Harangszó, 1929
1929-01-13 / 3. szám
18 HARANOSZO. 1929. január 13. Gondolatok. A zavaros vízben nem látszik meg a napnak képe. Ha Istent látni akarod, meg kell előbb szívedet tisztítanod. Győry Vilmos. * Egy szemernyi élő hit többet ér, mint a meddő ismeretek egész halmaza és egy cseppnyi szeretet többet ér, mint minden titkok tudásának tengere. Francke. * Luther a szabad, a haladni, szüntelen reformálni és tökéletesedni vágyó hívő keresztyén személyiség megtestesült örök ideálja. Dr. Masznyik Endre. A római nemzet nagyjai azért nézték meg őseik arcképeit, hogy lehetőleg hozzájuk hasonlók lenni igyekezzenek. Salluslius. * Az idők ura az Isten, az idők fordulópontja a Krisztus s az igazi korszellem az isteni szellem. Húsé. Közli: Zemann Zoltán' den államban eliminálni, megszüntetni törekszik s a két szembenálló ellenfelet — a tőkét és munkát — igyekszik egymással kiegyezésre bírni. E csatározásból mi nem vesszük ki a magunk részét, mert nem a mi ügyünk. Mi ugyanis nem ismerünk sem milliárdost, sem proletárt, sem tőkést, sem munkást, mi embert látunk, tehát halhatatlan lelket, Isten gyermekét a mi testvérünket az egyikben éppen úgy, mint a másikban. Egyházunk nem szervez, mert nem harcol — magáért. Egyetlen törekvése, eszménye, reménye: Isten országa, vagyis: a szívek megtelése a békesség, az öröm, a remény áldott mennyei kincseivel, mert jól tudja, hogy nem a kenyér színe és nagysága, nem az eledelek finomsága, nem a gyomor gyönyöre az élet igazi tartalma, értéke és szépsége, hanem a lélek a főérték, az abszolút érték, a lélek az egyetlen szempont, mely megszabja egész életét, szerkezetét, belső szellemét, paedagógiáját. Mi nem emeltünk sáncokat, nem ástunk védelmi árkokat a szocializmus elé, mert mi nekünk az egyik oldalon is, meg a másik oldalon is vari érdekünk, de ha jól figyelünk, az ember jogaiért, az élete biztonságáért, a kenyere fehérebbé változásáért küzdő munkások oldalán több érdekünk van, mert egyházunk a szegények, a kicsinyek többségéből áll. Ez a felismerés azonban nem Krisztus a gyárban. Irta : Gáncs Aladár. 4. V, Delet dudált a gyár. Mintegy hatvan ember tette le a munkát. Sötétkék, meg szürke ruhás csapat kullogott ki az ajtón. Az idő elég barátságos volt. Legtöbben a gyár udvarán telepedtek le. Elővették tarisznyáikat, meg kis fekete fatáskéikat, amilyeneket oly gyakran lát vasmunkásoknál az ember. Ebédeltek. Érdeklődéssel nézték a gyártelep új szárnyát s falatozó szájukon annak jövőjét hánytorgatták. — Különös ember ez a mi gazdánk 1 — Már az igaz — Csudálatos, hogy eddig minden úgy sikerült neki 1 — Most mégis aligha rajta nem veszt 1 — Szólt bele egy távolabb álló, miközben nagyot nyelt szalonnás kenyerén. — Hát magam is kiváncsi vagyok, hogy állunk majd Szilveszter napján. — A Pethes-gyárból ma este is megkapja tizenkét ember az obsitot. — Szólt ismét az előbbi s közelebb lépett. — A sógorom hallotta is, mikor kinevették ott az urat az irodában. jelenti, hogy mi oda álljunk a barrikádokra és lengessük a vörös lobogót csak azért, hogy a szegény, éhes tömegek dühének valahogy mellékvágányt fektessünk, nehogy egyenesen rácsapjon a főpapi tizerholdas latifundiumokra. Nekünk egy barrikádunk