Harangszó, 1928
1928-04-29 / 18. szám
í 38 HARANQSZÖ. .. 1928. április 29 imádságaidat. Nemes célért fáradozom (törekszem). De a legjobb csapatok, a legalaposabb megfontolások, a legerősebb elhatározások is nem vezetnek a háborúban eredményhez: ehhez egy felsőbb hatalom, Isten kegyelme szükséges.“ Miként látjuk tehát, az úrvacsora- felvétel nála nem alakiság, hanem erőforrás volt szigorú önvizsgálata alapján megszabott fogadalmának ar betartására. Minden sikerét az Úr kegyelmének, édes anyja imáinak és pompás csapatainak tulajdonította. Szerénysége — ezt a jellemtulajdonságot majdnem minden nagy embernél tapasztalhatjuk — tiltotta, hogy sikereiből csak kis részt is követeljen magának. Vallásos meggyőződésének minden erejével bízik egy felsőbb rendű hatalom támogatásában, .mert igazságos ügyért harcol. Édes anyja könyörgi ki számára a kegyelmet, melynek úrvacsorái záloga lelkét megerősítette, akaratát megszilárdította, egyéniségét pedig szinte varázshatalommal ruházta fel, minélfogva sugalmazója, sőt éltetője lett csapatai hősies teljesítményeinek. És miben áll egyéniségének varázshatalma? Vallásos hitén alapuló azon főerényeiben, melyek szerint legkomolyabban belemélyed azon eszmékbe, amelyekkel foglalkozik ; vasszorgalmában, hajthatatlan akaraterejében, hivatása iránti rajongó lelkesedésében és mindenkit magával ragadó példájában. Valóban nagy életértékek ezek, mePüspökök a tengeren. Irta: Slncerus. Harsányi Zsolt a Kossuth-zarándokok tengeri útjáról a Pesti Hirlapben irja e jellemző szép sorokat: „Hegedűs Lóránt a hajón elóadást tartott „Jézus a tengeren“ címmel. Sok előadását hallottam, de Így még, a szónoki képek olyan ömlő gazdagságival még nem fogta hallgatóit soha. A témája az volt, hogy mindenki annyit ér, amennyi szere- tetet tud nyújtani. Ezt a hit és szenvedély olyan erejével fejtegette, hogy végül több férfi hangosan sirt. Az előadás végén egy zokogó hölgy odarohant hozzá és kezet csókolt neki. Ugyanakkor egyszerre három püspök ölelgette, egy kathoükus, egy evangélikus és egy unitárius.“ Nemes Antal, Kapi Béla és Józan Miklós volt a három püspök. Tehát kathoükus püspök is ölelgette a kálvinista szónokot. Jézus lelke volt velők a tengeren. Itt nem tiltakozott senki a közös zászlószentelés ellen és nem emelt szót az együttműködés, a „cooperatis in lyekkel faját, népét, csapatjait és hazáját gazdagította, személye pedig teldicsőült. Amikor még mindig a nagypénteki ünnepi hangulat lenyűgöző hatása alatt a Úri szent vacsora szereztetésének titokzatossága felett gondolkozom, lelki szemeim előtt az oltárnál térdeplő és bűnbánó nagy katona jelenik meg, aki buzgón hisz, rendületlenül bizik és nagylelkűen megbocsát. Vájjon mit adott ő Annak, aki bűnei fejében őt is megváltotta? Azon kiművelt képességeit adta, amelyekkel hazája igazságát tiszta lélekkel és törh etlen akarattal szolgálhatta. Igaz, ez is isteni ajándék, ezt azonban tehetségeihez képest önzetlenül, tehát kizáróan hazája és faja érdekében gyümölcsöztette. Érezte, hogy nagyra van hivatva, evvel szemben azonban azt is tudta, hogy képességei mégis csak gyarlók és fogyatékosak. Összes tehetségeit tehát szilárd akaratéba összpontosította, a jó Isten pedig, aki gondolatait kormányozta, szerencsével egészítette ki tetteit és egyszerű sorsból a legmagasabb katonai állásba és méltóságra emelte. íme az isteni igazság útja egy hívő ember életében! Hol volna a