Harangszó, 1929
1929-04-21 / 17. szám
HARANQSZO. 1929. április 21. ismereti szabadság mibenlétéről, életjogáról, életköveteléséről. Hatása akkor is döntő jelentőségű volt, de még inkább azzá lett a történeti fejlődés folyamán. Amikor a 400 éves évfordulókor meggyujtjuk a speyeri protes- tációra emlékezés tüzét e csonka hazában, áldjuk istennek végetlen kegyelmét a kiválasztott hithősökért, emlékezzünk komoly fogadalommal, bátor bizonyságtevéssel: ha a világ mind ördög volna is, kitartunk apáink hite mellett, megmaradunk továbbra is a régi fundamentumom, megállunk az evan* géliom mellett, „Kicsoda szakaszt el minket Krisztus szerelmétől, nyomorúság, vagy szorongat- tatás, vagy üldözés, vagy éhség, vagy mezítelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver-e ? Meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalők, sem következen- dők, sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Isten szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban.“ Luther a Bibliáról. A Biblia olyan, mint a széles kiterjedésű erdő, melyben a fákról sok gyümölcsöt lehet enni. De nincs egyetlen egy fa sem az erdőben, melyről egy pár almát vagy körtét le ne szakítottam volna — mondta Luther. 130 ___________________________ K elletlen kincsek. Nem tudják mások, mily gazdag vagyok. Az ég kéksége óldón rámragyog. Amerre jótok, gyönyörű az ut, Fényt áraszt ró nap, hold, csillag, tejut. Zöld lombsótor meghitten integet, Madórsereg víg énekkel fizet. Vadvirágokból koszorút kötök. Patak partján ábrándokat szövök. Ha csalódom, a magány orvosom. Szelíd szellő csókolja homlokom. Reggel gyémánlharmatban járhatok, Este biborözönben állhatok. Hegyen-völgyön gyűjtöm a kincseket. Megosztanám, de nem kell senkinek. Szentantalfai Nagy Lajos. Isten nélkül. Irta : Mayer Pál. 7 És tessék megbocsátani, hogy így pongyolában fogadom. Ezzel bekísérte vendégéi az utcai szobába s bocsánatot kérve, kiszaladt, hogy rendes ruhát öltsön magára s magát is kissé rendbe hozza. A veszprémi evang. gyülekezet öiömüoDepe. Kezdj el valamit Isten nevében, Istenben bízva és 0 jó végre vezet. A veszprémi maroknyi gyülekezet vallást tehet róla, hogy ez így van. 1925-ben vetődött fel először a gondolat, hogy a régi, száz éves orgona helyett egy újat kellene építtetni. — Igen, de mennyibe kerülne ? — kérdezték az aggodalmaskodók. — Hát bizony, belekerülne vagy 80—100 millióbal (Akkor még koronába számoltunk.) — Na és mennyi van már együtt? — Most vittük az első ötezer koronát a takarékba. — Csak? Hát akkor bele se érdemes fogni I Ne nevettessük ki magunkat! Száz évig se tudunk mi 80—100 milliót összegyűjteni I De azért mégis belefogtunk! Az első ötezer korona felszaporodott egyes adományokból tízezerre, húszezerre. Aztán belevontuk a munkába a Nőegyletet. A nőegylet, élén Stubenvoll Ferencné elnökkel magáévá tette az ügyet. Kultur- estéket rendeztünk, lelkes asszonyainknak, leányainknak csak a figyelmét kellett felhívni, a lelkese- dőket csak biztatni kellett. Buzgó evangélikus férfiaink a nők támogatására siettek, és lassan bár, de gyülekeztek a koronák, később a pengők. És az a gyülekezet, melyről valaha, vagy negyven évvel ezelőtt a Gyámintézet így nyilatkozott : „Veszprémnek segélyt pedig nem adunk, mert Veszprém meghalt 1“, az a gyülekezet, mely kicsi létszáma, anyagiakban szegénysége és a zavaros viszonyok miatt többször állt a lét és nemlét