Harangszó, 1929

1929-04-14 / 16. szám

Gondolatok a sajtóról a sajtó vasárnapján. Egyházunk a sajtóval szemben kemény követelésekkel lép fel. Megkívánja, hogy a sajtó gondoskodjék népies iratokról, vallásos nép­lapokról, építő irodalomról, ifjúsági könyvekről, a műveltek számára kiadott lapokról, folyóiratokról, könyvekről s terjessze ki figyelmét külön is a lelkészek egyházközigazgatási, lelkipásztori, igehirdetői és a tanítók tanítói és nevelői munkájára. A követelésekkel azonban nem tart lépést sem az elvégzett munka méltánylása, sem a vele szemben tanúsított támogatás. Kapi Béla püspök. * A sajtó a közélet szeme. Az újságírónak éppen azért magasabb nívón kell állania, mint a többi közönséges embernek. Kell hogy tá­volabbra lásson, mint más: Ő a matróz az óceánjáró gőzösön. És egyetlen fontos direktívája van a sajtónak: hogy az embereket ne a gyűlölet, hanem a szeretet szemüvegén át nézze. Pesthy Pál ny. miniszter. HARANOSZO. 1929. április 14. 122 evangélikus tanárembernek, öröm­mel és büszkeséggel tölti el a lelkemet, hogy közöttük annyi van, akit evangélikus pedagógus-apa nevelt az egyháznak és a hazá­nak : a szarvasi Chován Kálmán és Szendy Árpád, az eperjesi Hazslinszky Gusztáv, a soproni Altdörfer Viktor és a lajoskomá- romi Kapi Gyula. Ezek közül Kapi Gyula (1850— 1923.) áll legközelebb a szívem­hez, mert ő, mint zenepedagógus, mint zeneszerző és mint a kán­torok nevelője, áldása volt egész egyházunknak. A veszprémvár- megyei lajoskomáromi tanító fia, mii\t soproni diák magára vonta a nagy Pálfy Józsefnek és általá­ban a dunántúli egyházkerület vezető embereinek figyelmét. Egye­nesen kiválasztották és arra ne­velték, hogy a soproni tanítóképző tanára és majdan a Pálfy-hagyo- mányok hű fenntartója legyen. Azonban ezt a kiváló iskolát nem­csak fenntartotta, de tovább is fej­lesztette, még nagyobb virágzás­nak indította, a Pálfy-hagyomá- nyokat önálló lélekkel követve. Mikor külföldről hazajött, a soproni tanítóképző tanára lett. Majd 1882-től nyugalomba vonu­lásáig 1905-ig, mint igazgató az intézet élén állt. Az egész ország evangélikus egyházai szívesen vá­lasztottak kántortanítókat Kapi ta­nítványai közül. Jól tudták, hogy Ő kitűnő zenészeket, karmestereket, tanítókat és vallásos embereket nevel. Mert sugalmazó erejével a maga lelkét mintegy beleönti ta­nítványaiba. Egykori tanítványai, a tanítók őszintén szerették és hálájukat halóporában is gyönyörűen kife­jezték iránta, mikor országos gyűj­tésből díszes síremléket emeltek neki. Megérdemli, hogy Pálfyval és Péterfi Sándorral őt is az „evan­gélikus tanítók atyjának“ nevezzük. Mint hivatott zenész, a nagy Altdörfer Keresztéllyel és fiával, a szintén nagy zenésszel, Viktorral, a soproni egyház országos hírű karnagyaival testvériesen együtt működve, sokat tett a soproni zenei élet fellendítésére. Különösen Bach Sebestyénnek, a legnagyobb evangélikus zeneszerzőnek kul­tuszával emelkedtek a soproni nagy zenészek országos jelentő­ségre. Kapi egyetemes korálkönyvével ma is él egyházunkban. Sok ezer és "ezer lélek emelkedik temploma­inkban mintegy az ő szárnyain Istenhez. Mint zeneszerzőt az teszi kü­lönösen kedvessé előttünk, hogy akkor is Luther fia maradt. Bibliai témák lelkesítették akkor is, mikor a zeneköllői ihlet megszálta. Nagy­része van a dunántúli énekeskönnv megalkotásában is, mint Payr Sán­dor, Kovács Sándor és mások kiváló munkatársának. Mint tankönyvíró