Harangszó, 1928
1928-04-22 / 17. szám
1928 április 22 RARANGSZO Ul rábábogyoszlói Remete Dénes (1841 — 1927), a nemesdömőUi gyülekezet áldott emlékű felügyelője, jószágkormányzó. 1860-ban, mikor a legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István holttestét hazahozták, Remete Dénes egyike volt azon hat fiatal embernek, kik Széchenyi holttestét fekete magyar ruhában, fekete sarkantyúkkal a cenki sírboltba levitték. Valami a babonáról. Irta: Kiss Samu. Korunkat a műveltség, a felvilágosodás korának szokták nevezni. De hogy ebből a felviiágosodásból hiányzik valami, hogy ez a mfi /éhség nem igazi és nem általános, — enné! a gondolatnál az asszony, mert hirtelen ráeszmélésssl érezte, hogy nem ők, csak ő... egyedül ő, aki esztelen nagyra- vágyásában, pompázni, csillogni, ragyogni akaró lélek zsarnokká változott... S egyszerre nagy keserűséget érzett a torkában s amint nyugtalan röpködéssel szállt a tekintete, a régi hely ezer apró kedves emlékeit feléje kti dó, illatos akácról, a kacagó, C8iilagszemű kis virágokra... a félrebillent kis lícára... csak visszaszökött s megpihent azon a jól ismert férfiarcon. Tenyerébe hajtőit fejjel, nyugodtan ült vele szemben az ura. A szája körül két éles vonással, fáradt pillantással vette észre ő is, a műit valamikor oly sokat Ígérő emlékeit... Megérezte az asszony rajta nyugvó tekiatelét. Felnézett nagy rácsodál- kozással ? Az asszony egyszerre látóvá lett... Meglátta, amit eddig észre sem vett. Meglátta azt a kemény vonást az ura szája körül... Meglátta s beleremegelt a gondolatba, hogy ő is segített azt minél mélyebbé lenni... S meglátta azt a deresfedő fejet... B a rég elfeledkezett simogató kis kéz Bziate magától hullott rá az ezüstös halántékra... Könny szökött a szemébe s aztán, mint szélvihar után a csendes eső, lassan, permetezve hullott vissra cseppen- kint a szívére. Minden kis harmatjával az erkölcsi élet kinövései s ferdeségíi mellett mutatja az a rengeteg vakhit, tévelygés és babona, mely a társadalom mindin rétegében elharapódzott. Különösen a babona. Alig van ember, aki egy vagy más tekintetben babonás ne volna. Még a mű'eltebb elemek között is. Szinte se szeri, se száma a sokféle babonának. Vannak egyéni, szükebb körre szorítkozó babonák és vannak általánosak, ősrégi keletűek, Ilyen ősrégi ke'eíü, általános babona a 13 as szám babonája, amely szám a közfelfogás szódat szerencsétlenséget jelent Annak idején bejárta az ujiágokat f> hír, hogy a francia jegyespárok az 1913 óv iránti babonás előítéletből az 1912. esztendő utolsó napjain szinte ostrom alá fogták az anya- könyvvezetőket; tígy annyira, hogy Páriában minden egyes anyakönyv- vezetőségnél számos kisegítő tisztet kellett alkalmazni, mert a rendes tisztikarral nem voltak képesek a jelentkező párok házasságkötését elvégezni. Az összes jelentkezők természetesen még 1912 ben óhajtottak párjaikkal egybekelni, mivel abban a hiedelemben voltak, hogy 1913-ban kötött házasságok minden bizonnyal szerencsétlenségben fogantatnak. Az egyes anyakönyvi hivatalokban aztán egymást követték a szomorúan nevetséges jelenetek, amikor a jelentkezőknek tudomására hozták, hogy 1912-ben egy vagy más okból már lehetetlen a házasságot nyélbe ütni. fehérebbre mosva azt, mígnem a benne