Harangszó, 1928

1928-11-11 / 46. szám

354 HARANQSZÖ. 1928. november 11. Rothermere lord levele báró Radvánszky Albert evang. egyetemes felügyelőhöz. Báró Radvánszky Albert evangélikus egyetemes egyházi és iskolai felügyelő legutóbb néhány napot Londonban töltött. Ottani időzését fel­használta arra, hogy Rothermere lordnál tisztelegjen s átadja neki élő­szóval is az egyetemes közgyűlés üdvözletét és átnyújtsa egyben a magyarországi evangélikus egyház jelenlegi helyzetét ismertető memo­randumot. Minthogy azonban a lord külföldön tartózkodott, báró Rad­vánszky csupán levélben közölhette vele az evangélikus egyház tiszteletét és terjeszthette Rothermere lord elé a memorandumot. Az egyetemes felügyelőhöz a lordtól a következő válasz érkezett: „Kedves báró Rad­vánszky I Londontól való távollétem fosztott meg attól az örömtől, hogy személyesen köszönjem meg, önnek az evangélikus egyház egyetemes közgyűlésének üdvözletét. Érdeklődéssel olvastam a hozzám juttatott memorandumot, amely leírja egyházának fájdalmas helyzetét. Nagyra értékelem azt a bátor lelkületet, melyről a memorandum tanúskodik és amely a lutheránus egyház fennállását négyszáz éven át biztosította. Szilárd meggyőződésem, hogy az igazság diadalmaskodni fog és egy­háza a jelenlegi nehézségekért bőséges kárpótlást talál egy dicsőbb és nagyobb Magyarország talpraállított protestantizmusának erejében. Szí­vélyes üdvözlettel híve-' Rothermere.“ akaratjából azonnal áldások for­rásává változott azokon, akik hozzá lélekben fölemelkednek! S az öreg Luther fölemelkedett lélekben Istenhez, miért Isten is fölemelte őt áldásaival magához. A kenyérből is lett többecske, a közbecsülésből is annyi, hogy idő­vel még tanácsossá is megválasz­tották a becsületes munka emberét Manszfeld városában. S így lett lehetséges, hogy fiát iskolába já­rassa abban a korban, midőn or­szágos törvénynyel még senkit se kényszerítettek gyermekének isko­láztatására. Az iskola lett kezdete, miért az iskola ma is legédesebb gondja a protestantizmusnak, — s nem is protestáns igazán, ki az iskolát nem szereti s gyermekeivel szorgalmatosán nem gyakoroltatja. Ezt tette az öreg Luther is, midőn télvíz idején, sárban, fagyban, in­kább ölben vitte gyermekét, csak­hogy el ne maradjon az iskolából. S gyermekének iskoláztatását ille­tőleg így teljesült be a kezdetben szegény s e miatt aggódó apón a mondás: Az Úr gondot visel! A reformáció nagy napját valóban ünneplő lélek­kel ünnepelte meg ez évben a ma­gyar protestáns világ. Budapesten a Deák-téri temp­lomban Raffay Sándor püspök, Szigethy Lajos ev., Szabó Imre ref. lelkészek prédikáltak. A Kálvin-téri ref. templomban viszont Vidovszky Kálmán, a Luther-Otthon igazgatója tartott ünnepi beszédet részünkről. A pesti Vigadóban Taubinger Rezső tábori főesperes mondott imát, Bethlen Pál gróf megnyitó szavai után Lázár Ferenc felsőházi tag mondott hatalmas beszédet. Az ünnepi szónok Kapi Béla püspök volt, ki magas szárnyalásu beszéd­jében reámutatott ama örök igaz­ságra : nem revolució a reformáció hanem visszatérés a Szentiráshoz... Kell, hogy a protestantizmus éljen, mert van benne erkölcsi erő, van hivatása és lesz jövendője. — A régi képviselőházban Kaas Albert báró mondotta a megnyitó beszé­det. A protestantizmus — úgymond — tele van toleranciával, de csak egy bizonyos határig. A mai nap nem emlékünnep többé, hanem seregszemle. A reformáció emlékének szép ünnepély keretében