Harangszó, 1928
1928-11-18 / 47. szám
362 HARANOSZO. 1928. november 18. Levél. Nagy tiszteletű Szerkesztő Úr! Szíves engedelmét kérem, hogy a Harangszó hasábjain elmondhassam evangélikus — sőt összes protestáns — testvéreimnek is azon gondolataimat, amelyek dr. Szeberényi Lajos Zs.: Luther vagy Loyola ? c. munkája olvasásakor ébredtek lelkemben. Az isteni gondviselés különös intézkedése folytán ép a reformációi vallásos ünnepély előkészítésével kapcsolatban jutott kezembe a .' Luther vagy Loyola? c. nagyszerű munka, amelyet nemcsak átolvasni, de alaposan megismerni — szerény nézetem szerint — minden vezető állásban lévő protestánsnak felette szükséges. A magam részére azt a kegyet kérem a jó Istentől, hogy ezt a könyvet elolvashassam minden évben a reformáció hónapjában. Távol vagyok tőle, hogy e könyvről bírálatot mondjak, csupán a mű iránti nagyrabecsülésemnek és szerzője iránti hódolatomnak óhajtok kifejezést adni, midőn megállapítom, hogy evangélikus hitéletünknek eddig igen nélkülözött támasza lehet ez a könyv, ha az evangélikus társadalom tagjaijs minél számosabban és minél gyakrabban elolvassák. Adjon az Ég nekünk sok Szeberényi L. Zs.-ot és sok ilyen munkát s létjogosultságunkat a túlsó oldalon is el fogják ismerni. Hiszem, hogy ezt megérjük. — Erős várunk az Úristen. Hittestvéri szeretettel: Mátis Béla tanító. Az amerikai, a tábor jóléti intézményének meghívására, az orosz parancsnokság engedelmével egy este mozieloadást rendezett, a „nagy kávéházban“. — Minden „pléni“ ott volt, hogy lássuk, halljuk. De bizony csak a képet magyarázta tolmács utján. Egy kis mozigépet kaptunk használatra, melynek kezelője dr. Wenczel Tibor (jelenleg miniszteri osztálytanácsos a kereskedelmi minisztériumban) lett, s hetenként rendezett az amerikai filmekkel mozielőadást. Pár nap múlva egy délután sikerült kiszöknöm a táborból, hogy az állomáson felkeressem az amerikait. Ingujra vetkőzve munkaközben találtam. Egy szekrény összeállításán dolgozott s egy hadifogoly- lyal deszkákat fűrészelt és gyalult. Rev. W. Teeuwissen a neve, amerikai pap. Nagyon szívesen fogadott. A vágányok közötti sétaközben beszélgettünk. Sok mindent elmondottam. Elmondottam azt is, hogy az amerikai bloomfieldi szemináriumnak teológusa valtam és négy évig éltem kint az Egyesült Államokban. Igyekeztem ezzel is hatni reá, de sajnálattal jelentette ki, hogy a táborban anyagi segélyt nyújtani nem tud, de felkért, hogy a táborban már meglevő teljes presbitériummal megszervezett református egyháznak a vezetőjével: keressem fel őt. Ki is mentünk. Most láttuk csak milyen igénytelen egyszerűséggel élt ez az ember a vagonban. A Akik az evangélium után vágyódnak. Irta: dr. Schlitt Gyula. 12 Így festett Luther házában a perpatvar. Minden szava bölcseség, minden mozdulata tanítás, a veszekedése is igehirdetés. Véget is ért a vacsora. Imádkoztak. Luther a hárfáját hozta, ép belekapott, mikor kinyílt az ajtó s valami szegény diák féle lépett be. Nagyban mentegette magát, hogy ily késón kénytelen zavarogni, de a szükség kényszerítette, hogy ép itt bekopogtasson. „Csak pénzt ne kérjél fiam, más mindent kapsz", szólt kedélyesen Luther. „S ép az kell", volt a halk válasz. S megeredtek a nagy fiú könnyei, hullottak, mint a zápor. „Mi bajod fiam ?