Harangszó, 1929
1929-04-14 / 16. szám
XX. évfolyam. 1929. április 14. 16. szám. Alapította KAPI BÉLA 1910-ben. Laptulajdonos: i D&nánmti Latner-SzOfets6o. Az Országos Luther-Szőrst- nég hivatalos lapja. Kéziratok, előfizetési dijak és reklamációk a HARANGSZÓ szerkesstó- kiadóhivataláaak Ssentgotthárdra (Vasrm.) küldendők. Előfizetést elfogad minden evang. lelkén és tanító. Megjelenít minden «simán. Főtiszt és Mett^ ufQak Az igaz élet: az igén Élj s halj Te éri ret. P ■aarkeaatd-Uadóhiratal: 8ZENTOOTTHÁRD. Vas vármegye. flókkladóhiTatal s ,Luther-Társaság"Jtő pápa TTTLainenj. aaiertkába igiai érre 1 dollár ; ax utódállamokba nefjedórra 1 P 80 £111 Keressétek!... János ev. 20.14.. „Mária Magdaléna mikor ezeket mondotta, hátra fordula és látá Jézust ott állani“.. . S ikerül-e mindannyiunknak tartós húsvéti örömöt érezni? . . . . Valóra válik-e a diadalmi ének szava: „El Krisztus, hát mit bánkódom ! Szívből szeret, azt jól tudom“... Vagy ünneplésünk után minden elmúlik ? Oh, bár a feltámadás nagy napja tova szállt, de a feltámadott Jézus itt marad közöttünk, ő nem hagy el bennünket, sőt megjelenti magái mindazoknak, akik sóvárogva keresik Öt! Keressétek hát — és megtaláljátok! Tegyetek úgy, mint Mária Magdaléna, aki „hátra fordula és látá Jézust ott állani“ ... Nem az üres sziklasírt kutatta, nem a földre csüggesztette könnyes tekintetét, de felemelte fejét és nézett a Fel- támadottra, aki ott állt előtte! . . . Mi is emeljük fel tekintetünket az elmúló földi dolgokról és törődjünk az oda fenn valókkal! Fel a szívekkel ! . . . . Életküzdelmünk gondjai és fáradalmai között mindaddig nem találjuk meg őt, amíg csak a földiekre nézünk... a halál cselekedetei, a sötétség útjai csak eltávolítanak a Krisztustól... ott nem lehet megtalálni! Térjetek vissza, forduljatok vissza azokhoz a kapukhoz, amelyet annyian" elhagytak az ő házának, a templomnak ajtaihoz, ott köszönt ő benneteket újra az ő békességével, és megvilágosítja az ő arcát tiraj- tatok. Forduljatok vissza a Biblia örök, szent igéihez, ahhoz a könyvhöz, amely annyiak előtt csak holt kincs, betemetett forrás, de amely mégis az életnek beszéde, Isten üzenete marad örökre, a Biblia az a kert, ahol az ő szava újra felcsendül előttünk. Közeledjünk hozzá, keressük őt . . . míg végre majd előtte állunk s meghajtjuk térdünk alázatos vallomással: Én megváltó, megtartó Krisztusom!... így teszünk mi is bizonyságot az örök igéről: „Tudom, hogy az én Megváltóm él“. . . Hű kísérőm marad a hit. Es e kincsem meggazdagít. j Oh légy velem és Jézusom, 1 ebenned én megnyugoszom, A bűn, halál meggyőzetett, Te szerzél örök életet. Hála legyen halálodért. Dicső feltámadásodért. Te élsz, mi is élünk veled. Áldjuk Jézus szent nevedet." „Azért immár nem félek én. Legyek bár itt koldus szegény. Ámen. * M zenélő Luther magyar fiai.” Kapj Gyula. Irta : Dr. Szigethy Lajos. Z eneértő, sajnos, nem vagyok, de zeneérző igen. Lutherért azért is lelkesedem, mert kedvelte és művelte a zenét. A „muzsikát“ Isten fölséges adományának és a theológia testvérének nevezte. Muzsikáló tehetségét — amit szerényen csekélynek nevezett — nem adta volna a világ sok kincséért. Természetes tehát, hogy a kat- holikus zenei hagyományokat Luther magyar fiai nem hanyagolták el, sőt tovább fejlesztették. Már a nagy Nádasdy Tamás, a magyar reformáció hajnalán Sárvárott zenekart tartott fenn. A Sárvár és Luther leikétől lelkezett Sztárai Mihály énekével több lelket hódított, mint hatalmas prédikációval. Az ellenreformáció legsötétebb századaiban három könyv tartotta meg az igaz hitben a pásztoraitól megfosztott nyájat: a biblia és a káté mellett az énekeskönyv. Egyházunk mindig éneklő egyház volt. Evangélikus falusi népünk még apám gyermekkorában is az éneklésben szinte telhetetlen volt. Jóval az istentisztelet kezdete előtt begyültek a hívek a templomba és * Mutatóba a azeriőnek Luthtr Leik# c. műv#- uek 3. kötitéből. Ára 8 peiifő. Megrendelhető a Harang ázó kiadóhivatalánál Szentgotthárd. (Vas m.) egy-egy jóénekes öregember vezetése mellett hatalmasan „kiénekelték magukat“. Bizony az idők rosszabbrafor- dulásának egyik jele az énektudás és az énekkedvelés ijesztő hanyatlása. Már pedig az egyházi éneklésre vonatkoztatva is igaz a német vers, amit magvarra így fordíthatunk : „Ahol dal zeng. olt bátran pihenj meg, Rossz emberek dalra sose kelnek,, A városi gyülekezetekben pedig az éneklésre és zenére, mint művészetre is igen nagy gondot fordítottak. Mindenütt voltak zenekarok, énekkarok. Különösen Sopron volt igazi zeneváros, egyházi értelemben is. Egyházi zenekarának egyik szép kötelessége volt, hogy meghatározott órában a toronyban muzsikáljon. Milyen költői elgondolás volt ez! A gyülekezet lelke mintegy felment a legmagasabbra, ahová mehetett és onnan a zene szárnyán felszállt az örök harmónia kútfejéhez, Istenhez. így aztán természetes, hogy a magyar zenetörténet lapjait forgatva, annyi hitsorsosunk nevét találjuk nagy zenészeink és zeneszerzőink sorában. Nekem, mint