hódolt a buda­pesti ev. leánykollégium. Liedemann Éva és Trautmann Emilia növen­dékek adták elő pályázatban első dolgozataikat, Krempe Éva szavalt, Kolossy Mária és Kiltz Erzsébet sikerült zongoraszáma, továbbá az énekkar szereplése egészítették ki a hangulatos ünnepélyt, melyen dr. Raffay Sándor püspök, dr. Habe- rern J. Pál közös felügyelő és dr. Őszi hangulat. Nékem sohasem fáj a nyár elmúlása Dér csípte virágok fagyos kimúlása Álmos, szürke felhők lassú könnyezése Hervadó levelek hulló zizenése. Sárguló fűszálon a Te müved látom Hulló lombsátorban a Te neved áldom Á szívem megtelik buzgó könyörgéssel Űj tavasz jöttében hittel, reménységgel. SZEKEY ANDORNE. Akik az evangélium után vágyódnak. Irta : dr. Schlitt Gyula. 11 A mellékszobából egy erőteljes hangnak beszéde hallatszik. Luther imádkozik. A munkájára, az anyaszentegyházra kéri a jó Isten áldásét. De ki hallott már így imádkozni ? I Szinte ostromolta az eget, de az alázatosság fegyverével. Mintha dara­bokra tépné a szívét s ezekkel a darabok­kal döngetné az Isten kegyelmének ajtaját. Imádkozott mindenkiért. Királyért, hogy igazságos tudjon lenni, koldusért, hogy kenyere legyen. Imádkozott Magyarország­ért, István szép hazájáért. Védje meg az Isten a pogány, a török ellen, a közelgő nagy veszedelemben ne feledkezzen meg szegény magyarokról 1 István nem látta még ily nagynak Luthert. Ez imájával az Istent tudja befolyásolni s így uralkodik a világ felett. „Ámen I“ — hangzott a szobából. Mintha egy nehéz pecsétet ütöttek volna egy fontos írásra s ez ezáltal megdönthe­tetlen érvényességet szerzett. Luther kilépett. Lenyűgöző megjelenésű férfi. Kemény pillantás, mely a szívig hat s tisztán akar látni mindent. Arcvonásaiból rettenthetetlen bátorság szól, mely a vak­merőséggel határos, mintha csak mondaná: „Jöjj ide pápa, jöjj ide világ." Felém jön, kezet nyújt s ez az acél- formába öntött arc rám nevet. „Hozta Isten nálam Falussy 1“ Én mélyen meghajoltam előtte, de szólni nem tudtam. Luther kedves mosollyal feleségéhez fordult: „Aztán Kaethe, ma este súlyos vacso­ránk legyen I ne vigye a németnek rossz hírét szép hazájába ez a fiatal barátunk. Tudom a magyarok nem vetik meg a jót." „Itt a ház ura. Van-e pénz ? Sovány az erszény, sovány a vacsora. Maga vendé­geket hív. vacsorát parancsol s a pénzét másoknak adja. Ma reggel is addig kö- nyörgött, míg odaadtam utolsó filléremet s maga egy koldusnak adta. Most súlyos vacsorát kér. Nincs édes uracskám.“ Tréfának indult a vála^ Kaethe pergő szájáról, de a vége felé mór a komolyság szeíével hatott. „Lásd Kaethe, olyan sovány volt, sová­nyabb, mint mi hárman. Mi jobban bírjuk a koplalást, mint az, úgy-e, Falussy úr? Illő, hogy magunkra vegyük a gyengébbnek terhét.“ „Nincs más, mint kenyér és hering.“ „Óh te kis nagyravágyó 1 ez néked so­vány ? Add hozzá a jó Isten áldását s marad holnapra is. Az Isten áldása oly természetű, mennél többet adsz másnak belőle, annál több marad neked. Nincs semmi baj. Van kevés kenyerünk, kevés halunk, az Isten áldásából meg sokat ké­rünk s ezek kiegyenlítik egymást. Ha jól tudom, ennyiből egyszer ötezren laktak jól. Mi csak hárman vagyunk. „Azt az Úr tálalta.“ — Volt Kaethe rövid válasza. „Vendégül hívjuk az Urat s itt lesz velünk. Most már nincs kifogásod a hal ellen ? Ahol ő van, ott nincs szükség, ő gondoskodik övéiről. Ezt különben ajánlom

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents