Harangszó, 1929
1929-04-14 / 16. szám
1929 április 14. MARANOSZO. 123 KORKÉPEK. Karcolatok a hétről. „Eichenauban — a napilapok híradása szerint — egy Kreeger nevű mozdonyvezető családjával összeveszett azon, hogy újszülött gyermekét katholikusnak vagy protestánsnak kereszteljék-e. Vita közbén felkapott egy baltát, agyonverte gyermekét és feleségét, majd anyósának torkát is elvágta és végül megszökött“ Hátborzongó korkép, mely megállást parancsol mindeneknek, kik eszeveszetten rohannak előre a gyűlölet útján, a Krisztus Jézus nevében. OLVASSUK A BIBLIÁT! A hiúság. Ápr. 15. Nem szokás Jézusnál. Márk 7, 36. Jézus mindig az utolsó akar lenni. A hiúság nem bánija öt. Jászolban születik. Nem tartja magához méltatlannak az ácsmesterséget. Meghajtja fejét Keresztelő János előtt a Jordánban. Csupa egyszerű embert választ magának tanítványul. Nem enged semmi propagandát maga mellett. Csodáit eltitkolja. Mikor királlyá akarják választani, eltűnik az éljenző sokaság elől. Virágvasárnapi ünneplésében sem magéval törődik. Szenvedésében sincs semmi póz. Joggal mondhatta magáról: én szelíd és alázatos vagyok. De ami nem szokás Jézusnál, annak nem szabad szokásnak lenni az övéinél sem. Elmondhatom-e én is magamról, hogy én szelíd és alázatos vagyok? Ápr. 16. Szokás a világnál. I. Korinthus 3, 3—9. A korinthusi versengés nem egyedülálló jelenség. A világban ez a szokás. Mindenki első akar lenni, több a másiknál. Fel akar tűnni. Csak nézzünk az öltözködés. a társadalmi érintkezés, a címzések területére s meglátjuk, mennyire ez a világ mozgató ereje. Senki sem akar második lenni. Tudok-e én ezzel a gondolattal valakire nézni : neki nem emelkednie kell, nekem pedig alá kell szállanom ? Vagy nálam is a világ szokása a szokás? Ápr. 17. Fájdalom nekem. 11. Sámuel 15. 1 —12. A hiú ember élete tele van fájdalommal. Érzékenysége megnöveli mindazt a fájdalmat, amit a világ nyelve, vagy vele szemben való viselkedése amúgy is jelentene számára. A fájdalom nagyságán kívül a fájdalom körét is növeli a huság. A hiú embernek nem csak a más gonoszsága fáj, hanem a más jósága is. Absolon nem tudja elviselni azt, hogy Dávid, az ő apja, jó biró legyen. Amikor fájnak nekem az emberek, nem dolgozik-e bennem a hiú ember beteges érzékenysége? Ápr. 18. Fájdalom másnak. Máté 20, 20—24. Zebedeus fiainak hiúsága miatt megbosszankodék a többi tíz tanítvány. Lenézettnek, mellőzöttnek érezték magukat és teljes joggal. Bizonyos, hogy nem csak nekem kell szenvednem mások hiúsága miatt, hanem az én hiúságom is okoz másoknak keserves perceket. Nincs jogom •«»panaszkodni addig pöffeszkedő emberek vállveregető lekicsinylése miatt, mig lóhátról való kijelentéseimmel vagy tapintatlan dicsekedésemmet én is hasonló fájdalmakat okozok másoknak. Ápr. 19. Fájdalom Jézusnak. Márk. 9. 33. Jézus ismerte tanítványainak minden gondolatát. Bizonnyal sok lehetet köztük olyan, ami nem az ő kedve szerint való volt, még sem tette mindig szóvá. Azt azonban már nem tudja elnézni, hogy azon vetekednek, ki a nagyobb köztük. Jézusnak fáj a tanítványainak a hiúsága, mert nevelő munkájának kudarcát jelenti. Hiszen ő azt mondotta : tanuljátok meg én tőlem, hogy én szelíd és alázatos vagyok, s ime ez az eredménye három éves alázatosságra nevelő munkának. Fáj neki az is, hogy a tanítványok hiúsága egy meg nem hallgatott imádságot jelent az ő számára. Hiszen ő azért imágkozott, hogy a tanítványai egyek legyenek s ime az Méltó kartársával, Papp Józseffel együtt szerkesztették azt a kitűnő elemi iskolai Olvasó- és tankönyvet, mely átdolgozott kiadásban ma is használatos nagyon sok iskolánkban, sőt a legelterjedtebb magyar evang. iskolai könyv. Kapi Gyula emlékét azért is érdemes áldanunk, mert vallásosságtól és a szeretet leikétől áthatott családi köre nevelte a de;ék apának méltó fiát, a dunántúli egyházkerület lelkes püspökét, egyetemes egyházunk egyik hivatott vezéremberét, Kapi Bélát. Méltó dolog, hogy Kapi Gyula áldott emlékét lelkűnkben megújítva, mi is elmondjuk magaszer- zette énekével, amit temetésekor olyan gyönyörűen énekeltek sírja fölött az ő hálás soproni dalos fiai: „Leteszem koszorúm sírodnak halmára.