Harangszó, 1928
1928-08-12 / 33. szám
254 HARANQSZÖ. 1928. augusztus 12. KORKÉPEK. Karcolatok a hétről. A holland olimpiász rendezőket — írja K. E. — nagy csalódás érte a királynő tartózkodó magatartásával. Vilma királynő azonban hollandus. A hollandus pedig nem szokott engedni elveiből. A királynő nagyon vallásos nevelésben részesült s bizonyos szempontokat még leánykora óta hűen őriz. Egy ilyen elv a vasárnap olyan formában való megünneplése, hogy akkor azon a napon sport-versenyek megtartását nem tarthatja megengedhetőnek. Az olimpiász, mint internacionális sport-esemény azonban ezt az álláspontot nem tudta honorálni s így a királynő ebből azt a konzekvenciát vonta le, hogy nem keresi fel az olimpiász alatt az amsterdami stadiont. A hollandok ugyan még nem adták fel a reményt s azt hiszik, hogy az olimpiász alatt az udvari páholyban köszönthetik majd a holland uralkodót. Az igazi segítség. Berlinben történt, hogy egy autó elgázolt egy szerencsétlen embert, akit nagy tömeg vett körül. Akadt egy orvos is, aki azonban azt konstatálta, hogy a szerencsétlennek csak percekig tart az élete. Az emberek siránkoztak, sajnálkoztak. De hirtelen megjelenik a tömegből egy fiatal leány, oda lép a haldoklóhoz, s azt mondja neki: Én magának segíteni akarok. S el is kezdte: Miatyánk, ki vagy a menyekben. Csodálkozva révedeztek a beteg szemei és mosolyra derült az arca, s utánna mondta: Szenteltessék meg a te neved, Jöjjön el a te országod ... Az orvos levette kalapját, s a körülötte állók hasonlókép. Mindnyájan hallgattak. Csendesen, de érthetően hangzott a fiatal leány imádsága, a haldokló ájtatosan mondotta a végén : Mert tied az ország, a hajalom és a dicsőség, mindörökké Ámen. EGYRŐL-MÁSRÓ1. A mindennapi életből. A Szent István-heti mezőgazdasági kiállítás. Scitovszky Béla belügyminiszter a törvényhatóságokat rendeletben utasította, hogy a községeknek a kiállításon való részvételét szervezzék meg. Mayer János földmivelésügyi miniszter pedig rendeletileg utasította az összes kisérletügyi intézményeket, hogy kiállítási anyagaikkal minél eredményesebben vegyenek részt. Úgyszintén résztvesz a kiállításon a székesfőváros kertészete, a Kertészeti Tanintézet és a Kértészképző Iskola is gazdag anyagaival. Ezenkívül a magáncégek is tömegesen jelentkeznek a kiállításon való részvételre és az előjelek szerint az idei Szent István-hétnek egyik legkiemelkedőbb és legérdekesebb látványossága lesz a Mezőgazdasági Kiállítás. HETI KRÓNIKA. József főherceg és Pesthy igazságügyminiszter nagy fénnyel és pompával rendezték a balatoni kulturnapot. — A kormány tagjai Vass József elnöklésével miniszter- tanácsot tartottak. Örömmel állapították meg, hogy naponta két-három gyümölcsvonat megy Kecskemétről külföldre. — Az Angliából hazatért Rákosi Jenőt lelkes tömeg ünnepelte. — A tragikus körülmények között elhunyt gr. Vigyázó Ferenc egész vagyonát a Magyar Tudományos Akadémiára hagyta. — Nagy részvét mellett kisérték el utolsó útjára a magyar gyermekvédelem igazi apostolát, gr. Edels- heim-GyuIay Lipótot. Koporsója felett vitéz Kendeh Kirchknopf Gusztáv ev. lelkész imádkozott. — Amszterdamban az olimpiai versenyeken a magyarok a nemzetek sorában eddig a 9. helyen állanak. — Bakó László a Nemzeti Színház tagja meghalt. A horvátok Zágrábban az önálló Horvátországot éltetik. — A horvét ellenparlament kimondta a legkeményebb harcot a szerb hegemónia ellen. — Zágrábban megöltek egy belgrádi főszerkesztőt. A román külügyminiszter Titulescu lemondott. — Románia félévi deficitje hatod- félmilliárd lei. Az olasz kormány visszautasította az olasz-kinai szerződés felmondását. Portugáliában takarékoskodásból bezárták a lisszaboni egyetemet. A francia sajtó Magyarország iránti hálátlansággal vádolja a németeket. — Seydaux francia politikus feltűnő cikket írt Trianon revíziója mellett. — A kommunisták Ionyben szembefordultak a rendőrséggel. 