Harangszó, 1928

1928-09-09 / 37. szám

1928. szeptember 9. HARANQSZÖ. 283 Solymossy Lajos báró halála. Nagy részvét mellett búcsúz­tatták el Budapesten a kerepesi temetőben augusztus 28-án Soly­mossy Lajos bárót, a magyarhoni ev. egyetemes egyház volt felügye­lőjét. A temetési szertartást vitéz Kendeh Kirchknopf Gusztáv dr. bányakerületi központi lelkész vé­gezte. Az egyház koszorúját báró Radvánszky Albert egyetemes fel­ügyelő, kinek az elhunyt közvetlen hivatali elődje volt, helyezte el a ko­porsóra. Solymossy báró holttestét ezután a sopronmegyei Loos-ra szállították, ahol Kapi Béla püspök mondott hatalmas gyászbeszédet. Jelen voltak a családtagokon kívül az egyházkerület képvisele­tana. A pápa mást tanít.“ Mély hatást tettek e szavak Ilonkára s Istvánra. Szívük legrejtettebb érzéseit érin­tették. a titkon pislogó sejtelemre fényt árasztottak, a közös nagy meggyőződés szétválaszthatatlanul egymásba kapcsolta életüket. Kezet fogtak a kereskedővel s eltávoztak. „Áldja meg a jó Isten magukat igaz hitükben s legyenek az igazság hirdetői szóban, cselekedetben, hogy boldogok le­gyenek." Ügy hatottak e szavak, mint egy ifjú párra mondott áldás. „Kísérjen a kapuig. István!“ Hogyne kísérte volna, akár a világ vé­géig. Nem féltek már senkitől, tudták a jó Isten ügyében járnak s ő velük van, más­tól meg nincs mit félniök. „Ezeket én is szeretném olvasni“, mu­tatott Ilonka István könyveire. „Örülök — szól István — de vigyázzon Ilonka, hogy az olvasáson rajt ne érjék, mert elveszik, elégetik s mi nagy kincset veszítünk.“ „Tudom — szól Ilonka — vigyázok akár a két szememre. S valamit nem értek belőlük, megmagyarázza-e István ?“ „Azok lesznek életem legszebb percei, mikor Luther iratait megmagyarázhatom tében dr. Mesterházy Ernő egy- házker. felügyelő, szentmártoni Radó Lajos felsőházi tag, egy- házker. pénzügyi biz. elnök, egy- házm. felügyelő, Ziermann Lajos soproni lelkész, kormányfőtanácsos, László Miklós püspöki titkár és Götze Gyula nemeskéri lelkész. Solymossy báró anyaszentegy- házunknak melegszívű, áldozat­kész vezető embere volt. Mint gazda a legkiválóbbak közül való volt. 40 ezer holdnyi Arad megyei nagy birtokát, gyönyörű mintagaz­daságát 500 hold kivételével az oláhok elrabolták. A sok meg­próbáltatás, keserűség megtörte testi-lelki erejét, míg végre a halál egy budapesti szanatóriumban megváltotta minden földi szenve­désétől. Legyen áldott emlékezete! önnek. Csodás eszmék, melyek kimondha­tatlan súllyal esnek a népek történetébe. Ezeknek hatása alatt új világ fog kialakulni. Az emberek közelebb jönnek egymáshoz s mégis önállóbbak lesznek. Közkinccsé lesz a tudomány. A vallás nem rabszol­gákat nevel, hanem gondolkodó embereket, kik belátásból, meggyőződésből követik az Istennek parancsolatjait.“ „Oly boldog vagyok az ön szavai nyo­mán megismerhetni e nagy tanokat", szólt Ilonka s hálásan nézett István szemeibe. „Nekem életem legnagyobb öröme lesz!“ Ezzel már oda is értek a park kapujához. Egészen bealkonyodott. István búcsúzik. „A könyveket ne feledje ide adni“ — szólt a leány s oly kedvesen mosolygott hozzá, hogy István a szívét is átadta a csomó irattal. A leány kezét nyújtotta s István — nem tehet róla — de megcsókolta azt a kis kezet. Ilonka nem ellenezte, hisz oly ártat­lan szívből jön. Egy percre egymás sze­mébe néztek, talán gondolataikat lesték. .,Ügy-e nem haragszik. István, anyám sírjára tettem a magától kapott virágot, számomra az a legkedvesebb hely." „Boldog vagyok — szólt halkan István — tudom, ott a legtisztább szeretetre em­lékeztet a virág." Gyermektelen családoknak kiváló alkalmat nyújt a Gyermek­telepítő Szolgálat (Budapest Vili., Gyulai Pál-utca 9.) arra, hogy néma hajlékukat boldog gyermek kaca­gással, vidám énekkel töltsék meg. Örökbeadásra bejelentett árvák százai közt sok tisztalelkü, drága szép gyermek van, kiknek ártat­lan szemében a menny tükröző­dik. Ki ne kívánna ingyen szerezni magának bár egyet, hogy az isko­lába induló gyermekmilliók közt, az ő szive mellől is kiinduljon, a tanuló gyermekben a növekedő diadalmas jövő. Nincs nagyobb öröm, mint egy-egy ilyen nevelt gyermek szíve s ajkáról hallani az Isten adta szót: anyus, apus. Nincs nagyobb boldogság, mint befogadni csak egyet is Annak nevében, Aki maga biztosít, hogy az ő kicsinyei egyikének a szívébe fogadásával Őt Magát: Krisztust fogadod be. Protestáns háznépekhez kiáltunk ma elsősorban, mert gyermekeink óriási százaléka ilyen. S mivel kath. testvéreink között aránylag több a gyermekkereső, protestánsok hí­ján, kénytelenek lennénk árváin­kat kath. nevelőknek adni, akik természetesen maguknak nevelik. Melegszívű gyermektelen házastár­sak, hallják meg a kiáltó szót s tegyenek próbát. Sok tapasztalat bizonyítja, hogy egy-egy örökbefo­gadott árva igazi örömet s boldog­ságot visz a házba. Gyermektele­pítő Szolgálat minden szombaton Ezzel elvált a két ártatlan gyermek, tele reménnyel, boldogsággal. V. Ezalatt fent a kastélyban nagy odaadás­sal főzték istentelen terveiket a plébános s Rónay az eretnekség kipusztítósóra. Oly leverőleg hatottak rájuk a délutáni esemé­nyek, hogy még a bor sem Ízlett nekik. Megdöbbentette őket az a hatás, melyet a reformáció felőli első híradás váltott ki a népnek leikéből. Nem tudnak megálla­podásra jutni. Emberi hatalommal nem lehet az eszmék támadását visszaverni. Tanácstalanul álltak, pedig oly buzgalom­mal keresték a kibontakozás lehetőségét, hogy Rónaynak fel sem tűnt leányának tóvolléte. Nem sejtette, hogy az eretnekség már tanyát vert itt a saját kastélyában, még pedig épen leányának szívében. Ilonka most nyit ajtót. Úgy rohan szinte az urak elé. A plébános urat üdvözli, aty­jának pedig nyakába dobja magát s össze­vissza csókolja. Oly meleg kedvesség árad le egész lényéről, hogy reá sem ismernek. Rónay megfeledkezett nagy aggodalmáról is. Ez a mosolygó angyal édes csacsogá­sával felüdítette az öregnek minden kedé­lyét Úgy peregtek ajkáról a szavak, mint egy csillogó aranyfonói s tündérhólót szót*

Next

/
Thumbnails
Contents