Harangszó, 1927

1927-03-20 / 12. szám

92 HARANGS2Ö. Í927. március 20. belügyminiszter legújabb rendele­tét, mely az erkölcs védelmére hozatott, mégis sír a lelkünk, mert azt mutatja, hogy az ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs megren­dült. A kormánykörök is már a dolgok mélyére látnak, mikor a mai korban szükségesnek tartják az erkölcs védelmét. Pedig ... pedig: csak "[ott nem kell az erkölcsöt védeni, csak ott lehet a mai világot’[átalakítani és a népeket és egyéneket irányítani, ahol készséges lélekkel hallgatnak Krisztus hívó szavára: „Jöjjetekhoz- záml“ ... Mert mindaddig míg e világ nem látja be, hogy csak Krisztus tudja összeegyeztetni a hitet a tudománnyal, a törvényt a szabadsággal, az egyén jogát az egyén kötelességével, az Úr félel­mét a bátorsággal... mindaddig míg a világ nem jő rá arra, hogy csak az evangélium alakítja ki az egész embert, az egész jellemet, addig soha meg nem fog gyógyulni a világ ... Mert a világ meggyógyulásának, a jobb jövendőnek csak egy útja van: és ez — a megtérés! Ez az út az Élethez vezet! Az igazi bojt a szíveknek meg- telése a szeretet szent tűzével; az életeknek megtelése keresztyén tartalommal; a tékozló útak elha­gyása s a Krisztushoz térés. Ezt a böjtöt pedig csak húsvőt, csak feltámadás követheti... A két szomszédház. Elbeszélés. Irta: Farkas Mihályné. (S) A Mikó Gyurka is katona már, piros­sapkás, prémesmentés, nyalka, huszárlegény. Megbecsüli magát ott iá, már csillag van á hajtókáján, Tesz az még őrmester is, akárki meglássa! Ha szabadságra haza­látogat, apja-anyja, testvérei örvendve cso­dáljak 8 mikor sarkantyúját kényesen pen­getve végigmegy a falun, sok szép haja­imnak akad az udvarban vagy a kutnál tennivalója. Bencze Gyula irigykedik is reá. Szívesen belekötne, de nincsen elég mersze hozzá. O csak a nálánál gyengébbekkel szeret' hatalmaskodni. Nagyanyó különös kedvét leli délceg unokájában. »Szakasztott az öregapja“ mondja elmélázva, .mikor megkéretett ez­előtt ötven évvel. Ilyen piros arca, ilyen kunkora Ids bajusza volt annak is. De én se voltam még akkor ilyen töpörödött fo­gatlan anyóka 1“ Bizony, szegény nagyanyó igen meg­rokkant az utóbbi időben. Különösen a lábai mondták föl a szolgálatot, nem hiába sokat jött-ment velük világéletében. Szalma- fonatu karosszékében már csak üldögél a tűzhely mellett, vagy a tornácon, van már élte dolgos kéz, aki végezze a munkát. Egészén tétlenül lenni azért még most se Á felsőházi tagok RaMnszky Albert bárót óhajtják a második alelnöki állásra. Mint ismeretes, a felsőház Szé­chenyi Bertalan grófot és Thaly Ferencet választotta meg alelnökök- nek. Thaly Ferenc azonban lemondott alelnöki méltóságáról, mire helyébe szinte egyhangú lelkesedéssel és egyetértéssel Beöthy Lászlót emle­gették, aki Tisza István egykori belső embere, annak a Beöthy Ödönnek a leszármazottja, aki a a 48-as diéták alkalmával, katho- likus ember létére a végsőkig ex­ponálta magát a felekezeti egyen­jogúsítás és így a protestáns val­lásszabadság kiépítése mellett. Beöthy azonban, mint azt ez egyik kitünően informált fővárosi lap írja, előrehaladott korára való hivatkozással elhárította magától a megtiszteltetést. Most azután az a kombináció merült fel, hogy a másik alelnöki állásra Radvánszky Albert bárót kell megválasztani. „Radvánszky, Írja ugyancsak az illető főváros lap, annyira nép­szerű felsőházi körökben, hogy annakidején, jóllehet előrelátható­lag hivatala alapján biztos volt a felsőházba való meghívása, — az örökösjogú mágnáscsaládok bizal­ma is feléje fordult. Már a régi főrendiházban is ismertté tette ma­szeret. Nagy pápaszemén át kapcsos imád- ságos könyvéből olvasgat, vagy