Harangszó, 1927
1927-03-13 / 11. szám
84 HARANQSZO. 1927. március 13. nyok negligálásával még jobban elmérgesítik csak a helyzetet és elleneinket makacsabbá, velünk szemben türelmetlenebbé teszik. Vannak, akik azt hangoztatják, hogy fegyveres erővel kell hazánk lekapcsolt részeit visszaszerezni. Akadnak azonban olyanok is honfitársaink közül, akik bizonyos letargiával nézik a haza jelenlegi helyzetét és ölhetett kezekkel várják a nemzet egének kiderülését. Ezen irányok mellőzésével a a becsületes munkában, a haza- szeretet szent lángjának az élesztősében keressük a biztos magyar jövő fundamentumát. Az anyák, az iskolák, az egyház, a kulturegye- sületek, a társadalom oltsák be az ifjú keblébe az Isten, király és az integer magyar haza szeretetének igazi érzelmeit, mert ha vallásos és hazaszerető ifjúság nő fel Csonka- Magyarország emlőin, akkor bátran remélhetjük, hogy elszakított területeinket, amelyeket hazánk belső zavarai s nemzetünk katasztrofális helyzete miatt vesztettünk el, az európai népekben felébredt igazságérzet vissza fogja adni nekünk. Addig is, míg hő óhajunk valóra válik, tekintetünket soha se vegyük le szeretett hazánkról, amely most hasonlit az élőszoborhoz, amelynek minden tagja fáj és gúzsba van kötve. Ha majd a bilincsek engedA két szomszédház. Elbeszélés. Irta: Farkas Mihályné. (4) Az elnézés meg is termette fanyar gyümölcsét, mert a nagy kamasz fiú még a vasárnapi iskolában se tudott rendesen olvasni és mikor konfirmálva lett, a jószívű lelkész nem merte erősebb próbára tenni tudományát, mint azzal a kérdéssel, hogy: „Mi csak hány Istent ismerünk?“ Otthon is durcás, engedetlen, bizony nem sok örömet okozott a szüleinek. Hóri- horgos siheder létére, hacsak lehetett, elcsavarogta a napot és elludta nézni, hogy, apja, anyja a sok munkában majd elszakadnak idő nap előtt. A szomszéd gyerekek, bezzeg más rendhez voltak szoktatva. Mint egy kis hadsereg, olyan pontossággal végzi kiki a maga erejéhez mért teendőit. Az apraja libát őrzött, a magánál kisebbet dajkálta, a nagyobbja a ház körül segített és napszámba járt, amivel a saját ruházatát bőven megkereste. Mert csak az úri népnek van költsége a gyermekére embernyi ember koráig, míg talpra állíthatja. A szegény ember gyereke ha kimarad az iskolából, már segít kenyeret keresni s náluk beválik a példabeszéd, hogy: Áldott a sok kéz. így aztán, bár lassacskán, de szépen gyarapodott a Mikóék gazdasága is. Négy szép tehén — siementhali fajta — ballagott nek, az élőszobor karjai imára kulcsolódnak.. . És akkor tesz Isten gyönyörű csodát itt: Bölcsövé leszen minden ravatal — Havas Kárpáttól, kéklö Adriáig Egy ország lesz itt, egyetlen s magyart Úgy legyen l Aldassék az Úr! Nagy Sándor nemesdömölki lelkész, kiérdemült kemenesaljai esperes 50 éves lelkészi jubileuma. I sten drága kegyelmének és gondviselésének ezernyi jeleivel tele van hintve az egész világ. Fejünk felett nagy magasságokban a csillagok serege, lábunk alatt hantok árnyékában az apró fűszálak, mind az ó gondviseléséről beszélnek. Életünk el- szálió ideje, minden óránk és minden pillanatunk az ó kegyelmének bizonyságai, >az Úr minékünk őriző pásztorunk 1« Ez a régi, örök igazság néha különösen éles fénnyel ragyog a szemünkbe. 1927. február 27-én a nemesdömölki gyülekezet szinte szemmel láthatta, tapasztalhatta ezt az igazságot, amidőn 50 év óta hűséggel és odaadással szolgáló lelkészének jubíleu nán megzendült a hálaadó ének a templomfalak között. 50 év, egy nagy, 12 községre terjedő gyülekezet szolgálatában! 