világ, ha a gonosz indulatok — főleg az anyagiasság és az önző kapzsiság — le nem térítenék az embert arról az útról ?! Vájjon nem időszerű-e az ünnepi hangulat eme csendes óráiban a felett gondolkodni, hogy megváltásunk nagy áldozata ellenében sacris“ ellen. Nem is csoda. Alattuk az örvénylő mélység, felettük a magas nagy égboltozat, körülöttük mindenfelől a bslát- hatlan végtelenség. Ezekhez képest a Vatikán fényes kupolája mégis csak kicsinyes burkolat. Itt istennek közellétét érezik a nagy hajón, de valójában mégis csak gyenge deszkaszálon vergődő utasok. Nagy hatalom az a tenger. Feledteli a kódex és a bullák tilalmát. Rózsahegyi Kálmán színművész is amerikai útjának leírásában megemlékezett nem régiben arról a kedves öreg papról, akit Fiumében ismert meg évekkel ezelőtt. „Egy társasággal, úgymond, átrándultunk Velencébe, Az öreg pap is nagyon szeretett volna velünk jönni, de még sem jött- Hiába volt minden kapacitálás, csak nem jött. Mikor visszatértünk Velencéből a jó öreg Hegedűs Sándoron (H. Lóránt apjáról elnevezett régi magyar hajón), az én drága papom ott várt a mólón, örömmel üdvözölt. Este együtt vacsoráztam az öreggel és úgy az ötödik üveg Kianti után megkérdeztem az öreg papot: — Lelkem főúr, miért nem jött velünk a hajón Velencébe? Erre az öreg így felelt: igyekezzünk-e minden, önmagunkban talált maradandó értéket az emberiség javára kiaknázni és értékesíteni, miként azt Mackensen is tette? A nagy ünnepi alkalomhoz és hangulathoz méltó kérdés, mellyel foglalkozni csak az alázatos szívti és töredelmesen bűnbánó lelkek- nek adatott meg. A többi egy felsőbb rendű hatalom dolga! A pomerániai katona. Halálos sebet kapott a csatatéren a pomerániai katona. Érezte, hogy nemcsak az ereje fogy, hanem az ideje is: a haláltól talán csak 1—2 pillanat választja el. Ezért csak eny- nyit mondott Istennek: Uram, hiszen már mindent elmondtam neked! Igaza volt. Amit elmondtunk Istennek életünk folyamán, az nála nyilván van tartva s arra hivatkozhatunk. P. | f Joós István | Egy nemes lélek suhant át a földi életből az örökkévalóságba; Joós István, a zsédenyi leánygyülekezetnek évtizedek óta lelkes buzgalom, áldozatkész gondnoka költözött el f. hó 15-én az élők sorából. Világító fáklya, követésre méltó példa volt a megboldogult az urai- újfalui gyülekezetben a hívek előtt: az Istenfélelemben, a hithűségben s az áldozatkészségben. Legnemesebb cselekedete, — amellyel a köz— Tudja, kedves öcsém, odakint a nagy vizeken igen-igen Isten kezében van az ember ...“ A mi püspökeink bátran indultak neki a nagy tengeri útnak. De ók is érezték, hogy Isten kezében vannak. „Jézus a tengeren“ — prédikálta Hegedűs Lóránt és három püspök ölelgette érte. A kommunizmus idején is nagy veszedelemben hánykódott az egyház hajója. Utolsó napjait élte már a bűnös őrület. Az erdős szép sétshelyen egy papi ruhás alak (bencés vagy más pap), akit ekkor láttam először, örömtől sugárzó arccal siet felém, majdhogy megölelt és mint édes titkot súgta fülembe: — Kedvea kollega, még csak egy-két nap és ismét szabadok leszünk, véget ér ez a rabló világ. örültem volna a testvéri közeledésnek, de már sok keserűt tapasztaltam és magamban azt kérdeztem: vájjon meddig tart majd ez a szokatlan barátság? No hát nem is tartott félévig sem. Azt a hídépítést Drebrecen és Pannonhalma között Pro- hászka csak szóval említette, bele sem kezdtek s már is abban hagyták.
