 4 Isteni könnyek. Luk. XIX. 41—44. Az Úr sír. Azért sír, mert ezen nép nem engedte magát szörnyű sorsától megmenteni, Köröskörül paloták, de az Úr romokat lót, amikbe ezen paloták csakhamar összeomlanak, köröskörül vidám, életörömmel telt emberek, de az Úr jajveszékelő tömeget lót és a hullák tömegeit. Mindez azért van, mert nem akartak az Úr szavára hallani. És itt nem szabad csak földi halálra és pusztulásra OLVASSUK A BIBLIÁT! A siralom völgyében. Júl. 1. A föld a siralom völgye. 126. zsoltár. 1—6. Sok fájdalom, sok könny- hullatás van a mi földi életünkben. Mindennapra jut valami bánat, valami, ami szívünket sebzi és vérzi. Mindez azért van, mert a mi bűneink minden árnya és átka itt jár velünk e földön. Boldogok vagyunk mégis, hogy az Úr ilyen reménységet ad nékünk, hogy e földi siralmat majdan boldogság követi. Júl. 2. Szentségtelen könnyek. IV. Mózes XI. 1—15. Könnyek, amelyek az Úr ellen való panaszból erednek, zúgolódásból avagy csüggedésből erednek, — szentségtelenek. A zúgolódó és szivében csüggedt ember háládatlan az Úrral szemben. Elfelejti, hogy mennyi jót tett vele az Isten anélkül, hogy arra érdemes lett volna (I. hitágazat). A jelennek gondjai elvakítják, hogy nem látja az Úrat és nem számol vele és az ö segítő kezével. Tehát hitetlen az iiyen könnyeket síró ember. Nem emlékezel-e ilyen könnyekre a Te életedben ? Oh bánd meg akkor, hogy a Te Uradat kegyelmes megváltódat oly nagyon megbántottad. Júl. 3. Szent könnyek. Ap. Csel. XX. 17—27, Az apostol visszapillant az ő munkájára, amelyet az Úr szolgálatában, Efezusban végzett. Ezen munkájának jelentős része. volt az a könnyhullatós, amellyel az Úr előtt állott, hogy kérje őt sóhajainkat, fájó sóvárgásunkat a templom utón. Egy embert küldött ide vissza közi- bénk, aki valamikor úgyis itt volt, de aki egy időre eltávozott s most eme ember révén lett segítségünkre. Bejelentem, hogy Kocsis Antal úr egymaga felépítteti az Isten házát s vele együtt az iskolát 1 Korlátlan hatalmat ód a gyülekezetnek, hogy úgy építhessük meg a templomot, ahogy azt akarjuk. Senki egy fillérrel nem járul a költségekhez, azt ő nem engedi meg, mindent ő fedez. De egy kikötése van. És pedig az, hogy az eddigi két harang helyett három legyen s hogy ti híveim segítsetek az anyag befuvarozásánól, hogy ezáltal is hamarább kezdetét vehesse az építkezés. Ugyanis azt akarja, hogy a templom és iskolaépítés azonnal megkezdődjék, hogy mór az őszre készen is álljanak. Elfogadja a közgyűlés ezen bejelentésemet s a feltételeket ? A szívek csordultig teltek. A sok száj mintegy harsogta. — Elfogadjuk ! A lelkész folytatta. — Még egyet bejelentek. Kocsis Antal úr átadta nekem a végrendeletét, amelyben az ő és az anyja halála utón mindenét az egyházra hagyja. És pedig kettőszózholdat és az épületeket a mi gyülekezetünknek, a többit pedig az egyházkerületnek azzal a kikötéssel, hogy annak jövedelméből templomokat és iskolákat építsenek a szegény gyülekezetek számára. íme, tisztelt Köz gyűlés, mily csodatevő hatalma van az Istennek I Ahol legnagyobb a szükség, az ínség, ott kopogtat be nemeslelkü, áldozatkész emberek képében. Óh, nagy és erős az Isten I Erős vár a mi Istenünk ! A gyűlésnek vége lett. S nem telt bele két hét, a szekerek hosszú sora hordta az állomásról a téglák tömegét, a gerándákat s általán mindent, ami egy építkezéshez szükséges. S a mesteremberek egész hada fogott munkához. Egyik csoport a templom körül, másik az iskola körül sürgött- forgott, azt bontották tövig, hogy új fundamentomot kezdjenek... Aratás után megjöttek a harangok. A legnagyobbon ott ékeskedett az írás. — Erős vár a mi Istenünk! S alatta egy név. — Kocsis Antalné. A fiú akarta, hogy az anya neve álljon rajta. És szeptember utolsó vasárnapján örömmámorban úszott egész Radnótfalva. A falu népe, apraja-nagyja ott szorongott a templomban. Felzendült az ének. —■ Erős vár a mi Istenünk ! . . . Az öreg, jólelkü esperes, Fenyves lelkésszel és a szomszéd gyülekezet lelkészével odalépett az oltár elé. Egy imét mondott, aztán felavatta az orgonát. Az orgona megszólalt. Előbb halkan majd mindig erősbödve, a végén mór harsogott. S ekkor a mester belekapott az ének második versébe. Ezt már az orgona is kísérte. A vers végeztével Fenyves lelkész elmondta a templom építésének a történe- A másik lelkész meg imát mondott. Ezután az esperes felszentelte a templomot . .. Akkor újból felbúgott az orgona s elénekelték a harmadik verset. Most a harangok felavatására kerüli a sor. Szép és megható szavakkal ecsetelte a harangok hivatását s aztán felhívására megszólalt a nagy harang. Hangja belemarkolt a szivekbe . . . Sokan sírtak ... Az esperes megáldotta. Aztán a középső szólalt meg ... Azt is megáldotta. Végül a kicsi csendült fel. Az esperes arra is az áldását adta. F\ tékozló fiú ...