“ Luther észrevette, itt valami komoly dologban kell segíteni. „Édesanyám beteg s nincs pénzünk orvosságra. Hová menjek?" Luther tudta, hogy az utolsót adta oda ma reggel valakinek s így nincs. Feleségére nézett s annak szeme is azt súgta: Nincs vagon fele árúraktár — fele lakás. A lakrész két részre volt osztva, mondjuk szoba és konyhára. A hideg őszi szél át-át fújt a vagon résein. A konyhában fa és szén felhalmozva, egy ládán gyorsforraló és a tolmács összegöngyölt matraca. A vékony deszkafallal elválasztott szobarészben a vagon oldala mellett egy ágy, másik oldalon a felső kis ablak mellett egy asztal, két szék s a középen egy kis vaskályha, melyen a „csajnik“- ban (teáskannában) forrt a viz. Jól esett nekünk a meleg, mert Luther megtörölte szemét, ő is sírt, odament a kredenchez, levett egy ezüst lemezből formált díszkelyhet, erős kezével összelapította s a szegény diáknak adta azzal az utasítással: menjen az aranymíveshez, adja el s az árán vegyen orvosságot. A szegény fiú már rohant is. Luther hárfája után nyúlt, belekapott egy szép énekbe. Egy-kettőre csak úgy hangzott a szoba. Kaethe a csillagok között járt pacsirta hangjával s magával ragadta az ég felé a másik kettő lelkét. Ez volt Luthernek szórakozása. Boldog ember, aki így tud szórakozni. Ilyenkor is az Istent dicséri. István elbúcsúzott, nehéz könnyek között búcsúzott el. Luther most figyelmeztette Istvánt arra a nagy veszedelemre, mely a magyar népre készül törni. Háromszázezer török indult el Konstantinápolyból, hogy leigázzák Magyarországot. Mér délután hallotta a hírt, de nem akarta az estéli utolsó együttlétet zavarni s azért mondja csak most. „A keresztyénséggel akar leszámolnia pogány. Magyarország a kapu, ezt akarja most betörni, azután jön nyugat felé és sorra veszi a többi népeket. Fiam a veszély nagy. De légy mindenkor bátor s fogadd a csapóst, mint Isten ajándékát. A hitet barakjainkat nem fűtötte a muszka, de talán még jobban esett a forró tea cukorral és a legjobban a nagy húskonzerv a kenyérrel. Megállapodtunk abban, hogy a hadifoglyoknak aggasztóan abnormális lelkiállapotára való tekintettel keresni fogunk két-három olyan hadifoglyot, kiket szilárd hitükből táplálkozó lelkiereje arra képesít, hogy az ő vezetésével bibliaolvasó körök vezetőivé kiképeztessenek. A vezetők kis köre Kováts Arthur, Szabó Mózes, Szőnyi Géza, Nagy László és egy szász theologus ne veszítsd soha, mert a legnehezebb helyzetekben ez lesz a tanácsadód. Amit ez mond, azt tedd. Ha emberi szemnek ostobaság vagy nyakasság is : a hit parancsára tedd 1 Az Isten tovább lát, mint a gőgjében megvakult ember. Minden rossz javunkra válhat. Legyen veletek a jó Isten áldása, szegény magyarokkal. Nemes nép vagy s ha durván is írják történetedet, a legszebb eszméknek voltál mindig védelmezője, a nyugati műveltségnek előretolt mártírja." Isten veled fiam. Átöleli s megcsókolja. István azt sem tudta, hogyan jutott ki a setét éjszakába. A törökről szóló hír egészen megzavarta, elrontotta a szépen eltöltött estének utóérzeményeit. Szép hazáját akarják leigázni. Nem volt már nyugalma ez idagen földön. Most tudta meg mi a haza, mikor elakarjék venni. Egyre kiáltozta valami a bensejéből: Siess, mert veszélyben a hazád! XVI. Baranyában nagy a rémület. A nagy török hederő megverte a bátor, de kicsiny magyar hadsereget lent Mohács mellett. Oda veszett az országnak a szine-java. A vérszemet kapott török hordák, mint a kiéhezett vadak kóborolnak szerte a vidé-
