Harangszó, 1928
1928-12-02 / 49. szám
378 HARANQSZO. 1928. december 2. Ünnepnapi gondolatok. Nincs veszve, ki hitét el nem vesztette. Az emberi lélek illata: a hit. Mit ér a világ illat nélkül, mit a lélek hit nélkül. A legmélyebb fájdalomból lesz a legmélyebb hit. A lélek fönségét, a szív mélységét a hit hidalja át. Az emberiséget a hitetlenség szétválasztja; a hit egybeforrasztja. Minden mély gondolatnak a szeretet ád melegséget, de fényi egyedül a hit. Az anyák élő hitén fordul jobbra az ember sorsa. Stoll Ernő Sámuel. nagy eszmék és nagy szellemek kultuszát ápolja és vándorútján mint értékes kincseket hordozza és osztja szét a nagy nevekben rejlő szellemi erőket. Luther születésének mai évfordulóján (nov. 10.) lehetetlen nem gondolni arra, hogy a szellem diadalmaskodhatik az anyagi erő felett, ha igazság van benne. Igyekezzünk megtanulni a szervezkedést, mert szervezet nélkül a legszebb eszmék sem érvényesülhetnek, s a legnagyobb igazságok homályban maradhatnak. Igyekezzünk a szellem erejével visszaszerezni, amit tőlünk elragadtak. Luther tanításai egyáltalában nem korlátok emelésére, szakadás támasztására irányultak, hanem arra, hogy közelebb hozzák az embert az emberhez. A hatalmast a gyengéhez. A gazdagot a szegényhez. A boldogot a szenvedőhöz. És közelebb hozzák — ez a tanulság — a magyar embert is a magyar emberhez. A nagy hatást keltő beszéd után Kapi Béla püspök, a Társaság egyházi elnöke tartotta meg Madách Imréről nagy érdeklődéssel várt előadását. Balassagyarmaton működik egy Madách-Tár- saság, mely Madách Imrének életét, műveit tette tanulmánya tárgyává, s időnként nagy sikerű előadásokat rendez a költőről, hatásáról és művének forrásairól. Természetes Nógrád közönsége minden uj Madách kutatót fokozott érdeklődéssel fogad, mert hiszen lelke mór elő van készítve új megviláIsten mindent eligazít. Irta: Hering János. I. — Pista, lódulj csak át a Hangyába ezzel az üveggel három deci törkölyért I — De édes apám elkésem 1 — szabadkozott a Pista. — Honnan késel el ? — A templomból 1 Nem hallja édes apám, hogy beharangoznak ? — Bánom is én, hadd harangozzanak ! Te csak tedd, amit parancsoltam ! — Igen, de a tanító úr azt mondta . . . — En meg azt mondom, hogy ha ebbe a minutába szót nem fogadsz, olyan magyar ötöst adok, hogy belecsendül mind a két füled 1 Nézze meg az ember! Ki parancsol ebbe a házba, én-e, vagy a tanító úr I — De édes apám ... próbált volna még ellenkezni a Pista, de elharapta a szót, mert feléje lendült az apja csontos keze. Hét csak állt szegény gyerek lehajtott fejjel és nem tudta mit tegyen a hívogató beharangozás és a goromba apai parancsszó között. Csak úgy félszemével gítások befogadására. Kapi Béla püspök előadása mintegy háromnegyed óráig tartott, osztatlan és zavartalan figyelem közepette. Mivel — reméljük nemsokára — meg fog jelenni és akkor közönségünk nem csupán tartalmát élvezheti, hanem művészi formájában is gyönyörködhetik, itt csak néhány gondolatot említünk meg. „Az örökkévalóság felé emelte nemzetét Madách Imre, azzal, hogy szemeit a legszomorubb korszakok egyikében a föld rögei közül magasba, a legfönségesebb tárgyak és eszmék felé irányította. A róla való emlékezés együttjár lelkünk természetével, mely örömest kitárja azt, hogy milyen kincseket rejt magába. Tanulságos megfigyelés, hogy