Harangszó, 1928

1928-11-18 / 47. szám

XIX. évfolyam. Alapította KAPI BÉLA 1910-ben. Laptulajdonos: a DoüáQt&ll Latber-SzOrelsAo­íz Onzígoz I.nther-SrSíet- zég hlrataloa lapja. Kéziratok, előfizető«! dijak és reklamációk a HARANGSZÓ szerkesztő- kiadóhivatalának Szentgotthárdra (Vaavm.l küldendők. Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító. Megjelenít minién vasárnap. Hálaadó lélekkel a nagy Istent áldjuk, Mennyet sxent seregekkel jóságát imádjuk. 47 szám. Sierkmató-ktadóMratal I SZENTOOTTHÁRD. Vm vármegye. rtékkladóUvatal ■ .Luther-Táraaaág* könyv­kereskedése Budapest, Vm., Szentldrilyt-u. ál/a. i „HilUNQREO“ előfizetést ára negyedévre 1 P 28 f. Félévre 9 P 40 f. Csoportos küldéssel 10®/»-os kedvezmény, ámerfkábe egész évre I dollár; as utódállamokba negyedévre 1 P SO fill. Hálaadás. Kol. 1 . te. „Hálókat adván az Atyának, ki alkalmasakká tett minket a szentek örök­ségében való részvételre a világosságban." n hívő keresztyén nemcsak a ** földi ajándékokért ad hálát a mi Istenünknek, hanem még inkább a lelki áldásokért. Az Apostoli Hit­vallás egész tartalma olyanná lett előtte, mint egy hatalmas hálaadó ének, zengő dicséret. . . Vegyük eszünkbe akár az első mondatát, mely így hangzik: „Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában“... akár az utolsót, mely ezt mondja: „Hiszem az örök életet“... mind­egyik hálaadásra kötelez. Vala­hányszor ajakunkra vesszük a Mi­atyánk szavait, törjön fel szívünkből az örvendező hálaadás azért is, hogy a nagy Isten nekünk szerető mennyei Atyánk, aki kegyelemmel gondol reánk 1... És ki tudna iga­zán hinni abban az örök életben, gondolni „a szentek örökségében való részvételre“, anélkül, hogy csendesen hálát ne mondana Isten­nek, az Atyának azért a szent re­ménységért, mely életünket és halá­lunkat egyaránt megvilágosítja?I... De hogyan lett Isten a mi Atyánk­ká? és miként lett az örök élet a mi nagy reménységünk?... A kér­dések után minden gondolatunk egy középpontba fut össze s kibé­kítő, megnyugtató feleletet a nagy kérdésekre csak akkor adhatunk, ha leborulunk alázatos hálaadással a jó Isten előtt, aki egyszülött fiát adta Megváltóul, aki országát fel­tárta és megnyitotta előttünk, aki szerzett számunkra váltságot és... bűnbocsánatot! Váltságot és bűn­bocsánatot! . . . Mert mindaddig, amíg a kárhozatból ki nem mentet­tünk, csak panasznak, siralomnak szomorú jajveszékelésével volt tele a lélek és nem ismerte a hálaadás csendes, halk szavait. Csak a bűn­bocsánat elnyerése után hangolódik a lelkünk dicséretnek, hálaadásnak szent énekére, amely a megváltott léleknek mindig éneke marad, még akkor is, ha földi kincseink egymás után mennek is veszendőbe I . . . Dicsérjétek az Urat, mert jó, mert mindörökké megmarad az ő irgal­massága I . . . 1919 év október havában Vladi- vosztoktól 90 mértföldre Nikolskus- suriskiiben, a távol keleti Szibéria vasúti fővonalán fekvő Kiv városka vasúti állomásán feltűnt egy hosz- szú amerikai teherkocsi, melynek ajtajára egy fehér vászondarab volt ráfestve s ezen egy vörös há­romszögben négy fekete betű: Y. M. C. A. Az oroszok „umszá“- nak olvasták s törték a fejüket va­jon mit is jelenthet ez? — Egy­szerre csak megjelenik a kocsi ajtajában egy magas, erős termetű férfi, az amerikai hadsereg tiszti egyenruhájában karján a vörös háromszöges Y. M. C. A. jelvény­nyel. Az állomáson dolgozó hadi­foglyok egyike nagy nehezen meg­tudta, hogy a kocsi az amerikai Keresztyén Ifjúsági Egyesületek vladivosztoki főtitkárságának a ko­csija és az amerikai ugyanazon egyesületnek kiküldöttje. Futótűzként terjedt el a hír s este már az egész tábor csak az amerikairól beszélt. Lázasan tár­gyaltak kisebb nagyobb csoportok itt is ott is és szőtték a legfantasz­tikusabb terveket. A testileg lecsi­Vesd őrá minden gondodat bízd rá minden reményed 1 mindent lát s egész világ Mutatja bőlcseségót; Mit ó akar, meglesz hamar Megtartja ígéretét. • • • Hadd zengjem hálaénekem, Oh Istenem tenéked, Melyben ím megköszönhetem Legfőbb jótéteményed. Mert szerettél s amit tevéi, Szerelmed bizonysága. Azért neked víg éneket gázottak, a lelkileg megrendültek szeme felcsillant, arca kipirult a nyomorból való menekülést jelentő jövő reményében. Az amerikaiak kezében levő orosz hadifogolytáborokról fantasz­tikus mesék keringtek: naponta hús! — náluk fekete kása és szá­rított büdös hal, ott naponta kávé, — náluk forró viz, melybe a tea­füvet (mert ez volt a legolcsóbb) nekünk kellett megvenni: ott telje­sen új egyenruha, — és fehérnemű felszerelés, — míg mi az elrongyo- lódott és sajátkezűleg agyonfolto­zott, magunkkal hozott hazai ru­hákban jártunk; — ott rendes fize­tés, amit mi már a vörösbe fulladt uralom óta nem kapunk, — s munkánk véres verejtékén szerzett értéktelen rubeljeinken tengődtünk. Az amerikaitól csodát vártunk 1 Sajnos az amerikait nem hoz­zánk küldték, hanem a cseh légió repülőgép osztagához és ez a hír nagyon lesújtott mindannyiunkat. Rémlátásunk, hogy innen sohasem szabadulunk ki, sohasem juthatunk haza, megdöbbentő erővel foko­zódott. „Dicsérd én lelkem Uradat, Adj hálát szent nevének. Ámen * Szibériai emlékek. Rev. W. Teeuwissen szarvasi, orosházi és tótkomlóst látogatása alkalmából.

Next

/
Thumbnails
Contents