Harangszó, 1928
1928-12-02 / 49. szám
1928. december 2. HARANQSZO. szített nagyértékü, új fordítását, és egyúttal Rimay Jánosnak egy egyházi énekét, amely megható visz- hangja Luther ének-költészetének. Felolvasását rövid történelmi bevezetés előzte meg. Auer Kató énekművésznő két műsorszámát a közönség nagy tetszéssel, viharos tapssal fogadta, s alig engedte le a dobogóról. A balassagyarmati dalárda szép éneke fejezte be az estélyt. Vasárnap az istentiszteleten Duszik Lajos tiszakerületi főjegyző prédikált, az oltári szolgálatot Kiss István dunáninneni püspök és Kardos Gyula alesperes végezték. A közönség ezután ismét a vármegyeház termébe vonult, ahol a közgyűlés kezdődött. A közgyűlésen Kapi Béla püspök elnökölt, (Pékár Gyula világi elnököt hivatalos elfoglaltsága tartotta távol) Megnyitó beszéde után a társaságot meleg szavakkal üdvözölte: Nóg- rádvármegye, (alispán), Balassagyarmat városa (polgármester), a dunáninneni egyházkerület nevében Kiss István püspök, a helybeli evangélikus és református egyház- község (Kardos Gyula és Szula- csik Zoltán) Madách Társaság (dr. Kosatzky Arnold titkár). A napirendet a Társaság Kovács Sándor főtitkár előadásában letárgyalta és egyhangúlag elfogadta. így az uj kiadványokra, a kölcsön-könyvtár- ra és a könyvkereskedés áthelyezésére vonatkozó javaslatokat. Megható pontja volt a közgyűlésnek az uj tiszteleti tagok válaszse így van jól, amint van, hogy talán-talán mégis igaza lehet az asszonynak. Az italozástól eltompult lelkiismeret fölrebbenése volt ez. De egy vállrándítással lerázta a rossz érzést:- Eh! Szemébe húzta a kajla kalapját, azután embergyűlölő ábrázattal ment ki az udvarra. a konyhán áthaladtában rá se nézett csendesen foglalatoskodó feleségére. Elernyedt akaraterejü, felelősségérzetükben megromlott emberek szokásakint valami tessék-lássék munkába altatta bele azt a nyugtalanító belső szózatot. Közben pedig már-már boszankodni kezdett, hogy a fia olyan soká jön a pálinkával. II. Hát bizony van vagy tiz esztendeje, hogy így beletévedt, aztán belesűlyedt az ital rabságéba. Épen azóta, hogy a templomot kerüli. Elég különös dolognak látszik, hogy ez a kettő így összeesett, sőt azt mondhatná valaki, hogy ez tisztára véletlen. De hét nem, volt véletlen. Úgy történt a dolog, hogy körülbelül ezelőtt tiz esztendővel volt a lelkészválasztása. Az új tiszteleti tagok: özv. Rudnay Józsefné, született Veress Szilárda, özvegy Győri Vilmosné született Székács Etelka, Szabolcs- ka Mihály, Mágócsy-Dietz Sándor, egyetemi tanár. Az indítvány szép megokolását, mely az uj tagok találó jellemzését foglalja magában, az egész közgyűlés megilletődött hangulatban hallgatta végig. Közóhaj, hogy az indítvány a mego- kolással együtt nem csupán a jegyzőkönyvben,^•hanem az Ösvényben is közzététessék és a közgyűlés határozata serint a megválasztott tagokkal is közöltetni fog. A közgyűlés után a társaság megkoszorúzta D. Baltik Frigyes püspök sírját, ahol Kapi Béla püspök mondott az elaggott patriar- chát szépen jellemző beszédet. A temetőben nem csupán a társaság tagjai, hanem a Balassagyarmati egyház híveinek jelentékeny része is jelen volt. Utána pedig közebéd következett az intelligencia nagy számú részvételével és ami nagyon helyeselhető újítás, kevés felköszöntővel. A kormányzót a Társaság elnöke köszöntötte fel, a sablontól elütő beszédben, a vendégeket viszont Kardos Gyula, helybeli lelkész köszöntötte. Délután Kapi Béla és Kiss István püspökök az újonnan épült kórházat látogatták meg. Befejezésül megemlítjük, hogy a