van — a szószék. Egy fegyverünk, az Ige. Egy kincsünk, szépségünk, dicse- kedésünk: népünk hasonlíthatlanul több intelligenciája. Nem megyünk senkihez szociális gondolkodást tanulni, mert a mi szociális gondolkodásunk — egyenes, őszinte, emberséges és krisztusi. Van abban valami szent dicse- kedésre ösztönző felismerés, hogy történetünk a filius ante patrem, — Nem lesz ennek jó vége I Egyszer majd csak mindnyájan megkapjuk az obsitot, Még az Ur is ! — Csak csendesen! Most jön ki az István. — Utána meg az úr 1 — Az ám, úgy látszik, nagy beszélni valójuk volt. — Valami készül. — Hát nem hallottátok ! Az úr nem akarja, hogy itt kinn ücsörögjünk az ebéddel. A kis műhelyre most már nem lesz szükség. Ott akar egy munkás-otthont berendezni. — Az ám, egyenest odamennek ! Nagy csend lett mindenfelé az udvaron. A szemle hamar megtörtént. Dömölky Gábor visszament. István mester pedig a munkásokhoz lépett. „Emberek 1 A mi urunk új életet akar behozni a gyárba. Ma, amikor bementem hozzá, így szólt: „István, maga már régi ember. Sokat okult, látott. Azt is tudja, hogy nem elég a test. A nagy gépek mellett is fontos a lélek. Azokat az időket, amik most következnek, csak úgy bírjuk meg, ha a lélek is megkapja a magáét.“ Ilyen szépen még nem beszélt az úr. Én meg csak bólongattam. Eszembe jutott, mikor Amerikában voltam. El is mondtam az helyesebben: filia ante matrem lehetetlen és mégis tapasztalható, ma is látható elve szerint fejlődik. Megható ez. Mi, a szegény üldözött, ma is jogsérelmekről panaszkodó evangélikusok azon a ponton, ahol egyházat akarunk építeni, először iskolát emelünk. Ez a leányzó, amelyik anyja elő születik. Iskolát a szellemi nyíltság, tisztaság, világosság és egyenesség szent tűzhelyéül. Előbb tanítói kathedrát aztán lelkészi, igehirdetői kathedrát. Mi nem szervezünk szívgárdistákat, leány-, legény-, úri és úrnői kongregációkat, mert elég szociális ereje, kopulativ, összekötő hatalma van a szimbólium- nak, a hitvallásnak, az azonos hitelvnek, az evangéliumi igazságnak. úrnak, hogy milyen jó volt, mikor olyan gyárban dolgoztam, ahol minden délben olvastak egy verset a Bibliából, S útána egy cédulát. Ez a cédula mindennap más volt, de mindig arról szólt, amit a Bibliából fejolvastak. Láttátok volna, hogyan ragyogott az úr szeme 1 Bár a tiétek is úgy felragyogna I Hiszen rólatok van szó. Vagy már tudjátok is ? — A munkásotthonról az előbb szólt az öcséd. — Szólalt meg egy öregebb munkás. — Igen. Amikor bentjártam, hallottam, hogy István bátyám valamilyen munkás- otthonról beszélt az úrral és odahegyeztem egy kicsit a fülem. — Jól van I Annál kevesebb akkor a mondanivalóm nekem. Nem is kérek én most már mást, csak annyit: bízzatok a mi urunkban. Bízzatok benne. Magatok tapasztaltátok eddig is az ő szeretetét I Emberek, munkástestvéreim! Az az ember, aki úgy ért a gépekhez, hogy tudását még külországok könyvében is csodálják, nem elégszik meg azzal, hogy a gyárában mintagépek legyenek. Azt szeretné, ha a munkásai boldogok lennének. Ha a munkásai nem a tőke uzsoráskodását, hanem a tőke áldásos szolgálatát látnák napról-napra. De ti ezt ezzal a szívvel, amely ma bennetek annyi keserűséggel s önteltséggel van
