Harangszó, 1929
1929-06-09 / 24. szám
186 flARANQSZÖ 1929. június 9 az Evangéliumot, a Szentírást nem ismerjük és nem olvasgatjuk. Mondd meg nekem te, aki ott voltál a speyeri birodalmi gyűlés évfordulóján rendezett emlékünnepen, aki jelenléteddel ki akartad mutatni, hogy te is protestáns vagy: mikor volt kezedben utoljára a Biblia? Mikor olvastál belőle utoljára? Meg tudnád-e mondani, hogy hol vannak a Bibliában azok a helyek és melyek azok a bibliai igazságok, melyeken a reformátorok hite és munkássága alapszik? Meg tudnád-e mondani te, aki helytelenül bár, de „lutheránusának mondod magadat (t. i. Luther nem szerette, ha hívei az ő nevéről nevezték magukat, mert azt mondta, hogy ő nem „lutheránus“ vallást akar, hanem tiszta krisztusi vallást és hogy ő nem „Lutherhez“, hanem Krisztushoz akarja elvezetni az embereket) meg tudnád-e mondani, hogy a Szentírás melyik helye, melyik része a legfontosabb? Tudod-e, mi az a „hit által való meg- igazulás“, tudod-e, mi az, hogy „ingyen, kegyelemből“? Tudod-e, hogy a Szentírásnak melyik részére mutat rá Luther, még pedig rámutat boldog, megkönnyebbülő hálával és diadallal, mikor Istenben a szerető mennyei Atyát imádja, aki kegyelmébe veszi a megtérő bűnöst, mert nem akarja, hogy a bűnös meghaljon, hanem hogy éljen ? Meg tudnád-e mondani, melyek egyházunknak alapvető tanításai ? Lássátok, kedves olvasók, ez a Erős vár a mi Istenünk. Irta : Szende Ernő. 7 KocsÍ8né félig ájultén támolygott ki a szobából. Odavonszolta magát az ablakhoz. Imára kulcsolta a kezét. De hang nem jött az ajkára. Csak a könnyei omlottak sűrűn, egymás utón. Az egész falu ott volt már a templom körül s tehetetlenül nézték az elemek irtóz- tató játékát. Ott állott közöttük a lelkész is. Nem szólt egy szót sem. Csak a könnyei patakzottak végig az arcán. A torony tetőzete is tüzet fogott. Egy perc alatt körülnyalták a lángok. A szél meg-meglóbólta a tüzet s ölnyi hosszú lángnyelvek nyúltak fel a magasba. Az ablak zsaluzata is kigyulladt. A szél be-besodorta a lángokat az ablakon s csakhamar tüzet fogott a gerenda-állvány is s a két harangot körülölelték a lángok. Néhány pillanat alatt a nagyharang egyik gerendája megroggyant. A harang félrebillent s egy kongás si- koltott bele az éjszakába. A nagyharang megszólalt. S nyomban utána jajdult fel a kisebbik is . . . vigasztalan tájékozatlanság hitünk igazságaiban, ez az, ami rettentő komoly veszedelme egyházunknak! Pedig csak rajtad fordul meg, hogy ezen segíts 1 Mostanában végződött a konfirmándusok oktatása: kérd el a gyermekedtől, aki az idén volt konfirmandus, vagy Tia ilyen gyermeked nincs, kérj valaki mástól egy konfirmandus-kátét és olvasd el azt figyelemmel. Mert mégse illik, hogy egy tizenkét-tizennégy éves konfirmandus olyan folyékonyan el tud mondani a templomban, az oltár előtt és az egész gyülekezet jelenlétében, olyan folyékonyan, hogy míg hallgatod, a lelked is örül: még se illik, hogy arról te, a szülő, vagy a kereszt- szülő, vagy akárcsak az evangélikus egyháznak felnőtt tagja, ne tudj semmit I Aztán vészedelem az is, mikor a hívek nem veszik komolyan a templombajárás szép jogét. Mert ne gondold ám, hogy a templombajárás csak kötelesség! Nagy baj van ott, ahol az emberek tisztára csak kötelességből, tehát kényszerből járnak a templomba! Rád nézve nemcsak kötelesség a templombajárás, hanem nagyszerű jog, Istentől való kibeszélhetetlen áldás I Nagy baj az, mikor a hívek nem élnek ezzel a