foltozgat türelmesen. Közben elmélkedik a múltról. Akiknek már semmit se igér a jövendő, nagy vágyódással a szivükben, mindig a múltba térnek vissza, és olyan szépnek látják azt, mint a valóságban sohase volt. Közben pedig, míg a mi történetünk szereplői kis falujokban csöndes életüket élték, vészes felhők tornyosultak a világ fölött. Villám cikkázott át a déli égbolto­zaton, baljós menydörgés felelt reá keleten és reászabadult a szerencsétlen emberi­ségre a rémek réme, a háború. Gyilkos ekéje végig szántotta a világot és a fel- hasított barázdába beletemetkezett sok millió fiatal emberélet és zuhataggá nőtt a kőnyözön, amivel a népek vesztett boldog­ságukat siratták. Mikó Gyurkát is elvezényelték a rege­mentjével a harcok mezejére, hol ingyen osztogatják a halált és egyike lett ama rettenthetetlen fiatal hősöknek, akiket,vörös ördögök* néven ismert az ellenség és eszeveszetten futott előlük. Gyakorta hoz Mikóékhoz egy-egy rózsa­színű lapot a tábori posta: .Édes anyám, lelkem, nehogy énmiattam a szemét kisírja. Visszavisz még engem csöndes hajlékunkba a jó Isten, meg a maga imádsága. Hama­rosan véget vetünk ennek a nagy marako­dásnak, kiakolbolitjuk a muszkát innét a Kárpátokból s Karácsony szentnapját már gát a báró, higgadt, tárgyilagos felszólalásaival, az utolsó cikluson keresztül pedig jegyzői pozíciót töltött be. Egyházában szintén osz­tatlan becsülésnek és rokonszenv- nek örvend. Azóta, hogy néhány évvel ezelőtt egyetemes felügyelővé választották, már számos ízben adta tanujelét kipróbált, egyensú­lyozó temperamentumának, — sok olyan kérdésben sikerült megoldást találnia, amelyek nélküle talán el­intézetlenek maradtak volna. A Radvánszky Albert-féle kombiná­ciót nemcsak örömmel, hanem — tudomásunk szerint — a katholikus egyház vezetőférfiai ugyanígy meg­értést tanúsítanak, a második al­elnöki állásnak, ilyeténképpen való betöltése iránt. A kormánynak, mint hírlik, szintén kellemes volna, ha az úgyszólván hónapok óta húzódó alelnökválság végre befe­jezést nyerne és olyan, minden tekintetben megfelelő férfiú kerül­ne Wlassics Gyula és Széchenyi Bertalan mellé, mint amilyen Rad­vánszky Albert.“ Geduly püspök előadása Budapesten. A budapesti Deák-téri Luther- Szövetség böjti előadás sorozatá­ban március 11-én Geduly Henrik, a tiszai egyházkerület püspöke együtt ünnepeljük 1* Azután Húsvétra, majd aratásra ígérte hazajövetelét, közben csak úgy mellékesen megemlítette az aranyvitéz- 8égi érmet is, melyet maga az ezredpa­rancsnok tűzött a mellére, akkor hirtelen elmaradtak a levelek s esztendő múltával se hallatszott semmi hir a derék huszárról. Sürgető tudakozódásra az a válasz érke­zett az ezredparancsnokságtól, hogy Mikó György vitézőrmester nevét nyilvántartják, nem ugyan az elesettek, de az eltűntek lajstromán. Lett erre nagy szomorúság a családban, a halvány reménység alig tudta enyhíteni. Az édesanyja nem tudott bele­nyugodni, hogy ne lássa többé viszont szive gyermekét, hogy annak a csontjai is ott porladjanak sok ezer jó vitézével együtt, valahol a volhyniai síkságokon. Föl-föl neszei álmából éjjelenként: »Hallja, nagy­anyó, nem hallotta kend? Kopogtatják ott künn a kisajtót 1“ »Aludj leányom, aludj Isten oltalmában, nem a mi fiúnk az, szá­raz diófaág verdesi csak az ablakot I“ »Maradt még több is“, vigasztalják, derék, jó gyerekek, öröme, támasza lesz bennük 1 Igaz, igaz. De mikor mindig az volt a legkedvesebb, a legkülömb, akit többé nem ölelhetünk. Pedig az ó sorsuk még nem a legsöté­tebb, az ö fájdalmukra még van vigasz­talás, mert elesni a harcok mezeién, a szent hazáért ontva ifjú vérét, férfihoz méltó, szép, dicső halál.

Next

/
Thumbnails
Contents