300 embert letartóztattak. Brüsszelben a nemzetközi szocialisták kongresszust tartottak. Moszkva évi 8 millió frankkal támogatja a francia kommunistákat. A belga kamarai elnök lemondott. Az angol parlamentet elnapolták. — A rigai nemzetközi cserkészversenyen a magyar cserkészfiuk győztek. A német költőfejedelem, Gerhardt Ha- uptman ellátogatott Budapestre. — Römer Ferenc német kapitány gummicsónakján átkelt az Óceánon. — A svéd királyné állapotában rosszabbodás állott be. Egyiptomban a feloszlatott parlament ülésezik és határozatokat hoz. Amerikában másfél milliárdot költöttek hirdetésre egy esztendő alatt. HARANGSZÓ. Sztháromság u. 10. vasárnap. Ep. I. Korint. 12. l—ll. A Szentlélek az az erő, mely átalakítja, teljesen átformálja az ember bensejét. Mikor működik bennünk a Szentlélek: Ha világosságával megvilágosít és adományaival felékesít. Kapi Béla püspök külföldi útjáról hazaérkezett s újból átvette egyházkerülete kormányzását. A Lutheránus Egység jubileumi közgyűlése. A Lutheránus Egység 60 éves jubileumi közgyűlését augusztus 20—25-ig tartja Hamburg-Altonában. Magyarhoni evangélikus egyházunkat dr. Raffay Sándor püspök és D. dr, Pröhle Károly egyetemi prodékán képviselik. Kapi Béla püspök és dr. Mesterházy Ernő üdvözlése. Ä csanád-csongrádi egyházmegyei tanítóegyesület évi rendes közgyűlésén Kapi Béla püspököt és dr. Mesterházy Ernő felügyelőt a tanítók révfülöpi üdülőháznak megszerzése és birtokba vétele alkalmából kifejtett önzetlen fáradozásukért szeretettel üdvözölte és jegyző- könyvi köszönetét szavazott. Év. gyermekek nyaraltatása. Az ev, papnék országos szövetsége 50 pap és tanító gyermeket — legtöbbje árva — nyaraltat Révfülöpön. A gyermekek felügyeletével két özvegy papnét és három tanítónőt bíztak meg. , 25 éves tanítói jubileumi A nógrádi ev. tanítóegyesület Balassagyarmaton meleg ünnepeltetésben részesítette Bérces Lajos balassagyarmati ig. tanítót, nemkülönben Kaján József legéndi tanítót, 25 éves tanítói működésük alkalmából, Elismerés lapunk szerkesztőjének. A győri egyházmegye folyó évi június havában Győrött, a vasi közép egyházmegye ugyancsak június havában Szombathelyen tartott közgyűlésén meleg szeretettel és elismeréssel adózott lapunk szerkesztőjének a sajtó terén végzett önfeláldozó munkásságáért. Tanítók találkozója. A soproni képez- dei Diákszövetség Péter-Pél napján tartotta szokászos évi találkozóját. A templomban ugyanekkor gyűltek össze a soproni Lyceum öreg diákjai is. Az istentiszteletet dr. Kovács Sándor egyetemi tanár végezte. A képezdei Diákszövetség tagjait az intézet imatermében Hamar Gyula igazgató üdvözölte. A nap jelentőségét Krug Lajos méltatta. Beszélt még Berecz Gábor nyug. tanító ki 59 évvel ezelőtt szerzett oklevelet az intézetben. Beteg lelkész. Mint részvéttel értesülünk, ifj, Stráner Vilmos a Hausfreund c. evangélikus néplap érdemes szerkesztője, kaposszekcsői lelkész, gyöngélkedik. Mielőbbi felgyógyulását tiszta szívünkből kívánjuk. Sárvár. Az összes egyházi épületeit javíttatta mintegy 2400 pengő költséggel. A kijavított templomot Varga József helyi lelkész f. évi július 29-én áldotta meg, amikor az istentisztelet alkalmával Friedrich Lajos soproni suplikáns is prédikált és 30.47 P offertóriumot gyűjtött a soproni theol. Otthonnak. A meszleni evang. egyházközség adminisztrátorává kinevezett Rácz Sándor-t július hó 29-én iktatta be hivatalába espe- resi megbízásból: Rónai B. Gyula uraiúj- falui lelkész, ehm.-i jegyző.