joggal, mikor sokaknak helye vasárnapról-vasárnapra üresen, valósággal holtan árvás- kodik. (Szokás egyik-másik gyászoló családnál, hogy a meghalt családtag helyét az asztalnál, vagy Annak a szíve is kondult egyet s panaszosan sírt fel. A harangok halálszava volt az . . . Az emberek dermedten néztek a toronyra. A lelkész most előre tört. Az egyik ember kezéből kikapta a csákányt. Egy ugrással az ajtónál termett. Pár csapással bezúzta s azzal eltűnt a templomban . .. Az embereknek még a lélekzetűk is elállt. . . Az egyik asszony felzokogott. — Istenem, Istenem I Mi lesz most ? Az emberek a rémülettől moccanni sem tudtak. A torony keresztje megingott s hangos csattanóssal zuhant az ajtó elé. Nagy zuhanás hallatszott fent a toronyban. A két harang zuhant le. Az emberek riadtan nézlek a toronyra. A fal szemlátomást repedezett. A vakolat sűrűn kezdett potyogni. Egyszer csak megingott az egész torony . . . Ekkor lépett ki a lelkész az ajtón s ott kóbultan dőlt a falnak. Az egyik kezében a bibliát, a másikban a feszületet szorongatta. Az emberek rémülten kiáltottak rá. egyebütt üresen hagyják, például az elhunyt, kedves, drága nagyanya karosszékébe senkinek se szabad ülni. Nekem néha valósággal úgy tűnik fel, hogy egy-egy állandóan üresen maradt hely a templomban, meghalt egyháztagot gyászol. És ha az illető testben él is még, nem halott-e a hite? Nem meghalt-e az egyházra nézve?) Sokan örülnek közülünk, mikor nagy ünnepen zsúfolva van a templomunk. Első pillanatban én is örülök, de aztán csak elszomorodom. Mert az jut az eszembe, hogy száraz, léleknélküli vallásosság az olyan evangélikusnak vallásossága, aki azt hiszi, hogy eleget tett Istenének és egyházának azzal, hogy nagy ünnepeken megtiszteli becses jelenlétével a templomot, de aztán az egész esztendőben elkerüli I Száraz, léleknélküli vallásosság az olyan egyháztag vallásossága, aki például csak bizonyos szónokok, kiváló előadók meghallgatására megy az istentiszteletre, aki a templomban legfeljebb a szónoklatban gyönyörködik, esetleg a szónoklat alatt unatkozik és ásitozik, de eszébe se jut, hogy a templom imádságnak háza, ahol magával a jó Istennel lehet beszélgetni I Neked legalább, aki ezt olvasod, az istentisztelet alatt, vagy az elején, akár a végén, alkalmat kell keresned és találnod arra, hogy úgy jólesően, teljes őszinteséggel kibeszélgesd magadat Isteneddel, hogy azt foglald bele csendes — Jöjjön az Istenérti A torony mindjárt lezuhan I De az csak állt ott. Mintha egy szót se értene. Ebben a pillanatban egy ember ugrott a lelkész mellé. Azt átnyalábolta s futva menekült az ajtó közeléből. Abban a percben nagy robajjal dőlt össze a torony. A lelkész megmenekült a biztos haláltól. Egy ember vakmerősége mentette meg, kinek még csak kalap se volt a fején. Kis István volt az. Már közel volt az állomáshoz, amikor egyszer csak visszanézett a faluja felé s ijedten vette észre a tüzet s a magasan lobogó lángokból azonnal tudta, hogy csak a templom éghet. Rohant ész nélkül vissza. Futtában a szél lekapta fejéről a kalapját, de mit törődött most azzal I Csak rohant lélekszakadtan s ép a legválságosabb pillanatban érkezett oda. Ha csak pár pillanatot késik, a lelkész is áldozata lett volna a tűznek. A lelkész már magához tért a kóbult- sógából s melegen ölelte meg élete meg- mentőjét. A gondnok is odalépett s kezet szorított a derék emberrel. A többiek is hálálkodva vették őt körül. Ekkor két csendőr lépett hozzájuk.
