Harangszó, 1928
1928-04-08 / 15. szám
XIX. évfolyam. *928. áprili 15. szám. Alapította KAPI BÉLA 1910-ben. Laptulajdonos: a Dnnántüll Lntber-Szövetseo. Az Orozásos I.uther-Szöret- ség hivatalos lapja. Kéziratok, előfizetési dijak és reklamációk a IIARANCSZÓ szerkesztő- kiadóhivatalának Szentgotthárdra (Vasvm.) küldendők. Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító. HeoJelenlk minden vasárnap. Ma Krisztus győzedelmes lett, Síron, halálon erőt vett. Szerkesztő-kiadóhivatal: SZENTOOTTHÁRD. Vas vármegye. Flókkladőhlvatal: .Luther-Társaság' könyvkereskedése Budapest, VH!., Szentkirályi-u. 51/a. A „HARANGSZO“ előfizetési ára negyedévre 1 P 28 f. Félévre 2 P 40 f. Csoportos küldéssel 10°/o-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár ; az utódállamokba negyedévre 1 P 80 fill. Feltámadott!... I. Korinth. 1. 15.20. „De Krisztus feltámadott halottaiból és azoknak akik elaludtak lön első zsengéje.“ H úsvéti napsugár ragyog arcunkba, húsvéti öröm szállja be szívünket. Ez a húsvéti fény a sziklasír sötét üregéből tört elő messze régen, és azóta meg nem homályosulva ragyog sőt tündökölni fog a világ végéig. Jézus él! Halottaiból feltámadott !... Éli... nemcsak hatalmas cselekedeteiben, nemcsak új világot teremtő művében, nemcsak alázatos híveinek forró szívében s érte lángoló lelkében, de él személy szerint örök dicsőségben úgy mint senki más és eljön hozzánk ismét az égnek felhőiben. A mi Urunk, Mesterünk él!... Vájjon mi következik ebből? A husvét szent igazának mi jelentősége van a hívők életére és halálára nézve?.... Felel az ige királyi szava: „Krisztus feltámadott halottaiból és azoknak akik elaludtak lön első zsengéje“ ... Tehát azok, akik az Urban halnak meg, nem vesznek el a temető emésztő földjében, sőt semmi sem bizonyosabb, mint az, hogy örökélet dicsősége nyílik meg előttük. Ez a hit tudja csak letörölni barázdás arcunk lepergő könnyeit: aki az Urnái van, áldott helyen van, jó helyen van!... És ha gondolunk elfogyó életünk végső órájára, az elmúlás keserű gondolatát nem könnyíti-e meg a husvét győzelmes szava: „Jézus él! — én is vele! Hol van óh halál hatalmad?“... Bizony a húsvéti hit nélkül kegyetlen, sötét éjszaka borulna reánk az élet i szomorú, fájdalmas óráin; amikor a temetőt járjuk, amikor a halál széles rendet vág közöttünk, vagy éppen a mi váltunkra teszi kezét — milyen nagy támasz az örökéletbe néző hit! Lássátok ezért boldog örömnap derült ránk; remegő szívünk aggódó félelem helyett hozsánnázó örömmel telik meg. A kegyelem napja bevilágítja a sírok éjszakáját, örök titkok világát tárja fel. Szívünkre, lelkünkre, életünkre, halálunkra mennyei fény hull, áldott húsvéti ragyogás! Ne féljetek! Győzelmes Urunk, királyok Királya ! Jöjj, diadalmaskodj, velünk is — rajtunk is! „Ma Krisztus győzödelmes lett, Síron, halálon erőt vett, Dicsőséggel feltámadott. Jer, néki hálát adjatok. Mint bajvívó hős síkra szállt, És ím legyőzte a halált. Minden hatalmát élvévé, A diadal már Jézusé. Oh mi hatalmas Megtartónk, Légy nékünk is szabadítónk. Te adj nekünk olyan szívet, Amely hozzád buzgón siet.“ Amen. * Husvét. Irta: Duszik Lajos. Ü gy jön hozzánk ez az áldott, hatalmas varázsú ünnep, mint a gazdag, ragyogó napsugár a szegény, börtönében, bilincsében sorvadó rabhoz: fejére szikrázó glóriát körit, halovány-bús orcáját megcsókolgatja s bágyadt szemébe tüzet hint; beszél neki a kék ég tengérén tovaúszó felleghajókról, keringve szálló fecskék hazajöttéről és lombosodé erdőkről. Oh, hogy beszél ez az ünnep! Lelkem úgy, olyan édes gyönyörködéssel nézi szépségét, mint a rab az Ég tündérleányát, a napsugarat. Beszél bűbájos, balzsamos szavakat, melyek szent szédületbe ejtik szívemet, s boldog, áldott mámorban elfeledi lelkem a földet, az anyagot, a port, a sorvadást, a vénülést, a halált, mert lefejlik rólam a por bilincse s ott száll lelkem fent, fent, az örökkévalóság sugárzó tengere felett. Hallok hallelujás himnuszt, melynél bátrabb, forróbb nem csendült emberi ajakon: „Halál, hol a te hatalmad ? Pokol! Hol a te diadalmad 1“... Mintha az ember, az a porrá málló por, oda állana a sírhalmokra s az enyészet komor angyalának, a mindent kinevetni látszó csontvázkirálynak rémalakját virággal dobná meg, bele néz bátran a sír sötétségébe és kiáltja: „Mit állsz tátongó mélység lábaimnál? Ne hidd, hogy éjed engem elriaszt. Csak az hull beléd, a mi földi por szülötte. Én glóriával átal- lépem azt“. (Madách). Mintha titokzatos delejes áram futná be idegeinket, megteljesedik a szív valami máskor nem érzett melegséggel, életkedvvel s erőteljesebben pezsdül a vér az erekben, csillogóbb a szemünk, derültebb a homlokunk, mert mint Madonna feje fölött a csillag, ráhull fénye, ragyogása a feltámadás eszméjének. Csoda-varázsú, áldva-áldott kegyelmi ajándéka ez az eszme az élő Istennek. Abból az üres sírból, melybe a Jézust gyászoló asszonyok tilalom ellenére elvitték drága illatos keneteiket, abból az angyalbeszédtől hangos jeruzsálemi sírból lépett ki egy világmeghó- doltató gondolat: a feltámadás.