felébredt régi szerelem ujjongó hozsannájával kapcsolódóit bele könnyes tekintete az uráéba. A vonat meg csak állt... állt. Mintha várna valamire... Az asszony megértette. Szinte egyetlen gyors mozdulattal kapta ki csomagjait a hálóból 8 lányos pirulással, halk, alázatos szavakkal fordult urához: Siessünk László szívem ... segítsen ... itt még megkaphatjuk a visszafelé menő gyorsat. A régi kis állomáson éppen csak annyi idejük volt, hogy szemükkel végigsimogathatták a régi kis hely minden drága bokrát s az asszony boldog kacagással tűzhetett az ura kabátjára egy szálat, sbból a szelíden mosolygó halvány lila akácvirágtól, A robogó gyorsvonat puha párnáján szerelmes odaboru'ással pihent feje az ura széles mellén, melyben az ö felébredt, odaadó nagv 8zerelmé!ől új erőre kapott férfi- sziv diadalmasan — mintegy a vonat kerekeivel egyetértő ütemben — dalolta át a maga himnuszát a hozzá simuló szivbe: Látod, látod ... nem a fény, a pompa, a hiú csillogás, az áttáncolt mámoros éjszakák adják meg a boldogságot... nem... hanem a bánatban s örömben egyaránt Öss:e8imu'ó s; iveknek szereletet s békét sugárzó tisztasága. Az egyik menyasszony könnyes szemekkel kérdette az anyakönyvvezető- től, hogy csakugyan egy teljes esztendeig kell még várnia, mig a vőlegényé lehet és házasságukat megköthetik? »Szó sincs egy esztendei halasztásról, — felelt a tisztviselő udvarias mosollyal — sőt már az 1913. év január havában teljesülhet óhajtása« »Hogyan? 1913 januárban? Ki van zárva!« — válaszolt az erős akaratú fiatal lány, akinek elutasító válaszát vőlegénye is nyomatékosan megerősítette. Hogy milyen szerencsétlennek tartják ezen számot, mutatja az, hogy sokan nem akarnak iakni 13-as házban, éppen úgy nem veszik igénybe szállodában a 13-as számú szobát. Azért sok városban a 13-as számú lakást és sok szállodában a 13-88 számú szobát hiába keressük. Budapesten is tudok olyan szállodákat, amelyekben 13-as szoba nincs, hanem van helyette 12/b, vagy a 12. után mindjárt következik a 14. Ugyancsak hiába keressük Budapesten a közúti vasút kocsijai között a 13 as számút, ilyen nincs; mert attól tartanak, hogy sokan nem ülnének fel arra. Hát még a 13 tagból álló társaság I Mint félnek, rettegnek sokan ettől abban a hiedelemben, hogy az ilyen társaságból valaki egy év leforgása előtt meghal. Ez a balhit s általában a 13-as számhoz fűződő babona az utolsó vacsorától származik, ahol Jézus 13-ad magával ült, s pár napra rá keresztre feszít- tetett. Sok emberben oly nagy e szám iránti ellenszenv és babonás félelem, hogy — ha asztalánál véletlen 13-an ülnek, akár pénzért is késs fogadni egy vendéget 14-diknek. Valahol egy úrról olvastam, aki alaposan megjárta a felfogadott vendégével. 13 tagból álló vendégségéhez meghívott egy hordárt 14 diknek; s mikor az napszámoshoz illő buxgósággal megtömte magát minden jóval, az űr az ebéd végeztével még egy pengőt adott neki borravalóul. De a hordár keveselte a napszámot s azzal állt elő, hogy ő egy fogás ételt 60 filléren alól senki fiinak meg nem eszik; minthogy pedig az ebéd hét fogásból állott, azért 4.20 P jár, — kér tehát még alássan 3.20 P t az ebéd végig műveléséért. Biz azt meg kellett a házi gazdának fizetnie, mert nem alkudta ki a napszámot előre. (Folyt, kör.)
