Harangszó, 1928
1928-08-12 / 33. szám
1928. augusztus 12. HARANQSZÓ. 253 Felvétel az Evang. Theolognsok Otthonába. Felhívjuk mindazokat, kik az 1928—29. tanévben tanulmányaikat az ev. hittudományi fakultáson Sopronban szándékoznak folytatni s magokat a Theol. Otthonba óhajtják felvétetni, hogy a Theol. Otthon- Bizottsághoz címzett kérvényeiket a Theol. Otthon Igazgatóságához (Sopron, Templom u. 3.) augusztus 25-ig küldjék be. Kérvényeikhez a következő mellékleteket legyenek szívesek csatolni: 1. Érettségi bizonyítvány, illetve annak másolata; 2. életrajz (curriculum vitae), melyben arról is meg kell emlékezni, hogy mi vonja az illetőt a lelkészi pályára; 3. orvosi bizonyítvány arról, hogy teljesen egészséges s e tekintetben a lelkészi pályára alkalmas; 4. szülői kötelezvény arról, hogy vállalják a tartásdíj pontos fizetését; 5. a szülők vagyoni állapotáról szóló bizonyítvány, 6. erkölcsi bizonyítvány az illetékes lelkésztől, illetve vallástanártól. Megjegyzendő, hogy az ellátás évi 240 P-be, a lakás pedig — a szerint, hogy hányán laknak együtt s milyen szobában — havi 16—20 P-be kerül (fűtés, világítás és mosás nélkül). Betöltésre kerül néhány ingyenes, illetve féldíjas hely is, ezeknek az elnyeréséhez azonban legalább „jó" érettségi bizonyítvány szükséges. Egyébként felvilágosítást bármikor szívesen nyújt az intézet igazgatósága. Kutas Kálmán lelkész búcsúja Zalaegerszegtől. Tizenkét évi lelkipásztori működése után, mint a szegedi ev. egyházközség újonnan megválasztott lelkésze, július 22- én tartotta Kutas Kálmán, a zalaegerszegieknek széleskörben ismert, költői lélekkel megáldott aranyszéju és aranyszívű papja, búcsúprédikációját. A templomot ez alkalommal teljesen megtöltötte a két prot. egyház híveinek s más felekezetbeli tisztelőinek serege. A búcsúzó lelkész hatalmas szónoklatával, mint olyan sokszor eddig is, mégegyszer belemarkolt hallgatói szívébe, kik míg könnyes szemekkel tekintettek fel reá, a fájdalom súlya alatt is megjárták azokat a magasságokat, ahová szárnyaló lelke annyiszor felemelte őket. Az istentisztelet után az újonnan épült gyülekezeti házba vonultak közgyűlés tartására, Itt jelentette be Kutas Kálmán hivatalosan is állásáról való lemondásét. A tények egyszerű felsorolásával visszapillant eddigi működésére. Megalakította a prot. nőegyletet, az ifjúsági diákszövetséget. Megalapította a gyülekezeti könyvtárt. Tartott gyermek isten tiszte leteket, bibliaolvasó órákat. vallásos- s egyéb estélyeket s ünnepélyeket. Munkálkodott a gyülekezeti ház létrehozásán stb. S köszönetét mondott mindenkinek, akik megértették, munkájában segítették s szeretetükkel. bizalmukkal, hűségükkel megajándékozták. Lelkész szavainak elhangzása után dr. Kovács János kir. törvényszéki biró, egyházközségi felügyelő méltatta Kutas Kálmán érdemeit, melyekkel örök időre beírta nevét a gyülekezet történetébe. Vázolta azt a nagy veszteséget, amely a gyülekezetét távozásával érte, viszont nyereség, hogy munkás életéből 12 évet itt töltött; ennek nyoma sohasem enyészik el. A felügyelő beszéde után, a közgyűlés egyhangú lelkesedéssel elhatározta hogy távozó lelkészének érdemeit jegyzőkönyvbe iktatja. A szeretet, tisztelet, nagyrabecsülés, hála még szélesebb körben nyilatkozott meg Kutas Kálmán iránt július 29-én, amikor a város egész társadalma összegyűlt rend, rang, foglalkozás- és felekezeti különbség nélkül este 9 órakor hívünk, Ekhamp Kálmán nagy vasúti éttermében, mely az épen megeredt eső dacára is zsúfolásig megtelt, hogy méltó búcsút vegyen Kutas Kálmántól. Az összegyűlt társaság a terembe lépő lelkészt és nejét lelkes, szeretetteljes ünneplésben részesítette. Az estélyen számos felköszöntő hangzott el, tanúbizonyságául annak a nagy tiszteletnek, melyet a távozó lelkész legszélesebb körben kivívott magának. Dr. Kovács János egyházközségi felügyelő mélyen elérzékenyedve mondta el szívből fakadt szép búcsúbeszédét, melyben nemcsak a lelkésztől búcsúzott, hanem a legjobb, legnemesebb szívű baráttól is. Utána Augusztiny Alice a prot. nőegylet nevében szólt, átadva az ev. hívek és a nőegylet ajándékát, egy remek aranyórát. Dr. Deseö Árpád törvényszéki biró ref. főgondnok a zalaegerszegi ref. egyház háláját tolmácsolta azért a szeretetteljes lelki gondozásért, amit Kutas Kálmán a ref. hívek