is nevezetes. Isten nélkül. Irta : Mayer Pél. 6 — Ejnye, de jó, hogy találkoztunk Iste­nes uram. Rögtön átszaladok én is az igaz­gatóhoz, én is befogom íratni a Sándor fiamat, oszt együtt járhatnak a Pistával. De én már csak inkább ügyvédet nevelnék a fiamból. Azoknak áll a világ, azoké az élet. A pap ? — koldusnép. Mindenki be­léjük botlik. szidják, mint a bokrot. Minden falat kenyere megpanaszolt. Nem úgy van már, mint régen. Ma a papot senki sem becsüli. A paraszt elvárja, hogy a papja köszönjön neki, mert azt tartja: fizetem, köszönjön 1 Az ügyvéd, az más I Attól fél­nek. annak fizetnek, mint a köles. Ki látott gazdag papot? Ahányat én ismerek, az mind szegény, mert se eklézsia, se állam nem törődik vele. A pap igazát senki sem védi. — Hét az szent igaz, Mester úr. A mi eklézsiánkban sincs máskép. A legnagyobb baj. hogy mindent magunk intézünk s min­denkinek van szava az egyházhoz. Csak egy rossz embere legyen a papunknak, vége mindennek. Mert a paraszt inkább a fajtájának fogja a pártját. De én mégis csak papnak szántam a fiamat. Az Ür Jézus is eleget szenvedett ártatlanul — majd meg­segíti az Isten. Ezzel el is váltak. A fiúk tehát felkészültek a gimnáziumba s nem váltak szülőik szégyenére. Sőt mind a kettő olyan igyekezetei tanúsított, hogy az osztály legjobb tanulói lettek. Farkaséknál azonban ebbe az örömbe rövidesen a keserves fájdalom ürömcseppjei vegyültek. Farkasné mér régebb idő óta gyengélke­dett. Urának életmódja rendkívüli keserű­séggel töltötte el s emésztette erőit. Tűrt szótlanul. Eleintén több Ízben kérlelte urát, ne barátkozzék lump kollégáival, nem lehet annak jó vége. Hiszen azt az 1—2 pohár bort itthon is elfogyaszthatja, de süket fü­lekre talált. Farkasnak a pajtások, a szabad mozgás több volt, mint a családja s ami­dőn egyszer durván rárivalt, megfogadta, hogy Urának egy szót sem szól többet. Némán tűrt s végezte anyai és gazdasszonyi teendőit. A folytonos izgalom, nyugtalan élet, az ura durvulni kezdő magaviseleté utóvégre is a betegágyba vetették. Csendes, Istenbe vetett gyermeki hittel s Isten akarat­jában való csendes megnyugvással hordta keresztjét. Lelke nem vádolta. Kötelességeit gyenge erejéhez mérten igyekezett híven betölteni. Ha emberi gyarlóságból vételt a jó Isten ellen, bízott benne, hogy a Krisztus Jézusért atyai kegyelmébe fogadja s a bűn­bánó lelket el nem veti magétól. Egy napos őszi délután betegágyéhoz hívta gyermekeit. Sándort, aki már a har­madik osztályba járt, Ilonkát, Jolánkát s a 8 éves Margitot. A gyermekek sírva állták körül a be­tegágyat s csókolgatták a szárazra aszott kezeket. Az anya szemeiben is könnycsepp csillogott, látva gondozatlan gyermekeit, akiknek még az anyai szív melegére volt szükségük. De erőt vett magán s elnyomta lelke fájdalmát. —. Gyermekeim, ne sírjatok. A jó Isten veletek marad. Csak maradjatok ti jók ; a jó Istenről meg ne feledkezzetek, imádkoz­zatok szorgalmasan, mert a jó Isten csak azoktól távozik, akik őtőle távoznak. Ha a jó Isten úgy intézte, hogy elhagyjalak ben­neteket, legyen meg, amint ő akarja. Keres­setek gyermekeim az égben, én is onnan fogom nézni sorsotokat s kérni fogom a jó Istent, hogy segítsen meg titeket. A jó -Isten áldása rajtatok, édes gyermekeim, jók ma­radjatok, szorgalmasan imádkozzatok 1 S azzal magéhoz vonta valamennyit és sűrű könnyhullások között csókolgatta árvulö magzatjait.

Next

/
Thumbnails
Contents