Harangszó, 1928
1928-08-19 / 34. szám
Levél. Mélyen tisztelt hagy tiszteletű Úr! Engedje meg, hogy én is kifejezzem azt a köszönetét, mely mindnyájunk szívében él kedves lapja iránt. Harangszó valóban őnekünk, akik városban élünk is, de különösen pedig harangszó az olyan kis falucskákban, hol templom nincs. Ha látná Nagy tiszteletű uram azt az örömöt, mellyel várják! Talán csak a restség napja lenne számukra a vasárnap, templomtól távol élve, de így szent örömünneppé, Isten megszentelt vasárnapjává válik számukra. Adja a jó Isten, hogy még sokáig harangozza be a magyar egyházak pusztaságait éltető, ébresztő szóként. Maradok kiváló tisztelettel: SIMON ILONA. _________HARANQS2Ó._______________________1928. augusztus 19. A modern ember és a Krisztus. Irta : vitéz Magassy Sándor. .3 Az evangéliom szerinti élet konzerválja az embert minden életbomlasztó irányzat és áramlat ellen. Felemeli a lelket olyan régiókba, ahol nem irritálhatja sem az évezredek óta dúló emberi gyűlölködések harci lármája, sem a szorongatottak vészkiáltása, vagy a nyomor penészszaga, sem az öncélú jólét mámoros tobzódása, vagy az Ízléstelenség, a frivolitás kábító tömjénfüstje. Ennél a gondolatnál álljunk meg egy pillanatra Erdély bércei közt annál a néhány csodálatos tónál, melyek mindegyike egy jól ismert evangéliomi igazság mementója. Ezeknek a tavaknak oly gazdag a sótartalmuk, hogy aki beleáll, nem merül alá. A sűrű sós viz fent tartja a beleállított tárgyakat. Az evangé- liommal telített élet is ilyen. Nemcsak ízes és a bűn ellen konzervál, hanem megsűrűsíti az élet laza és folyékony árját és nem engedi az embert abba alámerülni. Minél többen lesznek, akik az evangéliomot élik, annál kevésbbé merül alá a világ a kárhozat mélységeibe. Ilyeneknek mondja Krisztus : „Ti vagytok e föld savai.“ Ezt kell megtanulnia és életpro- grammjává tennie a mai embernek is, ha belső bajaiból ki akar r*258_____________ E lment az én Rézsűm... Népszínmű egy felvonásban. 6 Irta : Csite Károly. Erzsi: Nem . .. nem, sohasem tudok neki megbocsátani! Gyűlölöm, utálom, soha rá sem tudnék többé nézni. Azt a szörnyű, lelketlen pogányságot soha-soha feledni nem tudom. Lehetetlen azt elfeledni, megbocsátani. Boldog: Hej, szép menyecske, még nagyobb dolgokat is felednünk kell, elfelejteti velünk a sors. Erzsi: Mindent elfelejthetek, de ezt soha, soha, soha 1 Ha megszakad is a szívem, válnom kell tőle! Boldog: Elválik ? Erzsi (fuldokló zokogással): El . . . el . . . el! Pedig tudom, hogy megszakad a szívem, szegény, ártatlan, kis gyermekeim miatt! Boldog (visszaül íróasztalához): Hát . . . igaz . . . váljon el I gyógyulni. Egyszer mindnyájunknak be kell látni, hogy ez az egyetlen, ami rajtunk segíthet. Jézushoz kell szegődnie a modern embernek is, ha azt akarja, hogy az élete több legyen egy szép, színes buboréknál, mely vakon úszik a sors hullámain és hogy össze ne roppanjon, hanem egy teljesen kitöltő tartalmat kapjon. Lehet, hogy ezáltal lassúbb lesz az élet fejlődése, de ez az előnyösebb és a biztosabb. Elvégre a nád is gyorsan növekszik, de belül üres marad és mily könnyen összeroppan, mikor átvonúl rajt a szellő. Ennek a Krisztushoz szegődés- nek a módja azonban nem lehet bármiféle. Legkevésbbé lehet olyan, ami nekünk kényelmesebb. Azért hangsúlyozom ezt, mert az életben talán sehol sem érvényesül annyi kényelmi szempont, mint a vallásos életben. Erzsi: Ugy-e ? ! Boldog (az asztalra üt öklével): Váljon el! Nem érdemel mást az olyan hitvány, rongy ember. Erzsi (riadtan néz, hallgat, bámul.) Boldog: Nos? Erzsi (habozva): El. .. Elválok tőle. Boldog: El is kell válni tőle. Olyan haszontalan ember nem érdemel mást, aki azokat a szép, okos gyermekeit sem tekinti, nem szereti. Erzsi: Azokat még csak szereti, bolondul értük. Elakartam magammal mind vinni, de egyet sem engedett. Csak ezt az ártatlan csöppségemet tudtam magammal hozni. ' • Boldog: Jó, az lehet hát, nó... De mit érdemel az olyam ember, aki a feleségét nem becsüli, aki az ilyen szép, kis asszonykát nem szereti, aki tán másra vetette a szemét, aki — Sokan megelégesznek a maguk vallásosságában a puszta cerimo- nialítással. Vigyázzunk, mert az, aki lelket lehelt belénk; és így tett bennünket élő lényekké, — nem elégszik meg olyan formaságokkal, amiket emberek hoztak létre s amikből legtöbbször hiányzik a lélek odaadása; nem elégedhetik meg még akkor sem, ha a tradíciók tisztelete és a múlt megbecsülése oltárt is emel nekik. Isten életet és lelket adott nekünk s a vele való legbensőbb viszonyban : a vallásos életben ezt a lelket és ezt az életet követeli magának úgy, ahogyan őtőle kaptuk. A cerimoniális vallásosság csak ruhája az Istenben való életnek, de még nem az élet. A ruha pedig ruha marad, bármiféle legyen is az* Még az sem minden, ha valaki járatos a bibliában, ismeri és tudja a kátét, tisztában van az ünnepekkel s alkalom adtán bele tudja Erzsi: Azt nem, azt semmi esetre sem tette. Ne higyjen olyant, galambom tekintetes úr! Boldog: No, én nem teszem érte tűzbe a kezemet. Erzsi: De én tűzbe merném tenni. Higyje el, tekintetes úr, tűzbe lehet érte tenni. Boldog’: Én nem. Olyan emberért én semmit sem mernék tenni, egy jó szót se tudnék róla szólni. Olyantól csak el kell válni. Mit gondol, szép leikecském, megszabadul tőle : lesz újra Vámos Erzsi, csupán csak Vámos Erzsi, mintha leány lenne. Erzsi (az utolsó löveg szíve közepén találta, mélységes megdöbbenéssel) : A . . . a . . . aki elválik, elveszíti az ura nevét? Boldog: Természetes. Semmi köze többé hozzá. Lesz újra leány. Erzsi: De akinek gyermeke van . . . annak mégsem jó, hogy elveszíti . . . Azt gondolhatja az, aki
