Harangszó, 1928
1928-11-11 / 46. szám
XIX. évfolyam. 1928. november 11. 46. szám. Alapította KAPI BÉLA 1910-ben. Laptulajdonos : i Dunántúli Lotlier-Szövetsfio. Ki OrszágoR I.uthor-SzÖTet* »ég hirataloa lapja. Kéziratok, előfizetési dijak és reklamációk a HARANGSZÓ szerkesztő kiadóhivatalának Szentgotthárdra (Vasvm.) küldendők. Kló fizetést elfogad minden evang. leikéaa és tanító. HeoJelenlk mindéi vasárnap. 9 A* Úr gondot visel, Támogat kesével. gezrk aaetö-kiadóhivatal: szentootthArd. Vas vármegye. nékkladóhlvatal t .Luther-Tártaaig* könyvkereskedése Budapest, VH., SsentUrályl-u. Sl/a. A „HARANG8Z0“ előfizetési ára negyedévre 1 P 28 (. Félévre 2 P 40 f. Csoportos küldéssel I0e/o-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár; ez utódállamokba negyedévre 1 P SO (111. A két sereg. Filippi I. 3.20.: „Mert a mi országunk mennyekben van, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk.“ n keresztyén ember a mennyor- szág polgára, és az ő Királyát várja... A Filippibeliekhez írott levél 3. fejezete a 8. verstől a 21. versig két seregre, két ellentétes, szembenálló táborra osztja az emberek millióit. Az egyik oldalon állanak azok, akikről az apostol már sokszor megmondotta, „most pedig sírva is mondja, hogy a Krisztus keresztjének ellenségei, kiknek végok veszedelem, kiknek istenök az ő gyalázatukban van, mindig a földiekkel törődnek“ ... A másik sereg azokból toborzódik, akik megismerték és elhitték, hogy „a mi országunk a mennyekben van, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk, ki elváltoztatja a mi nyomorúságos testünket, hogy hasonló legyen az ő dicsőséges testéhez“... Így alakul ki a két ellentétes tábor! A különböző embereket így lehet találóan két nagy osztályba sorozni. Az egyik csoportot „földinek“, a másikat „mennyeinek“ lehetne nevezni; az egyiknek vége „veszedelem“, a másiknak „megdicsőülés“ ; az egyiknek jelszava ez: „Együnk és igyunk, mert holnap úgy is meghalunk!“... a másik így szól: „Mi pedig várjuk az Urat!“... Melyik táborba tartozunk mi ?... Hol van a mi igazi otthonunk?... A földön vagy a mennyben ?... Igazán abba a seregbe tartozunk-e, mely sóvárogva várja az Urat ?... Készen tartjuk lámpásainkat világító szövésekkel ?... Az elfogyó, végefelé siető egyházi esztendő mindenek elmúlására, gyorsan folyó időnkre figyelmeztet. Vegyük számításba melyik vég várakozik reánk ?... Veszedelem ?... vagy Megdicsőülés ?... Várod te igazán az Urat ? A keresztyén ember a mennyország polgára és az ő Királyát várja! Számíts romolhatatlan kincsedre, várjad az Urat... a megdicsőülést ... „Várjad, óh én lelkem, várd az Urat, Bízd reá egészen minden utadat. Mit csüggednél ? lm a nap már kél, S új tavasz virul majd, ha elmúlt a tél I Vészben, viharban véd, tart, befed, S megsegít a bajban hű Istened I Várjad, óh én lelkem, várd az Urat, Bizd reá egészen minden utadat, ö van veled, soha ne feledd, Bajod, mint segítőd nagyobb nem lehet. Oh örök Hűség, hallgass reánk, Vészben a segítség te légy, Atyánk I“ Ámen * A Úr gondot visel. Luther Márton születésének 445-dik évfordulójára. Ozegény ember volt Luther János. ^ Két kezének munkájával kereste meg mindennapi kenyerét. Még pedig milyen munkával! Véső és kalapács voltak az ő szerszámai. Műhelye meg, hol éj-nap dolgozott, a földnek mélységes mélye. Nappal se láthatta Isten szép világát, pihenve se üdülhetett az éltető levegőn. Bányász volt 1 Bányász, ki — mint Petőfi megrázó hűséggel írja — „Mindig aranyat ás és mégis éhezik!“ Ha ássa, másnak ássa az aranyat. Övé csak az a vas, amely- lyel dolgozik. No, meg az a vékony napszám, melyből feleséggel se bővelkedhetik; gyermekeket meg ha ad neki Isten, szűkölködik bizonnyal. Pedig Luther Jánosnak és feleségének „Ziegler“ Margitnak 1483. évi november 10-én ismét adott gyermeket; hisz ekkor született Eislebenben az a kis Márton, akiből később a nagy Luther lett, ki a tetszhalott világot fölrázta vészes álmaiból, a tespedő emberiséget új életre hozta mozgásba s új ábrázatot adott a társadalomnak az üdvözítő Jézus nyomdokán. Elég gond is volt az ő születése szegény szüleinek. Nem csak a kenyér, melyből mindegyik evésnél egy karéjjal többet kellett leka- nyarítani újólag, hanem a gyermek nevelése is, újabb teherként nehezült a szerető szülei szívre. Anyja ugyan beérte volna azzal, ha — mint ő, a ki hátán hordozta a tüzelőfát az erdőből haza, — istenfélő munkás növekedik belőle csupán ; de apja már nagyobbra gondolt, midőn észrevette, hogy gyermekének szép tehetségeket adott Isten. Német ember létére azt óhajtotta, vajha beteljesednék gyermekén a magyar áldás: „Külömb ember légy apádnál I“ — Mikor azonban ezt óhajtotta, akkor még maga se tudta: hogyan ? I Múlt az idő. A gyermek nőtt, az apa öregedett. De, ha öregedett korban, öregedett, gyarapodott mások becsűlésében is. Óh, mert a munka nemcsak kenyeret, de a lelkiismeretes munka becsületet is ad 1 S mit a legmegfeszítettebb munka se mindig eredményez, — a becsület rendesen megkétszerezi a kenyeret. Míg társai közül sokan ott végezték, a hol kezdették, ő emelkedett a magasba. Mihelyt elhangzott Isten ajakiról a büntető szózat: „A te orcádnak verítékével egyed a te kenyeredet I“ — 1. Mózes 3.19. — a munka Isten