“ Franklin Benjamin sírfelirata. A hires Franklin halála előtt sírfeliratot készített maga számára, amely igy hangzik: „Franklin Benjamin nyomdász teste itt fekszik férgek eledeléül és olyan, mint egy öreg könyv fedele, amelynek belsejét kiszakították és amelyet díszítéseitől megfosztottak. De a szerző által kiigazítva és helye- sebbítve új, szebb kiadásban újra meg fog jelenni.“ A szerző kétségtelenül az Isten. Az új kiadás pedig a feltámadás. Mert Franklin az igazi nagy emberekkel közösen hívő ember volt. — Most hagyjatok inagamra, édeseim, pihenni akarok. A gyermekek kezet csókoltak anyjuk nak s távoztak. A beteg asszony pedig fölkelt, letérdelt az ágya mellé s buzgó fohászban kérte a jó Isteni, legyen oltalma, védelme, ereje árva gyermekeinek, térítse jobb útra már a züllés lejtőjére jutott urát. Majd testét- lelkét könyörülő, atyai irgalmába ajánlva, újból lefeküdt Midőn gyermekei újból beléptek a szobába : az édesanya szíve megszűnt dobogni . . . 6. A tönk. Az árván maradt család vagy félévig a szerető édesanya gondoskodása nélkül küzködött. A háztartást a cseléd segítségével Ilonka, a legidősebb leány vezette. A cseléddel bánni, parancsolni, munkát kiadni s a végzett munkát számonkérni nem tudott még. Az édesapjára nem támaszkodhatott, mert az felesége halálával végképen elveszítette a lelki egyensúlyt s végképen a züllés útjára tért. Károly, az egyedüli józanul gondolkodó s vallásos lelkületű segéd megundorodva a züllött állapotoktól, otthagyta mesterét s elment szülőfalujába, ahol önállósította magát. A többi segéd, inas pedig erélyes, céltudatos vezetés nélkül dolgozott úgy, amint jól esett. A munka kezdett előbb felületes, majd ócska lenni. Mi lett ennek a vége? Egy nap beállított egyik jómódú gazda s éktelen kiabálások mellett egy új csizmát húzott elő, amelynek talpa el volt válva : — Hát azt gondolja a majsztrám, hogy én bolond vagyok vagy ríszeg? Hogy mert tőlem 3 mázsa búzát kérni azé a rongyé 1 lhol ni 1 Itt a talpa I Hát bőr ez ? Vak is látja, hogy papír I Aszondom. majsztram, ha rögtön vissza nem adja a búzámat, ügyvédre adom a dolgot. A majsztram ötölt-hatolt s visszavette a csizmát. A rendelők azonban kezdtek elmaradozni. Munka híján szélnek bocsátotta az egész személyzetet s az egykor oly hangos műhely néma, csendes lett. A mester maga is ritkán nyitott be — minek ? A keserűség annyira ráfeküdt lelkére, hogy még annál inkább kocsmázott s gyakran vergődött haza sárosán, tökrészegen. Vannak emberek, kiket a nyomorúság, a kemény életpróbák visszavezetnék a jó Istenhez. S lelkűk a jó Istennél meggyógyul. Szívükben új remény éled s lelkűk a jó Istennél erőhöz jutva, újult bizalommal neki vágnak az új életnek, az új céloknak S megtagadva bűnös múltjukat, a jó Isten segedelmével boldogulnak. Csak az Isten nélkül élők sorsa vigasztalan. Igen, amíg fényiik a szerencse napja, amíg van erő, egészség, hagyján. De mikor rójuk tör a csapások özöne, betegség, sötét a jövő és semmi reménysugár: elmerülnek a viharzó tengeren. De meg nem tántorodik, az. igaz megáll. Nagy ereje az igaznak az Úr oltalma a nehéz napokban. Hol van lelki béke, lelki nyugalom, lelki egyensúly a legsúlyosabb viszonyok között is: ahol van őszinte, igaz istenfélelem 1 Farkas mester nem ebből a fajtából való volt. önhitt volt és bölcsnek képzelte magát. — A papok locsogó fráterek I S ahelyett, hogy legalább megkísérelte volna a Min- denség milliónyi csodáiból a jó Istenhez való közeledést, bamba együgyüséggel vallotta : a természet, egyéb semmi I Józanabb életű barátai gyakran vitatkoztak vele, hogy a természet tulajdonképen maga a Mindenség, ahol olyan csodálatos, tökéletesen tervszerű és végtelenül bölcs szabályok vannak, amiktől egy öntudatosan cselekvő Alkotó erőt nem lehet elvitatni. Ott van p. o. a táplálkozás rendje. Ha az ember kenyeret eszik, abból vér lesz. Hol az az emberi bölcs, aki kenyérből gyári