Luther Társaság kiadványai közül kimagasló helyet foglal el Böhm Károly korszakos nagy művének V. kötete és Raffay Sándor püspök tás és hót nem az lett a lelkész, akit András gazda akart. Derék ember volt ez is, amit András gazda se tagadott, de hót azt mondta, hogy ez nem az ő papja, ő ezt nem hallgatja, hallgassák azok, akik megválasztották. Annyira beledacolta magát ebbe a balgatag csökönyösségbe, hogy senki attól eltéríteni nem tudta. Hiába mondták neki okos, higgadt emberek, hogy hót hiszen, ha egyszer választás, hát választás, akkor a többség dönt, amibe utóvégre mégis csak bele kell nyugodni, aztán meg, ha fordítva történt volna, mit szólna hozzá, ha a másik pártiak beszélnének úgy, mint most ő beszél, meg hogy hiszen az új lelkész nem vétett őneki egy köröm- feketényit se. Érezte ugyan, hogy nem az okosság utján jár, hanem csak a dac füti, de azért mégis egyre csak azt hajtogatta: — Tisztelem, becsülöm a személyét, de nem az én papom, nem én választottam, nem az én akaratommal választották I Ebből pedig az lett, hogy nem ment többet a templomba. Olyan „majd megmutatom én" féle önérzeteskedés, aztán meg az a gondolat nem engedte meghajolni, hogy a másik pártiaknak is, meg az új papnak is mennyire hiányozni fog ő majd 379 új testámentom fordítása. Amint értesültünk a Luther Társaság látogatása Balassagyarmat egész közönségére mély hatást tett és maradandó emléket hagyott hátra. A gyűlés jelentőségét és emelkedett hangulatát még fokozta a sok üdvözlet, mely levélben és táviratban érkezett az elnökséghez, aminek felsorolására terünk nincs. Szibériai emlékek. Rev. W. Teeuwissen szarvasi, orosházi és tótkomlósi látogatása alkalmából. 3 Rev. W. Teeuwissen lankadat- len energiával dolgozott azon is, hogy a testi, lelki és szellemi táplálék mellett a hazautazás lankadó reményét ébrentartsa és élessze. Az ő javaslatára történtek lépések a Y. M. C. A. és az American Red Cross vladivosztoki főtitkári hivatalai útján ezen intézmények Egyesült Államok Központjánál, hogy azok a Magyar Vöröskereszt Egylet kiküldötteit, Del, Adami Géza vezérkari őrnagyot és dr. Kovács István ezredorvost támogassák, akik Amerikában a magyar hadifoglyok hazaszállításához szükséges pénzt gyűjtögették. Rev. W. Teeuwissen öröme és boldogsága óriási volt, mikor az első hadifogoly transportot sikerült elküldenie. Le is utaztunk Vladivosz- tokba, hogy örömtől könnyező szemmel lássuk az első hadifogoly magyar transportnak elindulását haza. a templomban és ebben a gondolatban kielégülő boszut érzett. Boszut akart óllani a másik párton, meg az új papon, de tulajdonképen az ártatlan templomon állt boszut, ahol üresen maradt a helye, leginkább pedig önmagán, mert megfosztotta magát a templombajárós áldásától, kiszakította magát a gyülekezet közösségéből. Persze, ha csak eddig lett volna, hát talán azt lehetett volna mondani: kór, kar, hogy igy megmakacsolja magát, de ki tehet róla? Aztán talán-talán napirendre is lehetett volna térni a dolog felett. Csakhogy hót úgy van az, hogy akár helyes, akár helytelen dolgot mivelünk, annak a hatása kiárad a környezetünkre is. Nem lehet azt mondani, hogy kinek mi köze hozzá, mit csinálok, hogy ami az én dolgom, az az én dolgom. Igen, hogyha valami elhagyatott pusztában, vagy rengeteg erdőben, egyedül élnénk! De hát emberek között élünk, folytonos, szoros közösségben egy sereg más emberrel, akik, ha akarnák se tudnák kivonni magukat tetteink következményei alul. Hiszen még az ásítás is ragadós, hogyne volna ragadós a rossz példa! (Folytatjuk.)