között végzejt, mikor még saját lelkészük nem volt. Ügymond, tulajdonképen ő volt az első lelkészük. Hogy olyan testvéries viszony van itt a két prot. felekezet között, ami talán egyedül áll az egész országban, az is az ő érdeme. Hálájuk jeléül átnyújtja a reformátusok ajándékét, egy rendkívül szép és értékes Írókészletet. Fekete Károly ref. lelkész nagyszabású beszédében a lelkészi hivatás nehézségeiről beszélt, de Kutas Kálmán, mint az igazi lelkipásztorok mintaképe, legyőzött minden nehézséget. Molnár Gyula presbyter, az egyháztanács nevében szólalt fel. Szalag Sámuel áll. el. iskolai igazgató, mint pedagógust méltatta Kutast Kálmánt, kinek a gyermekek iránti szeretete, tanitói s nevelői eljárása a legnagyobb nevelő- s oktatómesterek példájára emlékeztet. Dr. Udvardy Jenő városi tiszti főügyész, a katholikus társadalom nevében mondott nagyhatású beszédet. Gyarmath B. János a zalai Írók nevében búcsúzott a költőtől és Írótól. Bruck Alajos ügyvéd azon hitének s meggyőződésének ad kifejezést, hogy Kutas Kálmánnak képességei új állomáshelyén még teljesebb mértékben fognak kibontakozni s meg fogja találni a kellő méltánylást s érvényesülést. Az ünnepelt a tőle megszokott ékesszólással, költői szépségekben, találó hasonlatokban s filozófiai mélységekben gazdag beszéddel válaszolt az üdvözlésekre, ő csak visszfénye volt annak a szeretetnek — monda — melyben mások részesítették. A felekezetek közötti viszonyra kitérve úgy mond, hogy a vallásosság ott végződik, ahol a gyűlölség kezdődik s ott kezdődik, ahol békesség és szeretet van. Kutas Kálmán az ev, lelkészi gárdának nagyon értékes és kiváló tagja. Távozása vesztesége nemcsak a zalaegerszegi ev. egyházközségnek, hanem a dunántúli egyházkerületnek is. De viszont felemelő és vigasztaló, hogy új állomáshelyén is, anya- szentegyhózunknak lesz a munkása, képességeit, annak szolgálatába állítja s munkásságának gyümölcsei annak közkincsévé válnak. Szy —i. A holnap. Egy kis leány mindig a holnapot várta. Reggelenként ébredéskor, ez volt az első szava: — Úgy-e, — kérdezte — most már holnap van? — — Nem, — felelte az anyja — mert ma van, a holnap a következő nap I A kis leány sírvafakadt, hogy sohse éri el a holnapot, elfut előle. így kergetjük a földön a dicsőségesebb holnapot. De egyszer megáll az idő előttünk, holnap és tegnap összeolvad. Átalakulunk az Úr Jézus országában az ő hasonlatosságára. — Ha csüggedek, ha zúgolódom, — nem azért van-e, mert ez a reménységem nem elég erős ? A hősi halált haltak emlékének. A tápiószentmártoni egyház f. é. július hó 29-én avatta fel 40 hősihalottjának emléktábláját. A nagy, életáldozathoz méltó emlék a templom bejáraténak külső falát díszíti, mintegy intve az Istentkeresőket, hogy ő utána legszentebb a Haza. Az ünnepi-istentisztelet oltári szolgálatát a helyi lelkész végezte; ünnepi szónoka Dr. Kovács Sándor egyet, tanár volt, aki János apostol igéinek alapján „Élek én ; ti is éltek.“ szép beszédével könnyeket törlő vigaszt, Istenbe helyezett bizodalmát s a Haza feltámadásának hitét támasztotta a templomot zsúfolásig megtöltő hívekben. Istentisztelet után az ünneplők az emléktábla elé vonultak, ahol a Szózat elé- neklése után Törteli Lajos, egyházmegyei kiküldött, tart. tábori lelkész felavatta és leleplezte az Emléktáblát. Szavaira előtörtek az évtizedes gyász elfojtott könnyei, „Isten többet áldozott miérettünk: egyetlen Fiát. Mi is sokat áldoztunk : 40 életet.“ Majd lelkesedés lángja lobbant az imént fájó lelkekből, „Azért tart meg Isten, mert tudunk áldozni." „Lesz még egyszer ünnep a világon 1“ Keresztúry Zsófia tan.-nő. lelkesedéssel szavalta el Pál Béla helyi lelkésznek alkalmi költeményét, melynek minden szava egy-egy szál virág a Hősök elszórt sírján, egy-egy balzsamcsepp a fájó lelkeken. egy- egy fénysugár a Haza feltámadását hinni- akarók sötét éjjelében. A leleplezett Emléktáblát sorra megkoszorúzzák : az egyház, a pándi ref. egyház, a politikai község, a vitézek, néhai Terényi János, volt tápiószentmártoni lelkész özvegye, a Hősök hozzátartozói. A Himnusz elzengése után az ünneplők ismét a templomba vonultak, ahol díszközgyűlés keretében foglalták jegyzőkönyvbe örök emlékül, oktató tanúságul a Hősök emlékezetét; tanúbizonyságául János Írása igazságának : „Élek én ; ti is éltek 1“