az ember tragédiája nemzeti múltúnknak, hagyományainak és saját családja tragédiájának hatása alatt született. Lelkének válsága ezen hatalmas mű írása közben enyhült meg és vált keserű, de lassanként bágyadó emlékké. Nem a pesszimizmus tükre az ember könyörgött az anyja felé, aki ünneplő ruhában énekes-könyvvel a kezébe figyelte a jelenetet. — András, az Isten áldja meg, hagyjon már békét egyszer annak az italnak! Legalább vasárnap délelőtt! Vagy legalább ezt a gyereket eressze útjára! Ne papolj nekem, nem vagy te se tanító, se pap I — András — és megnedvesedett az asszony szomorú két szeme — maga csak nem hallgat az én szavamra. Pedig tudja, hogy mér a világ szájára kerültünk I Tudja, hogy mit suttognak az emberek a maga sok italozásáról. . . tavaly is már lábon eladta a termést. . , minden csáléra megy minálunk. . . az utolsó emberek közé sü- lyedünk. . . az adót se fizettük meg a jegyzőnek. . . jön a végrehajó. . . az egyházi adóval is folyton zaklat a kurátor... nincs is tán más hátralékban, csak maga, meg egypár jóféle. . . aztán az új orgonára is mindenki adott már valamit, csak maga húzta ki magát. . . — Nem kérdeztelek I Azt teszem a magaméva, amit akarok! Pista! Most azért se három decit hozol, hanem egy féllitert! Fogd ezt az öt pengőst, majd fölváltják 1 Most rögtön lódulj ! tragédiája, hanem ellenkezőleg, a keresztyén világnézet Isten bizalmának diadalmas harsogása. A történelmi színek egymagukban véve nem oldják meg a mű problémáját, hanem a bibliai keretre kell gondolnunk, melynek első része az ember Istentől való elszakadását mutatja, befejezése pépedig Istenhez való visszatérését. Az elsőnek vezérmondata : „Ádám, Ádám elhagytál engemet, elhagylak én is, lásd, mit érsz magadban“ és erre, mintegy ráüt a befejező akkord : „Uram legyőztél, a porban vagyok, nélküled, ellened, hiába vivők“ és az Ür szava: „Ember küzdj és bízva bízzál.“ Amit előzőleg irt Madách és gondolkodott tanult, az mind csak azért történt, hogy az ember tragédiáját, fő művét és a magyar gondolkodásnak is egyik főművét megalkossa.“ Percegig tartó taps után Kovács Sándor főtitkár olvasta föl Kozma Andornak a Társaság tiszteleti tagjának Luther Miatyánkjáról kéA boldogtalan Pista gyerek egyik kezében a pélinkásüveggel, a másikban az ötpengőssel sietve kotródott ki az ajtón az apja elől, András gazda meg nagy dühösen levágta magát a székre az asztal mellé. Éva asszony egy darabig még szomorú, könnyes arccal állt ott, a szája keserűen megvonaglott, mintha mondani akarna valamit, de azután csüggedten, nagyot sóhajtva tette le az énekeskönyvét az ablakdeszkára és szó nélkül ment ki a konyhára. Nem először volt a házukban az ura iszákosséga miatt pörlekedés, de mégis úgy érezte, hogy ilyen lelkiállapotban ő se mehet a templomba. András gazda ottbent a szobában elővette a dohányzacskót, aztán tömögetni kezdte a pipáját. Amint így, lábait elvetve, kalappal a fején, véres szemekkel, csapzott bajusszal, gyűrött arccal ült, nem igen volt „gazda“ formája. Inkább, ha valaki ismeretlen. kint az utcán látta volna, amolyan véncsont falurosszának nézhette volna. Erősen meglátszott rajta az italozás. Mialatt rágyújtott, a nagy szobai csendességben valami bizonytalan rossz érzés vett erőt rajta. Mintha felrémlett volna benne valami gondolatféle, hogy talán még
