Harangszó, 1929
1929-06-02 / 23. szám
1929. június 2 HARANQSZO. 181 bizonyítja be és végül mindenkit kötelességeinek hű betöltésére int, mert így megy jól a háznak dolga. A vallásos ünnepély, melynek épülést kereső hallgatósága megtöltötte a templomot, közénekkel és László Miklós püspöki titkár imádságával kezdődött és Turóczy Zoltán lelkész imádságával s közénekkel fejeződött be. Fodor Kálmán Szen- dy: Áriáját és Antalffy: Ünnepi dalát adta elő, Herkner Zoltán Stradella imáját énekelte. Kerényi győri zeneszerzőnek eredeti-szép Istenhez hanyatló árnyék c. darabját pedig az egyházi énekkar adta elő. Pásztortűz mellett.* Pásztortüz lobogott Kinn az éjszakában, Mellette furulyáit A juhász magában. Egy vén bagoly, mikor A dalt meghallotta, Az egyik faágról így szólt bosszankodva : „Bolond ez ? Miért nem Aluszik a nyájjal ? Vájjon mit akar e Kicsiny furulyával ?“ A fülemüle is Hallgatva a nótát, Ekóp szólítá meg Fészkén ülő párját: „A mi nótánk mögött Ez messze elmarad, De azért mégis szép, Mert szívéből fakad.“ A farkas is figyelt A furulyaszóra S így szólott magában Dühösen morogva: „Hogyha pásztor volnék : Én nem furulyáznék, Hanem egész nappal, Egész éjjel ennék.“ A kuvik csendesen Szállt át a rét felett. „Miért kiáltanék ?“ •— Ekép elmélkedett. „Úgysem ijed meg ez Kuvik kiáltástól. Aki furulyázik, Nem fél az haláltól.“ A birkák a réten Csendesen feküdtek ; A furulyaszóval Ők biz nem törődtek Nem mondottak semmit, Nem is gondolkoztak ; Nem hallották a dalt: Mert mélyen aludtak. MAGISTER. * Bartóky J. meséjéből. KORKÉPEK. Karcolatok a hétről. A Kapisztrán helyőrségi templomban tartotta ünnepélyes pöspöki misével kapcsolatban székfoglalóját dr. Húsz István, az új r. kath. tábori püspök. A templomban nagy és előkelő közönség jelent meg. Megjelent a misén a kormányzó is. Veni Sancte után megkezdődött a szentmise, majd az új püspök elmondta első prédikációját. — Azon leszek, — mondotta, — hogy a hit, a remény és a szeretet áradjon el a katonák szívében. Száradjon el az ajkam, ha valaha is gyűlöletet hirdetek, mert a gyűlölet nem Krisztustól van, hanem a gonosztól. Eltemették Zergényi Jenő űrt. Máj. 21-én hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára Zergényi Jenő dr. városi tiszti főügyész, kormány- főtanácsost, a soproni evangélikus, gyülekezet felügyelőjét. A délszaki növényekkel díszített ravatal fejénél Kapi Béla, a dunántúli evangélikus egyházkerület püspöke, Scholtz Ödön ágfalvi esperes és Hanzmann Károly lelkész állottak. A koszorúkkal borított koporsót az evangélikus lelké- szi kar s a megboldogult családtagjai állták körül. A kis kápolnát zsúfolásig töltötte meg a gyászoló közönség, a barátok, ismerősök hatalmas tömege, kiknek legnagyobb része kiszorulva a csarnok falai közül, a szabad ég alatt hallgatta a búcsúztatók szívbemarkoló szavait. A temetésen megjelentek a vármegye és a város összes előkelőségei, intézmények vezetőségei, a külömböző testületek küldöttségei. Az evangélikus egyház nevében Dunántúl kiváló szónoka és evangélikus püspöke, Kapi Béla búcsúztatta az egyház nagy halottját. Mélyen szántó beszédben emlékezett meg Zergényi Jenő dr. érdemeiről, Rámutatott arra a nagy értékre, melyet az evangélikus egyház, a város és az egész társadalom dr. Zergényi Jenő elhunytéval elveszített. A magas szárnyalású beszéd mélyen meghatotta az egybegyűlteket. Utána Scholtz Ödön ágfalvi esperes mondott német nyelven búcsúztatót. A mindenható nevében mondott köszönetét az elhunytnak azokért a nemes áldozatokért, melyeket életében egyházáért és felebarátaiért hozott. Hanzmann Károly soproni lelkész, a helybeli ev. egyházközség nevében ugyancsak a bibliából és a történelemből vett idézetekkel világította meg Zergényi Jenő dr. életét és munkásságát, akinek emlékezetét megőrzik emlékei. Ima után lebocsátották az elhunyt tetemeit a csarnokban lévő családi sírboltba. Sorba járult oda mindenki, könnyes szemekkel, némán s bocsátott le utolsó búcsúként egy-egy apró fenyőgalyat a koporsóra. f\ sajtóvasárnap epilógusa. Verulámi Bacon belevetette a köztudatba: scientia est potencia. A tétel igazolódott, a tudás uralma alá vette a földet, vizet, levegőt. Pár századdal később egy új terület nyílt meg Gutenberg felfedezésével, amelyen a tétel igazolódhatott. És be is igazolódott, itt is. A nyomtatott betű kihozta a tudást a kolostorok celláiból s bevitte millió meg millió cellába, az emberi lelkek celláiba. S ezzel a folyamattal egy új nagyhatalom alakult ki, a tudást közkinccsé tevője: a sajtóé. Az utolsó félszázad alatt hatványozott erővel nőtt ez a hatalom. Tömegek szabadultak fel, nyertek jogot a szabad élethez, a civilizáció minden áldásához s ezek a tömegek mohó ajakkal itták a Tudást. Még pedig a tudásnak azt a leegyszerűsített, felhígított formáját, amely az értelmi színvonaluknak megfelelt, amelyet az u. n. újságok s hasonló sajtótermékek nyújtottak neki. S így az újság kezébe kapta azt a hatalmat, hogy nagy tömegeket, emberi lelkek millióit tudja bármilyen irányban kiművelni, befolyásolni. S ezzel a hatalommal bizonyszomorúan visz- szaéltek. Tej helyett álnok üzérek sokszor adtak pálinkát a szomjas lelkeknek. Még szomorúbb azonban az, hogy az Igaz Tudomány terjesztői nem tudtak nálunk, Magyarhonban lépést tartani a civilizáció terjedésének roham lépésben vitt iramával s így ez a nagyhatalom : a sajtó, nem szolgálhatta legalább is ugyanolyan erővel Isten