határán, melyben még a világháború után is olyan hangok hallatszottak, hogy jobb lenne a lelkészi állást be se tölteni, hanem odacsatlakozni valamelyik közeli anyaegy házhoz: aránylag rövid idő alatt: négy esztendő alatt több mint tízezer pengőt gyűjtött össze az orgonaalapra I Annyira átment a négy esztendő alatt a köztudatba az új orgona után való vágy, hogy nincs talán a gyülekezetben senki, aki valamiképen hozzá ne járult volna a cél megvalósításához, Pénzzel, egyéb adománnyal, szorgoskodással, gyűjtéssel. Volt például két iparosta- nonc, aki legelső heti keresetét ajánlotta fel az orgonaalaphoz, volt, aki elutazott szülőfalujába, hogy' ott gyűjtsön pénzt az ismerősök között, volt szegény napszámos asszony, aki másképen nem tudván hozzájárulni az általános adakozáshoz, nem fogadta el tőlünk a napszámot, mikor elhívtuk a templomot takarítani. Keltett is az általános adakozókedv, mert az új orgonát nem lehetett a régi, szűk fakarzotra állítani, új, vasbeton karzat kellett. Aztán a templomot is ki kellett festeni n karzat felállítása után, kályhát is állítottunk fel, hogy a téli hónapokban A kis városka csendjét egy álmos ősz esős napon különös hírek zavarták meg. Egyik is, másik is mondogatta, hogy Farkas mester hazát elfogják adni. A hitelezők Farkast perbe fogtak s ha záros határidőn belül nem rendezi tartozásait, dobraütik veuyonáí. Különösen a „Korona“ és a „Weiner“-féie vendéglők voltak erősen érdekelve. A hír valónak bizonyult. A szerencsétlen, a „gazdag“ Farkas azonban mór nem érte meg a csúfos bukást, a csúfos véget. Egy reggel az utca sarában halva találták. Szívszélhüdés ölte meg I Gyermekei a szerető édesanya anyai szívének őrangyalkodása mellett boldog és megelégedett életet éltek. A mostoha viszzament a saját házába azon töprengeni: betöltötte-e hivatását mint feleség és mint anya! Mert a hitvesi hűségeskü őt is kötelezte volna bizonyos kötelességekre az ura iránt, akit ismert s akit a válaszúton ő taszított visz- sza a züllésbe s mostoha gyermekei iránt, akiket soha szívből nem szeretett. A jó Isten azonban kegyelmes és irgalmas Atya s boldog, aki hozzá szívből megtér. De ő nélküle meddő minden küzdelem, céltalan minden harc. Áldása által gyarapodol, áldása nélkül, ha meg is szakadsz, elpusztulsz s ha gazdag is vagy, mégis szegény, tehetetlen féreg maradsz. (VÉGE) Midőn újból a szobába lépett. Károly mentegette eljárását, hogy oly korán zavarja őket, de úgy szómitotl, hogy a mester urat már a műhelyben találja s Idejét ott töltötte volna, míg a háziak rendbe jönnek. — Oh, hagyja kérem, mi nagyon szerencsétlenek vagyunk 8 szeme könnybe- lábbadt. S előjöttek a múlt fájó emlékei. Sokat azonban erről a témáról nem lehetett beszélni, mert csoszogó lépések zaja hallatszott : a mostoha is felkelt. — Kérem, Ilonka, én azért jöttem, hogy magát feleségemül megkérjem. Ugy-e eljön hozzám ? Ilonka sírva borult Károly vállára. • A szülők természetesen nem ellenezték a frigyet, annál kevésbé, mert Károlynak, mint önálló iparosnak, igen kiterjedt üzlete volt s Ilonka férjhezmenelele jelenlegi körülményeik közölt valóságos szerencse volt. Az édesanya örökké jóságos szivei Mely még a sírban sem pihen I ♦ * • Az esküvő teljesen csendben csakhamar meglett s Ilonka ura beleegyezésével két kisebb húgát is magával vitte tisztultabb légkörébe. Sándor bátyja már a maga lábán járt • jól jövedelmező hivatala volt. • • *