50 év, egy népes, 9 felnevelt gyermekkel megáldott család körében 1 ki udvarukból a legelőre és termetes hízók döngették az ólak ajtaját. Nem látott e háznép szükséget semmiben, pedig kilencen ülték körül az asztalt. Az Ágnes öreganyja ugyan egy borongós őszi napon a távozó fecskékkel együtt elköltözött tőlük, hová olyan nagyon kívánkozott — a csöndes temetőbe — de csak hamar egy fitos- orrú kis leányt küldött maga helyett, akit a dédanyja emlékére Erzsébetnek neveztek, A másik öregasszony még győzte a munkát, az ő réven érvényesülhetett Ágnes szorgalma a gazdaságban. Sütött, főzött, varrt és szapult, ép azért nélkülözhetetlensége tudatában önérzetes szigorúsággal vezette a kormányt. Minden az ő akarata szerint igazodott a házban, még maga a gazda se igen mert ellenére tenni, az unokáit pedig — bár minden pillanatban kész lett volna tűzhalált szenvedni érettük, a világért se engedte a nyakára nőni, sőt — hogy diadalra vigye nevelési elveit — alkalomadtán egy-egy pofont se sajnált tőlük. Hazugság, sreretetlenség, tunyaság, illetlen beszéd, mind halálos bűnök voltak nagy- anyó előtt, amelyeket, mint mérges dudvát, tfizzel-vassal irtott ki családi élete kiskertjéből. Meg is lehetett ám nézni a Mikó gyerekeket, ezt az istenfélő, emberbecsülö, egészséges, vidám kis hadat, kiket a vér- ség kötelékénél szorosabban, a szeretet tartott együvé. Mennyi gond, küzdelem, munka, törődés, öröm, csalódás húzódik meg ilyen 50 év mögött. Elég volna-e mindennek elhordozására a fogyatékos emberi erő Isten gondviselő segedelme nélkül 1 ? Hogyan összeros- kadt volna a teher alatt a gyenge emberi élet, amelyről írva áll, hogy olyan, mint a fű és mint a mezőnek virága ügy virágzik, ha az Úr gondviselő kegyelme nem támogatta volna szolgáját a nagy vándorúton 1 Beszámolónk néhány sora fölé azért írtuk ezt a három szót: Áldassék az Úri * * * A nemesdömölki ősi gyülekeznt a szerénységéről ismert s a feltűnést sohasem kereső lelkészének minden tiltakozása ellenére, meghatóan szép, lélekreható jubileumi ünnepélyt rendezett, hogy meleg szeretettel köszöntse 50 év óta szolgáló lelkipásztorát a nevezetes évfordulón. A hatalmas, szép templomnak igazán minden talpalatnyi helyét elfoglalták az ünneplők, akikcek soraiban ott volt: K&pi Béla püspök, Dr. Mesterházy Ernő kér. felügyelő, Qyömörey Oyörgy Zala vármegye főispánja, D. Dr. Prőhle Károly egyetemi dékán, Zier- mann Lajos egyet, gyámint. elnök, Berzsenyi Dezső tb. felügyelő, Vidos József és Takách Ferenc cs. és kir. kamarások, Takách Elemér várm. főjegyző, Hollós János lie igazgató, Maróthy László, Ajkay Elemér, BerSzombat este Ágnes asszony nagy üstben vizet melegít, kiteszi a mosóteknőt a konyha közepére és alaposan megszapu'ja minden csemetéjét. E kezdi Gyurkán a bognárinason, s végzi a legkisebbiken, aki még csak most próbálgatja a beszéd nehéz tudományát. Mikor pedig sorra megfésültc és tisztába öltöztette őket, végignéz rajtuk nagyanyai büszkeséggel s önkéntelen előtör szivéből a sóhaj: „De meg is áldottál engemet, én Uram. Istenem! Add, hogy fölnevelhessem őket jóravaló, igaz embereknek 1* Vasárnap reggel azután ünneplőbe öltözik az egész család. A kislányok hajába pántlikát fon az édesanyjuk, a fiuk kalapja mellé virágot tűz és elmennek mind együtt az Istenházába. Azután még egy kicsit sütkéreznek a napon, vidékről templomba- jött ismerősökkel barátkoznak, a kislányok a pajtásokkal egy pár ispilángi-rózsát járnak, akkorra már ki is tálalta nagyanyó a jó ünnepi ebédet az udvaron, a nagy diófa alatt. „Uram Jézus, légy vendégünk 1 Áldd meg amit adtál nékünk 1“ imádkozza selypítve az egyik fiúcska, aztán körülülik zsibongva a malomkőasztalt és vígan la- komáznab. Délután se szélyed meg a kis család. Csöndesen gyönyörködik házanépében a gazda, halkan dúdolhatva ringatja kicsinyét az asszony, az egyik kisleánya rongyfejü babájával ugyanezt cselekszi. Az egyik fiú
